Ugrás a tartalomhoz
jún. 22. 2009

Hasmars

Ilyen béna is csak én lehetek.

A sztori ott kezdődik, hogy múlt hétfőn elkaptam a lehető legszuperebb betegséget, ami létezik. Egész nap ki voltam ütve, ez annyira azért nem volt olyan hujdejó, estére sikerült egy 37.9-et mérnem. Ez az a tipusú láz, amikor tulajdonképpen erőt vesz rajtad a félelem, hogy lehet, hogy nem mész holnap dolgozni...Rettenetes.

Nagy nehezen kitaláltam a dokim rendelési idejét. kedden 16-20. Király, egész nap hevere!!

És tényleg az lett, olyannyira, hogy mire a a doki elé kerültem, konkrétan SEMMI bajom nem volt, reggel is éppen hogy csak produkáltam  egy hőemelkedést. Azért egy aznapi táppénzest össze kellett hozni, hát elmondtam, hogy láz tegnap este, bla-bla-bla, meg hozzátettem, hogy volt egy nagyon enyhe hasmenésem, hogy legyen mire ráharapnia. Ez meg is történt, volt kis hastapi, utána hosszú kézmosás, majd mondta, hogy valószínűleg ilyen vírusos megbetegedés!! Oké. Három nap táppénz? Hát hogy a picsába ne?!

Két napig bringáztam, olvastam, illetve Szeplős lecsúsztatott egy napot, hát elmentünk a pünkösdfürdői strandra. Nem volt egy kifejezetten nagy élmény, főleg 1300 Ft-ért, de azért jó volt. És ennyibe kerülnek manapság a strandbelépők. illetve errefelé ez az alja.

Pénteken álltam újra be sorba, és aznap reggel értelmet nyert a mondás, miszerint ne fesd a falra... Onnantól egészen tegnap estéig úgy ment át rajtam minden, mint... ja, hát mint fos a libán.

Olyan gyenge voltam, hogy egy hangyát nem tudtam volna megölni, ittam a normaflore-t, amire egészen idáig azt hittem, hogy az hüvelybe való. Ittam smectának becézett malterkeveréket, ittam teát, meg teát, meg teát, meg teát. És azok a feledhetetlen főtt krumpli adagok!!

Ehh, olyan vagyok ebben a tb-csalásban meg az ilyen jellegű svindlikben, mint kurva jámbor életben.

 

 

jún. 18. 2009

ex-twingo visszatér

Csak, hogy megosszam, mennyit dolgoztam a múltam magam mögött hagyásán és a jelenr,  illetve a jövőre való fokuszáláson:

Az a rohadék Bütyök, az a drága, fekete, gyönyörű Twingo ott áll legalább két hete a Filatori-gát utáni Auchan parkolójában.

Egyszerűen nem térek napirendre felette, hogy ennyire szánalmasan kicsi ez a nyomoronc város. Szeplőssel arra tekerünk mostanában minden héten, fel a Rómaira. Az egyik alkalommal egyszer csak kiszúrtam, hogy ott áll. Nem is tudom, miért mondtam el neki, önkéntelen volt azt hiszem, annyira meglepődtem. Persze csoda jó hangulatú lett egyből a túra.

Azóta láttuk kétszer, és ma nem  bíram tovább, elmentem megnézni egyedül. Ott van. Ott áll a parkoló legvégén, lehet, hogy nem is az Auchanhoz van köze, hanem a bevásárlóközpont mögötti cégparkhoz.

Kicsit poros. Van benn egy bólogató kutya, mert a csodavidámfickónak francibulldog-függősége van. Meg NANÁ, hogy tett bele hátra két hangszorót. Hol van már az én kezem nyoma... Hát a bal oldali visszapillantón. Ott van még mindig a horvátországi sérülés, mert olyan faszán vezettem a kiskocsit a szerpentinen...

Hogy még együtt vannak-e? Nem tudom, csak hetente párszor szoktam rájuknézni sutyiban wiwen.

Óbasszvan, az.

De dolgozom keményen.

 

 

jún. 18. 2009

Nem, nem, nem, nem, NEM akarunk színházba menni!!!

Ott nyomorgunk végig az éppen, hogy klímázott utastérben, a 4-6-os langyos büdösében. Itt-ott hozzád ér a szomszédod hűvösre izzadt végtagja, alkalmanként egy idegen tincs kócol végig a tarkódon. Akaratlanul, és egy idő után AKARATOD ELLENÉRE hallgatod végig mások vérhülye dialógusait, de az "i"-re a pontot az teszi fel, hogy nincs menekvés: a mindörökké vidám, optimista, jól képzett és szimpatikus színészhangok minden egyes kurva megállónál tudatják velünk, hogy "innen jól megközelíthető a Pesti Broadway", vagy, hogy "innen csak pár lépés a Ruttkai Éva Színház és a Játékszín"...

A negyedik előzékeny figyelemfelkeltés után úgy éreztem, hogy kész lennék két ember izzadt oldalán, térdre csúszni és sírva könyörögni, hogy, NEEE, az összes szegény, zoknis-szandálos, városi bakancsos, papucsos, turkálóból, vagy akcióból öltözött, délelőtt 11-kor éppen valahova nagyon tartó átlagmagyar (nyugdíjas, diák, hivatalba/munkába igyekvő, munkanélküli, ügyeit intéző, stb) és turista utazóközönség nevében hadd mondjam el, hogy:

Értsétek meg, nem, nem, nem, nem, NEM akarunk színházba menni!!!

jún. 14. 2009

Hám és az abból való nagyon szolid kirúgás

Tegnapi három sör közül csak kettő volt állott a Fészek Művészklubban. Magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy mi vitt rá arra, hogy az első, üveges Heineken után két csapolt Zlatyt igyak UGYANANNYIÉRT. A pultos a hellyel egykorú, zsíros, hátranyalt-alighajú, sokatlátott arcú faszi. Minden kevert pia egy ezres, az egész hely igénytelenül és nem divatból lepusztult, a wcben valaki egy telepisált műanyagpoharat helyezett el a piszoár tetejére.
Nem, nem kellett volna csapolt sört inni.

A zenéhez Jazz ellenére és nagy bánatára sem értek. A hide&seek zenekar nekem teljesen rendben lévő countryt meg rock'n'rollt nyomott, Az énekes csávó nagyon átadta,  "nagyon átjött", ahogy ezt Mr. Pélytől megtanultuk, nagyon jó hangja volt, pedig teljesen puha a srác amúgy. De ott fenn kurvára jól csinálta. Az ismerős csávó pedig gitározott és úgy szájharmonikázott, ahogy azt még senkitől nem láttam élőben. Ilyenkor mindig kiráz a hideg, mikor látom, hogy valaki ért valamihez. Valamit produkál. Jazznél is elkap a lúdbőr mindig, pedig őt már hallottam párszor. A basszusgitárosnak azt mondta valaki, hogy kurva jó volt, de nem Ő maga hallatszott Nem tudom, én remekül hallottam a zenét. A hangosító is csak egy jointot nyalt be magának a koncert alatt, tehát nem volt ott nagyobb baj, én azt mondom.

Hazafele meg végre betértünk a Arriba Taqueria-ba. Ez mi ? (Elmondom, mert Szeplős ismerte a kajáldát - természetesen, én pedig - természetesen - NEM ismertem.)
Ez egy gyorsétterem ami remélem nem franchise-alapon megy, mert kurvára szeretek sznob lenni.


Ez egy mexikói gyorsétterem, ahol a csipős, baszki tényleg csipős. Erős Pista elmehet az Édes Annába. Na jó, Erős Pista egy igen jó találmány, csak kicsit celeb lett, mióta görög, török, kínai mind ezt rakja a kajámba.
Ez egy olyan gyorsétterem, amiről azt írják, hogy "a már bezárt étterembe a még a pultban lévő hozzávalók erejéig simán beeresztettek egy négyfős csapatot, ezt a vendéglátást tessék tanulni!" Hát minket először nyitás előtt evett ide a fene pár napja. Ott volt már mindenki, kinn cigiztek az utcán az étterem előtt, láthatóan "rögtön nyitunk" állapotban volt minden, de kurvára nem szolgáltak ki. Átmentünk az onnan öt méterre lévő gyrososhoz és ott költöttünk el 2000 Ftot az ebédre. Az nyitva volt. Erről ennyit. (Azért jut eszembe: nekem ez egy nagy rejtély, hogy miért nem adnak már jó ideje sült krumplit a gyros tálhoz. Azt kérdezi, hogy rizst kérek-e? Érted? Hát mennyen máá, nem kínaiban vagyok. Ha riszt akarok enni, odamegyek. Lehet kérni tepsis krumplit.. Bahh)
Azt is írják erről az étteremről, hogy "Kérhetünk taco-t, ami kisebb, kör alakú tészta rostlapon grillezve és töltve. Mivel nem túl nagy adag, az ára is baráti." A csóró magyar persze ezt kéri, mert 500 pénzbe kerül. Ennyiért még mindig kaphatsz egy gyrost, ha nem a körúton vagy, ez egy standard ár. Aztán amikor meglátod, hogy mit kapsz ennyiért, akkor egyből az van, hogy ez nem "baráti" ár. Egyértelműen kevesebb a cucc még a "kétsajtburgertkérek"-hez is viszonyítva.
De RETTENETESEN finom! Nekem valami grilles-marhásat kért Szeplős, mert három sörrel a gyomromban egyből a wc fele indultam. Kevés volt, de iszonyat jó, a marha az olyan gulyásmarhából volt benne, hogy ííjjj!! Nem az a mekis vagy kinges marhapogácsa, hanem HÚÚÚS.

Ott rágtam félrészegen, boldogan egyből kétszeresére dagadt szájjal és nagyon lementem volna egy jófajta sörért vagy koktélért. Szeplős azonban már hozott egy üveg ásványvizet és nem illett aznap este már többet költeni. A kéthavi kauciós, ide-oda lakbért fizetős időszakban el kell fogadni a női józanság által meghozott döntéseket. Nagyon finom az a Naturaqua mentes ásványvíz.

Az, hogy a sör szar volt, az igazából ma lett csak hivatalos, tehát ennek megfelelően nem csinálok semmit, néha szaladok a wcre, a fejem kótyagos, és sok a savam. Klasszikus másnap. Három sörtől. Szégyen.

És ha már úgy teszek, mint egy jó közhivatalnok, akkor megnéztem a Punnany massifot, hogy kik ezek, ha már Kiss Ádám így  bereklámozta őket a jómúltkor. Mert érdeklődni kell!!





 

jún. 13. 2009

Asszem megen lemaradtam valamiről

Dolgozom, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy ilyenkor mindig kb. Zolivagyok, meg a többi könyvjelzőnek elmentett oldal van néha az első, néha a második helyen, ha arról van szó, hogy mit is csinálok a melóhelyemen a székembe huppanás után.

Zolivagyokon kb. három napja a Leválthatatlan példakép post megy, azóta nem írt semmit. Első nap megnéztem, látom video van beágyazva, meg pár sor, vágom a csávót, egyszer már betette régebben- tudom, hogy szereti, de hát ez semmi fontos, oké, ennyi.

Tegnap megnéztem a videót, ha már nem írt semmi újat. Az angoltudásom elég hervatag, de látom, hogy a baltával viszonylag jóképűre faragott arcú, nem kissé kigyúrt testén láthatóan szereti megmutatni az összes tetkót- mert hát ugrál félmeztelen az egész klip alatt.

Ma felkúrtam magam, megnéztem ki a faszom ez az ember. Hát ez Henry Rollins, ez állítólag egy ikonikus figura, a Black Flag exfrontembere, a Rollins Band énekese , egy punk, aki túlélt mindent, könyvet ír, filmekben játszik, rádióműsort vezet és nevéhez fűződik a "spoken words" amiről fingom nincs, hogy micsoda. Fogggalmam sincs erről a csávóról, pedig már harminc vagyok.Nem azt mondom, hogy nem láttam soha, de nem figyeltem fel rá, nem érdekelt, nem tudom.

Ezeket kurvára nem értem, hogy történhetnek meg. A fél világ szereti, imádja ezt az embert, a másik fele utálja és hiteltelennak tartja, én meg nem tudok semmit az egészről. Soha nem tartottam magam egy beszűkült valakinek, de ilyenkor mindig állva maradok egy-két percig, hogy bazz, de kurvára az vagy, egész univerzumok mennek el melletted.

Egyszerűen nem vagyok elég érdeklődő, nyitott, mittudomén, asszem.

 

süti beállítások módosítása