Ott nyomorgunk végig az éppen, hogy klímázott utastérben, a 4-6-os langyos büdösében. Itt-ott hozzád ér a szomszédod hűvösre izzadt végtagja, alkalmanként egy idegen tincs kócol végig a tarkódon. Akaratlanul, és egy idő után AKARATOD ELLENÉRE hallgatod végig mások vérhülye dialógusait, de az "i"-re a pontot az teszi fel, hogy nincs menekvés: a mindörökké vidám, optimista, jól képzett és szimpatikus színészhangok minden egyes kurva megállónál tudatják velünk, hogy "innen jól megközelíthető a Pesti Broadway", vagy, hogy "innen csak pár lépés a Ruttkai Éva Színház és a Játékszín"...
A negyedik előzékeny figyelemfelkeltés után úgy éreztem, hogy kész lennék két ember izzadt oldalán, térdre csúszni és sírva könyörögni, hogy, NEEE, az összes szegény, zoknis-szandálos, városi bakancsos, papucsos, turkálóból, vagy akcióból öltözött, délelőtt 11-kor éppen valahova nagyon tartó átlagmagyar (nyugdíjas, diák, hivatalba/munkába igyekvő, munkanélküli, ügyeit intéző, stb) és turista utazóközönség nevében hadd mondjam el, hogy:
Értsétek meg, nem, nem, nem, nem, NEM akarunk színházba menni!!!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
