harminc

Jesszus, mennyi mindent kellene illetve lehetne csinálnom ebben a pár órában, míg egyedül vagyok. Dolgozószoba fogalma csak a világ gazdagabbik felén létező fogalom, a magamra szánható, egyedül eltöltött percek állandó deficitben vannak mióta elköltöztem New Jersey-ből.

Itt vagyok tehát most egyedül és túl sok lehetőség közül kell választanom:

1: pornót nézhetnék

2: a háttértárolómon porosodó filmekből hozhatnám be a lemaradásomat

3: zavartalanul böngészhetném a netet jó cuccok után (most éppen használt bringa az aktuális)

4: olvashatnék

5: aludhanték

6: takaríthatnék, hogy mire Szeplős visszajön, boldog legyen a pasijától

7: mégis inkább blogot írok.

Az van, hogy találtunk lakást. Mármint albit, természetesen. Kb, tizet-tizenkettőt írtunk fel az elmúlt, szűk két hét alatt, és kb. hatot néztünk meg, szóval kurva jók vagyunk.

Kettő volt a BAH csomópont körül, egyiket sem akartam, mert hetente kétszer biztos belefutottam(-tunk) volna Szépenevűbe munkába menet-jövet és egyáltalán is: onnan minden (kettőből az egyik) út a MOM-hoz meg a Moszkva térre vezet.

Az egyiknél kicsit korábban érkeztünk. Egyszer csak kiugat egy nő a harmadik emeletről, hogy kihez jöttünk? Azt hittük, hogy ő lesz a közvetítő, hát válaszoltunk: lakást jöttünk nézni.

Nem hallja.

Kiabálunk fel a harmadikra még egyszer, hangosabban. Ekkor már érti.

De hova? Mondjuk, azt nem tudjuk. Szeplős még hozzáteszi, hogy kihez jöttünk.

Megint nem hallja, int, hogy menjünk közelebb. Szeplős most már a ház tövéből kiáltja a nevet, meg, hogy nem tudjuk, hogy hol van pontosan a lakás a házban.

De nem a negyedik? Mert szerinte, biztos a negyedik. mert ott van egy kiadó lakás. Egyébként ő azt hitte, hogy a gondnokot keressük - na az én agyam kb. itt durrant el, de Szeplős tudja ezt már magától is, plusz nőként inkább türelmesebb, mint én, hát kezeli tovább a helyzetet.

Azért nemsokára az ingatlanos nő is megérkezik, pirulékony, beszédhibás, rosszul öltözött, igazi lúzer-típusú 30-40 év közötti nő, és hoz magával egy gnómot. A Gnóm max. 145 centi, sánta, zsíros hajú homo alig sapiens, szürke ballonkabátot meg valami rövidszárú csizmát visel, összesen vagy 500 Ft értékben. A kézitáskájából rájövök, hogy női egyeddel van dolgunk. A közvetítő magyaráz: ő egy konkurens, aki egy megállóval később szállt le villamosról...

Kiderül továbbá, hogy az albérlet valóban a negyediken van, az ingatlanos  megkérdezi, hogy akarunk-e lifttel menni, vagy inkább lépcsőzzünk? Nézek rá bután, hogy a Gnóm sánta bazmeg, tényleg nem látod?! Meg ki a faszom akar menni  a negyedikre lépcsőn? 

Ebben a pillanatban megjelenik a kihallgatótiszt a harmadik emeleti gangról, és mélyen a szemembe nézve (nehéz feladat, mert testközelről kiderül, hogy kancsal) megkérdezi, hogy megtaláltuk-e akit kerestünk? Paaafff. Én továbbra is nézek értetlenül egyik döbbenetből a másikva esve, hogy ez meg azt nem látja, hogy éppen tömegperformanszt adunk elő itt a lift előtt??? Nem tehetek mást, megütni nem akarom, hát némán rámutatok a két új jövevényre, hogy "igen" és Szeplőssel szemkontaktust teremtve könyveljük el, hogy valahol a Budaörsi út és a ház között átléptünk az alkonyzónába.

A negyediken - mily véletlen - éppen nyílik a rács amikor felérünk, és egy ordenáré módon izzadságszagot árasztó nénne nejlonkötényben fogadja kis csapatunkat. Beenged a lakásba, ami mindezek után meglepően korrekt. A nénne itt lakott harminc évig, de ő  szomszédban ápolt egy másik nénit, akit sajnos ráhagyta a lakását, pedig ő mennyivel jobban szeretett itt lakni...

Az erkély egybe volt nyitva az ő kényszerlakásának az erkélyével...

Innen még végtelenül hosszú öt percig tartott, míg újra kikerültünk a Budaörsire...

A másik a Hegyaljain volt és ha nem lett volna csak két elektromos főzőlap sütő nélkül a konyhában, akkor még komolyan el is gondolkodtam volna az albin. Ugyanis az erkélyre kilépve a következő kilátás fogadott ( a kép szar, mert én csináltam):

Volt egy nagyon közel a Margit-hídhoz, ami ugyan igazi nyolcvanas években lambériázott, parkettázott, fehér-piros konyhabútoros kis lakás volt, de olyan iszonyatosan otthonos hangulatot árasztott, hogy csak azért nem vettük ki egyből, mert egy belső kertre nézett, ami önmagában nagyon szép volt, de féltünk tőle, hogy sötét lesz. Nem tudom miért, a képeken világos volt a lakás, és mi este hétkor néztük meg. Volt benne minden, ami kell , minden úgy volt benne, ahogy kell, és mégsem vettük ki. Talán még túlságosan a project elején voltunk.

Tegnap azért már visszahívtuk a nőt  a többi majdnemdemégsem albi után - kiderült, hogy éppen elutazott Horvátországba, és tíz nap múlva jön vissza, plusz van már egy komoly érdekődője, de annak sem mondott semmit. "Addig nézegessenek, ha nem találnak semmit, majd jelentkezzenek!"

Mivan???

Ez pont a tökély megtalálása előtt volt- mint gyerekeskutyásbaseballossportos filmekben: a happy end előtt, minden rosszra fordul és gödörből kell felállni a csapatnak.

A tökély meglepően kicsi és még jobban meglepően a maximumot hozták ki a harminckettő-három négyzetméteréből.

0: kultúrált, felújított, kurva jó elrendezésű.

1: a másodikon van, kapunk alulról meleget. Egyedi fűtés az alap.

2: külön konyha, nem egybeépített amerikai faszság - ez plusz légtér

3: csodaszép fürdő wc-vel, amiben van fütőtest! Végre nem fázunk télen! A wc fürdőbe helyezése kicsit baj, de végre nem kell két kilincset is megfogni szarás után, míg mosdókagylóig eljut az ember, mint olyan sok helyen.

4: alacsony rezsi

5: fény-fény-fény: KILÁTÁS!!!

-1: hangos lesz a környék, a Pacsirtamező nem éppen kihaltságáról híres, addig főleg nem, míg 20 év múlva esetleg be nem fejezik a budai rakpartot végre. A nyilászárók is cserélve lettek, egykurva pisszenést nem hallottam kintről, de ugye az ember szereti néha kinyitni az ablakot.

-2: igazából úgy, ahogy van meztelenül vesszük ki a lakást, egy nyamvadt gép sincs benne. Szeplős rögvest beizzította a milliárd ismerőssel rendelkező szervezés-zseni anyukáját, hogy a garázsban lévő elromlottnak kikiáltott masinákat elsejéig használható állapotban szállítsák le nekünk. (indesit mosógép, zanussi hütő, samsung mikro, ilyesmi kb)

Viszlát hajdú energomat, te magyar generációkat összekötő életérzés, remélem soha többet nem ugrálod szét egyik lakhelyem csempéjét sem!

Jó lesz ez, nagyon.

Öt nap FREE 11-12 bevállalt folyamatos munkanap után, amiből lett négy további meló miatt, ebből három Szeplős családjával.

Nem így képzeltem, volt is hiszti rendesen, de akár jó is lehetett volna. De persze ha eleve görcsölsz, nem tudsz kiengedni, akkor biztos is, hogy elkúródik az egész. Pont úgy mint a szexnél vagy a bulinál, amikor az van, hogy ennek most jónak kell lennie.

Az a helyzet, hogy elég nagy áldozatot hoztunk ezért a pár napért, legalábbis így éltük meg, hát nekem főleg elvárásom volt, hogy most aztán  KURVA NAGY mennyország legyen a véres verejtékkel kiszorított öt szabadnap alatt.

Az első nap azért eléggé összejött, le is írtam eggyel alább. (Igaz, ha most ránézek, akkor nekem szét van dobva az egész írás-kép-képkommentár rész, plusz publikusnak látszik egy vázlat állapotban megmaradt döndörgés a nyugdíjas nénik valamint a hatvan és a halál közti "biztonsági őrök" boltan való találkozásáról. Gyorsan megnéztem a telefonommal is, hogy ez tényleg így van-e, de ott normálisnak néz ki a blog. Faszsetuggya mi van. Lehet, kicsit megzavarta a dolgokat a "miért is ne, már úgyse számít"-alapon bevállalt hirdetések.)

A második nap  beszereztünk Szeplősnek egy "S"-es méretű férfi és aluvázas és nem utolsósorban RÓZSASZÍN bringát, ráadásul meglepetésszerűen olcsón.

Ugyan teljesen K.O.-n volt a seggem az előző napi kalandtúrától, de esélyem sem volt, hogy ne menjünk rögtön az első lendületből vagy harminc kilométert. Fel Hűvösvölgybe, ott be az erdőbe, majd keresztül rajta vissza a városba, onnan a Római partra, ahol  végül meghívott egy fullos vacsorára. Ő. Engem. Kell ennél több? :)

Így tök jó hangzik az egész, ha nem lett volna közben egy viszonylag csúnya vitánk arról, hogy ki, hogy képzeli el az összehozott hosszú hétvégét. Ő mondta, hogy neki haza kellene mennie. Mit szólok hozzá? Mondtam, háááát jó. Hogy kompromisszumképes legyen, felajánlott egy strandolást a hétvégére náluk, ha már pont akkor lesz jó idő. (Nem volt.)

Majd hozzácsapta (ő azt mondja, kérdezte, ami igaz is, de akkor is éreznie kellet volna már a hétvégés alkudáskor is, hogy nem jó irányban halad. TUDNIA KELLETT VOLNA. Nekem van igazam, ez nyilvánvaló.) a péntek délutánt a húga miatt, amibe fogszorítva  szintén belementem. Ám amikor szóbakerült a péntek reggel is, mint indulási opció, akkor jöttem én. Nem is akárhogy, a szokott módon egyszemélyes profi kivégzőosztagként. Ebből lett egy igen hosszú  vérig sértődés, ami alatt én márpedigcsakazértis újra és újra elhajtogattam a magamét - mert ugye miért kegyelmezzünk, üssük, amíg él.

Győztem. Nagyon. Mint ahogy legtöbbször - de harmincévesen legalább annyit elmondhatok, hogy legalább ekkor már leállok.

A végén persze, hogy elmentünk péntek reggel, tök jó három órát fürödtünk kis országunk egyik nagy Aquakomlexum-élménycsodájában. Majd nézelődtünk Szeplős húgával, majd nézelődtünk Szeplős anyukájával, főztünk, eltemettük a másnap reggelre elpusztult matuzsálemi korú pulikutyájukat (Szeplősanyu persze teljesen maga alá zuhant az újabb halálesettől, és azért sem érezte túl jól magát, hogy csak nem altatta el időben a kutyát), sírásás közben meghúzódott a hátam, kerti bútorokat festettünk, majd elvert a jég mindent, kidöntött a ház előtti utcaszakaszon egy fát a vihar, az magával vitt három vezetéket, egyenes rá a sógorom autójára, aminek eredményeképpen nem tudtunk időben elindulni visszafele.

A tűzoltók két óra múlva értek oda, majd nem csináltak semmit, mondván, hogy ők hozzá nem nyúlnak semmihez, míg az E-onos srácok nem csinálnak valamit az árammal. Elmentek megkeresni őket, állítólag pár utcával arrébb voltak éppen - nem, nem voltak ott. Aztán a nagy tétlenkedés közben befutott egy valószínűtlenül telezsúfolt furgon egy rakat speciális mentőssel, akik közül az egyik volt annyira tökös, hogy felhúzva egy szigetelt kesztyűt vezetékmentesítette a kocsit meg az utca elejét. (Egy másik utána odajött és Szeplősanyu kezébe nyomott egy 1%-os papírt, hogy akkor legközelebb gondoljunk rájuk... Így működik ez szánalmas országunkban, összekoldulás van ezerrel.  Srácok, innen üzenem, az enyémet jövőre tutti megkapjátok -  és bocs, Anya.)

Most pedig hétfő este van, a melóhelyen fejezem be a beszámolósdiba átment postot. Úgy jöttem vissza, hogy gyomorgörcsöm volt tudatalatt az egész hétvégén, hogy itt minden más lesz, amikor hétfőn beesem ide. Háááát...új főnök, új, de már sokszor hallott lendület-szelek, a régi szar helyzet.

Szerintem megyek haza.

HA négy hónap közvetlen irányítás után a vezér átadja a prodzsekted irányátását az immáron negyedik közvetlen főnöködnek...

HA egy kolléganőd terhes lesz...

HA két másik felmond...

HA a rangidős kollégát kinevezik egy másik kampány élére (?)...

És HA helyére nem te kerülsz, hanem egy külsős, akinek az az anyanyelve, amit te olyan fáradságosan megtanultál, ám ő emelett még négy másikat beszél, és ezek közül az egyik a magyar, amit SZINTÉN tökételetesen beszél, mert ő egy kibaszott Arábiai Lawrence reinkarnáció... (emelett tanulja a hébert, nyolc évet kickboxozott és immáron két éve Krav-magázik, ráadásul olyan iszonyatosan pozitív, "mindenki szereti"-típus,  hogy még nekem is szimpatikus. Hát lehet NEM UTÁLNI az ilyet????!)

HA egy nem közvetlen beosztott(in)ad feldugta magát a veled való egyenrangúságig...

És HA ez miatt az ő közvetlen exfőnöke és annak helyettese ugyanazon naptól egyidejűleg beteg jelent...

És HA mindez egy hónapon belül játszódik le a cégnél...

És HA  te csak nézed, hogy körülötted kvázi megváltozik minden, az összes ismert, megszokott status quo semmivé lesz, csak te maradsz a helyeden, és veled nem történik semmi...

...akkor teljesen érthető,

1. hogy egy kibaszott percem nem volt blogot írni mit tudom én mióta.

2. Hogy kedvem sem volt, mert már utálom a folytonos változást, maguk a tények is elég indokot szolgátattak ahhoz, hogy ki legyek bukva, és akkor még személyes érdekeltségemet, érzéseimet bele sem vettem az egészbe.

3. Hogy ma elmentem végre a világ végére bringázni.

Öt napig a színemet sem látják, ez maga a paradicsomi állapot. Tegnap még füstölgött az agyam, tele voltam munkahelyi "lépcsőházi gondolkodás"-os visszapörgetésekkel, én maga voltam a burn out jelenség iskolapéldája. Cigit vettem, bort ittam, de alig ment le az agyláz, nem használt semmi és senki. Ma reggel Szeplős úgy surrant ki mellőlem, hogy meg se hallottam (elképesztő hőstett tőle, komolyan), szóval lehetőségem volt egészen reggel NYOLC óráig aludni. (!!!), amikor is pittyogva, mit pittyogva szakaszos sikoltással tolatva megérkeztek kis zsákutcánkba a kukás fiúk.

Nem baj, hatttalmas reggelizés a a saját erőből sütött kenyérből (a tésztareceptet a Kenyerespajtásoktól loptam, a nem gyúrásos, hanem csapkodásos dagasztást meg nem tudom kitől, de ami a lényeg: ez a kenyerem lett idáig a legjobb. Szal TV Paprika rulez!)

Aztán vettem egy nyerget az éppen, hogy nem parasztbike-omhoz, mert meguntam, hogy második éve töri fel a seggem minden alkalommal. És igen, a Hervisben vettem, mert az pont olyan amatőröknek való, mint én, a Decathlon meg túl messze van.

Ót órával később itt vagyok, szárad a sár a hajamon, kiült a só az arcomra, le is égtem egy kicsit pofailag, égnek a combjaim és a seggem nem fáj annyira. Kurva jóó volt!

Hol volt kurva jó? A szokásos Hűvösvölgy, és a tetején ezúttal nem az eltévedés okozott nagy örömet, hanem, hogy tökön-babon meg néha a Hidegkúti úton eljutottam Solymárra, onnan meg Pilismindenhova.

Ez egy horgász-tó.

Elfáradt a bringa.

Ilyenkor azért megkönnyebbül az ember, hogy más hülye is van a környéken.

Nem tudom, jól nézett ki, ennyi.

Amúgy meg ma megyünk először albit nézni. Boooáá. Megint albikat látogatok. Összegyűjtöttem vagy nyolcat az ingatlan.comról, az albérlet.huról, az expresszről meg az iwiwről, és a belefeccolt idő alatt kezdtem kicsit megorrolni, hogy ezt csak én veszem komolyan, azaz csinálok bármit is. Szeplős persze azt mondta, hogy én spilázom túl a dolgot. Na, a nyolcból maradt egy, mert párat már kiadtak, páran nem vették fel azt a kurva telefont, páran meg kikapcsolták azt a kurva telefont. Úgyhogy DRÁGÁM, nem nem spilázom túl, teljesen jogosan vagyok befeszülve, rágörcsölve és különben is tudhatnád, hogy csak faszkalap módjára megy ez nekem. :)

Zolivagyok egyik legnagyobb bejegyzése a Pasiszoba, az amikor azt mondja, hogy "Nyomd be a zenét aztán mondom." Már régóta kerestem az alkalmat, hogy lenyúljam tőle ezt a fordulatot és miután sunyi ki fasz vagyok meg is teszem, persze pehelysúlyú kategóriában csak, de az nem baj :)Szal kérlek indíts el a beágyazott zeneszámot, mert fontos lenne, hogy valamit átérezz abból amit leírok. A fejfájós keddi gyógysör rövid története és summája következik. A Treffortba mentünk, ami ugyanaz, mint a Könyvtár Pincekocsma, csak a pince helyett kitették az egész hóbelebancot az ELTE udvarára egy bazi nagy fa köré, amit széltébe, hosszába teleagattak lampionnal és ennyi. A Könyvtárról és Treffortról annyit tudok elmondani, hogy ugyan ezt kitartóan tagadják, mi mégis folyton olyan arcokkal kerülünk oda, akik ugyan valóban ELTÉsek, de soha nem fognak végezni még a nyelvszakon se...

Nade: bármennyire is mesterséges és rutinból hozott az egész produkció, azt kell, hogy mondjam, hogy működik. Mert leültünk és dumáltunk és sztoriztunk és röhögtünk és részemről még a Fókatelep lemezbemutatóját is élveztem, de ezt nem mondtam el a többieknek, mert valamiért az asztalunknál nem illett élvezni ezt a zenét. Leszartam, élveztem egyedül. Aztán mikor elmentek, akkor rákapcsolták a pultból a Kegyetlen játékok soundtrackjét és azért az nagyon ütött egy jó kis sörözéshez. Ja, a kiszolgálás, barátságos is barátságos volt, pedig fiatal csajok nyomták le az estét, ami ugyan nem volt egy szombat este, de nekik általában azért eleve sértés a pultban állás. A sör végül Fácán volt, olyan gyönyörű, aprón gyöngyöző szénsavtartalommal, hogy még észre is vettem, hogy ez be jóó. És akkor érkeztünk el a Bitter Swet Harmonyhoz... Csak kicsit hátradőlni, képletesen is, csak hallgatni, csak nézni a többieket, a helyet, a jópofa lampionokat, és hagyni, hogy átfolyjon rajtad az egész kicsit becsiccsentett, érzelmesebb hangulat. Fejfájás nem volt akkor már sehol.

Az egészet csak azért írom le, mert itt olvasom a Pesti Estben (igen, megint) elvileg Qka MC nyilatkkozatát (aki meg aztán végképp nem az én emberem de ez most tök mindegy):

"Mint mindenki mi is várjuk a nyarat, de lássuk be, maximum egy-két hétre tud az átlag elszakadni és kikapcsolódni a lakókörnyezetéből. Budapest mégis átalakul ilyenkor és évről évre egyre nagyobb szabadságérzetem úgy nappal, mint éjszaka." Mintha én mondtam volna, tényleg ezt érzem. Hogy azért egy ilyen szimpla helybe is benne van egy megfoghatatlan plusz. Azért ez már régen nem a műfém székeken való ücsörgés és fagylaltkelyhet eszegetés-ha értitek, amit mondani akarok.

Idáig elég jól megúsztam mindenféle sírás meg nyavalygás nélkül, sőt, mondhatom, hogy pofám befoghatom, mert igen jól alakult a csütörtök-péntekem. Igaz, a Hajósiak, ha ott vannak, akkor most húznak bele csak igazán. De mindegy, ennyi jutott, jól van ez így is, faszom bele, képes vagyok ennyit önerőből is átvészelni! Tudom, hogy unalmas az állandó, vissza-visszatérő nyavalygás, én sem élvezem a fürdős kurva szerepét, higyjétek el.

Szóval: Hazatérni gyönyörű dolog és igen érzelmes hangulatba tud hozni. Ahogy felfele caplatok a lépcsőházban besüt a nap a félemeleti fordulók hatalmas ablakain. Mögöttünk nincs a városból semmi, csak két horgásztó meg egy hatalmas rét, azon meg egy, az egyik tavat félig körbeölelő, igen jelentékeny méretű park. A nap tehát zúdul be erővel, a tücskök ciripelnek mint az állat, és tódul be friss rétillat odakintről. A lépcsőház sárga pvc burkolata elemi erejű, ugyanakkor hihetetlenül békebeli hangulatú sárga fénnyé varázsolja az extrán világos napfényt. Minden ugyanaz, nem mozdul semmi sem, az ajtók elé kitett növények is ugyanazok kamaszkorom óta, és ahogy lassan minden család kinőtte a rászabott négyzetmétereket, egyesével szépen kikerültek régi szobabútorok, kanapék, biciklik, valamint fiókos szekrények a sok Pisti, Zoli, Gyula és János szerszámainak, egy dekás üvegeinek és dugicigijük, hamutartóik tárolására. Vagy  éppen az Erzsik, Juditok, Editek, Klárik konyhai és háztartásbeli motyói, befőttek, virágföldek és ki tudja még mik rejtőznek bennük. Ugyanazok évek óta mind. Mondjuk, sokan egyszerűen befelazták az előtereket a szomszéddal karöltve - egy, vagy két ajtó, két csengő, kis gipszkarton fal, plusz néhány négyzetméter.

Mindezt álalában csak érzékelem, de, hogy ilyen fontos lett mostanában dokumentálni mindent, tudatosan is figyelek jelekre. A biztonság, a megnyugvás, a leeresztés, a környezetfigyelő, mindenféle önvédelmi szenzororok nem is tudatos lekapcsolása és még ki tudja milyen összetevők együttes hatása kiváltja belőlem a "hazatérés" érzését. Otthon vagyok. És tudom, hogy részben mindez elmúlik az ajtónkon belépve, anyám, tesómék és keresztfiam elképzelhetetlen feszültséget kiváltó, korántsem harmonikus együttélésébe belekóstólva. Az idegrendszerem két napig táncot jár és a "pihenés" szó nálunk ismeretlen fogalom.

De akkor is. Míg az ajtónkhoz érek, szinte lúdbőrőzök a jóérzéstől. És azért otthon is: az apám halálát követő felújítást megúszó lakásrészek régi ismerősként köszönnek vissza: a régi nagyszoba bútor a régi könyvekkel, a csak imádsággal vagy eszevesztett rángatással működő konyhaszekrény-fiók, a túlcsurdolásig telerakott hűtő, a fürdő zuhanyozáshoz beállíthatatlan csap  a, a Blikkel és Stroyval telerakott wc.

Ahogy csütörtökön egy nálamnál okosabb ember mondta a lakásvásárlási buktató-elméletemre: ha lesz egyszer egy lakásod, tudod milyen jó lesz hazatérni? Nem fog annyira érdekelni hol is van, hogy néz ki. Örülni fogsz neki, a TIED. Most albérletekben lakom, hát nem is érezhetem ezt, nem is érthetem. De ha lesz egy lakásom, más lesz minden.

Azért pffúúúú. Ebben, hogy otthon érzem magam New Jerseyben, benne van huszonhat évem, anyámék lakásában kb. tizenhét. Öröm, bánat, történetek, szerelmek, barátságok, minden-minden. Mennyi meló lesz ezt elérni máshol?

A pénteki nagy Gösser Zitronezés aztán kellően ráerősített mindezen gondolatokra, érzésekre. És miután Szeplősnek megírtam, hogy nagyon hiányzik, viszont nem vagyok részeg, úgy határoztam, hogy képes vagyok rá, sőt, elkerülhetelen és szükségszerű, hogy több száz képpel dokumentáljam hazautamat.

Hát most mit mondjak? Borzasztó sokáig tartott. Egy 3.2 megapixeles, duplaledes, éjszakai módban működtethető, de az expoziciós időt állítását manuálisan is megengedő, SŐT különböző hatásokat - úgy mint fekete-fehér, szépia -  is felvonultatni képes érintőképernyős kamerát kezelni rohadt melós dolog nem részegen. És közben persze azt te normális dolognak tartod, hogy éjszaka az út közepén babráld a géped, háromszor lefotózd ugyanazt, néha egészen közelről, sőt guggolni is megpróbálsz, mert művész vagy, a békapesperktíva meg nélkülezhetetlen eleme egy várhatóan világot rengető, Pulitzer-díjas fotósorozatnak.

Nagyon elfáradtam és hamar elaludtam utána.

De azért annyiban józanul is igazam volt ott és akkor, hogy AZ A kisucca...  na, abban minden benne van:

Szép kis öreg, családi házas környék volt réges-régen az, ahol most a baszom nagy lakótelep van. Aztán jöttek a szockomcsik és az egész pereputtyot  kirakták a város másik végében, ahol nyolvankilencig a csatornázás sem volt megoldva, de aztán - nem is mára  - New Jersey első gazdagnegyede lett.

Lényeg a lényeg, hogy az öreg házak helyére SZÉÉÉP, ÚJ NAGYHÁZAK kerültek. Ez az egy utca azért odatartozott a régi környékhez, de talán mert a szélén volt, talán mert olyan  csendes volt, hogy észre sem vették, vagy talán mert ott lakott VALAKI, megúszta, nem tudni. Most ott húzódik meg csendesen a lakótelep szélén, beszorulva a tíz- és négyemeletesek alá, a korán érő gyümölcsfáival, a későn haló orgonabokraival, a kerítésen átnyúló sövényeivel, az alatt kiszökő macskákkal, a suliba menet engem már megszokott kutyákkal, az utcában hazakerekező apám emlékével, az ádázul ciripelő tücskökkel és a friss éjszakában, az ápolatlan füvet öntöző kanálissal, az onnan eredő fülledtségben brekegő békákkal.

Innen csak pár perc, csak néhány forduló hazáig. Innen csak egy ligetnyi séta az iskola. Itt, az utca végén, futatott szőlőlevelek között isszák a fröccsöt a melósok és nem a kerékpártárolóból átalakított ház alatti kocsmában. Itt, az utcai kútnál, istenem, de sokszor áztattuk el egymást biciklizés közben...

Az egész tényleg olyan, mint Csukás Istvántól a Vakáció a halott utcában, viccen kivül.

De nem bőgtem, mert nem voltam részeg, hanem hazamentem és otthon az egészen hangtalanul megszerzett szendvicseimet két pofára tömve ágyba bújtam.

Mindez kellő alapot adott ahhoz, hogy másnap Jazzel megtámadjuk A tavat. Be lett ígérve, és tényleg csak párat kellett aludnom. Jazznek minden megbocsáttatott. Volt matrac, régi pléd, én nem tudom mikor, de már csokira barnult csajok.  - Az egyik nem is nagyon távolabb, csak egy féldiszkrét elfordulással oldotta meg a cicifedő-cserét. Gondolom azt gondolta, és igen, köszönöm, ha nem is egy egész jó napom, de egy vigyorexes, érzem-az-életet percem csak volt, igen! Mindez május 21-én.

A víz isteni, a matrac buborékolós, a hamburger kicsi, a sör soha ilyen finom nem volt két napja. Heads upoztunk és nagyon kemény pókeresnek éreztük magunkat. Én egy kicsit később azért megkérdeztem, hogy mikor is nem számít, hogy kinek van erősebb kísérő lapja.

Délután még a felhők előtt elpucoltunk és életemben először felülhettem az ÚJ PIROS VONATra. Kitikkadva, 28-30 fokban, porosan és nagyon hippieasy, hátizsákban az életem-életérzéssel vártam az épp még kellemes, tíz percnyi távolságból érkező vonatot. És PIROS volt és nem az a úttörős Bzmot, hanem az ÚJ, fényes, izgalmas áramvonalas, magyar mintára szükségszerűen beszerzés-botrányos Stadler vonat.

Gyerekek, olyan kurva hideg volt benne, hogy már beszállásnál megijedtem a kiáramló jégkrém-hütős effektustól. De tényleg, mi a faszért képtelen megtanulni az egyszerű magyar a légkondi kezelését? Miért van az, hogy vagy nem megy, vagy álló bimbókkal meg libákkal vagy kénytelen utazni? "AAA, van je za lekkondicojnáló e, rájállítom az öttsre, a Béla azt mondta,hogy hidegben akarnak utazni mostan a népek."

Szal paucsban, trikóban, rövidgatyában felszállunk-néztem, kivétel nélkül így volt mindenki, mibe is lett volna, mikor odakinn tombol az előnyár??? Aztán tizennyolc fokban csüccs egy órát, mert jó az. Olyan ez, mint mint mikor puskát adtak a bennszülötteknek. Szép volt új volt, de bánni nem tudtak vele...

Azért a vonat nagyon fain, csudaszép, nagyon élveztem a sok lefújt, izzadság és műbőrszagú "fiatal, nagyfarkú fiúkat szopok ingyen 06-20-..." feliratú, teleszart wc-s vagonok után.

És most? Szeplősnek jön a bölcsességfoka, az antibiotikumtól csak rosszabb lett, szegény most cserszömörcsés szájvizen és Algoflex Fortén (éppen, hogy) él.

Azért a nap süt és éppen nem dolgozom a cégnél. Gyerekek itt a nyár, annyira, ha nem jön eső most rögtön, akkor dinnyét sem veszünk 2000 alatt idén. Ami fontosabb, hogy akkor meggyes ágyas sem készül Jazzék meggyéből- soha többet. Pedig egyszer még innom kell olyat!