Zolivagyok egyik legnagyobb bejegyzése a Pasiszoba, az amikor azt mondja, hogy "Nyomd be a zenét aztán mondom." Már régóta kerestem az alkalmat, hogy lenyúljam tőle ezt a fordulatot és miután sunyi ki fasz vagyok meg is teszem, persze pehelysúlyú kategóriában csak, de az nem baj :)Szal kérlek indíts el a beágyazott zeneszámot, mert fontos lenne, hogy valamit átérezz abból amit leírok. A fejfájós keddi gyógysör rövid története és summája következik. A Treffortba mentünk, ami ugyanaz, mint a Könyvtár Pincekocsma, csak a pince helyett kitették az egész hóbelebancot az ELTE udvarára egy bazi nagy fa köré, amit széltébe, hosszába teleagattak lampionnal és ennyi. A Könyvtárról és Treffortról annyit tudok elmondani, hogy ugyan ezt kitartóan tagadják, mi mégis folyton olyan arcokkal kerülünk oda, akik ugyan valóban ELTÉsek, de soha nem fognak végezni még a nyelvszakon se...

Nade: bármennyire is mesterséges és rutinból hozott az egész produkció, azt kell, hogy mondjam, hogy működik. Mert leültünk és dumáltunk és sztoriztunk és röhögtünk és részemről még a Fókatelep lemezbemutatóját is élveztem, de ezt nem mondtam el a többieknek, mert valamiért az asztalunknál nem illett élvezni ezt a zenét. Leszartam, élveztem egyedül. Aztán mikor elmentek, akkor rákapcsolták a pultból a Kegyetlen játékok soundtrackjét és azért az nagyon ütött egy jó kis sörözéshez. Ja, a kiszolgálás, barátságos is barátságos volt, pedig fiatal csajok nyomták le az estét, ami ugyan nem volt egy szombat este, de nekik általában azért eleve sértés a pultban állás. A sör végül Fácán volt, olyan gyönyörű, aprón gyöngyöző szénsavtartalommal, hogy még észre is vettem, hogy ez be jóó. És akkor érkeztünk el a Bitter Swet Harmonyhoz... Csak kicsit hátradőlni, képletesen is, csak hallgatni, csak nézni a többieket, a helyet, a jópofa lampionokat, és hagyni, hogy átfolyjon rajtad az egész kicsit becsiccsentett, érzelmesebb hangulat. Fejfájás nem volt akkor már sehol.

Az egészet csak azért írom le, mert itt olvasom a Pesti Estben (igen, megint) elvileg Qka MC nyilatkkozatát (aki meg aztán végképp nem az én emberem de ez most tök mindegy):

"Mint mindenki mi is várjuk a nyarat, de lássuk be, maximum egy-két hétre tud az átlag elszakadni és kikapcsolódni a lakókörnyezetéből. Budapest mégis átalakul ilyenkor és évről évre egyre nagyobb szabadságérzetem úgy nappal, mint éjszaka." Mintha én mondtam volna, tényleg ezt érzem. Hogy azért egy ilyen szimpla helybe is benne van egy megfoghatatlan plusz. Azért ez már régen nem a műfém székeken való ücsörgés és fagylaltkelyhet eszegetés-ha értitek, amit mondani akarok.