Két hete tudja, hogy írok. Ő már a nagyon sokadik ember, akkora sokkot nem okozott, valahol már tisztában voltam vele egy ideje, hogy előbb-utóbb mindenki, de mindenki megérkezik ide, aztán idővel talán elém is, hogy elmondja, hogy olvas.

Barátnőm jelen időben azonban ezelőtt még soha nem tudta, hogy blogot írok. 

Az utóbbi időben, a facebook-sikerpofon után, nem voltam túl aktív, nincs akkora levegővétel a világon, amitől  a túl nagy nyilvánosság előtt való meztelenkedés könnyebben menne.

Kérdezhetitek, hogy miért hagytam, csak le kellett volna szedni azt a bejegyzést, csak lapítani kellett volna, miért nem tettem semmit? Az elején határozottan élveztem még, tagadhatatlan, meg kellett élnem minden szuperhős legfaszverősebb élményét, hogy úgy említenek meg nyilvánosság előtt, hogy ott vagyok és rólam beszélnek, de senki nem tudja, hogy ki az, csak én, mert én vagyok az, csak én tudom a titkot.

Aztán elmúlt.

Valószínűleg az is hozzátartozik a történethez, hogy valahol - olyan sorozatgyilkos módjára - bizonyára akartam a bukást, a lelepleződést.

Ha lenne a blogponthun blogszünetgomb, most rányomnék, de egyelőre csak az exportálást találtam meg a költözés/biztonsági mentés opciónál - na meg van a törlés, a visszavonhatatlan blogöngyilkosság, a mindenki leszophat, de legjobban én magamat gomb. Dráma és nagyjelenet.

Ha Mandula olvas, másként fogok írni, ezt megbeszéltük. (Most itt elkezdeni másként írni, az egyébként nagyon fals dolog lenne.) Azt mondta, hogy inkább költözzek el, és ez talán még ez lenne a legfairebb dolog vele szemben, hogy ne feszélyezze a gondolat, ne akarjon ideklikkelni és megnézni, hogy mit írtam, hogy ne leskelődjön. A két hét alatt eddig többé-kevésbé megállta, de így is volt mit tisztázni, nem kérdés.

Szóval most hivatalosan is szünet van, aztán vagy maradok vagy megyek, de a menésben kurva jó vagyok, ezt előre mondom. Dráma, nagyjelenet - kicsit másképp. Valahogy pontot kellene tenni ennek a sztorinak a végére, mert már túl sokszor jött elő, hogy mi a fasz legyen ezzel az egésszel, tudom. Írjak, ne írjak, hova írjak, mit és hogyan írjak, megy a szenvedés vég nélkül.

Jól kellene csinálni. Hogy jól legyek. Hogy ne bántsak. Hogy tisztán tudjak nézni messzire.