harminc

Idáig elég jól megúsztam mindenféle sírás meg nyavalygás nélkül, sőt, mondhatom, hogy pofám befoghatom, mert igen jól alakult a csütörtök-péntekem. Igaz, a Hajósiak, ha ott vannak, akkor most húznak bele csak igazán. De mindegy, ennyi jutott, jól van ez így is, faszom bele, képes vagyok ennyit önerőből is átvészelni! Tudom, hogy unalmas az állandó, vissza-visszatérő nyavalygás, én sem élvezem a fürdős kurva szerepét, higyjétek el.

Szóval: Hazatérni gyönyörű dolog és igen érzelmes hangulatba tud hozni. Ahogy felfele caplatok a lépcsőházban besüt a nap a félemeleti fordulók hatalmas ablakain. Mögöttünk nincs a városból semmi, csak két horgásztó meg egy hatalmas rét, azon meg egy, az egyik tavat félig körbeölelő, igen jelentékeny méretű park. A nap tehát zúdul be erővel, a tücskök ciripelnek mint az állat, és tódul be friss rétillat odakintről. A lépcsőház sárga pvc burkolata elemi erejű, ugyanakkor hihetetlenül békebeli hangulatú sárga fénnyé varázsolja az extrán világos napfényt. Minden ugyanaz, nem mozdul semmi sem, az ajtók elé kitett növények is ugyanazok kamaszkorom óta, és ahogy lassan minden család kinőtte a rászabott négyzetmétereket, egyesével szépen kikerültek régi szobabútorok, kanapék, biciklik, valamint fiókos szekrények a sok Pisti, Zoli, Gyula és János szerszámainak, egy dekás üvegeinek és dugicigijük, hamutartóik tárolására. Vagy  éppen az Erzsik, Juditok, Editek, Klárik konyhai és háztartásbeli motyói, befőttek, virágföldek és ki tudja még mik rejtőznek bennük. Ugyanazok évek óta mind. Mondjuk, sokan egyszerűen befelazták az előtereket a szomszéddal karöltve - egy, vagy két ajtó, két csengő, kis gipszkarton fal, plusz néhány négyzetméter.

Mindezt álalában csak érzékelem, de, hogy ilyen fontos lett mostanában dokumentálni mindent, tudatosan is figyelek jelekre. A biztonság, a megnyugvás, a leeresztés, a környezetfigyelő, mindenféle önvédelmi szenzororok nem is tudatos lekapcsolása és még ki tudja milyen összetevők együttes hatása kiváltja belőlem a "hazatérés" érzését. Otthon vagyok. És tudom, hogy részben mindez elmúlik az ajtónkon belépve, anyám, tesómék és keresztfiam elképzelhetetlen feszültséget kiváltó, korántsem harmonikus együttélésébe belekóstólva. Az idegrendszerem két napig táncot jár és a "pihenés" szó nálunk ismeretlen fogalom.

De akkor is. Míg az ajtónkhoz érek, szinte lúdbőrőzök a jóérzéstől. És azért otthon is: az apám halálát követő felújítást megúszó lakásrészek régi ismerősként köszönnek vissza: a régi nagyszoba bútor a régi könyvekkel, a csak imádsággal vagy eszevesztett rángatással működő konyhaszekrény-fiók, a túlcsurdolásig telerakott hűtő, a fürdő zuhanyozáshoz beállíthatatlan csap  a, a Blikkel és Stroyval telerakott wc.

Ahogy csütörtökön egy nálamnál okosabb ember mondta a lakásvásárlási buktató-elméletemre: ha lesz egyszer egy lakásod, tudod milyen jó lesz hazatérni? Nem fog annyira érdekelni hol is van, hogy néz ki. Örülni fogsz neki, a TIED. Most albérletekben lakom, hát nem is érezhetem ezt, nem is érthetem. De ha lesz egy lakásom, más lesz minden.

Azért pffúúúú. Ebben, hogy otthon érzem magam New Jerseyben, benne van huszonhat évem, anyámék lakásában kb. tizenhét. Öröm, bánat, történetek, szerelmek, barátságok, minden-minden. Mennyi meló lesz ezt elérni máshol?

A pénteki nagy Gösser Zitronezés aztán kellően ráerősített mindezen gondolatokra, érzésekre. És miután Szeplősnek megírtam, hogy nagyon hiányzik, viszont nem vagyok részeg, úgy határoztam, hogy képes vagyok rá, sőt, elkerülhetelen és szükségszerű, hogy több száz képpel dokumentáljam hazautamat.

Hát most mit mondjak? Borzasztó sokáig tartott. Egy 3.2 megapixeles, duplaledes, éjszakai módban működtethető, de az expoziciós időt állítását manuálisan is megengedő, SŐT különböző hatásokat - úgy mint fekete-fehér, szépia -  is felvonultatni képes érintőképernyős kamerát kezelni rohadt melós dolog nem részegen. És közben persze azt te normális dolognak tartod, hogy éjszaka az út közepén babráld a géped, háromszor lefotózd ugyanazt, néha egészen közelről, sőt guggolni is megpróbálsz, mert művész vagy, a békapesperktíva meg nélkülezhetetlen eleme egy várhatóan világot rengető, Pulitzer-díjas fotósorozatnak.

Nagyon elfáradtam és hamar elaludtam utána.

De azért annyiban józanul is igazam volt ott és akkor, hogy AZ A kisucca...  na, abban minden benne van:

Szép kis öreg, családi házas környék volt réges-régen az, ahol most a baszom nagy lakótelep van. Aztán jöttek a szockomcsik és az egész pereputtyot  kirakták a város másik végében, ahol nyolvankilencig a csatornázás sem volt megoldva, de aztán - nem is mára  - New Jersey első gazdagnegyede lett.

Lényeg a lényeg, hogy az öreg házak helyére SZÉÉÉP, ÚJ NAGYHÁZAK kerültek. Ez az egy utca azért odatartozott a régi környékhez, de talán mert a szélén volt, talán mert olyan  csendes volt, hogy észre sem vették, vagy talán mert ott lakott VALAKI, megúszta, nem tudni. Most ott húzódik meg csendesen a lakótelep szélén, beszorulva a tíz- és négyemeletesek alá, a korán érő gyümölcsfáival, a későn haló orgonabokraival, a kerítésen átnyúló sövényeivel, az alatt kiszökő macskákkal, a suliba menet engem már megszokott kutyákkal, az utcában hazakerekező apám emlékével, az ádázul ciripelő tücskökkel és a friss éjszakában, az ápolatlan füvet öntöző kanálissal, az onnan eredő fülledtségben brekegő békákkal.

Innen csak pár perc, csak néhány forduló hazáig. Innen csak egy ligetnyi séta az iskola. Itt, az utca végén, futatott szőlőlevelek között isszák a fröccsöt a melósok és nem a kerékpártárolóból átalakított ház alatti kocsmában. Itt, az utcai kútnál, istenem, de sokszor áztattuk el egymást biciklizés közben...

Az egész tényleg olyan, mint Csukás Istvántól a Vakáció a halott utcában, viccen kivül.

De nem bőgtem, mert nem voltam részeg, hanem hazamentem és otthon az egészen hangtalanul megszerzett szendvicseimet két pofára tömve ágyba bújtam.

Mindez kellő alapot adott ahhoz, hogy másnap Jazzel megtámadjuk A tavat. Be lett ígérve, és tényleg csak párat kellett aludnom. Jazznek minden megbocsáttatott. Volt matrac, régi pléd, én nem tudom mikor, de már csokira barnult csajok.  - Az egyik nem is nagyon távolabb, csak egy féldiszkrét elfordulással oldotta meg a cicifedő-cserét. Gondolom azt gondolta, és igen, köszönöm, ha nem is egy egész jó napom, de egy vigyorexes, érzem-az-életet percem csak volt, igen! Mindez május 21-én.

A víz isteni, a matrac buborékolós, a hamburger kicsi, a sör soha ilyen finom nem volt két napja. Heads upoztunk és nagyon kemény pókeresnek éreztük magunkat. Én egy kicsit később azért megkérdeztem, hogy mikor is nem számít, hogy kinek van erősebb kísérő lapja.

Délután még a felhők előtt elpucoltunk és életemben először felülhettem az ÚJ PIROS VONATra. Kitikkadva, 28-30 fokban, porosan és nagyon hippieasy, hátizsákban az életem-életérzéssel vártam az épp még kellemes, tíz percnyi távolságból érkező vonatot. És PIROS volt és nem az a úttörős Bzmot, hanem az ÚJ, fényes, izgalmas áramvonalas, magyar mintára szükségszerűen beszerzés-botrányos Stadler vonat.

Gyerekek, olyan kurva hideg volt benne, hogy már beszállásnál megijedtem a kiáramló jégkrém-hütős effektustól. De tényleg, mi a faszért képtelen megtanulni az egyszerű magyar a légkondi kezelését? Miért van az, hogy vagy nem megy, vagy álló bimbókkal meg libákkal vagy kénytelen utazni? "AAA, van je za lekkondicojnáló e, rájállítom az öttsre, a Béla azt mondta,hogy hidegben akarnak utazni mostan a népek."

Szal paucsban, trikóban, rövidgatyában felszállunk-néztem, kivétel nélkül így volt mindenki, mibe is lett volna, mikor odakinn tombol az előnyár??? Aztán tizennyolc fokban csüccs egy órát, mert jó az. Olyan ez, mint mint mikor puskát adtak a bennszülötteknek. Szép volt új volt, de bánni nem tudtak vele...

Azért a vonat nagyon fain, csudaszép, nagyon élveztem a sok lefújt, izzadság és műbőrszagú "fiatal, nagyfarkú fiúkat szopok ingyen 06-20-..." feliratú, teleszart wc-s vagonok után.

És most? Szeplősnek jön a bölcsességfoka, az antibiotikumtól csak rosszabb lett, szegény most cserszömörcsés szájvizen és Algoflex Fortén (éppen, hogy) él.

Azért a nap süt és éppen nem dolgozom a cégnél. Gyerekek itt a nyár, annyira, ha nem jön eső most rögtön, akkor dinnyét sem veszünk 2000 alatt idén. Ami fontosabb, hogy akkor meggyes ágyas sem készül Jazzék meggyéből- soha többet. Pedig egyszer még innom kell olyat!