Az ősz mint a világvége, úgy terjeszkedett, a rádióban félóránként közvetítették a tanúk híradásait, hogy hol tart - a Balaton már elveszett, Budapest még áll, keleten utóvédharcokat folytatnak a nyár vénasszonyai.

Aztán persze összeestek ők is kertjeik túlérett, foltos gyümölcsei között, kendőjüket lecsomózta a szél a földön fekvő, őszhajú, fáradt fejükről és szabadon terítette szét a hamuszínű tincseket, hogy mindenki lássa a valóságot. És hirtelen már senki nem beszélt a régi, jókedvű urakról, mindenki tudta, hogy kabátba öltözött évszakok jönnek, hogy már vastag ruhákat kell hordani, hogy nincs visszaút, a hegyeket már nem a kilátások, hanem a szürke felhők gyárai építik a horizont talapzata fölé. Mától új birodalomban, neonfények alatt dolgozunk.