Tegnap elhoztam a bringámat a nagyon nyugodt tizenegy kerből a kibaszottul nem nyugodt Belvárosba. És már valószínűleg kilencmillió helyen megírták, hogy mennyire nem biciklikompatibilis a Körút, de egyrészt leszarom, másrészt én most tekertem először arrafelé - és garantálhatom, hogy Belvárosból Óbudára való kimenekítésen kívül utoljára -, most éreztem a saját bőrömön, most kaptam sokkot

Van az a kurvára szűk két sáv, amihez a magyar autós ijesztően nincs hozzászokva. A nyári tizenhat napos körút alatt részemről bőven tapasztaltam és gyakoroltam a csíkon belül maradást a spórolósan mért aszfalton, de a pesti végtelenséghez szokott autósok néha durván nem tudnak mit kezdeni a Körút katlanjával. Ott lógnak át, rántják át a kormányt a másik sávba, ahol csak tudják, ahol csak megijednek egymástól, a parkoló autóktól, a combinótól. Ha az úton hajtottam, semmi mást nem éreztem, minthogy szorítanak, szorítanak lefele, kifele, míg egy éppen leparkolt pöcs ki nem vágja elém a kocsiajtót.

A járda sem jobb. Eleve ott volt az Üllői úti kereszteződés meg a Blaha, ahol vagy leviszem az aluljáróba a vasat, vagy megküzdök az út szélén a jobbra kanyarodó tömeggel, vagy, ahogy kell, behúzódok középre az autók közé, hogy egyenesen tudjak én is indulni. (Lófaszt.)
A körúti járdák néha elég szélesek, de szélesen járnak ott a környezetükre még egy kicsit sem figyelő, nyeregből ilyenkor kifejezetten ostobának látott kétlábúak, néha meg szűkek, és ilyenkor még inkább elfoglalják az egész csíkot a környezetükre még egy kicsit sem figyelő, nyeregből ilyenkor kifejezetten ostobának látott kétlábúak.

Dehogy, nem fogok igazságot tenni, vagy kiállni valamelyik oldal mellett, nem fogom elvárni, hogy akár csak kicsit jobban felmérjék a jobbra-balra-előre-hátrát az emberek, ahogy én igyekszem általában, mert én ilyen vagyok, tudom milyen lenni a másik oldalon, legyen az autós, kétkerekes, vagy gyalogszeres. Nem. Egyszerűen csak megfigyeltem, hogy bemenni oda, az egy kibaszott idegőrlés. Nem fogom megkérdőjelezni, hogy minek teker odabenn bárki is, mert tökmindegy, hogy van-e értelme a bringának a Belvárosban, hiszen ha a helyük nincs is, joguk van. Csak megfigyeltem magam, ahogy lassan, de biztosan befeszülök, ijedezem, koponyámban megjelenik a gőz, aztán, ahogy érkezik a túlnyomás is. Ez odabenn, kétkeréken, manuálhajtással egy kibaszott harc. Semmi élvezet nincs benne, ahhoz valami nagyon radikális változás kellene.