Valami extrémolcsó, fémlábakból, fémhálóból álló ikeás "asztalon" gépelek, 2.1 már rég kitúrva a csomagok közül, zaj nélkül semmit nem ér az egész. Az a durva, hogy fingom nincs, hogy mi ennek a bútornak a neve, de pontosan tudom, hogy ha most lehajolok, akkor ott…
Kulcsos gyerek voltam, fehér nyergű camping biciklivel, ami minden BMX-nél jobban ugratott. Valami indiános orvosságos zacskóra emlékeztető, fehér-barna műbőrből készült, patentgombos kulcstartó lógott a nyakamban. A hosszú, 36-os számú, egytollas pincekulcs csak erőszakkal fért…
Nincs net, nincs tréning, nincs gép. Sms, telefon, telefonszám-szerzés, hol az IT, sms, telefon, hol a cucc, itt vagy ott. Ha itt, akkor hol itt. Dobozok, tömegretyó, ideiglenesség, rémisztő árú kajálda, zéró konnektor, az ablakon túl Budapest utolsó üres telkei. Hisztériák plusz…
Mármint a cég. Otthagytuk Buda legbrutálisabb kilátását a nyithatatlan ablakok túloldalán: néha a legendák igazzá válnak, írom ezt azért, mert amióta ott dolgozom, el akart onnan menni a multi. Először csak drága volt, majd kiderült, hogy szar is, aztán olcsó lett, de ezzel…
És különben is, miben is reménykedhetnénk, amikor az emberiségnek szüksége és függése van az Univerzum Legrondább Tárgyára?
