harminc

Kedves Cégem!

Szeretnék mind a dolgozók, mind a Microsoft nevében őszintén és meghatódva köszönetet mondani azért, hogy ilyen jól tartod ezt a sok, valóban igen tehetséges munkaerőt!  Te már az alapfizetés nagyságrendjét úgy határoztad meg, hogy körülbelül 30.000 forintos befektetéssel szinte kivétel nélkül mindenki még időben válthasson a Microsoft Office 2003-ról a 2007-es verzióra! Ez magyar viszonylatban  meglehetősen ritka dolog és én bizony nap mint nap megilletődötten veszem tudomásul, hogy (mostanában) milyen sok "X" végű dokumentummal találkozom a nekem címzett levelek csatolmányaiban, melyeket megnyitni azonban kurvára nem tudok.

Miután a Microsoft a nemtudom hány dollármilliárdnyi bevethető erőforrás ellenére sem volt képes volt megoldani, hogy alulról is kompatibilis programcsomaggal rukkoljon elő, odaadta az emberiségnek a "FileFormatConverters.exe" nevű áthidaló megoldást.
Te azonban ezt a gyök kis progamot sem engeded telepíteni a céges kompjúteremre, és én fel nem foghatom, miért baszakodsz velem.  Ha már új csomagot valamiért - nem értem, miért, hiszen mint látható, többé már nem érdemes Office 2007 nélkül élni- nem veszel az irodai számítógépekre, viszont olyan mértékű jólétben tartod az alkalmazottaidat, amelynek következményeképpen ők annyira komoly pénzügyi feleslegekkel rendelkeznek, hogy Microsoft Office 2007-et vásárolnak, akkor már igazán megtehetnéd, hogy legalább velem nem pöcsölsz ilyen pitiáner szarságokon, hanem most rögtön admin jogokat adsz nekem ezen a tetves gépen, vagy legalább belátható időn belül idegurítasz egy darab informatikus humanoidot, mert kérésre nem jönnek.

És Kedves Microsoft!

Nem tudom megfelelő szavakba önteni, milyen zseniális ötlet volt betenni azt a nyomorult "x" betűt a kiterjesztés végére, milyen korszakalkotó idea volt kiötölni ezt a csalafintaságot! És mekkora retorikai teljesítmény  megmagyarázni ezt a nyilvánvalóan olcsójánosos, szarozós megszopatást, mert azért mindnyájan tudjuk, hogy ez csak ezért történt, mert először azt gondoltátok, hogy az nem lehet, hogy 2003 óta nem költ senki Office-ra, majd azért valaki valahol - túl későn, de azért - szólt, hogy ez így nem fog működni.

Szaros banda. Mind a kettő. Hogy a pecsenyefaszú tizenkéttülkös tetü egye ki a szíveteket, hogy én  miattatok nem tudok normálisan  és nyugodtan ledolgozni öszevissza nyomorult nyolc órát.

Üdvözlet és tisztelet nélkül:

30


 

Itt ez a telefon. 8 gigabájt memóriája  van kártyán, de ha kiveszem az agyának emlékekért felelős részét, akkor is okosabb marad nálam. Tegnap, ahogy előjöttek ezek a kütyüs dolgok, rájöttem, hogy amúgy is akartam írni róla, mert végre először van egy olyan telefonom, amivel végre még hosszú hónapok elteltével sincs semmiféle hiányérzetem. Nem irigylem ki más kezéből az ő csodamobilját, nem vágom a földhöz dühömben (mármint az enyémet) és még vigyázok is rá, mert megér annyi kényelmetlenséget, hogy tokban hordjam.

A közös történetünk ott kezdődött, hogy megbolondultam attól, hogy a sony zenemobilban odabasz ericcson képtelen legyártani egy olyan telefont, aminek ne ugorna ki a fülhallgató-dugója a készülékből fél év zsebes használat után. Nagyjából két év állandó fülesproblémát megelégelve AZONNAL akartam egy olyan mobilt, aminek végre sima fülhallgatós dugója van.
Volt akkor már a Nokiának ilyen kifejezetten zenehallgatós telefonja, de sokalltam érte a harmincat kártyásan, ezért megvettem 2 éves előfizetéssel hatvanért a Nokia 5800 érintőképernyős Iphone killert.
Muhaha. Az ájfon killingről röviden annyit, hogy a görgetőrutinra, tudjátok, amikor egy ujjmozdulatra elkezdenek rohanni mondjuk a telefonkönyvben a bejegyzések - na, arra egy éve várok. Állítólag már megcsinálták, én most éppen még mindig várok, hogy naccságos Vodafone méltóztasson engedélyezni a szoftvert és akkor végre én is görgethetek. Az ájfonon ilyen nem tudom hány éve van. Mobilévben számolva sok éve van.

Azért lehetne erősebb ez a connecting, na.

De én szeretem minden bénaságával együtt, mert elég univerzális jóbarát lett. Hallgatok rajta zenét - ez az alap.
Kagylón ülve, tömegközlekedésben állva, üres percekben tétlenkedve netelek rajta. Netelek akkor is, ha éppen tényleg nagyon kell valami és én éppen közelében nem vagyok annak, hogy egyébként internet közelében legyek.

Agyonszinkronizálhatnám a céges Outlookommal, hogy blackberry stílusban mindenről azonnal értesüljek és 24 órában céges üzemmódban lehessek. Ezt nyilván nem erőltetem.

Miután 200 megabájtnyi adatforgalmam lehet egy hónapban, többször használtam már sima mobilnetként, illetve modemként a telefont. Nagyon nagy császár lehet az ember egy egyszerű laptoppal és interneteléréses mobillal. Tudjátok, mint az üzleti magazinok reklámjain: nagyon közeliben le van kapva egy rém rideg telefon valami menő bluetooth-kapcsolat ikonnal a képernyőn, kicsit arrébb egy faszi  laza eleganciával  szörföl a notebookján valami erkélyen, a háttér csak elmosódott kékség, de vélhetően egy dél-franciaországi  tengerparti látványorgia akar lenni.

És nem véletlenül fizettem nyáron 25.000 Ft-ot a Vodafone-nak a horvátországi nyaralás után: van GPS-em is. Ez a másik nagy nyálverés: beülsz a kocsidba és a GPS tartóba beteszed a telefonod.
A meghekkelt Garmin mindenhova elvisz és még csak át sem ver sokszor - eddig csak kétszer kellett kisegítenem.
Elvileg legálisan is tudok már vele  navigálni, de az ingyenes Nokia Map is szoftververzió-függő, tehát megint csak a Vodafone-ra várok. Igaz, nem hinném, hogy a Garminnál jobb lenne a Nokia saját megoldása.

A fényképezőgépet hagyjuk, említésre sem méltó, Mr. Zeiss helyében én nem adtam volna ehhez a produkcióhoz a nevemet. Bármilyen gagyi manuálfókuszos, 2 megapixeles mobil oda-vissza veri, komolyan, botrányosan rossz.

Nem tud filmet lejátszani, mert akad, spóroltak a processzoron, nem HD, nem amoled, nem ez, nem az.
Ha nagyon őszinte vagyok, szinte már a megjelenésekor retrónak hatott az okostelefonok között, főleg ha burkolatot és azt az érzetet is hozzávesszük, ami a kézbevételekor jelentkezik.

De mint mondtam: én a hibái ellenére is szeretem, tökéletesen elégedett vagyok vele, bőven elég amit tud, elég a 8 gigabájt, soha ennyi zeném nem volt minden pillanatban nálam; internet, wifi, gps, anyámkínja, minden van.

Sőt, még a járulékos dolgok, mint az előfizetés is maximálisan oké, eltelt majd egy év, és még mindig nem tudnék olyat csomagot, ami sokkal jobb lenne az 5000 Ft-ba beleférő 200 MB, 200 perc, 50 sms és 0 MMS-nél. Ez utóbbi hiánya ugyan fájdalmas néha, de tudok élni nélküle. Vagy kifizetem pluszban, ha mégsem, és szidom a Vodafone-t.

Az meg nekem való, szóval jó ez nagyon. Elég. Tényleg az.

Én csak azt nem tudom, hogy ha nálam lesz Szabó Ervin könyvtár összes  könyve letöltve, meg az egész internet összes zenéje, filmje letöltve, és már nem lesz többet szükség könyvtárosokra meg hekkerekre és torrentfeltöltőkre...

Ha soha nem fogunk többet le- vagy kitörölni és minden meglesz kétszer, mert elfelejtjük, hogy az megvan már egyszer, amit legutóbb az újra és újra körbeérő ,éppen aktuális, 12 éves retróciklusban újra megszerettünk...

Ha majd nem találunk semmit, mert nem tudjuk, hogy melyik mappának a mappának a mappának a mappájában van a nem tudjuk milyen néven elmentett fájl...

És ha már azelőtt xnagyonhdblackray 12.65-ön nézek filmet a nem tudom milyen 4D projektoros telefonomon, hogy az eggyel azelőtti formátum egyáltalán kijött volna...

Na, akkor mi lesz?

Én kérem, így is teljesen és maradéktalanul el tudok veszni a jelenlegi 8 gigás telefonmememóriám, az 500 gigás külső  és 120 gigás belső háttértárolóm, valamint a kocsihoz való 2 gigás pendrive-om  second life-nyi adathalmazában. Nem tudom melyik zeném hol van éppen meg, melyik filmet hol és milyen névvel -angol cím vs. magyar cím - mentettem el. Nem tudom, hogy hova tűnnek a receptjeim, melyik meghajtó melyik gyanú felett álló, semleges nevű mappájában vannak elrejtve a mondataim.

Mi a picsát fogok akkor kezdeni 1000 gigabájttal CSAK a telefonomon??

Nem lehetne, hogy most egy kicsit ne fejlődjünk? Nem sokat, csak egy kicsit. Álljunk meg, mit tudom én, most ezekből a pénzekből etessük Afrikát, hódítsuk meg a Marsot, mentsük meg a bolygónkat, bármit.

De először hadd emésszem meg ezt a szintet, hadd vegyek én is végre lcd tévét, hadd bohóckodjak még ezzel a telefonommal egy ideig. Ne pörögjünk ennyire.

És én most nem ezt nem is vezetem tovább, mert akkor kiderül, hogy én globazáció- és fogyasztás-  és fejlődésellenes vagyok, pedig nem tudom. Én egyszerűen csak ezt az örökös és mesterségesen fenntartott hype-ot nem értem, mert ezt már itt a végén kurvára nem lehet követni és ott tartunk, hogy konrétan megmagyarázzák nekem, SEGÍTENEK ABBAN, hogy én megtudjam, mit akarok igazából és egyáltalán, és mi ezt érezzük, hogy mennyire fals dolog, de ők, ott a másik oldalon miért nem tudják, hogy mekkora lufi ez így?

Kapják be, és csak egy nagyobb tévét akartam venni, de most ellenzékbe vonulok és nem veszek, jó lesz a kicsi és vastag is.

mert még ugyanaznap azonnal háromhetes szabadságra küldték a főnökömet, ahonnan hozzánk biztos nem jön vissza.

Nekem egyből vörösen elkezdetek alarmozni odabent, mert a  "picsabaszó kapitalista geci" végül kézfogással adott fizetésemelést, nem aláírással.

Négy óra múlva egy határozott, olasz akcentusba oltott angol mondat azonban megnyugtatott.

Fél kilencig nem tudom mi történt, de nagyon sok minden. Az biztos, hogy akkor elmentünk Szeplősnek sízoknit venni, mert elküdték két napra egy nagyon hideg országba, ahonnan vélhetőleg vodkát és sört fog hozni nekem vásárfiának. Hirtelen nem jut eszembe más a halon kívül, ami onnan származhatna és jó dolog. Ez nyilván engem jellemez, de ez most nem fontos.

Ma kedd este van, de igazából ez a hét egyetlen, kegyetlenül hosszú hétfő lesz. Ez sem fontos, viszont nagyon zokon veszem.

Aztán jön a rettenetes-hétfő, amikor ő a mosdó felett mos fogat, te a  kád felett, mert elaludtatok, te megnyitod a kád csapját, de nem a csapból jön a víz, hanem az új zuhanytartó rúdra felakasztatott zuhanyrózsából. Te szarrá ázol, ő fehér szájjal és csorgó könnyel nyüszítve röhög rajtad, te ezért rettenetesen utálod, majd negyed órányi jéghidegség múlva a buszmegállóban te is elkezdesz kényszeredetten röhögni magadon.
A szükségesnek ítélt második, immár munkahelyi kávé okozta feszültség enyhítését nehézkessé teszi, hogy a nyugis retyón 20 percig kotlik valaki, a folyosóiban megint meghalt a villanykörte, a földszintiben nincs wc-papír. Erre persze csak azután jössz rá, és természetesen február 15-én nincs nálad egyetlen zsebkendő sem, mert miért lenne?
Amikor hosszú, tanácstalan percek után meghozod a döntést, hogy félig letolt gatyával, elől valahogy a lényeget takarva, csoszogva ki fogsz rohanni a kézmosóig, ahol REMÉLHETŐEN van kéztörlő, és REMÉLHETŐEN senki nem fog szemben belépni az ajtón, de ha mégis,  akkor REMÉLHETŐEN nem lesz mögötte másik nyolc ember, aki éppen kilép a liftből, akkor ebben a kőkemény, kiszolgáltatott helyzetben a tegnapi napsütéstől betépett bejegyzés már csak nyálas művészkedésnek tűnik.

A valóság kegyetlen tépőfogai szétcincálják érzékeny lelkem fátyolát.