..de még nem biztos, még nem döntöttem el, hogy most még halasztom a visszatérést, vagy már ne, vagy mittomén.

Kb. hajnali háromkor  érkeztünk meg és Szeplős kilencre ment dolgozni, ami nem jelent automatikus felkelést, de melegvizet kellett varázsolnom Junkers módra. Azóta meg fenn  vagyok, mert alapvetően jó  érzés újra birtokba venni a hűtőt, a netet, meg a tévét. Meg itt repülnek a Redbullairraces csávók, jól hallom? Ezek már azok? Én ettől befeszülök, hogy ezek mindig a hidak alatt meg a Duna felett repcsiznek, hát nem értik HOGY EZ VESZÉLYES??!

Egyszer majd jól lezuhan valaki és odalesz a fél Lánchíd, a Parlament, meg meghal 2500 ember. Borzasztó.

NA: nemtom, tanulságok... Legyen a tanulságok, mert a számozás mindig olyan jól megy:

(Előrebocsátom, ha az elkövetkezendőkben túl negatív lennék: SZÉP volt, JÓÓ volt,  hihetetlenül, valószínűtlenül KÉK volt, pálmafás volt, távoli volt, SZABAD volt, sós volt, finom volt, de küzdelmes.)

1. MINDIG legyen nálad kb. 30000 Ft bukópénz. És itt jön az autóelszállításos sztori, ha már megígértem. Meg hát inkább azért, mert ez tényleg olyan elmesélésre való történet:

Tavaly úgy volt, hogy mert 2 napig rossz idő lenni, és én, aki általában egy idegbeteg, görcspöcs vagyok, kijelentettem Szépnevűnek, hogy ÉN nem fogok semmit nem csinálni, MOST elmegyünk Dubrovnikba. Az, hogy előtte megbeszéltük, hogy NEM megyünk el nagyon délre, az nem számított. Az, hogy akkor már megvolt az addigi legszebb élményünk Splitben, nem számított. Persze az volt, amit én akartam, kiszámítottam, hogy az nem lehet olyan sokáig míg leérünk, stb, stb.

Az úton legalább négy naaaaaaaaagy dugó volt, a forgalom sűrű volt, úgy emlékszem kicsivel több mint 8 órát vezettünk, így kb. délután öt lehetett mire odaértünk. Addigra túl voltam pár rohamon, és pont abban az állapotban érkeztünk meg, amikor már nem hat meg a táj szépsége: csak érjünk már oda. Na jó, amikor megláttuk a Dubrovnik előtti hidat, meg alatta az addig látott legnagyobb luxushajókat, azért az okozott némi hűűt meg hááát.

Addig okosan oldottuk meg, mindig letettük az autót a még ingyenes területeken, akár egy lakótelepen, és ott jó helyen volt. Dubrovnikban ez nem sikerült, valahogy vitt a tömeg be a belvárosba, és onnan tulajdonképpen esélytelenek voltunk: nem tudtuk mekkora a tulajdonképpeni város, hol lehetne parkolni, és Dubrovnik az a hely, amit egyszerre nagyjából ötmillió ember akar megtekinteni. Két centi szabad felület nem akadt a Twingónak, az egész környéket bearaszoltuk háromszor-négyszer, majd újra bekattantam, egyszerűen felforrt az agyam. Szerintem ilyenkor, ezen a szinten megvan az esélyem arra, hogy úgy maradok, habzó szájjal, öldöklő indulattal mindörökre.

Szépnevű olyan "hát ez hülye" néma szemöldökvonásos tudomásulvétellel letette Bütyköt az első nem kimondottan tiltott helyre: félig egy appartman parkolója elé, ahonnan azért ki lehetett lavírozni, ami nagy szó Horvátországban. Előttünk egy tekintélyes BMW X5-ös, ami kellő árnyékot vetett  a mi szolid kedvencünkre.

Onnantól szép volt minden. Fél óra a wc-sorban, majd újra egy katarzis, hogy ott sétálok a kopott a köveken, a dubrovniki Placán. Aggály nélkül kifizettük a falra menős belépőt és lőttünk vagy 200 képet odafenn. Vacsoráltunk a nagy éhségre egy jófajta pizzát, és lassan, megnyugodva, eltelve elindultunk vissza a kocsihoz.

Először azt hittük, hogy rossz utcában vagyunk, eggyel feljebb lesz Bütyök, de nem. Bütyöknek hűlt helyét találtuk csak. Azért 1000 km-re Magyarországtól, Montenegro meg Albánia környékén, konkrétan tízszerannyira belédfagy a szar, ha nem találod ott a kocsit, ahol hagytad, mintha ez otthon történik meg veled.

Azért sejtettük, hogy nem volt korrekt dolog ez a parkolás, elvitték, biztos. Horvátországban nem lopják az autót. Ilyenekkel nyugattuk magunkat.

A nagy szerencsénk az volt, hogy valami "kurva anyád"-hoz hasonlatos káromkodással megjelent egy magyar család (innen tudtuk, hogy magyarok), akiknek esélye sem volt, gondolkodás nélkül jött a segítségkérés, hogy rendőrség, ötlet, valami? Hálistennek felvittek a szállásukhoz, ahol a tulajnő - aki nagyon jó fej volt, nagyon vágta az angolt - férje jó rendőrségi kapcsolatokkal rendelkezett. Az autót BIZTOS, hogy elszállították, és az autó a városi uszoda mellett lesz. Kb mennyi lesz a büntetés? Kb sok.

Volt pénzváltás, volt eltévedős buszozás, volt idegeskedés, volt bűntudatom, de Bütyök meglett, ott várta a hűtlen gazdáit egy murvás parolóban, én meg boldogan, megkönyebbült és nem értékelt poénkodással fizettem be a büntetést a portásfülkénél (elszállítás költsége, plusz bírság).

MOST nem volt baj a parkolással, hacsak az nem, hogy Omisban a kopott patkakővel szegélyezett járdára, négy személlyel, egyszer sem sikerült gumiégetés nélkül feltenni a Kislányt.

MOST a Nokia szivatott meg. A modern férfi kütyüléssel készül a nyaralásra. A férfi túlélésre készül, kihívásra, mindenre felkészült akar lenni, hogy a kellő pillanatban elővehesse a Svájci Bicskát és kivezethesse az őt követő csapatot a bajból.

Nem volt elég a GARMIN a telefonon, feltettem a a Nokia Maps Horvátországra vonatkozó részét is. Szerintem ugyanis csak a Nokia Maps okozhatta a 25000 forint mielőbbi befizetésére szólító SMS telefonomra landolását. Minden alkalommal szólt ugyan, hogy külföldön vagy, figyelj, mert ez sokba kerülhet, de azt hittem, hogy nem szed le adatot a netről, ha egyszer már GPS jellel működik az alkalmazás. 

Aztán küldtem még Zoli szülinapjára elég ittasan egy kommentet (jut eszembe, tényleg ittam az egészségére, nem is keveset, de sokat.) Ezen kívül ment még két SMS, pár percnyi hívás haza, de ennyi. Ehhez képest mondjuk úgy, hogy "meglepett", amikor 25000 forintot keresett rajtam a Vodafone.

Én faszságom, tipikusan.

Legyen nálad bukópénz azért is mert,

2: vagy legyen KURVA JÓ GPS-ed KURVA JÓ szoftverrel, vagy higgy néha a szemednek is.

Jazz kétszer akkora kütyübuzi mint én. Ha ő vezetett, herzig, akkurátus módon felrakta a GPS tartót a szélvédőre, beletette az Samsung Omniáját és azt ott jelentőségteljesen böködte, hogy minden funkciót használjon és, hogy a készülék helyesen működjön. (Mert a GPS-nél csak az jobb, ha az érintőképernyős telefonodon van és hekkelt a szoftver, tehát kb. pár óra szopás árán ingyen élvezed azt a szolgáltatást, amiért más egy rakás pénzt fizet a boltban, vagy kicsit kevesebbet egy seftelős hozzáértőnek. A modern közép-kelet európai férfi renoméját nagyben növeli mindez.)

A baj az volt, hogy a készülék nem működött helyesen. Jazz saját bevallása szerint már fél éve újra kellett volna rakni "az egészet", de pont azóta rossz a gépe is. Jazz ugye zenélt, utazott és szerelmes, a kütyüzés pedig időigényes foglalkozás. :)

Ráadásul a gép érintőkijelzője egy területen "melléérez" ezért a szükséges "ok gombot" nem tudta megnyomni. Közben hívták, közben háromszor újraindította a gépet, és amikor jéghidegen rászoltam, hogy inkább átveszem, míg  rendbehozza a telefont, mert nekem nem okés, hogy 200 km óta nem figyeli az utat, akkor már tényleg "levezetett" egy százast nem 100%-os koncentrálással.

Ezt ő szóvá is tette, és itt nagyon belefojtottam a szót, miszerint:

- Ne dumáj vissza, mert az ÉN autómat vezeted.

Pont. Ez hideg volt, és megkérdőjelezhetetlen, úgy beszéltem vele, mint egy gyerekkel.

Ő morgott még valamit, hogy élvezem, hogy van végre valami kis hatalmam, de mondtam, hogy nem erről van szó.

Valami kis hatalmam minden nap van odabenn, nekem ez nem kell. Ha van bennem lágerőr-hajlam, akkor a multinál biztos kiélem. Remélem kevés van. Nem, pont, hogy lazulni jöttem. Ha hatalmat akarok, akkor én vezetek, csak én, úgy ahogy én akarom, de nem, mert simán átadtam neki a kormányt, mert bíztam benne. Erre mi van? Tényleg szar érzés volt hátulról kényszeresen csak azt figyelni, hogy mikor megy túl közel a patkához, mikor megy át a másik sávba,  és mikor fékez picit túl későn, mint ahogy az kényelmes lenne. És a barátnője is azt nézte, hogy azért néha nézi-e az utat. És Jazz mindezt nagyon nem vette figyelembe. Azt sem, hogy ő is fáradt, mi is fáradtak vagyunk. Ő csak csinálja a maga módján az ő magabiztosságban, önfejűségében és nem hajlandó felvenni a környezeti ingereket.

Ráadásul Jazz dolgai néha balesetbe torkollanak, amelyek nyilvánvalóan akaratlanok, de néha megtörténnek, és utána a bocsánatkérés jön, meg, hogy szarul érzi magát. De elkerülésük érdekében úgy érzem nem tesz eleget. Ezt így általánosságban írom, valamint azzal a belátással, hogy másokban általában az zavar, ami magunkban is megvan. Én is csináltam állítólag hülyeséget vezetés közben. Hátulról, anyósról mindig másképp fest a dolog.

Vissza a GPS-hez: tévútra vitt hazafele. Ami mondjuk, ok, azt is emberek rakták össze. De, hogy amikor láthatóan tévútra visz, akkor, az, hogy ne higgy a saját szemednek, az számomra felfoghatatlan. Először elfogy a felfestés, az út a láthatóan beszűkül, majd drámai hirtelenséggel elfogy. Kavics, föld, hupplik, gödrök, kukoricás. És a sofőr továbbmegy! Még hatszáz métert, hogy hátha.. Kérdem én, hova??

Tehát eltévedtünk, nem nagyon, de többször is, és az idő csak ment, csak ment.. Jazz erre olyan 90-100-zal ment lakóterület közelségétől függetlenül, hogy csoda, hogy csak a negyedik rendőrt nem úszta meg. Valami falu, záróvonal, előzés, és akkor már láttuk, hogy jobbról éppen fordulna ki a rendőrautó...

A kalapos jó fej volt, nem ideges, és hálistennek korrumpálható. A 2000 kunás indítóösszeget Jazz zseniális módon ledumálta először 70, majd 50 Euróra, de azt már zsebbe. Jól csinálta, én térdremegősen adtam volna elő magam.

És ami a lényeg: VOLT nála ötven euró!

3: SOHA ne indulj el augusztus 10-én Horvátországba előre foglalt szállás nélkül! Főleg ne Baska Vodába.

Tavaly tele volt a 8-as út 1-es Golfos, robogós, kis székes apartmant és szobát hirdető benszülöttekkel. Igaz, akkor július második fele volt, ha jól emlékszem, nem tudom, számít-e ez valamit. Idén az élő táblákból sokkal kevesebb volt, és tulajdonképpen az egész "harmadikra kb. ki lehet fogni egy jó szállást" egy nagy bullshitnek bizonyult. Egész Baska Vodában és onnantól vissza Omisig nem találtunk semmit. Vagy ELŐ SE KERÜLT a tulaj, vagy 80 jurótól indult az alku, vagy nem volt szabad apartman.

Négy óra kemény, elkeseredett szopás a sziesztába és harminöt fokba ájult Dalmáciában. Szeplős rettenetesen fájlalta ezt, mert ő (egyébként az egy hét alatt többször is volt ilyen) előre próbált szólni. Végül Omisban, egész pontosan Nemirában találtunk egy két szoba konyhás, teraszos szállást - csak-csak egy megállítótáblás lánynál.

És innen majd jövök újra. Még sós vagyok, és randim van a Vodafone-nal.