harminc

Ez most mÁS, nem ide illÉS, de már nagyon-nagyon régóta kipróbálni akarás. Írás ÁSÉSnak poszt berakás, de nem válaszolás, szóval vagy

1. házon kívül levés

2. poszt szintet meg nem ütés

3. én hülye türelmetlen levés, de ha már húsvét akkor berakás, ha már megírás. Nektek olvasás és kitartás, ha nem bejövés-feladás én bocsozás:

Auchan sonkát Tesco sonkával evés, remélés egyik csak nem átcímkézés. Rendőrtől félés, biciklivel járás, mert a hosszú hétvége alatt folyamatosan ivás. Öregeket nem értés, ahogy céklát tormával evés, KOCH tejszínes tormát evés, KOCH almás tormát evés, tormát egyáltalán nem evés, ezek a fiatalok nem tudás mi az igazi panaszolás, tormát reszelés, nem bírás megevés, mert olyan kurva erős levés.

Magunkon röhögés, hogy régen lila öltönyben locsolni járás, most C&A-s karácsonyra kapott szép pulcsiban járás. Nem tudni, hogy a barátnőtől, feleségtől Mex parfümöt vagy Puma parfümöt lopás, ő egyből kiszúrás, mondás az én parfümömből anyád picsáját locsolás, hülye vagyolás? Te hülye, nem ma locsolás, majd holnap locsolás, akkor sem fasz arcra verés, csak szeretnédezés, az nem locsolás. Na jól van, inkább délutáni lefekvés, mert már hülye fasz részeg levés.

Most Jézussal mi is levés, most hús, vagy most nem hús, de hús, mert sonkát evés, de nemezés? Jéger elfogyás, házi pálinkát ivás, sört ivás, sörelfogyás, alkoholmentes sört is megivás, ezdeszarozás.

Családoknál tojást festés, nem herét festés, hülye vagyolás, a gyerek hallgatózás. Festék nem fogás, gyerekmagazinból matricakivágás, felragasztás. Tojásfestés, festékfogás, karcolásos művészkedés, nem sikerülés, idegbajos levés, műanyag színes tojást vevés.

Tescóban szombat este csokinyuszit keresés, nem találás, megkérdezés, kiröhögés, játékot vevés, Kindertojást és Nesquick kakaóport vevés, mert azon legalább nyúl levés.

Postaládát megnézés, levelet találás, ki a tököm küld még levelet 2010-ben gondolás, levelet felbontás, húsvéti jókívánság és rokonok aláírás megtalálás, neten verset keresés, azt begépelés, sms-ben elküldeni akarás, de számot nem találás, anyát felhívás, Györgyikééknek mi a száma megkérdezés, számot megkapás, anyát lerázás, sms-t most már tényleg elküldés.

Hétfőn még aznapos levés, "csajomat" meglocsolás gondolás, anyóst nem gondolás, barátnő vagy feleség viszont anyóshoz elküldés, Puma parfümöt csak zsebbe betevés, azt kevésbé szeretés, anyának jó lesz gondolás.  Útközben vers eszébe nem jutás, valami házisárkányozás gondolkodás erőltetés, nem megyés, végül a helyszínen zöld erdőben jártamozás. Fiús apáknál gyereket előretolás, óvodában jobb verset biztos megtanulás. Tojást kapás, miért nem inkább egy ötszázast  még harmincikszévesen is automatikusan gondolás, alkoholt nem kérés, anyós barát, vő jobban megszeretés, van még remény gondolás. Húsleves és csülökkapás, gondolatban már csülköt kihányás, sütit is kapás, műanyagdobozt majd kérem vissza mondás, reklámszatyor kapás, eliszkolás.

Ezek után, mert barátnő, feleség locsolókat nem akarás, kirándulás. Családoknak veszprémi állatkertbe elmenés, nem tudni hol parkolás, az isten megbasszamozás, lepisszegés, a gyerek hallás, agyvíz felmenés, veszekedés, gyerekre üvöltés,  sírás, izzadás, minden utcát hatszor oda-vissza bejárás, dudálás, rutinolás, kocsival valahová járdára-tilosba felállás, cigire azonnal rágyújtás. Gyerek szendvicset evés, megitatás, állatkertig sokat gyalogolás, gyerek nyűgös levés, gyereknek játékot vevés, belépő fizetés, de kurvadrágamozás, pénz alig maradás, tapasztalatból tudás: ilyenkor már minden ATM üres gondolás. Nálad mennyi pénz van megkérdezés, feleségnél túl sok pénz levés, mert előre gondolkozás, ez az állandó túlaggódás szemforgatás, sóhajtás, gondolás, még véletlenül sem megdicsérés. Állatkertben nyulat simogatni akarás, oda nem férés, túl sok gyerek levés, zoo-csemege vevés, nagy nehezen odaférés, gyerek fertőzés elkapás gondolás, azonnal kézmosás.  A gyerek kis tevét megnézni követelés, ott "fúúúj, itt büdös van"-ozás. Minden ketrecben kufircolás, anya nézd micsinálnak kuncogás vagy miért fekszik rá megkérdezés, nem kérsz lángost visszakérdezés, apa mindeközben unatkozósan csajokat nézegetés.

Nem családoknál Balatonra elmenés, kocsival kirándulás, kocsiból egy métert nem gyalogolás, éhes levés, mindent zárva találás, a fő utcán nagy nehezen csak végiggyalogolás, csárdába beülés, kurva jót evés, árakat azért nagyon megnézés, fejben számolás, fagyit már biztos barátnő fizetés gondolás, cukrászdába is beülés, kávét ivás, szarás rájövés, több vendég nincs, ez kínos gondolás, a mosdó(!)  merre megkérdezés, de mindenki úgyis tudás, hogy szarni menés, barátnő mintha nem lenne égő, céltalanul telefont nyomogatás.

Estefele mindenki hazamenés, dugóba kerülés, GPS nyomogatás, hozzá nem értés, dugóban maradás, mi lesz a tévében megkérdezés, remélem hazaérés, mindenki nincs kedvem dolgozni menni mondás-gondolás, este tévé előtt elalvás, kedden kurva fáradtan felkelés, egy hétig minden reggel zöldeskék színű főtt tojást retekkel evés.

Mi történik, ha összeeresztem Nyomozót Jazzel és még én sem maradok távol? Titánok harca, gondolhatod, ez csak olyan hollywoodi gourmandoknak jut eszébe, mint én, akik szeretik a meglepő párosításokat, a szokatlan ízeket, akik ha felkeknek, nem szaroznak, kolbásszal tolják a kakaós kalácsot és pálpusztait nyammognak hozzá.

Három harcos, három különböző karakter, egy város, sok sör, két kocsma, vibráló szombat éjszaka. Nem felejti el hamar senki sem, sokáig beszélni fognak róla az emberek.

 Are you ready for this?

Nyomozó:

Sörképesség: közepes

Rövidképesség: gyenge, de lelkes

Cigarettaképesség: alsólánc

Extrák: lakásromkocsmaskill, munkatáboros felügyelőskill, kedvenc kínzás: sitthordatás negyedikrőlskill, lift nélkülskill; társasági középpontskill, karrierskill

Gyengeség: harmincegy év, kevés haj, nagy has, nők.

Hitelem: van

Jazz:

Sörképesség: erős, de hanyatló

Rövidképesség: nagyon erős, de elitizmusra hajlamos

Cigarettaképesség: rendszertelen, rászokóban

Extrák: dokumentálásra hajlamos, látens youtube feltöltő, hazakísérőskill; samsung omnia HD -kütyüskill, életművészskill, őserőskill

Gyengeség: alkoholszázaléknak köze van agresszívszázalékhoz, ráadásul szíve van - időnként még önmagával is összeférhetetlen; monogáman szexfüggő, egyenes

Hitelem: az is van

Én:

Sörképesség: közepes

Rövidképesség: közepes, sznob, de azért minden- és néha zugivó

Cigarettaképesség: koca

Extrák: meghivatóskill, titokbloggerskill, exhibiconistaskill, részegen Madonna és Freddy Mercury és minden egyéb önmutogató celebek reinkarnációjaskill és Szikora Róbert orrhangskill. A gidáimat időnként keresőskill.

Gyengeség: még nincs fizetése; fáradt, mert sittet hordott, látens iszákos, férfilelke van

A meccs (ez valahogy elsőre lemaradt): engem már a meccs előtt aljas módon legyengítenek két pohár pezsgővel Anya születésnapja alkalmából. Nyomozó ráadásul tisztességtelenül játszik, erősítésnek elhozza a hivatalos és nem mellesleg idegbajos barátnőjét. Nem egészen váratlanul bevisz nekem egy sör egy unicum kombót, klasszikus erős kezdés - bemelegítésnek, de már rögtön a közönségre gondolva. Majd még egy sört... Nem vagyok jó formában, a sitthordás után már ekkor megroggyan a térd. Látni, hogy ha nem sietnek, nem lesz itt semmi show, Jazznek már most be kell lépnie, persze nem sieti el, pont a kellő időben lép a porondra. A sör-unicum kombó nagy sikerére való tekintettel még az érkezés lendületével földre ránt a második körrel. Nyomozóék egy idő után lelépnek, Jazz viszi a meccset, gonosz módon kegyetlen és láthatóan élvezi. Átviszi az egészet egy súlyosabb szintre, innen szinte már csak pusztán szájkaratéval megnyeri a meccset, aláz: két betűt mond egy másik kocsmára utalva, ahol hírhedten olcsón lehet viszonylag nagy választékban röviditalt kapni. A lelki terrort nem bírom, tudja. Ott csak egy sört vág hozzám, hogy azért fizikailag is legyen valami, de a kegyelemdöfést szintén szájkaratéval viszi be: az abszint puszta említésére több ezrelékpontot ugrik a véralkoholom, olyan rosszul leszek, hogy neki kell egészen az öltözőmig vinnie.

Eredményhirdetés: ketten azért elbántak velem, a túlerő kérem, az egyszerű fizika, méltósággal kell viselni, meg némi aszpirinnel.  Halkan azért bevallom: én már tudom, hogy Mickey arca nem hazudik, ő egy őszinte ember.

Hány éves korában írhat erről az ember úgy, hogy tudja, már lehet: úgy látom őt, ahogy látnom kell, nem zavart és sértődött fiúként érző férfiként?

Elég az hozzá, ha este tíz fele az üres Tescóban, végigtekintvén a betanított, a pénztár mögött decensen, csendben ülő, karbantartott frizurájú, finom szemüvegkeretet az orra biggyesztő idősebb hölgyeken, összeszorul a torkom? Ha mindig úgy érzem, hogy nem tudom eléggé  hangsúlyosan megköszönni, ha elveszi a tálcám a McDonald’sban, ott olyannyira idegenül ható, öregedő, bohócnak öltöztetett nyugdíjas?

Egyedül vannak, ülnek sorban az éjszakai műszakban, még egymást sem ismerik. Már kisebb a tér, már nincsen annyi hely, ballag az idő a vége fele, de mindent ugyanúgy kell csinálni, mert itt vannak még, végig kell járni, csinálni kell, azzal ami megmaradt.

Rád gondolok, fel akarlak hívni a kocsiban, de rájövök, hogy este van, kilenc ötvenhárom, te már rég alszol abban a soha el nem készülő szobában, ami megmaradt neked. Apa által utólag barkácsolt beépített szekrény, függönnyel eltakarva, mert az ajtók soha nem érkeztek meg. Régi padlószőnyeg, az a csúnya szürkésbarna, mert hozzád nem ért el tesóék lakásfelújítása. Egy hatalmas, régi, giccses csendélet a falon, alatta a gazdagabb barátnődtől leselejtezett, megjavított gerinckímélő ágy, egy új szekrény, ami egyből túlságosan meg lett pakolva, egy asztalka, és a rengeteg bulvár- és gasztromagazin. Odakintről egyetlen sárga pont az estében a sok százezer közül, de nekem Anya. Anya.

Mikor fogom megérteni az embert az anya mögött, nem az öngyilkost, nem a  mártírt, nem a labilis, magát a rossz szeretetbe és rossz szerepbe ölő anyát, hanem a mindenen túljutót, azt, aki maradt, a kevés, a fáradt, de őserőből élőt, akire még Apa halála után sem vigyázok?

Megy az idő, szalad a mikrón minden másodperc, ahogy lényegtelen dolgokat melegítek az életemben. Nem beszélgetünk igazán. De minden benne van egy-egy gyömöszkölésnyi hátsimogatásban, fájnának a szavak, elviselhetetlen lenne, azt hiszem.

Még mindig 14 vagyok, neki csak húszezer forintért veszik le a bal mellét, rettenetesen nehéz kamasz vagyok, utáljuk egymást, ő azt mondja, hogy miattam hal meg. Jóval kisebb vagyok, ezért a búcsúcédulára nem igazán emlékszem, a másodikra is alig, de gondolom akkor Apa miatt halt meg.

31 vagyok és ő él. Már nem tudom hány műtétje volt, a legtöbb az eredendően rossz csípője miatt. A mindent ölő kemó: parókája lett, izzadságrohamokkal teli menopauzája, kétoldali gerincsérve. A gyönyörű, dús haja kinőtt újra, túlélte ő maga is, nem hülyeség, amit Sámsonról  írtak. A gerince viszont tönkrement. Műtét, műtét, műtét, orvosok, doktorok, kórházak, újabb műtétek, borítékok, mankó, látogatás, lábadozás. Soha be nem vallott megvetés, elméletek, hogy ő ebben éli ki magát, nincs neked semmi bajod, a hogy mondhatsz ilyet, te Aljas Szemét Utolsó Dög, hogy lehet ilyet mondani, hát hogy TUDSZ ILYET mondani???!

Viták, azok az örökké tartó kurva veszekedések. A fapapucs őrülten fájdalmas csípése, a veszélyre ráálló feszültségradar, a készenlét, a félelem. Nyaralások, biciklizések,  olvasás, iskola, karácsonyok, fekete-fehér filmes vasárnap délutánok.

Az volt a baj, hogy olyan színfalak közt játszódott a gyerekkorom, mintha minden rendben lett volna. Normális, hétköznapi, pörköltszocializmusos díszletek, legó, autópálya, nyár a nagyinál, Komárnóban vásárolt kohinor radír a tolltartóban és leckeellenőrzés az esti mese előtt. Ezzel párhuzamosan volt viszont egy másik történet, ami néha beleért az enyémbe, összeért vele, átköszönt anyám öngyilkossági kísérlete, vagy az, ahogy Apa otthagyott minket a Nyugatiban, meg csomó más ezeknél nem sokkal kevésbé rázósabb dolog, de előtte és utána elfedett mindent az egyszerű színekkel látó gyermeki lét:

Anya, nem akarok aludni!
Nem kell aludni, csak csukd le a szemed.

A szemhéj belső oldalán mindig pirosan süt a nap, a tornacsarnokok, uszodák és strandok elmosódott zaja az indikátor, a nyúl ürege, a legmélyebb nyugalom, fél milliméterrel a valóság alatt.
Szagolni az ablak által testté szabott fényben táncoló porillatot, az ég alatt a szempillák résein beengedni a fehér fényt, hallgatni többiek zsongássá olvadó együttlét-zaját.

A nem tudni hova elhelyezés, a nem tudás, ami nem tudás és nem tudni elhelyezés fog maradni már mindörökké, az zavar. Ha legalább nyílt színen játszódott volna, tudtam volna vele mit kezdeni, lennének egyenesen levezethető okok és okozatok, de nincsenek. Kurva nagy köd, az van, és már soha nem beszéljük meg.

Azóta rárakódott egy csomó dolog, én is basztam el magamtól sok mindent, lehet, hogy mindent én basztam el, hiszen tesómnak családja van már, nem tudni már mi honnan és mikor jött, csak az biztos, hogy olyan vagyok, mint azok a  telefondrótos, állítgatható lámpák, amikor egy bizonyos mennyiségű basztatás után azt ugyan már senki nem helyezi vissza az eredeti állapotra, aztán csak lóg. Világít, teszi a dolgát, de messze nem ugyanazt a fényt adja, mintha a helyén lenne.

Meg kellene beszélni, ki kellene beszélni, hogy szeretlek, hogy minden jól van már, jó lesz így, és tudom, hogy egyedül vagy. Én is. De mi együtt vagyunk. Tudom édesanya, én is rettenetesen félek, de te ne félj mégse, jó lesz minden, ahogy lesz, mi megvagyunk már.

Tudom, hogy üresen indultál, tudom, hogy semmi tizennégy évvel kezdted, tudom, hogy mi mindent nem meséltél el sohasem, és tudom, hogy mennyi minden nem volt és nem lesz már sohasem. Tudom, hogy ez a legjobb verzió, hidd el, tudom.

Esélyed sem volt, de nagyobbat dobtál, mint bárki a világon. Ezt senki nem tudja, csak én tudom, meg még tesó tudja. És mert még egyszer nem írhatom, hogy szeretlek, mert mi nem olyanok vagyunk és mert Kovács Kati ideje sem jött el még, és mert ez a vers soha nem lesz kész..

Megyek haza.

Utálom az IKEA katalógust. Mármint szeretem, csak a frusztrációt, amit okoz, azt nem szeretem, hogy elérhetetlen és tökéletes dolgokat, élethelyzeteket és csendéleteket mutat. Ezért nem vettem soha például férfimagazinokat, mert nem akartam becsapni magam hogy olyan nők léteznek, mert nem. Szóval utálom a katalógusokat, utálom a reklámfotókat, ahol minden a helyén van, tér és tér között. Az a lakberendezővel elszórt pár játék, újság is az aranymetszés szerint lett kihelyezve. Utálom a filmeket, ahol vasalt lények, vasalt vagy csak szimplán trendi, cool, " helyénvaló" ruhákban, soha el nem érhető színtónusokban élik a nem valóságos perceket.

Mindennek semmi köze a valósághoz, nem, egyszerűen nem lehet minimalistán élni. Tele vagyok kacatokkal, úgy az albérlet 32 nm-én, mint az agyam nemtudomhanyad köbméterén. (negyedet írtam, de azt inkább kitöröltem.)
Merthogy azt mondják az önkarbantartásban olyan jól működő keletiek, hogy az egyik a másikból jön. Ha odabenn rendben van a  spájzod, ha a lekvárok külön vannak téve a savanyúságoktól, ha rendesen póktalanítasz, ha a mélyebb rétegeket nem teszed ki közvetlen napfénynek és ott mindig száraz és hűvös a levegő, akkor a bőröd másik oldalán is geometrikusabb, átláthatóbb lesz a tér. Vagy görbe,  és hullámzó. A lényeg, hogy olyan japánkertes. Igaz, van aki az otthonos káoszt kedveli, de hadd beszéljek szokás szerint magamról. Nekem van rendigényem, csak...

Tehát, ha azt szeretném, hogy a karácsonyi műfenyő, Szeplős exbarátjának a vízipipája, az egy évre visszamenőleg nem szortírozott csekk-, kivonat-, és blokkhalmaz, az állandósult mosatlantüntetés, a random módon öntözött növények, a valamiféle modern hidraként üzemelő porcicák, a rattanszennyes fedelét örökké kinyomó zoknik, gatyák, polók, és a tévéasztal alatti kosárban megbúvó vasalatlanok teleportálódjanak, megszűnjenek, szétszórtirozódjanak, elmosódjanak, megöntöződjenek, örökre beszippantódjanak és kimosódjanak, akkor vagy úgy meg kell vernem Harry Pottert mint a lovat, hogy elvegyem tőle a pálcáját, vagy kurvára rendet kellene rakni idebenn. Egy picit Szeplősnél is, bár tévedés ne essék, az egyetlen neki felróható dolog a bedobozolt vizipipa jelenléte (ill. még az se, ha azt nézzük én mennyi mindent cipelek magammal), a többi esetben kifejezetten heorikus küzdelmet folytat az én időszakonként mérhető mennyiséget és minőséget is elérő segítségemmel egyetemben - vagy hogy kell ezt írni.

De ha azt nézem, hogy mi van "itt" az asztalomon, akkor azt kell mondanom, hogy van mit fengsuiznom idebenn. És mindig megfogadom, hogy keep smiling, being positive, meg put down meg leave it és nincs több halogatás, és rendszeresség van, szóval megfogadok mindent amit egy hímnemű Bridgit Jones meg tud fogadni, de nem tehetek róla, néha kurva korán csörög az óra (telefon és nem csörög, hanem lágyan zenél, de az sem segít), néha túl későn érek haza, néha nem marad akaraterőm, néha túl szép az idő, néha túl rossz, néha máshova kell menni,néha egyszerűen csak hadd ne csináljak semmit.

És a kacatok ilyen dögök, amikor máshol vagy, amikor nem csinálsz semmit, amíg nem vagy otthon és nem figyelsz, visszamásznak, osztódnak, több fejük nő, és mire újra jön egy lelki domestosozás már ott tornyosul újra minden a fejed felett.

Most hétvégén tavasz a program, esetleg Nyomozó lakásfelújítása és még virágot is kell vennem anyumnak, vicc nélkül, ma van a születésnapja. Nagy kereszt, tudom, mert végignéztem. Szeplős is hazautazik húsvétozni,  lesz torony, mire visszaérünk.

És ma tulajdonképpen péntek van, ezt csak a naptár nem tudja, mindenki más igen.


 

Én ilyen érzékeny, hápogós fiú vagyok, nagyon rágja a lelkem, hogy felvetették, milyen sértő stílusban írtam a kollégáimról. Nem tudom csak így letenni, kicsit árnyalnom kell a témát. Bocs az újbóli  kérődzésért.

Hogy jó főnök vagyok-e? Nem. Szerintem sem. Főnöknek - legalábbis ezen a helyen már - valóban balfasz vagyok (többek között, van baj más szereppel is), értsd ez alatt, hogy kiégett, stílusban sértő, sokszor savanyú, és hiába van mindennek oka, az nem oldja meg a problémát, ha (ugyan joggal, vagy féljoggal) másra mutogatok, az egyenlet megoldása egyedül rám vár.


De hadd tegyem helyre ezt a munkahely-kérdést: kérdezték mér régebben is, hogy mit és hol dolgozom, akkor én azt válaszoltam, hogy addig jó, míg vannak talányok. Ez így van: a munkahelyem kiábrandítóan hétköznapi munkahely, nincs benne semmi titok, azt én teszem bele - nektek, magamnak. Multinacionális, nagy, bürokratikus, káoszos, igazi lassú óriás, sok kis Don Quijotéval és talán - az én nagy dioptriás, torzító szemüvegemen át nézve - még több "felhasználóval". A munkahelyek között, azt hiszem, ez egy liberálisabb féle. Ki lehet benne égni, bele lehet fásulni, nem izgalmas, monoton, de azért liberális. Felvilágosult, flexibilis, így mondják ezt multinyelven. Egyre kevésbé az, de még bőven az. Amúgy általában nem fizet jól, viszont a jól fizető konkurensekhez képest ez itt egy játszótér - még mindig.

Mentek el innen már több pénzért máshova, volt aki visszajött, lehet mérlegelni, kinek mi fontos, mi mennyit ér.

Ja és hát bizonyára vannak minden tekintetben sokkal jobb munkahelyek. Szerencsével, tudással, jó kommunikációval bizonyára bevehető várak.

Kifejezetten szeretni a munkahelyemet nehezen lehet, nem individuumokra épít, nem egyéni teljesítményeket kér számon, a multik általában nem ilyen helyek, sokkal inkább hangyabolyképzők. A saját szinteden van ugyan neved, vannak barátaid, van értéked, egyéni teljesítményed, de most őszintén: paravánok között dolgozunk, itt mindenki potenciális Neóvá válik egy idő után, csak már jobb telefonjaink vannak.

Pont a Jelen estéjén fogalmaztam meg még beszélőképes részegen egy nagyobb igazságot: hogy ezt a céget használják az emberek. Ki ugródeszkának, ki első munkahelynek, ki melegedőnek, ki parkolópályának, ki ösztöndíj-kiegészítésnek, ki vész esetére való menedéknek. Felhasználók vagyunk, nem adjuk érte életünket és vérünket, nem a "mi" cégünk, csak itt dolgozunk. Ma mondta főnököm, amikor lebaszott a stílusom és minden másom miatt, hogy this is not a war, this is just a job. (Az, bazdmeg, de még milyen.)

Az emberek nagy többsége két véglet között ingadozik. Van, aki surranóúton van végig, nem lehet, vagy nagyon nehéz megfogni,orvosi papírt hoz, magyaráz, másik kollégánál, vagy a HR-en intéz. Megkeresi a mozgásterét, hiszen én sem vagyok mindig ott, ha ott is vagyok, figyelek ezerfelé.  És van, aki messzemenően korrekt. Kiéghet, felmondhat ugyan, de korrekt marad végig, sőt az utolsó pár napján is leteszi azt az asztalra, amit elvárnak tőle, nem csak a perceket morzsolgatja bambán a gép előtt. Morálja van baszod, vannak ilyen emberek. Kevesen. Én innen, így látom, lehet torzít a szemüveg, lehet nem nekem való. Lehet.

De akkor is: úgy vélem itt két fajta embernek jár a dobzörgés, a gitárpengetés:
 

1. Az egyik középvezető srácnak egyszer a saját egyetemi tanárnője volt benne a csoportjában. Nem kell már a német sehova sem, megszűnt az állása és hozzánk vetette a sors. Nem volt idevaló, nem csak a kor miatt - hiszen zömmel fiatalok dolgoznak nálunk,  és azért az tud nehéz lenni, embere válogatja persze -, hanem mert alapvetően más a környezet. Minden sértő szándék nélkül írom, hogy bölcsészkörnyezetből rettenetes nehéz átállni egy ilyen lelketlen, teljesítmény- és pénzorientált munkára.

De csinálta. És a mai napig vannak nálunk idősebb emberek, akik megbecsülik a munkát. Ezt így kell írni, hangozzék bárhogyan, de benne van a lényeg és igaz is. Vannak velem egykorú dolgozók is, akik tudják, hogy mit jelent "dolgozni". Nem dugja fel már tréning alatt agyáig a fülhallgatót, míg hozzá beszélnek, nem szar bele az egészbe, nem középutas, nem langyosvíz. Mindenféle áthallás nélkül, hadd írjam le ide ezt a pár szót: morál, igényesség, neveltetés, lelkiismeret, csak úgy hétköznapiasan, hogy számítson odabenn az, amit és ahogyan letesz az asztalra.
Ez az egész nem feltétlenül kor kérdése, mint írtam vannak bőséggel ellenpéldák, én itt csak számomra feltűnt jelenségekről írok - de mondom, lehet, hogy torz a szemüveg.

2. A humorérzék megőrzése nélkül nem megy. Ugyan iróniával, szarkazmussal dolgozik egy idő után, de jó fajta humorérzék, segít a túlélésben a túlságosan tisztánlátóknak.

Nekem ez csak ritkán van meg, lehet többet kellene azokkal lennem, akikben megvan ez a tulajdonság. Mondjuk én meg naplóba vallok, nekem ez a menekülő útvonal. De lehet, kellene még egy-kettő ereszcsatornát építenem, hogy jobban lefolyjon a belső üvöltés.