Utálom az IKEA katalógust. Mármint szeretem, csak a frusztrációt, amit okoz, azt nem szeretem, hogy elérhetetlen és tökéletes dolgokat, élethelyzeteket és csendéleteket mutat. Ezért nem vettem soha például férfimagazinokat, mert nem akartam becsapni magam hogy olyan nők léteznek, mert nem. Szóval utálom a katalógusokat, utálom a reklámfotókat, ahol minden a helyén van, tér és tér között. Az a lakberendezővel elszórt pár játék, újság is az aranymetszés szerint lett kihelyezve. Utálom a filmeket, ahol vasalt lények, vasalt vagy csak szimplán trendi, cool, " helyénvaló" ruhákban, soha el nem érhető színtónusokban élik a nem valóságos perceket.

Mindennek semmi köze a valósághoz, nem, egyszerűen nem lehet minimalistán élni. Tele vagyok kacatokkal, úgy az albérlet 32 nm-én, mint az agyam nemtudomhanyad köbméterén. (negyedet írtam, de azt inkább kitöröltem.)
Merthogy azt mondják az önkarbantartásban olyan jól működő keletiek, hogy az egyik a másikból jön. Ha odabenn rendben van a  spájzod, ha a lekvárok külön vannak téve a savanyúságoktól, ha rendesen póktalanítasz, ha a mélyebb rétegeket nem teszed ki közvetlen napfénynek és ott mindig száraz és hűvös a levegő, akkor a bőröd másik oldalán is geometrikusabb, átláthatóbb lesz a tér. Vagy görbe,  és hullámzó. A lényeg, hogy olyan japánkertes. Igaz, van aki az otthonos káoszt kedveli, de hadd beszéljek szokás szerint magamról. Nekem van rendigényem, csak...

Tehát, ha azt szeretném, hogy a karácsonyi műfenyő, Szeplős exbarátjának a vízipipája, az egy évre visszamenőleg nem szortírozott csekk-, kivonat-, és blokkhalmaz, az állandósult mosatlantüntetés, a random módon öntözött növények, a valamiféle modern hidraként üzemelő porcicák, a rattanszennyes fedelét örökké kinyomó zoknik, gatyák, polók, és a tévéasztal alatti kosárban megbúvó vasalatlanok teleportálódjanak, megszűnjenek, szétszórtirozódjanak, elmosódjanak, megöntöződjenek, örökre beszippantódjanak és kimosódjanak, akkor vagy úgy meg kell vernem Harry Pottert mint a lovat, hogy elvegyem tőle a pálcáját, vagy kurvára rendet kellene rakni idebenn. Egy picit Szeplősnél is, bár tévedés ne essék, az egyetlen neki felróható dolog a bedobozolt vizipipa jelenléte (ill. még az se, ha azt nézzük én mennyi mindent cipelek magammal), a többi esetben kifejezetten heorikus küzdelmet folytat az én időszakonként mérhető mennyiséget és minőséget is elérő segítségemmel egyetemben - vagy hogy kell ezt írni.

De ha azt nézem, hogy mi van "itt" az asztalomon, akkor azt kell mondanom, hogy van mit fengsuiznom idebenn. És mindig megfogadom, hogy keep smiling, being positive, meg put down meg leave it és nincs több halogatás, és rendszeresség van, szóval megfogadok mindent amit egy hímnemű Bridgit Jones meg tud fogadni, de nem tehetek róla, néha kurva korán csörög az óra (telefon és nem csörög, hanem lágyan zenél, de az sem segít), néha túl későn érek haza, néha nem marad akaraterőm, néha túl szép az idő, néha túl rossz, néha máshova kell menni,néha egyszerűen csak hadd ne csináljak semmit.

És a kacatok ilyen dögök, amikor máshol vagy, amikor nem csinálsz semmit, amíg nem vagy otthon és nem figyelsz, visszamásznak, osztódnak, több fejük nő, és mire újra jön egy lelki domestosozás már ott tornyosul újra minden a fejed felett.

Most hétvégén tavasz a program, esetleg Nyomozó lakásfelújítása és még virágot is kell vennem anyumnak, vicc nélkül, ma van a születésnapja. Nagy kereszt, tudom, mert végignéztem. Szeplős is hazautazik húsvétozni,  lesz torony, mire visszaérünk.

És ma tulajdonképpen péntek van, ezt csak a naptár nem tudja, mindenki más igen.