Összetörve ébredek az izomláztól - tegnap majd negyven perc vánszorgással teljesítettem a szigetkört, ez a valaha mért legrosszabb időm. Még magamat is sikerült alulmúlnom, pedig azt hittem ez fizikailag és mentálisan egyaránt lehetetlen.

Hát nem.

Ettől függetlenül szanaszéjjel izzadtam a futócuccom, és most, ahogy Mandula trendinek gondolt és kárpitozott, nyikorgó, albérletes ágytákolmányán fordulásból pislogom ki az álommélyét a szememből, rögtön egy halk jézusúristennel nyitom a napot. Ő persze már legalább egy órája félálomban lehet, ahogy fordulok, ő úgy teszi fejét a vállam és a mellkasom közé. Mesehaja mindenhol ott van, érzem, ahogy feje alatt szinte belekarcol a bőrömbe, az arcom, a szám csiklandozza és nem tudom nem szeretni a álomittas figyelmetlenségét, ahogy eszébe sem jut, hogy ez nekem akár rossz is lehetne. Ez egyszerűen jár neki, ez az ő helye. Ha oldalra fordulok, átteszi a lábát rajtam, egész testével az enyémhez szorítja magát. Ha ő fordul, fordulok én is utána, viszi a kezem magával, a mellére teszi, beszorítja alá, arcomat beborítja a sok hullám és göndörség, csak annyira kapom vissza kezem, hogy lesimítsam akárhogy, persze hasztalan és máris jön a müffögés, kéri vissza, ami az övé. Még egy jelzés, hát lábammal is felveszem az ő ívét, így alszunk még újra tíz percet.

Amikor másodszorra ébreszt a reggel már a csuklóm is fáj, de nem bújok ki, élvezem az oda-vissza áramló biztonságot, békét és a szobát derűssé, árny- és fényjátékossá itató, sötétítőfüggöny-szűrte szombat reggelt.

Az ilyen reggeleken bundáskenyeret, rántottát kellene enni, kávét vagy teát inni a hétvégi újság felet, körülöttem húszévnyi biztonságot adó házassággal, de töredékektől is boldog lehet az ember.

Dolgoznom kell. Ő is jön majd utánam, előtte még elmegy edzeni, estig marad benn.

Kávé, azért nem túl sietős reggeli, fogmosás, cipő, kabát, kulcscsörgés, gyors búcsú, aztán már a kövirózsás gangon úszik rám a kinti hűvösség. Két emeletnyi kopott csigalépcső visz lefele, a nehéz kapu kelletlenül ereszti be az udvar csendjébe a Dohány utcát, de odakinn süt a nap, tágasabb az utca, szebb a körút, egyből a jó villamos jön, kevésbé mocskos a Blaha, és pont a megfelelő zenét találom meg a telefonomban, és tavasz van, tavasz, tavasz, tavasz.