Nem mentem haza. Inkább éreztem, mint hallottam Anya hangjában azt töredékmásodpercnyi szünetet, habozást, ami azt a kijelentést követte, hogy talán most megyek haza, vasárnap.

Amúgy is eléggé hátulról kerülve kérdezte, hogy mikor leszek várható születésnapom környékén, de az nála bármit is jelenthet. Most azt jelentette, hogy ne most menjek, de jövő héten. Persze ezt ő soha nem mondaná, egyszerűen csak nagy nehezen visszahívott, hogy most még nem tud felköszönteni. Nem sietik el a nyugdíjutalást, mindig azon panaszkodik, hogy évről évre később utalják át az aktuális havit, amint letettem az első beszélgetés után, eszembe jutott, hogy még nem kapott pénzt - amit aztán később ő maga is megerősített.

Nem a pénz számít, ez az első, amit az emberek erre mondanak, pedig kurvára számít. Egyszerűen szarul érezte volna magát, hogy még felköszönteni sem tud normálisan. Persze éppen elég megalázó külön ezért felhívni a fiát, de úgy éreztem, hogy az még rosszabb lenne, ha most beugranék hozzájuk.

Mandula is egyből azt mondta, hogy DE attól még lemehetnék, Anya is ezt mondta, hogy ATTÓL MÉG szívesen várnak, de én meg amúgy sem tudok önmagam ünnepeltetésének feladatával mit kezdeni, meg aztán persze titkon jó lenne végre egyszer újra valami geci zsíros ajándékot kapni Anyától, az egy személybe zsugorodott "szüleimtől". És a bűntudat - hogy a bennem lévő örökké az ő gyerekük KAPNI akar, mert a kapás aktusa a "biztonságban vagyok és gondoskodva van rólam"-érzést váltana ki bennem - itt tartott inkább Óbudán.

Volt megint 48 órám egyedül. Tele izgalmas, rejtélyes lehetőségekkel, hogy BÁRMIT megtehetek, hogy SENKI nem tudja, és senki nem kérdezi hol vagyok - és én mindig a szabadság után rohanok. De mert a szabadság ilyen rohadék délibáb, a bármiből és a senkiből mindig valami semmi és valaki lesz, legtöbbször valami földhözragadt csalódás a tökéletesség helyett. Csak néha sikerül.

A szabadság a Lövőház és a Káplár utca sarkán várt, befordulva a kellemesen, de ismerősen idegen sétálóutcából, elkapva egy gyönyörű ismeretlen lány mosolyát a Gyöngy kocsma ablakának túloldalán, egyszer csak rámesett a meredek utca lépcsőiről.

Kell hozzá, hogy ne legyen annyira ismerős a hely, ne a mindennapjaid környéke legyen, ahol vagy, vagy ahova éppen mész, hogy kiessen fejedből a rutin térképe és geometriája, hogy utolérjen a rácsodálkozás légies könnyűsége, hogy magától a létezéstől mosolyogj, mert jutalom az, hogy történik veled valami.

Ellépsz a közvetlen valóságtól, névteleníted a várost, a napot, leveted, lehántod az ismeret ruháját, érdeklődve nézed a házakat, hogy itt vajon milyen lehet élni és mire kibukkansz a már újra ismerősebb főúton, az a balról érkező 61-es villamos akár már Berlinben is lehetne felőled.

--

Valamiért fontos volt Piát hazakísérnem, hogy végre kezdjek vele valamit, hogy végre leültessem a barátok kispadjára, mert amúgy sem egyszerű valaki ő, de még én is ráhúztam egy-két piedesztálós leplet, mert valamiért szeretem isteníteni, példaképesíteni az egyszerű halandókat.

Az egyetlen apró hiba, amit elkövettem, hogy kurvára nem gondoltam bele, hogy egy völggyel arrébb lakik, mint én. És amikor a Helyes Úton járok, történetünkben egész pontosan a Kapy utca 60%-os emelkedőjén, akkor a felénél mindig megvan az a kibaszott mélypont, hogy a faszom akarja a helyes utat, annak soha nem jutni a végére, hosszú, fáradt vagyok hozzá, fáj, és egyáltalán nem poén, és ki nem szarja le az erkölcsi önmegbecsülést??? A tököm akar elégedett lenni önmagával, én részemről le akarok feküdni valahova. MOST.

Hisztérikus kuncogásokban mérve az ötödik kacajnál lett ismerős a Szépvölgyi, érkezett lassan, nagyon lassan, a Kolosy tér.

A szombatot innentől gyakorlatilag felbontás nélkül visszaváltottam.

A vasárnap pedig az a nap, amikor az elvesztegetett szombat után, kocsit mostam, takarítottam, szobát ganéztam, teregettem, főztem, kajaszagú vagyok és nem szexi. A vállam be van állva, a barátnőm este hatkor érkezik, és mert a szombat távbeszélgetős vágyfokozónak azért elment, némileg rémülten gondolok arra, hogy ő nem fáradt, én viszont annyira, hogy a zuhanyrózsát is leszedem a tartóról, hogy a kád aljára seggel lehuppanva, kuporogva folyathassam magamra a forró vizet.

Három nap múlva 32 leszek. Nagyon valóságízű, ez most nagyon az.