Most mást marhát választottak a karámból, más tyúkot az udvaron kapirgálók közül, nem engem. Fel sem eszméltünk, úgy kapták ki közülünk, miközben éppen legeltük, csipdestük a zöldet ostoba-állatbután, néha legyezve, bőgve, kelletlenül, nyakugrálósan kotkodálva, hogy "de szar ez a hétfő, jaaj de rossz ez a hétfő." A mészáros meg csak jött, a simabőrűék más nyelvét beszélve, és elvitt egyet közülünk.
Nem volt semmi dokumentáció, írásbeli, grafikon, ellenjegyzett, aláírt bármi, nem volt semmi a kezükben, csak annyi, hogy úgy érzem szar vagy, ki vagy baszva. Ő meg valahol megkönnyebbülve, hogy vége van, szinte önként a guillotine alá feküdt.
Én pedig kedd reggel, újra kiengedve a levegőre, csipkedem, rágom, kérődzöm a zöldjüket, amit elém toltak, hogy jól lakjak ma is. A kérdés, hogy meddig eszik az ő húsát? És, hogy amikor elfogy, én itt leszek-e még?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
