Ugrás a tartalomhoz

ápr. 11. 2011

Süt a nap, de nagyon fúj a szél

A kétlaki sehonnai először a hátizsákjába próbált meg bepakolni, és talán mert sok a haja és kevés benne a férfihormon, talán azért, mert nem déli típusú, utcai örömzenész, hanem sokkal inkább kontinentális, szobai tépelődő, egyre inkább kevésnek bizonyult a húsz…

már. 17. 2011

Március

Az eső éjjeli állatként mászkált a párkányon, aztán behúzódott galambként totyogott még reggel is, és az autógumik nedves zajcsíkot húztak az aszfalton az első nap, aztán úgy is maradt, hogy felhők vannak az égen, de azért még ma is nyolc fokban indultam el nem kabátban. A…

már. 12. 2011

Pont a megfelelő

Összetörve ébredek az izomláztól - tegnap majd negyven perc vánszorgással teljesítettem a szigetkört, ez a valaha mért legrosszabb időm. Még magamat is sikerült alulmúlnom, pedig azt hittem ez fizikailag és mentálisan egyaránt lehetetlen. Hát nem. Ettől függetlenül szanaszéjjel…

már. 03. 2011

Azóta

Jazz tegnap lett harminc. Ezen kívül felrótta, hogy szerintem nem gáz-e, hogy nem írok, úgyhogy volt olyan gondolatom, hogy átadom neki egy lélegzetvételnyi ideig a lehetőséget, ha már ennyire frappáns kort ért meg éppen, de aztán inkább úgy döntöttem, hogy megírom ezt ide,…

feb. 27. 2011

A szerb határ felé

A jó hír az, hogy van még barátnőm. Tudom, mert nálam van a belépőkártyája, odaadta.A rossz hír az, hogy ez nem rajtam múlt. Volt az, hogy akkor találkozzam emberekkel, akik blogot írnak. De már nem írnak. Én írok. Egyikük-másikuk, ne adj isten, olvas engem.  Néha én is…

süti beállítások módosítása