A blogger. A blogger általában egy két lábon járó paradoxon. Anonim exhibicionista, és mint ilyen egész bloggerlétét és működését is két alapvető ellentmondás határozza meg, amit kifejezetten a végtelenségig lehet nyálazni, sőt, nagyon is könnyen előfordulhat, hogy ezek okozzák a vesztét, ezeket unja meg, de kurvára, ezek miatt nem ír többet. A blogger alapvetően azt akarja, hogy olvassák, és írjanak neki - csak ne azok olvassák és ne emezek írjanak. Hogy - végülis - legyen, aki olvassa, és írjon neki, de ugyanakkor - végülis - legyen, aki gecire ne olvassa és végképp ne írjon neki. Néha nem is tudni, melyik a nagyobb halmaz.
Tegnap rámírtak. Tegnap rájöttem, hogy az oldaldobozba kitett link nem egyirányú utca, mert visszakereshető, és állítólag vannak azok az emberek, akik simán befektetnek energiát abba, hogy ezt megtegyék. Meglehetősen ostoba és hiú dolgokat követtem el már eddig is az itt lehúzott, tényleg nem tudom mennyi, talán másfél év alatt, úgyhogy a jószándékú levélírónak akkor már így, nyilvánosan üzenem, hogy kösz, de maradok. Lett volna miért abbahagynom, sokkal inkább, mint most. Akkor nevek voltak, akiket én rántottam le, most csak kíváncsi, álszent, kárörvendő, átlátszó (múltbeli) "barátok" vannak, akik rám utaznak. Belefér. Egyelőre.
A mai napig sikerült itt olyan dolgokat összehordanom, hogy ha lebukom, akkor legrosszabb verzió szerint nyilvános megaláztatással rúgnak ki onnan, ahol dolgozom, miközben a barátnőm minimum kétszáz évre szakít velem és én Új-Zélandon fogok birkát legeltetni, amíg meg nem halok. De így indítottam el, ezt csináltam, és bevállalok minden következményt - bár nyilván nem megyek elébe, ha nem muszáj -, mert én csináltam. Már megtettem. Legyen ez bár egy újabb hiú és ostoba döntés, de elköltözni sem akarok, mert szeretek itt lenni, ahhoz meg már késő, hogy másképpen legyek itt. Jöjjön, aminek jönnie kell, talán menni fog "fényben" is. Nyilván lezongorázható, hogy idővel egyre világosabb lesz, valószínűleg megírták ennek a végét már akkor, amikor elkezdtem.
Maradok.
Isolde - hét év után valószínűleg tudja, miről beszél - megírt egy-két alapvető fontosságú posztot erről az egész kibaszott nyűgről, és tudom, hogy milyen gáz, hogy miközben ő valahol azt szeretné, hogy 1300 helyett csak napi 50 ember járjon felé, én még mindig rá hivatkozom és a blogjából táplálom a sajátomat, de ezt (és a linkeket is) muszáj vagyok kitenni:
"Nem beszélve arról, hogy régen, a régi szép időkben a blogoszféra hajnalán volt egy ilyen íratlan szabály, hogy ha az ember megtalálja véletlenül egy ismerőse blogját az interneten, akkor illik megmondani neki, hogy olvasom. Legalábbis a mr.a. nekem ezt mondta, hogy a bloggeretika ezt diktálja, és hogy ismerőst titokban olvasni etikátlan. Azért is eléggé dühös vagyok, hogy ma már ez fel sem merül, és nyilván csomóan olvasnak, akikkel ismerjük egymást arccal-névvel, de ők nem vállalják be, csak kukkolnak."
És én most csináljak? Rebegjek el egy jó kurva édes anyátokat, és legyünk minden alkalommal feltételesen és kölcsönösen elégedettek, hogy ti tudjátok, hogy én blogot írok, tudtok rólam mindent, én meg esetlegesen elküldtelek benneteket az anyátokba? Legyen ott nálam is minden alkalommal szövegbuborék a fejem fölött, amikor úgy gondolom, hogy kíváncsi, álszent, kárörvendő, átlátszó (múltbeli) "barátokkal" találkozom? Mi értelme lenne? Legyen az öröm egyedül a tiétek. Olvassatok bazmeg.
Tagadhatatlan, hogy be vagyok fosva és kurvára dühös vagyok, de pontosan azt sem tudom kire és ez nem egy kényelmes érzés - leginkább ez zavar. De úgy néz ki a játékom szabályait messze nem egyedül írom, nincs, tényleg nincs "vadászles". Hibáztam. Megint. Ti meg legyetek boldogok egyedül azzal ténnyel, hogy rám találtatok ezek szerint sajnálnivalóan kisszerű és unalmas mindennapjaitokan, bárkik is vagytok.
Szinte teljesen sötét van már, a nyitott erkélyajtón túl rendületlenül ciripelnek a tücskök a SZOT üdülős kertből, négy emelettel alattam. Lassan iszom a sörömet, blogokat olvasok a sötét szobában.
Ma felzaklattak, ma gondolkoztam egy csomó dolgon, más dolgokon is, mint azon, amit megint közbeszúrt az élet; ma dolgoztam, vásároltam, éltem és utaztam, de mostanra csak a tücskök maradtak, az este és én.
Holnap majd megírom, holnap újra itt lesz minden, de most csak átélem, hogy örülök, hogy ma, én, itt.
Nagy nehezen találtunk egy kis kempinget Camporossoban.(Jazzék is itt pihentek három napot, szerintem pont ugyanebben a kempingben. Jazz tanácsai mindig bejöttek, ezért akartunk ennyire átjutni Olaszországba, illetve azért, hogy az utolsó országra is jusson elég idő. (Nem jutott.) Mindenesetre Jazz most is megmondta a frankót, nyaralásunk legjobb része következett.)
Szinte teljesen tele van. Sötétben állítottuk a sátrat, most sörözünk, még én is...(Már pakoltak, de olyan jóleső kedvességgel invitált be a pincérlány, hogy két sör nem probléma, üljünk le nyugodtan, hogy nyugodtan leültünk a tengerpartra kitett műanyag asztalok egyikéhez. A szomszéd asztalnál éppen végeztek a vacsorával, a srác még a lány pizzáját gyűrte be, miközben nyugodtan beszélgettek. Jólesően hűvös szél fújt a parton, a víz pár méterre mosta a partot. Kihozták a sört, rágyújtottam, és beleszerettem ebbe az étterembe: néhány mindenhol kapható, műanyag kerti szék és asztal, pár szúnyogűző mécses és fáklya. Semmi flanc, semmi csicsa, nem vonták el a figyelmet a tájról, annyira végzetesen egyszerűnek hatott az egész... És nem is kellett oda semmi más, ott, a tengerpart közvetlen közelében. Egyszerűen csak hagyták érvényesülni a környezetet. Mint egy egyszerű, alig fűszerezett saláta a hús mellé, mint a paradicsomszósz nélküli pizzatészta a sonka és a rucola alatt, hogy a lényeget érezd. Pont ezt csinálták ők is: sima fehér, műanyag kerti székek és asztalok. Ne rájuk figyelj, nem ők a lényeg, de mégis elképesztően kényelmes és jó: mosolyogva szolgálnak ki, jókedvűek, gyertyát tesznek az asztalra, jó helyed is van és mindegy, mit választasz, valami fantasztikusat fogsz enni.
Amikor fizettünk, már az alkalmazottak vacsoráztak benn - tudjátok, olyan olaszosan - , a lány mosolyogva felugrott és odaadta a számlát. Ennyi kell, és nem több. Egy percig sem éreztem magam feszélyezve, hogy olyan későn voltunk.)
Meglátjuk holnap, hogy milyen hely és eldöntjük, maradunk-e.
A tenger itt van egy karnyújtásnyira, remélem jó lesz.
Ma négyszer akadtam ki, kurvára idegbajos vagyok. Életünk nyaralása? Látni mindent? Ez majd utána elválik, hogy adódik össze bennünk. Nagy rohanás, az tény. Ez biztos. Remélem holnap jó idő lesz, most nincs csillag az égen.
Három napja nem fürödtünk, csak ma, a tengerben. Meg kellene állni, ugyanakkor úgy érezzük, hogy az idő is elfogyott. Holnap kiderül, talán holnapután, hogy rakjuk ki a többi napot.
6,50 két sör
A tenger kavicsos és hupikék, itt laknak törpikék.(Bocs, nincs mentségem, egyszerűen nagyon reggel volt még.) Nem olyan szép, mint a francia tengerpart, vagy még nem jó helyen vagyunk, de nyugisabb, a futószalagon termelődő parti árusokat leszámítva. Tetszik itt. Jó nagy hullámok vannak, csak úgy mossa ki az ember lába alól a homokot (mert ott homok van).
A kemping kicsi, két oldalt karámok vannak, elég közel vagyunk egymáshoz, nincs nagy tér, de a zaj elviselhető, azért igyekeznek figyelni egymásra az emberek. Drágább is, mint gondoltuk (27 Euró/éj), de a vizesblokk jóval tisztább és kultúráltabb, mint a párizsi.
(Jó helyen voltunk, a legjobb helyen. Ott, a túlzsúfolt francia tengerpart és a hasonlóan felkapott olasz riviéra között, Ventimiglia, Camporosso és Vallecrosia olyan volt mint egy jóemlékű falusi délután a körtefa alatt. Valóban nem volt olyan szép, mint a francia riviéra, valahogy nem volt profi, de sokkal kevesebben voltak a parton, és a Billabongba, az étterembe csak át kellett sétálni a pléddel a másik partszakaszról. Ott leültél, jött az igazi olasz pizza meg a spagetti, közben meg bámultad a tengert. Ez így, együtt maga volt a mi, külön bejáratú paradicsomunk.)
(Szeplős) A délutáni szieszta ideje van 14-16, szinte mindenki alszik, aki nem az halkan van.
Nagyon nyugis itt, nekem tetszik nagyon. Pont ez kellett, egy kis kikapcsolódás a sok mászkálás után. Viszont nézegettem a képeket és most úgy érezem, hogy megéri minden nehézsége. Olyan helyeken voltunk, amit örökre emlegetni fogunk. Gyönyörű partokat láttunk, szép házakat, kis utcákat, csodás templomokat, zöld réteket, ködös hegyeket és persze apró falvakat és zsúfolt nagyvárosokat.
Jó lesz majd csinálni egy slideshowt vmi aláfestő zenével a képekből. Van egy pár szám, amit többször is hallottunk a francia adókon. Már csak meg kell ezeket találni majd.
Sikerült ám még egyet aludnunk délután 6-7 között kint, a sátör mögött az árnyékban...tátot szájjal, mint a gyerekek.
Most éppen este 11 körül lehet...már nem is nagyon nézzük, hogy hány óra van. A szomszéd sátorban hatalmas horkolás, pöfögés, nyögdécselés, nyammogás hallható...még kétséges ki, mennyit alszik ma éjszaka.
És a lényeg: vacsoráztunk a tengerparton a Billabong nevezetű ristorantéban. Peti szerint a legjobb hely, ahol valaha volt. Sima műanyag székek, mégis olyan hangulatos az egész. A személyzet szinte kizárólag olaszul beszél, de mosolyognak, viccelődnek, kedvesek és jólelkűek.
Én tenger gyümölcsei tésztát ettem. Kicsit csípős, koktélparadicsomos egyébként, semmi extra és mégis milyen finom. Nem bírtam megenni, de majd megszakadt a szívem, hogy ott kell hagynom a tányéron. Peti pizzát evett természetesen :P Rukkolás, sonkás, sajtosat. Kértünk egy fél liter fehér bort. (Meg sört, természetesen) Mindez 35+5 Euró borravaló, mert a pincérlány hozott két szál cigit is.. nem árultak, Petinek már csak egy szállja volt.
Azt hiszem ez egy tökéletesen sikerült nap lett :)
Peti már alszik...jól bírja, már harmadszor alszik el gyorsabban, mint én. De ráfér!
Nagyon ég a lábfejem, remélem reggelre elmúlik, mert napoznom kell! Már csak egy nap tengerpart van, ki kell használni!
Két kv, na jó egy kv, meg egy csokis nyimnyam 1 Euró. Meg egy kekszes vmi szintén 1 Euró
A mellettünk lévő német motoros (a horkolós) igazi faszparaszt, reggel nemtom hánytól csak az ő kurva hangját hallani.
(Szeplős) Egy nagyon kellemes séta a belvárosban, beszereztük a reggelit (1,80) egy igazi olasz kisboltban (ahol - mint egyébként mindenhol - kilóra mérik a fura és guszta nevű pékárút), és vettünk cigit 3,80-ért Petinek, aki éppen mosogat.
Az indiainak kinéző árusok ma is megállás nélkül járják a partot. Vagy hosszúujjúban, vagy hosszúnadrágban, de valami hosszú rajtuk mindenképpen. A feketéknek van annyi eszük, hogy rövidpólóban, rövidgatyában meneteljenek. (Közben megjelent a kókuszárus, aki simán verte emezeket: Coccooo, coccoooo, Coccobelloooo, vitamino BUMM BUMM!!!)
Július 8. 13. nap
(Szeplős) Most vettem csak észre, hogy az előző napoknál nem is írtuk, hogy hányadik napnál tartunk. Tegnap délután elmentünk a nagy nehezen megtalált kétutcányira lévő boltba (diszkontáruház, az Eurospin), bort venni estére. Aztán természetesen találtunk mást is: vettünk limoncellót, sonkát és krémsajtot is :) 7,06 Euró
Fürödtünk még egyet, tusolás, miegymás, és vissza porkócal, kártyával, borral és chipsszel (1,6) a partra. Később úgy döntöttünk, dőzsölés lesz és búcsúvacsorázunk egyet a Billabongban. Medium sör. 2.5 dl bianco bor és egy Billabong pizza. KAPTAM RÓZSÁT! (Az éttermeknél megjelenő rózsaárusok esküdt ellensége vagyok, mint minden jó érzésű, esetlen és suta férfi. Hadd döntsem el én, szól az érvem, de persze arról is szó van, hogy ez egy elég hülye szituáció, amibe belekényszerítenek, amit nehéz jól és elegánsan kezelni. Az indiai srác azonban állhatatos mosolyával csak annyit mondott az elutasításomra, hogy "just one euro, maan". Tehát rózsa: 1 Euró, Szeplős nőiesség-kiteljesedéses örömmosolya és az, hogy jól jött ki a szitu: megfizethetetlen.)
Borravalóval együtt 30 Euró. Nagyon tökéletes esténk volt!
8. nap, Július 3.
40,33 Euró (30, 6 L)
55882 km
Szeplősnek barack,
Desperados sör
Paradicsom
SAJT
Összesen 12,44 Euró
Szeplős megcsinálta azt, amit én is ezelőtt, pár évvel: kb. 90-el lehajtott az útról, hogy megáll és megfordul (rossz felé indultunk el) Gondolom egy életre megjegyezte ő is, hogy ez milyen veszélyes. Kövek, gödrök. Persze én üvöltöttem (úgy megijedtem), ő meg elsírta magát, mondta, hogy nem akar vezetni már, de azóta is ő tolja.
A nap is újra süt. Dijon még 140 km.
A kis Renault 5-ösöknek, a Jean-Paul Belmondós időkből miért lehet még mindig fekete rendszámuk?
Kis terméskő falvak, városkák, folyóval. Láttam nagyban menő petangozást. A folyó a Seine. (Igen, nem voltam biztos benne, hogy ez a folyó valóban a Szajna-e? Az.)
És búza, búza, búza.
Dijon 17.00
Parkolás 2,50 Euró
Diós mustár 3.00 Euró (Megkérdeztem, hogy ezek a trükkös mustárok csak a turisták kedvéért vannak-e, de a néni tört angolsággal, kedvesen elmagyarázta, hogy a legkevésbé sem, ezeket ők mindennap eszik, reggelihez, ebédhez, vacsorához, húsok és minden más mellé. Régebben volt vagy 130-140 féle mustár, most úgy 60-70 féle kapható.)
H&M 20 Euró
(Szeplős) Nagyon tetszik nekünk itt, kedvesek az emberek és szépek a házak, a Notre-Dame és a kiülős teraszok.
Ja, és une baguette, please! :) (0,95 Euró)
Találtunk háromszögbe rajzolt baglyokat a járdán, amit követtünk. Szerintünk turistáknak van ez eleve, de miért pont bagoly?!
Megtaláltuk a szőlőt!!!
Dijon óta csak szőlőt látunk. Peti azóta csak ámuldozik. Most megálltunk egy kapunál. kőfal, vaskapu, szőlő és a végén kastély. Még temetőt is láttunk a szőlő közepén. (Végig az apámra gondoltam, ha ő ezt láthatta volna... Ami eddig búza volt a végtelenségbe nyúlóan, az ott, Burgundiában szőlő lett. Szőlő, szőlő, szőlő, ameddig a szem ellát, sok-sok kilométer hosszan. Egymás után jöttek a birtokok, és mint a filmekben, tényleg ott voltak a sorok között a kis kastélyok. El sem hittem.)
9. nap július
Azt hittük egy nappal korábban van.
Nagyon rossz éjszakánk volt, mindenünk fáj. Én nem találtam a helyem a kocsiban sehogy sem az éjjel, bárhogy is feküdtem. Lyontól 2 órányira vagyunk, Marseille pedig még 5 óra.
Rhones-Alpes
Kanyargós utak, fenyők, tehénkolompok, hegyek között pihenő felhők. Elég fáin. (Szinte mindenféle átvezető nélkül egyszer csak azt vettük észre, hogy gyökeresen megváltozik a táj, és egyszer csak dombok és hegyek között szerpentineztünk. Tehénkolompot hallgatni és völgybe szoruló felhőket nézni, miközben francia sajtot tolsz a bagett mellé...az nem rossz dolog.)
Lyon. Nagyon frankón a hídon parkoltunk, találtunk megint office de touristot, van térképünk és láttunk mindent.
Most itt ülünk - elég biztos vagyok benne, hogy - az évekig háttérképemként szereplő bouchonnál és várjuk a kaját. Nagyon drága és nagyon jó lesz :)
Ja, és Leffe-t iszom, Szeplős meg Perrieres pohárból "Limonade"-t
Szemben a James Joyce Pubból már másodszorra szól a My Way. Kell-e többet mondanom erről?
(Szeplős) Az ebédünk 50 Euró volt. Dőzsölés. (Erről annyit, hogy Szeplős lakonikus tömörséggel a következőket közölte velem, amikor megérkeztünk Lyonba - mert a bouchonokat már jó előre eladtam neki, hogy egy ilyenben enni leszünk muszájok:HÚSt, zöldséggel! A mottó még Amszterdam környékén fogalmazhatódott meg benne, mert ott nem tudjuk miért, de mindenki steaket evett - többnyire argentin steakházban. Mi nem, de nagyon akartunk volna. Egészen idáig bírtuk, de csak azért, mert hősök vagyunk.)
Tankolás 25,94 Euró (18,95 L)
56391 km
Bazilika meglátogatásához metrójegy: 3,20 Euró
(A hídon parkolásról annyit, hogy reggel érkeztünk, piac volt a folyó mellett. A helyiek egyszerűen leparkoltak a közeli híd külső sávján, oda tettem le én is a kocsit. Amikor órák múlva visszamentünk a Twingóhoz, ott árválkodott egyedül, mindenki elhúzott már rég. De össze sem volt törve, meg sem büntettek, nagy szerencse volt.
Lyon. Végig az járt az eszemben, ami még az 50 legjobb dolog Budapesten kapcsán jött fel, hogy ennek a városnak vannak olyan részei, amit ajánlatos elkerülni. "Minorka, itt Lyonban a szomszédban múltkor fényes nappal egy rendszám nélküli autóból automata fegyverrel szitává lőttek egy tinédzsercsoportot, mert azok korábban beszóltak a másik kerületből származó csajoknak. Sőt, igazából nem is ők szóltak be, de a barátaik már nem voltak ott, gondolom a megtorlóknak mindegy volt. Egy tizenkét éves kissrác meghalt.
Vannak olyan körzetek, ahol nem hogy nem merem elővenni a fényképezőgépem, de bemenni se merek, nappal sem, társasággal sem, semmikor, nem alaptalanul."
Pár órányi semmit töltöttem Lyonban csak, tudom, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ugyanarról a városról beszélünk.)
Lyontól Avignon fele olívafákon terem a barack. (Peti kicsit benézte.)
Meghallottuk az első kabócákat, sőt még az Alpok is látszik a bal oldalon.
A Rhone meg akkora és olyan színű, mint a tenger.
Dél-Franciaországban van egy pár Elf kút. Elég olcsók.
Hát Orange csak a katasztrofális lámpáiról fog megmaradni, csak pirosat kaptunk.
Azért láttam egy légiós laktanyát.
Avignon
(Szeplős) Szűk, zsúfolt utcák, tele unszimpatikus emberekkel.
A pápai palota hatalmas és szép volt, sajnos nem tudtunk bemenni, még a kertjébe se, mert éppen zártak.
Az egyik kert (nem a pápai palotáé) biztonsági őre rendes volt, mert ugyan éppen ő is zárt, de amikor meglátott minket, beengedett egy pár percre.
Inkább jöttünk is, hogy minél hamarabb a tengernél legyünk :)
22:10 Látom a tengert!!
Megálltunk, hogy fürödjünk és aludni is jó lett volna, de az esti fürdőzések és a babasétáltatások még csak most kezdődtek. Annyira jó lett volna ott aludni a tengerparton és az ottani napfelkeltére kelni, de sajnos nem voltam képes rá. Annyian mászkáltak ott, hogy biztos nem tudtam volna aludni... Így viszont szegény Petinek kellett még 23.00 után is vezetnie egy autópálya melletti, kis pihenőig.
Láttuk leszállni Marseille-be a gépeket. Fáradtak voltunk, jót aludtunk, de korán keltünk.
10. nap, június 5. hétfő
Épp Marseille-ben állunk a reggeli dugó kellős közepén. Korán érkeztünk, hogy megnézzük Monte Christo várát (If vára), de nem látszik a kikötőből, ami viszont hatalmas és tele van hajóval. Szereztünk baguette-et. 0,80 Euró
Elvileg fél óra múlva La Ciotatban vagyunk a parton. Várom már, mert ránk fér.
La Ciotat
El is durrant az agyam a kv és reggeli nélküli ingyenes parkoló utáni kajtatásában. Azóta már kétszer-háromszor fürödtünk, égetjük magunkat a napon és kvt is ittam 1,60-ért.
Le Lavandau
Tankolás 31,08 Euró (23,21 L) (Megjött a fizetés, beizzítottuk a kártyámat.)
56830 km
Vásárlás 18,48 Euró
Jégkrém a parton 3 Euró
Nagyon szép partja van, sokkal szebb mint La Ciotaté. És tele van lepkékkel. Jó hely, szeretjük :)
Maratoni autóút következett. Monaco, Monte Carlo az esti fényekben és a hegycsúcsokra szálló ködben.
(Ja, és a dél-franciaországi tengerpart, a Cote D'Azur, Nizza, Cannes és Monaco kb. ennyi is volt. Mennünk kellett és menni is akartunk, mert addigra nagyon elfáradtunk, egyedül az adott csak erőt - és semmi más nem is érdekelt már minket igazából -, hogy estére átérünk Olaszországba, ahol pihenni fogunk.
Meg kellett volna állnunk, mert Nizzát minimum látni kellett volna, legalább egy nap kellett volna erre a részre is, de elcsúsztunk az idővel. A Cote D'Azurt bizony beáldoztuk. A francia riviéra erre a fajta turizmusra nem alkalmas - nyilván. Ide idő kell, valószínűleg sok pénz. Nem alvós autóval kell jönni, minimum repülővel és yachttal.)
Köszönöm mindenkinek.
Lehet, kicsit fontoskodós túllihegésnek tűnik, hogy körkérdést csináltam ebből a moderálós témából - és még most is posztot csinálok egy témazárónak induló kommentből -, de komolyan nem állapot, hogy minden alkalommal külön le kell csekkolni, hogy írt-e valaki, majd beengedni. Ehhez én végzetesen lusta vagyok, ugyanis bevallottan kommentfüggőségben szenvedek - ennél nagyobb jutalom és jobb visszajelzés kevés van - és hajlamos vagyok kényszercselekvésig fajulólag ötpercenként a mailboxomat lesni, hogy van-e vmi üzenet a nagyvilágból, de ez már ezen a szinten nagyon megterheli a balegérklikkelésben részt vevő ujjperceimet. Nem bírom.
Másképpen, máshonnan: én egyrészt még mindig gyanakszom, hogy létezik (még) vmi bloggeretika, amiről engem senki nem világosított fel (pl. a moderáció ki-be kapcsolgatásáról való állásfoglalás), másrészt ugyan nagyon szívesen és rendszeresen elhalok a saját sikeremtől, de ugyanakkor azonnal jön a kontrollkopogtatás az ajtómon: azért erősen küszöb alatt mozgok ahhoz, hogy a spamektől és jogos és jogtalan, de mindenképpen illetéktelen beszólásoktól féljek. Eddig sem érkeztek, ha igen, akkor kiszámíthatóan érkeztek: amikor az index kidugta a periszkópomat. Tehát eddig megelőzhetőek és írthatóak voltak - ha voltak.
A kábé másfél éves blogtörténelmem alapján valahol felesleges a moderálás, valahol meg időnként kelleni fog - remélhetőleg. Ha meg nem, akkor egyáltalán nem fog kelleni.
Ha mindez nem így fog működni és nagyon meg fogok lepődni, akkor úgyis visszateszem. És ez amúgy nem volt előre eldöntött kérdés, tehát köszönöm még egyszer.
