Hogy hol szedtem fel azt az információt, hogy kb. kilencévenként megváltozik az ember ízlése, nem tudom. Ha most rágugliznék, biztos kidobna egy csomó okos találatot és talán nem is kilenc év az a kilenc év, de nem is ez a fontos. A fontos az, hogy nem tudok betelni a tökfőzelékkel. Azzal a szinte semlegességig halványan savanykás ízzel, amit a kapor is csak legfeljebb kissé pikánssá tesz - a pirospaprika (mert színes főzelékről van szó esetünkben) pedig megadja azt a magyaros testességet, amitől a tökfőzelék ÉTEL lesz.
A tökfőzeléktől gyerekkoromban hánytam, nagyjából pontosan úgy mint a savanyú tojáslevestől. A csontost húst (ez a sztori életem első grillcsirkéjéből indult) nem voltam hajlandó megenni, a salátától - ami most szó szerint fejes salátát jelent -, pedig egyenesen féltem. E két utóbbi táplálékfajta ugyan rendszertanilag (is) meglehetősen távol esik egymástól, de ettől függetlenül mindegyik kiválóan alkalmas arra, hogy kellő erőltetés esetén fulladásos tüneteket produkáltasson veled.
A csontos húst ugyan azóta is fenntartásokkal kezelem, de igazából csak azért, mert azóta kitaláltak a filét. Hogy a katarzisunk azért meglegyen, mindenki nagy örömére bejelenthetem, hogy a tóparti bódéshekk szálkáit viszont megfelelő mértékű agyonsütés után örömmel elropogtatom - legutolsó biológiaórámon, legjobb tudomásom szerint, még az is a meszes vázak közé tartozott.
A saláta viszont.. a saláta viszont ugyanolyan jó példa lesz, mint a tökfőzelék, vagy mint az egyes nőtípusok (amibe most nem fogok belemenni). Van az az elméletem ugyanis erről a ízlésváltozásról, hogy ez az egész megváltozósdi kifejezetten érzelmi alapon működik.
A tökfőzelék esete elég egyértelmű, mert hát ki az a kisgyerek, aki szereti a savanyú és sós dolgokat? Erre jönnek az ármánykodó felnőttek ilyen gusztustalan majdnem átlátszós-gilisztás főzelékkel, amiben gyanús zöld elemek úszkálnak, esetleg leöntik pörkölttel, hogy tudjuk mi alapján egyáltalán besorolni a cuccot, majd adnak hozzá kenyeret, hogy valami jó is legyen az egészben. De kérdezem én, hol van ez a kakaós palacsintához képest? Azért mert gyerek vagyok, nem jelenti azt, hogy hülyére lehet venni, fogod? Cukrozott kakaó palacsintával, lekvár nyomokban grízes tésztával, az kaja, de ez? Hát ilyet szoktam az orromból túrni délutáni alvás előtt, amikor Adriennről, Éviről meg Kinga néniről mélázok, hogy aznap melyikbe legyek szerelmes.
Tiszta sor. Lenne, de jön a kiabálás, hogy nem kapsz mást, addig nem állsz fel az asztal mellől, míg meg nem eszed, nem lesz játszótér, nem jön a Télapó, meg jön a nem szólok hozzád, esetleg a fizikai kényszer, nálam meg az egész stressztől és undortól az antiperisztaltikus mozgás és máris kinn van a tökfőzelék a padlón. Nem kellemes dolog, de messze megér annyit, hogy a buta felnőttek végre legalább 25 évre tehermentesítsenek a tökfőzelék nyomasztó réme alól.
A saláta, mint mondtam, az is hasonló történet, erőltették, hogy zöldet meg egészségeset ennem kell, én meg nem rágtam el eléggé, mert semmit nem rágok el eléggé a mai napig sem, így hát lement egészben a salátalevél, ami elég nagy ijedelmet okozott a feltehetően vasárnapi ebédnél ülő családnak. Sem salátát, sem savanyúságot nem ettem nagyon hosszú évekig.
A fordulat nagyon lassan jött. A tökfőzeléknél valahogy úgy, mint amikor a kisiskolások feladatul kapják (kapják még?), hogy babot csíráztassanak és rájönnek, hogy ez BAROMIRA érdekes, mert az a babszem tényleg kicsírázik.
Tulajdonképpen sosem szerettem apámmal a nagyszüleimnél lenni, mert otthon, a városban jóval kényelmesebb és jobb volt, mint a lepukkant, isten háta mögötti falun, ahol csak a kinti munka, kiskádban fürdés, fekete-fehér tévé meg az öregem horkolása várt. De ugyanakkor mindig volt abban valami lenyűgöző, ahogy a növények, lenn a kertben megszületnek és például kibaszott nagy és/vagy meghökkentő formájú és különböző színű, fajtájú tökök lesznek belőlük. Néztem a nagymamám, ahogy lassú, de neki magától értetődő ritmikával veti el a magokat. Ez mi lesz? És miért így csinálja a mama? És neki mindig volt válasza. A krumplit - jó, ez kilóg a sorból, ha a többi példát nézzük, de mindegy - óvatosan kellett kiforgatni a földből, én persze mindig belevágtam a gumóba a kapával. Kosarakban kellett felcipelni a kispincéig. A kényszerből leszedett paradicsomok a hátsó konyha elé kitett, rég elhalálozott Lehel hűtő tetején értek tovább. Ezt is megcsípte a madár, mint a cseresznyéket? Ez miért nem kerek? De ez nem is olyan, mint egy paradicsom! Ez miért zöööld?
A tökök jellemzően vasárnap ebédkor kerültek sorra, sorsuk miattam nem is lehetett más, mint a kirántás. A nagymamám bepanírozta a csorbaszélű edényekben, tányérokban a még furább alakra vágott tököt, apám kinyitotta gázpalackot, belobbant a lusta láng gáztűzhelyen és minden kisült egy olajban. A csirke, a patisszon, a puha és panírszemes sült krumpli... Megettem én mindent, nem is volt annál jobb vasárnapi ebéd, főleg, hogy a húsleves bevallottan másodszerepet kapott, senki nem vette túl komolyan. A tökfőzelék valahonnan tehát innen, hátulról közelített újra, a nagyszüleim kertjéből, a többi szemem láttára növő, megérő terméssel, de főleg a rántott patisszon közbenjárásával.
A rántott patisszonról pontosan tudom, hogy egyértelműen érzelmileg lett a legkedvencebb ételem. A rántott patisszon azért nem nagy dolog, még forrón kifejezetten alig van íze, kívül ropog, belül puha, szinte tényleg semmilyen, sokkal inkább, mint savanykás. A cukkini dettó, a padlizsánnak azért padlizsáníze van, az a legjobb. De ha megkérdezik, hezitálás nélkül a patisszon ugrik be. Mert azt az ízt keresem, azt akarom átélni, újra és újra és újra és újra.
És a nagy tökmániám (azért valahol biztos a Jamienek a sütőtöklevese is besegített) odáig fajult, hogy tavaly kipróbáltam a tökfőzeléket, szigorúan pirospaprikás alapon. És nagyon jó volt, felidézni sem tudtam az undorom, annyira. Idén már egyenesen harmadszor kértem Szeplős főzelékét.
A saláta Németországban támadott be, valahova ideteszem a fehérrépát (tudatosan egy nem túl szexi és kedvelt zöldséget veszek elő) és minden más addig elutasított ételt is, mert ez a történet a főzésről szól. Arról, ahogy kiválasztod az alapanyagokat - nem az addig megszokott előfordulási helyükön, környezetükben, hanem valami más helyen. Mert - vegyük ezt alapul - egy hesseni zöldséges más hely. Mert ott, Hessenben mindenhol tanyák vannak, mindenhol mezőgazdaságot látsz, tudod, hogy vagy maga a zöldséges termesztette az árut, vagy onnan legfeljebb öt kilométerre egy másik Bauer. Paraszt, mert ott ez nem pejoratív szó. És ha bemész egy biohenteshez - bár ott a igazából szinte csak az van -, akkor ugyan rémisztő árért, de olyan húst kapsz, amelynek élő tesója mellett kerekeztél el a bolt felé azelőtt fél perccel. Ott körbe vagy véve azzal, amit megeszel, az ott nem egy frissfólia- és tartosítóvilág. A spárgáért és eperért kimész egyenesen a földre, ott veszed meg helyben húsz méterre onnan, ahol kinőtt a földből. A pékségben pedig helyben sütött zsemlét veszel.
Nem egyszerűen a életszínvonal-kategóriák közötti különbségekről beszélek áradozom, hanem arról, hogy ott is közel voltam, ahhoz, amit végül ÉN készítettem el.
Amikor megvettem a boltban a fehérrépát, amikor felvágtam, és karikákra szeleteltem, megcsapott a föld aromás illata. A salátától nedves lett a kezem, ujjaim alatt nyikorogtak a levelek, harsogva estek szét a kés alatt, harsogó zöldről mostam le a megbújt, fekete földszemcséket.
Legyen az bármi, átforgatod, dolgozol vele, érzed a textúráját, a felületét, benyomod, tartod a súlyát, szétszeded, felvágod, alakítod, megfőzöd, kisütöd, nyersen hagyod, megkóstolod. Tőled, miattad alakul, tőled, miattad állnak össze az egyes hozzávalók egy más, egységes egésszé. Azt fogod megenni, és azt eszi más is, amit te csináltál. Kapcsolatba kerülsz az alapanyagokkal és óhatatlanul megváltozik a viszonyod egy csomó mindenhez; sikerélmények, kudarcok, újrapróbálkozások alakítanak téged és amit eddig meg sem ettél, arra is teljesen másképp nézel, megváltozik benned a jelentése. Megváltozik az íze is. Vagy inkább te változtál meg hozzá.
(Szeplős) Most van fél tíz és már úton vagyunk Genova felé.
Sírtam, amikor eljöttünk Camporossoból.
Check out 80 Euró (1 Eurót elengedtek, mert senkinek nem volt aprója.)
Kávé,tea 1 Euró
Az idő még kellemes, szűrt fény van, a nap a felhők mögött. Elég lassan haladunk a kis városokban a part mellett, szűkre vettek mindent. Nem nagyon vannak parkolók, normális méretű benzinkutak sem. (A legtöbb helyen már jó ideje csak önkiszolgáló kutak voltak. A 24 órás kút pedig szinte mindenhol azt jelentette, hogy oldd meg magadnak kártyával. A készpénzes és amúgy is bénázó, bizonytalan turista meg ne fogyjon ki üzemanyagból rosszkor és rossz helyen. Na pont ezek miatt tankoltam mindig már harmadtanknál.)
Peti most talált egy Agip kutat pisilni. (Hopp...Jó, de az is érvényes, amit az előbb mondtam.)
Nem tudom, meddig jutunk el ma és hol alszunk, de valahogy majd csak lesz.
7 óra vezetés után Genovát elhagyva, bőven Monterosso előtt fürdés a tengerben. Parkolás egy órára 1 Euró
34 Euró (1,42 L)
57282 km
Kanyargós hegyi utak vezettek Monterossoba, amit másképp csak a tenger felől lehet megközelíteni. Az Öt Föld egyike, ami a Világörökség része. Erre legalább két nap kell, hogy mindet megnézze az ember. Kocsival csak a városka pereméig mehet el az ember, bent már csak gyalogos forgalom van és egy vonat, ami mind az 5 városon keresztülvisz.
Nekünk 2 óránk volt 3 Euróért. Azt a kilátást kerestük, amiről híres ez a hely, a sziklafalra épített házakról. Kiderült, hogy az pár (öt) faluval arrébb van.
Pisa előtt egy autóút mellett aludtunk egy benzinkút parkolójában. Újabb szúnyogcsípéseket szereztem és egy pókot, ami a nadrágom redőiben bújt el. Megölésének folyamata és reakcióm a jelenlétére nem kis vidámságot váltott ki a mellettem ülő roppant együttérző fiúból. :)
Július 9. péntek, 14 nap.
8.25
5.20 óta fenn vagyok, Peti 6-kor kelt és mentünk is Pisába. Fél nyolckor már különböző szemszögekből vizsgáltuk a Ferde Tornyot. A tér ahol van, a Piazza dei Miracoli, nagyon szép. Az egyik árusnál akartunk venni hűtőmágnest, mert már elkezdett kipakolni, de nagyon bunkó módon elhajtott, mondván, hogy 9-kor nyit.
most már robogunk Firenze felé, biztos nagyon fog tetszeni...
Csak ne legyen dugó.
Költségek:
tegnap esti vásárlás (Monterosso) - 1,78 víz, zsemle
Reggel:
0,90 kv Petinek
1,60 capuccino+briós Szeplősnek
Firenze
7,5 Euró ajándékra+3 Euró parkolás.
Csodás város, annyi műemlékkel, hogy alig győzi az ember. (A bőrtáskákról nem is beszélve, ugye, Drágám? - Még szerencse, hogy aranyban nem utazik.)
Annyi mindent láttunk, de a múzeumok sztrájkoltak, persze idő sem lett volna nagyon rá. A Mediciek és Michelangelo tudtak valamit, ilyen szobrok és épületek nem nagyon találhatóak máshol.
Gelatot még mindig nem nagyon ettem, pedig annyi volt, mint bőrtáskás... amit szintén nem vettem. 45-60 Euró között mozogtak az olcsóbbnak számító darabok. Azt a barnát nagyon sajnáltam otthagyni... az táska lenne egy darabig. De majd vagy itt a Garda-tónál, vagy Veronában talán még akad valami. (A ködös ígéreteim egy Tarvisio nevű város piacával kapcsolatban nem győzték meg ugyanis.)
Sztrádán jöttünk, 13,90 Euró (Firenze-Verona), pont, ahogy Jazz írta. Megérte, definitív :)
Ásványvíz 1,75 Euró
(Én) Szóval vissza Camporossohoz: ahogy elnéztem a holland párt mellettünk a Clioval, a sátorjukkal, és ugyanígy a többieket, meglepett a felismerés, hogy mennyire hasonlóak vagyunk annak ellenére, hogy valószínűleg mennyire különbözik az életünk.
Két napon át néztem az olaszokat a porontyaikkal és borzasztóan szimpatikus volt a gyerekekhez való hozzáállásuk. Nincsenek a kicsiktől hasra esve, teljesen természetesen kezelik őket, egyszerűen az életük részei (és nem maga az Életük.) Beszélgetnek mellettük, ha kell, odafigyelnek rájuk, átadják őket a másiknak, azután pedig csinálnak más dolgot tovább. (Hogy érthetőbben is leírjam: ezek az élmények általában egy vendéglő teraszán értek bennünket, ahol az olaszok rendszeresen megfordulnak, mert a hírek szerint náluk az az ünnep, ha otthon főznek. Vegyük pl. Francescót. Francesco egy tökéletesen kopasz baba volt, két hatalmas barna ufószemmel és majd szétrobbant az életörömtől. Hat ember volt vele, ebből két nő és négy férfi. Az egy helyen töltött kb. egy-másfél óra alatt nem jöttünk rá, hogy kik a szülei. A felnőttek alapvetően az egymáshoz való hadarással voltak elfoglalva, ám ha a helyzet úgy kívánta meg, akkor valaki felvette őt, elment vele kicsit sétálni, vagy átadta másnak, ő meg cigizett addig egyet. Nem volt semmi felesleges tutujgatás, mártíromkodás, de úgy sem jött ki a dolog, hogy Franceso esetleg zavarná vagy idegesítené őket, bármelyiküket. Francesco egyszerűen része volt az estének, nem tudom másképpen írni. És ugyanezt láttuk még jó párszor, sőt olyan is volt, hogy megérkezett a baba-parti volt mellettünk és a szinte abszolút újszülöttet már vitték bemutatni a gondolom bővebb értelemben vett családnak, barátoknak, tök mindegy. Ez nekem egy kicsit veszélyesnek tűnt, de végül is beláttam, hogy olasz nemzetiségű lévén a társasági életet nem kezdheti elég korán.)
Bardolino
(Szeplős) A Garda-tó mellett vagyunk még egészen a délkeleti parton, a Camping Continentalban.
Elég nagy kemping, sokan is vagyunk és valószínűleg nem lesz olyan halk, mint Camporosso, a családias hangulatával és a másikra odafigyelő barátságosságával. De szép itt, a tónak csodálatosan selymes a vize... Édesvíziek vagyunk, egyértelműen. A hegyek, amik a tavat körülölelik, csodaszépek és hangulatosak. A tó vize tiszta és nagyon jóleső. (Este azért hideg, nem olyan, mint a tenger.)
Ahhoz képest, hogy Bardolino kisváros, mindene megvan a turistákhoz. Sétáltunk egyet este és mindent láttunk a táskaárusoktól kezdve a Gelatosón át...VÉGRE ETTÜNK (2,80) ISTENIIII!!!
...Na, az operaénekesig és a Négy Évszakot játszó hegedűsig. (Kurvára ment a flanc, a Garda-tó, be kell ismerni, sokszor eléggé olyan, mint az Álomhajó nevű sorozat, ahol a jovális német turisták jovális álkalandok során költik el a jovális német márkáikat pénzüket.)
A séta végén, a tóparti kis büfében (A Relax bár, ahol tíz sör után kap az ember egy ingyen Relax báros pólót. Nagyon akartam volna egyet, ha rajtam múlott volna...) ittunk sört és egy citromos üdítőt, jéghideget, tökéleteset. (5,5 Euró) Aztán sátras vacsi, kis borozás és esti fürdés. Jó nekünk :)
Most éppen elég hangosan szól a partól a zene, még nem tudom, hogy lesz az alvás, de kiderül.
Már csak 2 nap. Hamar eltelt, sajnos. De sokkal gazdagabbak vagyunk a látottaktól, és ez mindent megér.
Július 10. Szombat, 15 nap.
33,52 Euró (25, 61 L) 1,309/L
57796 km
08.33
Elindultunk Bardolinoból körbejárni a Garda-tavat. Északon állítólag nagyon szép. (Már előző nap elindultunk, eleve északabbra akartunk kempingezni is, de baleset történt előttünk, és egy félóra várakozás után beindítottam a kocsit, megfordultam - akkor úgy voltam vele, hogy tudni kell nem erőltetni, ha nem megy. Nem volt kedvem elcseszni egy napot a semmire.)
Garda városában megálltunk az út mellett, (csak parkolóházban tudtuk otthagyni az autót. Idegenkedésem a parkolóházaktól utólag belegondolva jó nagy hülyeség volt, mert mint megtudtam Amszterdamban is ez lett volna a legjobb, legolcsóbb megoldás.) és csináltunk pár képet, majd a városi piac és kikötő felé vettük az irányt, ahol is egy pár eurót otthagytunk:
Parkolás 1,10
Ábi ajándéka 4,5+2,5
Enci ajándéka 12
És hát megtaláltuk a TÁSKÁT, amit otthagytunk Firenzében. 65 Euró
De megvettük és imádni fogom, tudom :)
Most Limone-ban vagyunk. Ebédeltünk egy isteni hamburgert, igez, rendes grillezett hússal (a zsemlét is meggrillezte a büfés, csak, hogy tényleg jó legyen) és sült krumplival, kv és lemon soda kíséretében. 8 Euró+0,90 a kv.
Most pocolunk a parton (ne kérdezzétek, pocoltunk és kész). A víz jéghideg, de isteni jó.
(Én) A Garda-tó pont olyan gardás, mint a képeken, csak sokkal párásabb, ettől pont olyan kopott színűnek néz ki a túloldalon lévő hegy, mintha egy 80-as évekbeli képeslapon látnám.
Amúgy itt minden a németekről szól, az eladók németül szólítanak meg (egy szőkésbarna srácot egy szeplős lánnyal). Nem tudtam, hogy a németek Ibizán kívül más üdülőövezetet is birtokba vettek.
Visszajöttünk a kempingbe, most nagyon sokan itt vannak, kint a parton, tiszta szaros a víz. Majd este szép lesz megint.
A sátor egész nap árnyék nélkül volt, de igazából ezek a dolgok lényegtelenek. Est újra kiülünk majd, iszunk, amit tegnap ittunk és ennyi.
Holnap megyünk haza. Szeplős azt mondja disznó vagyok: nem kellett neki az arcára tetovált szívem. Bah. És a vállára?
Ezt otthagyta. Na.
(Szeplős) Ez a nagy utazó úgy alszik a parton, mint a babák. Itt ülök az árnyékban, nem merek már napozni, fáj és viszket a hátam, meg a mellkasom is.
2,80 Gelato
(Én) A mentás gelato inkább érdekes, mint jó. Mondjuk ettől függetlenül "this is Gelato, not icecream."
Mit kell venni a jóhoz szokott belünknek?
-Grana Padano
-Oliva mix/Frutti di Mare mix
-Olivaolaj
-Ciabatta
-LEMON SODA
-Nagy olivabogyó
(Az volt a terv, hogy majd valahol a határ közelében megállunk egy Euro Spin, vagy valamilyen áruháznál megállunk és tönkrevásároljuk magunkat minden földi jóból. Trieszt mondjuk eléggé a határszél volt, ez kétségtelen, de szerintetek kurvára pontosan a szieszta kezdetére értünk oda?)
Konkrétan fogalmam sincs, hogy ki fog ma játszani, de a vb igazából nekünk csak tömeget meg hangzavart jelentett eddig is, meg most is. (Így a félidőnél fel is álltunk és otthagytuk a vb legjobb meccsét, a német-uruguayi csatát.)
Itt ülünk a Relax Bárban, a tó partján és az összes asztal foglalt volt majdnem...
Nem baj. A döntőt majd megnézzük otthon, ketten, az antennás tévénken.
Ez jellemző ránk, hogy jobban izgulunk a kezdő pincérlányért, mint a meccs miatt. Az olaszok rájuk jellemző módon elvesztek az asztalfoglalások és a telítettség összevisszaságában. (Pedig nem volt egy hú, de mekkora nagy hely.)
Amúgy Szeplős megőrülne, ha itt kellene élnie. Szeplős ugyanis zebra- és szabályfüggő. Az, hogy itt át kell menni az úton, az egyszerűen őt tönkreteszi.
Nekem meg tetszik, hogz nem kell indexet használni, le is szoktam róla. Bár az egy sáv kétsávosítása eléggé zavar.
Uruguay-Németo. 0-1
Van egy újszülött-party is itt, mellesleg, el is hozták meccset nézni. Szoknia kell úgyis.
Uruguay-Németo 1-1
Ez idáig egy nem rossz meccs.
Július 11 vasárnap 16. nap
08.05-kor kicsekkoltunk a kempingből (65 Euró)
kv 0,90+ 3,50 valami
Triesztnél kijöttünk a pályáról (16,60), de sajnos már szieszta-idő volt, így mindent zárva találtunk. Pedig még ott volt a bevásárlólista az olasz hozzávalókhoz. Így jártunk, majd ezt is legközelebb.
Szlovénia 12.56
1,223 Euró/L 25,00 Euró 20,44L
58257 km
Autópálya-díj 15.00 Euró
2.60 szenya
A szlovénoknak kurva sok fájuk van. Tehenük viszont egy se.
Üzemanyag/kmóra VÉGE!
58721 km
(Ez - jelentős szimbolikus értékkel, legalábbis akkor úgy éreztem - Siófokon történt. Egy kellemetlenül hosszú darabon jöttünk világító, piros lámpával, tehát a tank elég üres kellett, hogy legyen. Úgy gondoltam, akkor itt lesz a legpontosabb, tehát itt fejeztük be mérést, a naplót és a nyaralást. Ennyi volt. Hazajöttünk.)
Most, hogy nagyjából élvezhetetlenre lekicsinyítettem az utolsó 30-40 (az amúgy nem ritkán eredeti méretben is gyakran kifejezetten rossz minőségű) fényképet is, majd ezeket manuálban feltöltögettem a nyaralás utolsó bejegyzéséhez, határozottan úgy érzem, hogy ideje volna megismerkednem az indafotó nevű szolgáltatással.
Ugye megígértem, hogy kiszámolom a konkrét összeget, meg a fogyasztást, hogy rendkívül hasznos statisztikákkal is szolgálni tudjak? Nem kellett volna. Matek? Vasárnap?! Erre két bölcsészközeli, főiskolás diplomával, mindössze hat óra alvással és kedvetlen munkahelyi vegetálással vajmi kevés esély van, ezt el kell mondanom.
A proxy azt mondja, hogy én a multi milliárdforintokat érő, szigorúan üzleti titkos dolgait akarom feltölteni az indafotóra, ezen kívűl még azt, hogy ezt természetesen nem hagyhatja, valamint, hogy egyszer úgyis megtalál.
A mai nap ugyan lehet olyan is, hogy a területi képviselő csávó a Punto Vanból teljes átéléssel, torkaszakadtából énekeli a piros lámpánál a Piramissal, hogy "óó Istenem, miért nincs két életem?", de lehet olyan nap is, hogy te megvető mosollyal nézed őt a buszmegállóból, mert TE pontosan tudod, hogy kibaszott három élet sem lenne elég, mert TE olyan SMS-t kaptál a Vodafone-tól, hogy Tisztelt Ügyfelünk! A 06.20-07.19. közötti időszakra vonatkozó számlája elkészült, összege 48926 Ft, fizetési határideje 2010.08.10. Üdvözlettel: Vodafone, majd a barátnőd is felhívott, hogy a mosdókagyló lefolyócsövének fali csatlakozásánál vígan folyik a víz, de egyébként a költözéskor tönkrement hűtő helyett keresztanyádtól kapott, nála leselejtezett, de állítólag teljesen jó hűtőt is már három napja lesitek, mert annak a motorja se akar leállni soha.
Először is jegyezzük meg, hogy Hans Zimmer egy állat, mert itt mindenki a Nolan csávóról beszél. Ja, mert, hogy ezt a filmet ő csinálta, oké, de a film középső egy órája, vagy húsz perce - mit tudom én, az idő amúgy is olyan kérdéses dolog ebben a filmben - a lelket és egész testet megrendítően, gyomorhorpasztóan brutális zene nélkül fele ennyire nem szegezett volna oda a székbe. Az a rész olyan volt, mint egy irgalmatlanul hosszú, valami horrorszimfóniához forgatott videoklip, és addig pakolták és pakolták és pakolták még alá, hogy olyan szinten lúdba álltak a szőreim, hogy nem tudtam nem kiejteni a számból a popcornt, muszáj volt egy átélős húbazmeg-mosollyal tudatnom Szeplőssel, hogy ez aztakurva.
Szerintem a világon, Hans Zimmeren kívül, senki más nem tudna ilyen hátborzongatóan hatásvadász zenét írni dolbyban.
A film van annyira ütős, hogy simán túllendüljek azon, hogy nem értem én ezt a DiCaprio-jelenséget, amiről valószínűleg ő nem is annyira tehet, talán én találkoztam vele túl sokszor állandóan meghaló, gyerekképű Nemecsekként. Annyira, hogy azt sem tudom eldönteni, jó színész-e, mert folyamatosan azzal vagyok elfoglalva, amivel mondjuk a Gesztinél is, hogy ugyanazzal a gyerekfejjel él harmincikszévesen, mint tizenhuszonévesen, csak már nem fér bele, és várom, egyre csak azt várom, hogy mikor robban szét rajta az arca.
Ja! És mi a picsáért nem lehetett most is szólni - mint pl. az X-Men háromnál, ott olyan jól ment -, hogy hülyegyerek várd meg a stáblista végét??? Szóval én szólok, hogy aki erre jár és ez után megnézi a filmet és nem akar egy hangos CÖncogással, ÁÁÁÁjjjal kijönni a filmről, az maradjon a seggén akkor is, amikor a többi tudatlan már rég eldobta magától az üres papírdobozokat odakint, és a slusszkulcsa, a barát/nője dereka segge vagy a wc kilincse után tapogat.
