Ugrás a tartalomhoz
júl. 27. 2010
Címkék: nyaralás

Harmadik rész - Franciaország végtelen, Monaco kicsi című alfejezet

8. nap, Július 3.

40,33 Euró (30, 6 L)
55882 km

Szeplősnek barack,
Desperados sör
Paradicsom
SAJT
Összesen 12,44 Euró

Szeplős megcsinálta azt, amit én is ezelőtt, pár évvel: kb. 90-el lehajtott az útról, hogy megáll és megfordul (rossz felé indultunk el) Gondolom egy életre megjegyezte ő is, hogy ez milyen veszélyes. Kövek, gödrök. Persze én üvöltöttem (úgy megijedtem), ő meg elsírta magát, mondta, hogy nem akar vezetni már, de azóta is ő tolja.
A nap is újra süt. Dijon még 140 km.

A kis Renault 5-ösöknek, a Jean-Paul Belmondós időkből miért lehet még mindig fekete rendszámuk?

Kis terméskő falvak, városkák, folyóval. Láttam nagyban menő petangozást. A folyó a Seine. (Igen, nem voltam biztos benne, hogy ez a folyó valóban a Szajna-e? Az.)
És búza, búza, búza.



Dijon 17.00

Parkolás 2,50 Euró
Diós mustár 3.00 Euró (Megkérdeztem, hogy ezek a trükkös mustárok csak a turisták kedvéért vannak-e, de a néni tört angolsággal, kedvesen elmagyarázta, hogy a legkevésbé sem, ezeket ők mindennap eszik, reggelihez, ebédhez, vacsorához, húsok és minden más mellé. Régebben volt vagy 130-140 féle mustár, most úgy 60-70 féle kapható.)



H&M 20 Euró

(Szeplős) Nagyon tetszik nekünk itt, kedvesek az emberek és szépek a házak, a Notre-Dame és a kiülős teraszok.
Ja, és une baguette, please! :) (0,95 Euró)

Találtunk háromszögbe rajzolt baglyokat a járdán, amit követtünk. Szerintünk turistáknak van ez eleve, de miért pont bagoly?!



Megtaláltuk a szőlőt!!!
Dijon óta csak szőlőt látunk. Peti azóta csak ámuldozik. Most megálltunk egy kapunál. kőfal, vaskapu, szőlő és a végén kastély. Még temetőt is láttunk a szőlő közepén. (Végig az apámra gondoltam, ha ő ezt láthatta volna... Ami eddig búza volt a végtelenségbe nyúlóan, az ott, Burgundiában szőlő lett. Szőlő, szőlő, szőlő, ameddig a szem ellát, sok-sok kilométer hosszan. Egymás után jöttek a birtokok, és mint a filmekben, tényleg ott voltak a sorok között a kis kastélyok. El sem hittem.)



9. nap július
Azt hittük egy nappal korábban van.
Nagyon rossz éjszakánk volt, mindenünk fáj. Én nem találtam a helyem a kocsiban sehogy sem az éjjel, bárhogy is feküdtem. Lyontól 2 órányira vagyunk, Marseille pedig még 5 óra.


Rhones-Alpes
Kanyargós utak, fenyők, tehénkolompok, hegyek között pihenő felhők. Elég fáin. (Szinte mindenféle átvezető nélkül egyszer csak azt vettük észre, hogy gyökeresen megváltozik a táj, és egyszer csak dombok és hegyek között szerpentineztünk. Tehénkolompot hallgatni és völgybe szoruló felhőket nézni, miközben francia sajtot tolsz a bagett mellé...az nem rossz dolog.)




Lyon. Nagyon frankón a hídon parkoltunk, találtunk megint office de touristot, van térképünk és láttunk mindent.
Most itt ülünk - elég biztos vagyok benne, hogy - az évekig háttérképemként szereplő bouchonnál és várjuk a kaját. Nagyon drága és nagyon jó lesz :)
Ja, és Leffe-t iszom, Szeplős meg Perrieres pohárból "Limonade"-t
Szemben a James Joyce Pubból már másodszorra szól a My Way. Kell-e többet mondanom erről?

(Szeplős) Az ebédünk 50 Euró volt. Dőzsölés. (Erről annyit, hogy Szeplős lakonikus tömörséggel a következőket közölte velem, amikor megérkeztünk Lyonba - mert a bouchonokat már jó előre eladtam neki, hogy egy ilyenben enni leszünk muszájok:HÚSt, zöldséggel! A mottó még Amszterdam környékén fogalmazhatódott meg benne, mert ott nem tudjuk miért, de mindenki steaket evett - többnyire argentin steakházban. Mi nem, de nagyon akartunk volna. Egészen idáig bírtuk, de csak azért, mert hősök vagyunk.)

Tankolás 25,94 Euró (18,95 L)
56391 km
Bazilika meglátogatásához metrójegy: 3,20 Euró

(A hídon parkolásról annyit, hogy reggel érkeztünk, piac volt a folyó mellett. A helyiek egyszerűen leparkoltak a közeli híd külső sávján, oda tettem le én is a kocsit. Amikor órák múlva visszamentünk a Twingóhoz, ott árválkodott egyedül, mindenki elhúzott már rég. De össze sem volt törve, meg sem büntettek, nagy szerencse volt.
Lyon. Végig az járt az eszemben, ami még az 50 legjobb dolog Budapesten kapcsán jött fel, hogy ennek a városnak vannak olyan részei, amit ajánlatos elkerülni. "Minorka, itt Lyonban a szomszédban múltkor fényes nappal egy rendszám nélküli autóból automata fegyverrel szitává lőttek egy tinédzsercsoportot, mert azok korábban beszóltak a másik kerületből származó csajoknak. Sőt, igazából nem is ők szóltak be, de a barátaik már nem voltak ott, gondolom a megtorlóknak mindegy volt. Egy tizenkét éves kissrác meghalt.
Vannak olyan körzetek, ahol nem hogy nem merem elővenni a fényképezőgépem, de bemenni se merek, nappal sem, társasággal sem, semmikor, nem alaptalanul."

Pár órányi semmit töltöttem Lyonban csak,  tudom, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ugyanarról a városról beszélünk.)



Lyontól Avignon fele olívafákon terem a barack. (Peti kicsit benézte.)
Meghallottuk az első kabócákat, sőt még az Alpok is látszik a bal oldalon.
A Rhone meg akkora és olyan színű, mint a tenger.
 



Dél-Franciaországban van egy pár Elf kút. Elég olcsók.
Hát Orange csak a katasztrofális lámpáiról fog megmaradni, csak pirosat kaptunk.
Azért láttam egy légiós laktanyát.

Avignon
(Szeplős) Szűk, zsúfolt utcák, tele unszimpatikus emberekkel.
A pápai palota hatalmas és szép volt, sajnos nem tudtunk bemenni, még a kertjébe se, mert éppen zártak.


Az egyik kert (nem a pápai palotáé) biztonsági őre rendes volt, mert ugyan éppen ő is zárt, de amikor meglátott minket, beengedett egy pár percre.
Inkább jöttünk is, hogy minél hamarabb a tengernél legyünk :)

22:10 Látom a tengert!!
Megálltunk, hogy fürödjünk és aludni is jó lett volna, de az esti fürdőzések és a babasétáltatások még csak most kezdődtek. Annyira jó lett volna ott aludni a tengerparton és az ottani napfelkeltére kelni, de sajnos nem voltam képes rá. Annyian mászkáltak ott, hogy biztos nem tudtam volna aludni... Így viszont szegény Petinek kellett még 23.00 után is vezetnie egy autópálya melletti, kis pihenőig.
Láttuk leszállni Marseille-be a gépeket. Fáradtak voltunk, jót aludtunk, de korán keltünk.

10. nap, június 5. hétfő

Épp Marseille-ben állunk a reggeli dugó kellős közepén. Korán érkeztünk, hogy megnézzük Monte Christo várát (If vára), de nem látszik a kikötőből, ami viszont hatalmas és tele van hajóval. Szereztünk baguette-et. 0,80 Euró
Elvileg fél óra múlva La Ciotatban vagyunk a parton. Várom már, mert ránk fér.



La Ciotat
El is durrant az agyam a kv és reggeli nélküli ingyenes parkoló utáni kajtatásában. Azóta már kétszer-háromszor fürödtünk, égetjük magunkat a napon és kvt is ittam 1,60-ért.



Le Lavandau
Tankolás 31,08 Euró (23,21 L) (Megjött a fizetés, beizzítottuk a kártyámat.)
56830 km
Vásárlás 18,48 Euró
Jégkrém a parton 3 Euró

Nagyon szép partja van, sokkal szebb mint La Ciotaté. És tele van lepkékkel. Jó hely, szeretjük :)



Maratoni autóút következett. Monaco, Monte Carlo az esti fényekben és a hegycsúcsokra szálló ködben.



(Ja, és a dél-franciaországi tengerpart, a Cote D'Azur, Nizza, Cannes és Monaco kb. ennyi is volt. Mennünk kellett és menni is akartunk, mert addigra nagyon elfáradtunk, egyedül az adott csak erőt - és semmi más nem is érdekelt már minket igazából -, hogy estére átérünk Olaszországba, ahol pihenni fogunk.
Meg kellett volna állnunk, mert Nizzát minimum látni kellett volna, legalább egy nap kellett volna erre a részre is, de elcsúsztunk az idővel. A Cote D'Azurt  bizony beáldoztuk. A francia riviéra erre a fajta turizmusra nem alkalmas - nyilván. Ide idő kell, valószínűleg sok pénz. Nem alvós autóval kell jönni, minimum repülővel és yachttal.)

süti beállítások módosítása