harminc

Félrészegen már hajlamosak vagyunk  könnyíteni a fizikán.

Hogy egyből szituációba helyezzem a főhősünket, jelzem, hogy a történetben éppen egy laza mosogatópózban állnék oda a piszoár elé - ha mosogatok, akkor mindig betámasztom a fejem a a kagyló feletti konyhaszekrényhez, hogy azzal is könnyebb legyen az élet ebben a nehéz szituációban, majd komótosan nekiállok a víz a szivacs és minden tányér életfogytiglan tartó egybehabosításának -, de az utolsó pillanatban felfogom, hogy ez nem fog menni, mert akkora marha nagy öböl van előttem, hogy én azt át nem fogom a csípőm és a homlokom közti távolsággal, legfeljebb derékszögbe hajolva, de azt meg mégsem. Marad a laza vízisí pozíció: elől az egyik kéz egy hanyagabb Münchausen-fogással kapaszkodik a kötélbe, a másik oldalt lóg a cigivel; szem flegmán körbenéz, alsó ajak füstöt oldalt srégen felfúj. Mit nekem hullámok.

Valamiért szeretem a vécés matricákat, graffitiket, de ez egy másik fajta kultúrhely, itt ilyesmi nincs, ezért újra a urina- és cigicsikk-szállítmányok kikötőjére fókuszálok. Szép, dizájnos példány, jó nagy szögben fogja a sugarat és világítós reklámos. Nézzük. Önmagát hirdeti, hogy aszongya: Urimat, víz nélküli piszoár. Nincs vízöblítés, ez évente átlagosan 100.000 liter ivóvíz-megtakarítást jelent. Na ne beszélj! Egy az, hogy eleve ki húzza le maga után egy pubban? Nem azért, mert otthon se szokta, hanem mert minimum spicces, de egyre inkább részeg, akkor azért megváltoznak a fontossági sorrendek. Kezet is csak azért mos az ember, hogy legyen mivel sérót igazítania. Kettő az, hogy félrészegen eléggé fogékony az ember agya ilyen kreatív dolgokra, de meglehetősen kötekedő is  ugyanakkor, és én, ahogy ízlelgetem ezt a csodapiszoárt, arra jutok, hogy nem vagyok biztos benne, hogy végeredményben az emberiség jól jön ki abból, hogy a víz nélküli piszoár a víz nélküliségét reklámozza - világítással. Mert az meg áram. Az meg atom, szén, meg ki tudja mi és honnan jön. Vajon melyik kerül többe? Az, hogy minden pöcsöt megvilágítanak hugyozás közben, vagy az, ha vízzel hígítják az ammóniát? Melyik a károsabb?

 
Alapvetően ugyanilyen a műanyag szemeteszacskó esete. Amikor először elérhető lett a szemeteszsák, egyből vetetni akartam anyámékkal, mert az mekkora királyság, olyan mint az amerikai filmekben. Ők azzal érveltek, hogy azért nem veszünk, mert káros, ami égbekiáltóan átlátszó hazugság volt, hiszen a kilencvenes évek elején-közepén még fel sem találták Magyarországon az alulról szerveződő környezetvédelmet, de szerintem az intézményesítettet sem nagyon. Egyszerűen nem akartak szemeteszacskóra költeni, pedig mennyivel kúlabb lett volna nem a vödörrel lejárni a ház előtti konténerhez, hanem csak elmenet belekúrni a műanyagzsákot? Így, utólag belegondolva, komolyan nem tudom eldönteni, hogy melyik megoldás a jobb? Mi egy darab újságpapírral béleltük ki a vödör alját, ami részben befogta az oldalát is, de azért messze nem volt az hermetikus lezárás, ergo majd mindegyik alkalom után ki kellett mosni szemetest. Vízpazarlás a műanyag ellenében.

Valahol itt eszembe jut Zoli egykori szárazföldi médiahekkje, hogy végeredményben az sem zöld, ami zöld, az is káros, ami nem káros. ("vajon a Kínában gyártott bicikli hogyan került, mondjuk Magyarországra? Bizony, nem a saját két kerekén! Amikor valaki átveszi az elméletileg nulla kilométeres kerékpárját, az valójában már több ezer kilométer utazáson van túl, nagyobb mértékben terhelve a környezetet, mint egy városi autós egy év alatt. Erre a biciklire ül fel aztán a magát zöldnek hirdető városi kerékpáros, és innen közli az autósokkal, hogy ő környezetbarát.")

Ha komolyan vesszük - és két sör egy pálinka után miért ne vennénk akármit is komolyan -, akkor megállapíthatjuk, hogy nem is olyan könnyű zöldnek lenni, mert kiderül, hogy ami zöldnek tűnik az máshonnan nézve nem is zöld - megjegyzem, ez az este előrehaladtával valószínűleg egyre inkább így lesz.

Ha kinyomtatom száz példányban a két oldalas tudnivalót az őserdőirtás, de ha ezt a számítógép előtt olvassák el ugyanazt a wördben az vajon mennyi plusz áram, hő és elektroszmog? Vagy az most nem számít? Hűű baszki, nem tudom magamat követni.

De mindegy, biztos, hogy nehéz, mert ami egyértelműen green, pölö a kétoldalas papírfelhasználás a standard irodai egyoldalas helyett, az kurva nehéz, meg nyűgös. És amikor az egyik legújabb generációs (értsd: sport, alig alkohol, egészséges élet) legkülföldibb kolléga spontán meghirdeti ezt az akciót, nem tudom elképzelni, ahogy nekiállunk a kukára ítélt többtonnányi egyoldalas, összefűzött, összekapcsolt dokumentumokat szétkapcsozni. Azt sem, hogy re-using során nem tévedünk el bennük a napi idegbajtól figyelmetlenül, amikor is úgy megfordítjuk, hogy észre sem vesszük. Amikor meg ránézünk, akkor meg mi ez a szar! felkiáltással és kifejezetten nem green feltételes reflexszel már megy is a (szemeteszacskóval bélelt) kosárba -oldalról, egy kézzel, oda sem nézve, csont nélkül.

  - Ja, hát ez ilyen - nyomok még egy bölcsességet a végére. Elpöccintem a cigit az öbölbe, kirázom, aztán megyek vissza a többiekhez abban a biztos tudatban, hogy ebből ma még tuti világmegváltás lesz.

 

A telefonom kb. tizenhatodikától bent pihent az Új Udvar Nokia boltjában, én meg csak ma untam meg végérvényesen az ígért "Ha kész van"-smsre való várakozást.

Az smst állítólag automatikusan küldi a szerviz, ha átállítják a telefon státuszát, vagy valami ilyesmi, de a lényeg az, hogy amennyiben erre az egyszerű dologra is képtelenek voltak, akkor ehhez képest vajon mennyire tekinthető hitelesnek és elfogadhatónak a vizsgálati jegyzőkönyv miszerint hibát - természetesen - nem találtak. "A készülék a Nokai előírásainak megfelel", illetve "a GPS navigáció indításánál a telefon automatikusan csatlakozik a VF VitaMAX internethez , ha a felhasználó az Igen opciót választja ki.  Utána már automatikusan minden csatlakozásnál fel fog csatlakozni, és adatforgalmat fog generálni."

Nem, ismétlem, NEM választottam semmiféle Igen opciót, mert a hírekkel ellentétben nem szeretem szopatni magam és azt is megjegyezném, hogy kurvára nem vagyok Vitamaxos. Legalább ezt megnézhettétek volna. Mindegy.

A lényeg, hogy jól fejeződött be a történet. Jövőre meg megnézem ezt a adatroaming-limit cuccot, mert ez tényleg nem megy, ami eddig ment. Botrány.

Amúgy javarészt a jóváírásnak köszönhetően még mindig azt tudom mondani, hogy imádom a telefonom, több mint két hét régitelefonos sonyericsonozás után teljesen le voltam halva tőle, hogy milyen ÁLLAT egy készülék. Nem unom. Valószínűleg azért nem, mert ez az első olyan telefon, amiben nem az lényeg, hogy néz ki, meg milyen a menüje, amit ugye azért egy év alatt tönkre lehet unni, akkor is, ha valaki fele ennyire nyomogatós kütyübuzi, mint én, hanem, hogy milyen szolgáltatásokat tesz alám. Például három hét idegbajt. Hogy lehetne ez unalmas?
De komolyan, net, GPS, elemlámpa, szótár, meg minden bizbasz és kutyafüle. Meg ma este zene hazafele. Juhé!

(Addig vissza a melóba. Hétfő van, A dolgozós nap.)

(Nem)csak a szinkron kedvéért, én is erre gondolok már napok óta, valahogy tényleg itt van ideje...

Van az ősz, ami nem is annyira odakint zajlik, hanem sokkal inkább magadban. Nem, nem a korod, nem az életed, nem a második félről beszélek.

Nem. Egy bizonyos hangulatról, amihez a hulló levelek illenek. A fel-felizzó mindennél aranyszínűbb napfény, a mélységeiben végtelenkék ég, a csendes szavak, nyugvó idő, tiszta tér, sima homlok, belső béke.

A valóságban ez mindig másképpen néz ki, de ettől függetlenül, vagy pont ezért én most pontosan ezt akarnám.

A szingli férfi egyik legnagyobb barátja a fagyasztott pizza és a bolti sörhűtő. Ez nem szorul bővebb magyarázatra, elég ha magyarra lefordítjuk a trendinológust: szingli férfi, mi több szingli "pasi", az bazmeg csak agglegény. Róla meg mindent tudunk.
Státuszom ugyancsak egy hazautazásnyi egyedüllétre szól, de abba simán belefér három sör meg minimum egy pizza.

Ott állok a két sörrel meg egy radlerrel a kosaramban és nézem a pizzákat. Ott van a doktor, a spar, az italia, steinofen, a salami és a funghi... És akkor meglátom: fagyasztott langalló. Beugrik minden kép. A langalló, ez a pofonegyszerű, fafüstölős kemencében megsült, vastag kenyértészta, valami extrémmagyaros feltéttel, mint tejföl, lila hagyma, szalonnakocka, trappista sajt ugyanúgy hozzátartozik a magamnak legyártott tabukhoz, mint az Fő utcai Apátsági söröző, A Szalajka-völgy, a Gellért-hegyi templom, Visegrád, a Lidl-pizza, az ország egyik nyugati csücske és Budapest egyes részei, például az Erzsébet-kilátó.

Az önmagában élő, az önmagát már csak létfenntartásból is akárhogy is, de szerető, épp ezért magának feloldozást valahogy mindig megadó, vagy, ha végképp nem, akkor kényszeres, vállat vonó, nagyarcú leszarásba menekülő lelkiismeret azért mégis keres magának valami büntetést, mert bár az teljesen értelmetlen, még attól is jobb lesz neki a végén.
Börtönt kerestem magamnak, tiltásokkal, emlékeztetőkkel, tabukkal beszűkített teret.

Nem ez a megoldás. Valóban értelmetlen, ezzel nem teszek jóvá semmit és idővel, mert a bűnösöknek is vannak  jogaik, kipróbáltam magam odakinn. Voltunk a kilátónál, ettünk  pizzát, járunk a Lidlbe. Úgy éreztem magam, mint egy betörő, egy régóta üres házban, ugyan szólt a riasztó, de nem jött senki, elmentek onnan már réges-régen. A pizza meg szemét dolog is, mert olyan mint viccet mesélni valakinek idegen nyelven, amelyen a másik nem ért. És különben is, ki szeret egyedül enni?
Azt rég befejeztem már, hogy gondolatbeli csatákban eresszem össze két kapcsolatot, rég nem bántom már Szeplőst azokért a hibákért, amiket én követtem el.

Kivettem a langallót, kifizettem, hazavittem.
Borzasztó volt, még csak utánozni sem próbálták meg az igazit valami füstaromával. Csak egy NAGY, száraz tészta volt, kevés feltéttel. Rettenetesen rossz volt, őszintén, a felénél kidobtam.

Annak, ami a dobozokban van SEMMI köze nincs ahhoz, amit a képeken látunk, mert akkor még talán...de nem

Most valahogy úgy vagyok, hogy a kijárás szabad lesz a legtöbb helyre, de állnak még a börtönöm betonból öntött tartóoszlopai, és fogalmam sincs, mihez kezdjek velük, mert azokat csak megkerülni lehet, fel lehet menni a dombra, de a kilátásban mindig is ott lesznek a csonkok.

Emlékeztek arra a német filmre, amikor a fele bandát beteszik börtönőrnek, a másik felét meg rabnak?

Das Experiment, ez a szó olyan rohadt mód kifejező, mint az Audi legendás reklámszövege, amit le sem fordítottak semmilyen nyelvre, mert annyira elmond mindent már egyedül a nyelvi sajátosságaiban is: Vorsprung durch Technik. És ez lényeges, nagyjából elmagyarázza, hogy miért a nácikat veszem, miért nem éppen más bandát.

Megakadni, azonban még ne most akadjunk meg: tudjátok, volt a sok okosság, hogy regény meg valós történet alapján forgatták le a mozit, sőt, finomítottak rajta, tökmindegy. A lényeg az, hogy ott van egy rakat emberben az, hogy ha ezerkilencszázvalahány lenne, kurva nagy náci lehetne belőle. Illetve, hogy az akarna lenni. Nem konkrétan a zsidók, nem feltétlenül a bármilyen rasszizmus, vagy a rossz életkörülmények miatt, hanem a HATALOMÉHSÉG miatt, a perverz hatékonyságimádat miatt, a kényszerpedánság miatt, az elfojtott frusztráció, düh, agresszió miatt, a glattul menő seggnyalás miatt, az eredendő kissszerűség miatt és mert vannak emberek, akik csak rendszerben működnek, ha értitek mit akarok mondani.

Egy ideje azon kapom magam, hogy így skatulyázok, és az elmúlt nap ijedtem meg, amikor ezt tulajdonképpen tudatosítottam magamban, azaz volt rövid időn belül elegendő ember ahhoz, hogy észrevegyem magam, hogy mi a faszomat csinálok.

Náci, nem náci, náci, náci, náci, nem náci, náci.

Nézem, ahogy kinezevezése óta fontos lett, nézem a übertökéletes, túlvállalt prezentációját, a pedáns munkáját, az alig elfojtotott remegést a vágytól, hogy NAGYON megdicsérjék, látom, hogy hisz benne, tudom, hogy másban nem sikeres, emlékszem, ahogy elhízott, tudom, hogy ez frusztrálja. Náci, nem kérdés.

Visszaelemzem magam. Csak irigy? Nem. Cinikus? Az nagyon. Túllövöm? Állandóan. Megint leosztottam magamnak a pozitív főhős szerepét? Hogy a tökömbe ne, jó srác vagyok.

De akkor is tudom, zsigerileg érzem, ezerszázalékosan tudom, hogy a szar is megdermedne bennem az embertől, ha úgy alakulna - létezik az a szituáció.