Amikor Szeplős lett, az tulajdonképpen valamiféle perverz módon csak egy személycsere volt, úgy csusszantam egy másik életbe, hogy külsőségeiben egy nagyon rövidre szabott átmeneti időszakot kivéve, tulajdonképpen ugyanazt folytattam, amit azelőtt valaki mással éltem meg. A két kapcsolat között nem voltak markáns életviteli, stílusbeli különbségek, Szeplőssel ilyen tekintetben olyan fájdalommentesen csiszolódtunk egymáshoz, amennyire csak lehetett. Bulik, iszogatások, kirándulások, bevásárlások, sorozatnézések, nyaralások, hazautazások havi és éves ciklusa, ez volt az életem.
És most problémáim vannak, semmi nem áll össze, teljesen eszköztelen vagyok és ami a legbizarrabb, hogy - ugyan talán csak egyelőre -, de még ezt is élvezem. (Nem.) Mandulát nagyjából csak annyira ismertem félre..ismertem félre, mekkora hülyeség, egyáltalán nem ismertem..szóval róla csak akkora és annyira fals képet alkottam magamban, amekkorát és amennyire ember csak vizionálni tud magának egy álmodozásaiban. Ahogy én azt elképzeltem.
A tévénézős fingáskorszakot megelőző hódítási és megtartási trükköket, bevált fogásokat nagyjából úgy dobhatom ki, ahogy vannak, semmi nem úgy működik, ahogy annak kellene. Nem részletezem.
Én szilárdan hiszek abban, hogy a hajnal, illetve a reggeli telefonébresztést megelőző időszak szigorúan az alvásra van, Mandulának erről meglehetősen eltérő véleménye van, konkrétan nem alszik. És ha már nem alszik... Nem részletezem.
Mandula nagyjából úgy járkál Közép-Európában, mint egy mérgezett egér, az együtt töltött idő nagyjából a heti pár alkalmankénti este nyolctól, kilenctől a másnapi kurva fáradt reggelig tart.
Múlt héten síelni volt, majd ezen a héten hazament, majd jövő héten újra hazamegy. Ez így rendben is van, az, hogy nem így érzem, az tényleg nem jelenti azt, hogy ne lenne rendben. Egyszerűen baszott régen csináltam ilyesmit. Mindazonáltal a kurva sok itthon ivást egyedül néha meg kell szakítani azzal, hogy társaságban teszem ugyanezt nem itthon, mert azért a végső megzakkanást mégiscsak jó lenne eltolni pár évvel még.
És úgy nagyjából fingom nincs, illetve nem volt, hogy most jelentkezni kell-e naponta, elvárja-e, jól esik-e neki, na meg, hogy én csak azért csinálnám-e, mert eddig ez volt a szokás az életemben, kétharmados kényszerből. A kompromisszumos megoldás természetesen az sms volt, írtam egyet, amíg a többiekre vártam, mert mostanában az a sorsom, hogy még a kocsmákban is egyedül igyam meg az első sörömet, csak, hogy súlyosbítsuk azt, ami amúgy is.
Másnap hatalmas lebaszást kapok, hogy csak akkor írok, amikor a kocsmában várva unatkozok, főleg, ha azt nézzük, hogy később többek között kivel voltam (miért ne, ha már így alakult, amiről ugyan nem tud, de soha ne becsüljük alá a női megérzést és a hivatali pletykákat.)
A lebaszásnak ugyan örültem, mert legalább egy csomó dolgot le lehet tisztázni, de azért mégis, hát nem én játszom a bolygó hollandit, én személy szerint semmi mást nem akartam, mint vele lenni végre csak egy, csak egyetlen egy kibaszott napot, tudod, mint a Csányi gyerek a Schell Judittal, amikor azt énekli azon a nagyon fahangján, hogy már ébred a hajnal, fel munkára dallal. És különben is, teljesen jógyerek voltam, mert az erő és a szándék is megvan, hogy az legyek, mert nem jógyerek már eleget voltam, ismerem jól, hogy kurvára nem vezet sehova. Oda biztos nem, ahol én akarok lenni.
Most meg este hét után felhív, hogy megjött, mikor megyek, mintha én bizony egyáltalán tudtam volna, hogy volt valahol. Mert oké, nem kell tudnom, önálló leszek és laza (soha, soha, soha), de akkor csak mondjon annyit, hogy van-e kedvem átmenni?
Valahol pontosan úgy érzem magam, mint Robert Downey jr. a Terhes társaságban, hogy ugyan tudom, hogy nincs minden rendben velem, de odaát sincsenek kis bajok, az kurvaisten.
Han Solo erre valami olyasmit mondott, hogy vagy megölöm, vagy beleszeretek.
Még buszról vettem észre, hogy a Kolosy Piac kinti árkádsorán van egy figyelemreméltóan sok vizipipipát tartalmazó kirakat és úgy voltam vele, hogy ott biztos mindent kapni a taginéhez. A bolt zseniális, kuszkusz az alap ilyen helyeken, de olyan fűszerek voltak, hogy a nevüket sem jegyeztem meg. Meg vettem csípős, török ajvárt, amiről kiderült, hogy ajvárnak ajvár, de csipősségből nem kap Oscart. Pedig a törökökről azt gondoltam volna, hogy nagyon odapakolják magukat, mert hát az ánizspálinkában sem szaroztak, megálmodták a rakit, ami vagy hatszor olyan durva, mint az ouzo meg a sambuca. Mindegy, finom. Mármint az ajvár is.
A Tescó, Lidl a szokásos körnek mondható, csakhogy most egyedül vagyok. Meg kell szoknom, hogy nem vásárolok, legalábbis nagybevásárlások felejtősek lesznek. Most azért belehúztam, de muszáj volt, semmi nem volt itthon. Az mondjuk elég jellemző, hogy mosószert meg ilyeneket kurvára nem vettem, kaját azt bezzeg sokat, drágát. Mondhatnám, hogy mivel a kaució másik fele és a Szeplősnek adandó decemberi számlák összegének a fele úgyis kilátástalanná tette ezt a hónapot is, akkor már legalább belehúzok, amíg van, de sajnos az nem én vagyok. Én görcsölni, utálkozni, és beleőrülni fogok.
Ráadásul elkövettem azt a hibát, hogy hazafele beugrottam a Culinarisba. Az kicsit fájt, hogy egyszer csak ott voltak velem szemben a nyárról ismerős dijoni mustárak, azt elismerem. Még ugyanattól a gyártótól is volt jópár fajta, igaz, diós éppen nem volt köztük.
Sajnos a Culinarisban is lehet kapni bort. De ezzel most várni fogok, nagyon karcolom a határt, még az sem vigasztal, hogy a minden más ex- és jelenlegi kollégám is így van ezzel. Le kell állni, mielőtt baj lesz, ez van.
Az viszont, hogy amikor a Culinarisban megkérdezem, hogy van-e esély arra, hogy pácolt citromot találjak, akkor a kiszolgálólány magától értetődő természetességgel leveszi a polcról a befőttesüveget, az... ehhez nem lehet hozzászokni.
Tegnap megkaptam, hogy vélhetően azért nem kopaszodom, mert kevesebb a férfihormon-állományom, csak, hogy már a nem kopaszodomságnak se örüljek, azért. Es sajnos akkor jutott eszembe, amikor a citromos csirketagine hozzávalóit írtam fel magamnak, és majdnem úgy voltam vele, hogy oké, akkor mégsem csinálom meg inkább, mert nem elég macsópörköltes, főleg, hogy tegnap estét sikerült mindössze 1500 forintból megúsznom, ami semmi mást nem jelent, minthogy valaki fizetett helyettem, ami megint olyan csajos dolog. Azonban hálistennek az is eszembe jutott, hogy a tegnap esti asztaltársaságban nem volt olyan női egyed, akivel nem került volna szóba a szex, vagy szimpátia, vagy elsősegély, vagy ha már így alakult, akkor miért ne, vagy akár még több is lehetett volna, ha megtörténik alapon (segítek:tőlem jobbról balra), úgyhogy, megnyugodtam. Annak még inkább, hogy immáron sokadszorra sikerült úgy hazaérnem részegen, hogy libidópeti semmi faszságot nem csinált, sőt kifejezetten jó fiú volt, és talán mégis van egy halvány esély arra, hogy alulról súrolni fogja, ha nem is normális szintet, de a más felé őszintét és vállalhatót, amiben mondjuk senki más nem hisz rajtam kívül, talán még Jazz, de neki is el kellett mondanom kétszer. De ő meg vallásos, ergo amúgy is szokása borostás, szakállas emberekben való hit, tehát Jazz igazából nem számít. Szóval senki.
De a lényeg: 2 csirkemell, só és frissen őrölt bors, 2 csokor újhagyma, 3 duci gerezd fokhagyma, 1 csipetnyi sáfrány, 5 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanálőrölt kömény, 2 teáskanálőrölt gyömbér, 2 fahéjrúd, 2 nagy marék mandulabél, 15 deka magozott, fekete olajbogyó, 4 gerezd pácolt citrom. Meg a kuszkusz.
1. Amikor beköltözöl, ne állj meg félúton! Bármit, ahogy csak lógva/ott/úgy hagysz, hogy majd lesz vele valami, később majd kitalálod a helyét - az úgy marad. A számítógéped zsinórjai pont a szoba közepén fognak keresztülfutni, az az egy doboz pont azon a polcon fog hónapokon át porosodni, ahova beköltözéskor lebasztad, a szárító mindennek az útjában lesz, a hűtőt soha nem fogod kiolvasztani/kitakarítani, és a lefolyó is úgy marad félig eldugultan. Soha nem fogsz rájuk visszatérni, mert igazából úgy is működik, ahogy van, és az ember mindig magára, illetve maga előtt a legkevésbé igényes. Használd ki a kezdeti lendületet és told egy kicsit (sokkal) tovább, mint, ahogy jól esne.
2. Soha ne hagyd ott az akciós sört! Ne, ne menj tovább a Löwenbräu mellett, amikor jól látod, hogy csak 120 forint. Vedd meg, mert úgyis kelleni fog. Minden nap nem mehetsz el a boltba, mert akkor megjegyzik az arcod, és az életed pontosan abban a pillanatban ér véget, amikor betesznek téged is "hazafelé tartva ivó"-skatulyájába.
Persze leginkább a 0,33-as, kisüveges sör lenne a legjobb. A 0,33-as egy szinte semmit nem jelentő, mégis roppant megnyugtató 0,17 literre van attól, hogy eltelj vele, hogy igénytelenül böfögj, és, hogy alkoholistának érezd magad. Elégnek az is elég lesz, kettő meg főleg, mert az már kettő, de igazából még mindig alig tobb, mint egy üveg. Soha ne becsüld le az önbecsapás fontosságát.
Abban a hűtőben azért legyen más is alkoholon kívül, még ha semmi kedved sincs vásárolni, mert pontosan tudod, hogy milyen szánalmasan néz ki az az egy Delma margarin, májkrém, doboz tej, és majonéz a hűtőben. A főzés pedig akkor is jó dolog. Alkotni jó.
3. Viszont SOHA ne hagyd ott két napig a mosatlant edényeket! Ne vegyél több poharat, pont elég lesz a fajtánként kettő-három, legalább rá vagy kényszerítve, hogy rendben és tisztán tartsd a dolgaidat.
4. A porszívónak VAN porzsákja.
5. Ha valami elromlik ne várj másra, hogy megcsinálja. Nézz be a gatyádba: igen, jól látod, TE vagy az, aki megcsinálja. TE fogod megszerelni a modern nyílászáró rákfenéjének számító, a csak elromlani tudó "nyitott helyzetben zárállással játszani nem engedő"-zárat, TE fogsz arra rájönni, hogy vízkőtleníted a szetthez tartozó (tehát kicserélni drága lenne és fúrni kellene) zuhanyrózsát, TE pofozod helyre az összes félrecsavarozott konyhai polcajtót, sőt, TE fogsz lécet lopni és méretre fűrészelni egy ágytartó lábat, amit rögtön első alkalommal sikerült szétszexelni - nem nálad. (és ez a sztori sokkal inkább az ágy minőségjelzője, semmint a szexé)
6. Cserélj alsógatyát, hülyegyerek! Amit az élet végéről mondtam, az erre is vonatkozik. El is áshatod magad, ha úgy érzed, hogy mindegy, rajtad is maradhat még.
100-ik komment környékére: Na jó reggelt! Erről a címplaposdiról kegyetlenül lemaradtam, szóval csak összefoglalnám: köszönöm ezt a sok kiváló buzizást, ha valaki bármi értelmeset írt, akkor tudja, hogy elolvastam, röhögtem, bólogattam és külön köszönöm!
Reggel kilenc óta tisztában vagyok vele, hogy tulajdonképp a 2 literes műanyag kőbányai is egy sör, amivel nehéz vitatkozni - ergo kurvára igaz. Népnevelési tanácsom a következő lenne: az egyes szám második személy senkit ne tévesszen meg (tehát pl. a puhapöcsű blogger nem fogja a te alsógatyádat szagolgatni), és nem kell mindent betűt halálosan komolyan venni, ami leírva lát az ember. (Még a ha időnként én is ezt teszem.)
Azért engem be nem jelentett telefonhívással letámadni - több száz kényelmesen megkomponált sms után - az olyan kellemetlen dolog, mert egy, nem számítottam rá, kettő, így be sem voltam kúrva, három, tehát kénytelen voltam józanul beszélni - a nem tudom miről. Tényleg, nem tehetek róla, én nem tudok csak így, vagy úgy bármiről csevegni, nekem valamiről kell beszélnem, én nem vagyok abban jó, hogy elmentem a boltba, vagy, látom, raktál fel facebookra képeket, és hogy ez igazából azt jelenti, hogy mi a picsáért utaztál el megint, mikor azt akarom, hogy itt legyél velem, mert akkor én azt akarom mondani, hogy mi a picsáért utaztál el megint, nem azt, hogy elmentem a boltba, vagy megint mekkorát aludtam délután. De ezt meg nem lehet folyton csinálni, mégiscsak vannak ilyen társadalmi korlátok, hogy ne támadjuk le állandóan a másikat, néha az időről is kell beszélgetni. Józanul.
A pánik viszont döbbenetes dolgokat hoz ki az emberből. Az volt, hogy a "te mit csinálsz most"-vonalon eljutottunk a "németül nézem a tévét"-en keresztül a valamilyen doktoros sorozaton át a Gute Zeiten, Schlechte Zeitenig, hogy azért biztos az is megvolt neki, mert muszáj, hogy mindenkinek legyen valami sötét titka és lőn, mert én mindig tutira megyek, igazam is lett, és akkor feltettem a kérdést, hogy biztos Oli P-től is szerette a Flugzeuge in meinem Bauch-ot (igen, kazettán volt meg neki) és ekkor volt az, hogy belenéztem a tükörbe, hogy MI A FASZOM??, ez meg honnan a picsából jutott eszembe?? OLI P?? Komolyan? Ha máskor megkérdeznek, anyám életére esküdtem volna, hogy azt sem tudom ki az, és így is lett volna, most meg egyszer csak kiesik a számom. Oli P. Én erről tudok???
Nyilván az volt az első, hogy meg is kerestem, és OLI P hivatalosan is annyira gáz, hogy még a youtube-on sincs fenn, be kell írni a keresőbe, de az is csak valami Dobd.hu zs kategóriás filemegosztón találja meg, ami természetesen nem gátol meg abban, hogy mindenki okulására jól beágyazzam. Mondjuk én kurvára nem látom, hogy sikerült volna, mert éjjel egy előtt a blog.hu nem annyira szereti ha valaki éppen rendeltetésszerűen használja az adminoldalát, de valahol biztos itt lesz a videó a bejegyzésben.
Pár órával később már valahol egészen máshol a Schmetterlinge im Bauch kifejezésbe botlom és azon túl, hogy azon gondolkozom, hogy mi gitárosan indies okosságot lehetne mondani egy lánynak az "élet", a "szerelem", a "nagy folyó szelte város" és az "indokolatlanul sok az eső, de zöld a fű" változók alkotta egyenlet megoldásáról, azon jár az agyam, hogy úgy végül is mi a fasz bajuk lehet a németeknek, hogy mindenféle oda nem illő dolgot képzelnek a hasukba szerelem címén? Vajon a túl sok sör, káposzta, füves cigi okozta panaszokról lehet itt szó, vagy a teutonoknak genetikailag geci nagy hasi ideggócuk van? Szerintem Grönemeyernek nagy góca van, Xavier kizárásos alapon túl sokat szív, Oli P-t pedig csak egyszerűen gyorsan elfelejtem újra.
