harminc

Kurva csendes a hétvége. "Dolgozom", azaz ülök és háromszor-négyszer körbeklikkelem a könyvjelzőzött linkeket, néha ránézek a multis "todo" listámra, félig megcsinálok valamit, majd megint kényszeres netezés.

A hivatkozókon keresztül lenyomozom két kommentelőmet, ahonnan kiderül, hogy az egyik nagyon is ismeri az általam néha fellapozott blogot és pont ugyanolyan stílusban is ír, mint az a blog, amit néha fellapozok, ami nagyon tetszik, sőt az egyik bejegyzésemet belinkelte a blogja oldalában. Kiderül az is, hogy a másik lenyomozott kitett egy általam betett verset ill. egy képet hozzá. Illetve engem is az ajánlójába. Köszönöm.

(Megjegyzés: tettem volna egy kommentet az álcanevekhez, de nem működik a link. Vagy én vagyok béna szokás szerint. Szóval klisés, nem klisés, ez egy muszáj-dolog. Nem biztos, hogy örülne az illető, ha hétfő reggel azzal várnák a munkahelyén, hogy figyelj már, írnak rólad a neten! Mondjuk ennek előfeltétele az, hogy olvassák az oldalt. De hát mi itt "fenn" valamiért nem naplót írunk otthon...

Szépnevű egyébként meg tényleg a legszebb nevű lány, akivel valaha találkoztam. Vezetéknév, keresztnév, így együtt. Mondták, szerintem mondják neki mind a mai napig jó sokszor. Természetesen nem csak a neve szép. Kívül-belül az.)

Belegondolni azért elég furcsa. Zolivagyok, mint összekötő kapocs, én linkelek rá, ő megemlített engem, engem megemlítenek máshol, én megemlítek mást és Zolit, és az "ismerős ismerőse" be van linkelve újra Zolinál. A végén még tényleg működni fog ez ez az azért kell regisztráni a kommenteléshez, hogy létrejöjjön egy blogközösség c. marhaság.

Olvasgatom is magamat, mert kurvára tetszek magamnak, és elnyúlt félmosollyal nyugtázom, hogy nézd, milyen jól írok mán. Hiúság, az van.

Tizenikszedik újrapróbálkozásra végre lejátsza az indavideo hogyan lesz Gyurta Dani világbajnok és kicsit elönt a mi-vagyunk-a-császárok életérzés, meg eszembejut, hogyan izgultam végig Darnyi meg Egér összes pancsolását Vitrayval.

Meg ez a Gyurta fiú egész jól fel van gyúrva, lehet úsznom kellene, mert ha visszaolvas az ember saját magába, akkor sajnos szembesül olyan dolgokkal, hogy tuttihétszentségezerszázalékhogylefogyokharmincadkszületésnapomra.

Eszembe jut az is, hogy úgy járok majd ezzel a "30" névvel, mint az ezredfordulón az sok béna KFT az ilyen nevekkel, hogy:

Mit fogok csinálni jövő márciusban? Átnevezem a blogot 31-nek?? Nyilván marad 30. Ami önmagában szerintem nem egy rossz név. Főleg, azután a nagy bénulás, meg fagyás után, hogy akkor most mi legyen neve ennek a hacacárénak. Olyan ez, mint amikor a CV online-on, vagy mit tudom én milyen oldalon nagy nehezen feltöltöd az önéletrajzod, és aztán "bekérdik", hogy írj pár már szót magadról. ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ.

Ott ültem rágörcsölt ujjakkal a billentyűzet felett és próbáltam marha kreativ és egyéni címet adni a blogomnak. Aztán mivel éppen az volt az aktuális bajom, hogy mekkora egy pöcs vagyok és ráadául 30 is, hát...

Most -  igazi vidékiként - felteszek egy valószínűleg nagyon hülye kérdést:

Srácok, itt (Budapest) mindig volt éjszakai járat???

Mert ahogy olvasom ezeket a napi kit-kit vert meg sztorikat (egy egész reality-szappanopera lassan) az Indexen - meg ugye Zoli is írt erről egyszer-kétszer - ,egyre azon csodálkozom, hogy milyen evidenciaként van ez az éjszakai járatozás kezelve.

Ahonnan én jövök, ott nyilvánvalóan nincs éjszakai járat. Oldd meg. Van taxi, mehetsz gyalog, vagy ne igyál, vagy igyál és reméld, hogy megúszod gázolás és/vagy büntetés nélkül.

Igaz, ahonnan én jövök, az nem egy milliós nagyváros. Én nem tudom, hogy ezt törvény írja-e elő, vagy Budapest írja-e elő,vagy csak jófejkedés-e az egész, de nekem ez kurvára nem egyértelmű dolog, hogy itt éjszakai buszok mennek.

(És most fogtok lenyakazni.) De hát akkor is. Ha én BKV lennék, és ennyire rakás szar cég lennék, mint ahogy a BKV az, akkor müködtetne a faszom éjszakai járatot, vinné a tököm azt a sok részeg hülyét egyik helyről a másikig. (Átlag két havonta tartozom közéjük.)

1. Ki kell fizetni a buszsofőrt. (Éjszakai pótlék, netalántán bátorság pótlék.) Esetleg el is kell látni, némi fájdalomdíjat fizetni neki. Esetleg miatta kell perköltséget fizetni.

2. Meg kell tankolni a buszt.

3.Valakinek el kell takarítani a sok hányást.

4. Új műbőr vagy plüsshuzatokat kell varratni.

4. Kb. 80%-a az éjszakai utazóközönségnek minimum fél éve nem látott bérletet vagy jegyet két méternél közelebbről.

Tiszta ráfizetés az egész. És akkor még nem beszéltem arról, hogy az Eolonorákat is ki kell fizetni. Kérem itt csak megy a pénz!

Szóval én csak egyre azt várom, hogy bejelentik, hogy itt bizony kurva nagy taxizás lesz ezentúl éjszaka.

Azért persze kerestem egy kicsit erről a neten, de csak ennyit találtam nagy hirtelen:

"Európai különlegességként a BKV éjszakai járatokat is üzemeltet 23.30 és 4.30 között, melyek a város belső és külső kerületeit kapcsolják össze (30-60 percenként indulnak)."

Hmmm, európai különlegesség, mi?

2009.05.04. 17:54: "Lepukkanva, leizzadtan, büdösen mintegy három óra utazás után érkeztünk meg. Az út alatt körülbelül 2226678szor fogadtam meg, hogy holnap venni fogok egy bármilyen autót."
Hát holnap nem akármilyen autót fogok venni. (Lekopogom.) Hanem pontosan olyat, mint egy évvel ezelőtt. Szinte pontosan olyat. Twingót.

Csak az fekete volt, alufelnis, és adtak hozzá téli gumit. Ez bordó, esetében 10000 km-rel többet hazudnak lefele, és csak két légzsákja van, viszont olcsóbban kapom meg. Kevésbé néz ki kopottnak, jobban hasít a klímája és egyedül veszem. Márkakereskedésben van, beszámított használtautóként.

Mind a kettőbe öt éves korában szerettem bele, mind a kettő klímás, az erősebbik motor van bennük a félelmetes twingós motorkínálatból (kettő fajta).

Ha most onnan közelíteném meg a dolgot, hogy ez már milyen laza, hallod, hogy ha belehugyoznak a nyaralási terveimbe, akkor simán veszek egy kocsit, szarok én bele - akkor szerintem senki nem hinne nekem.

Csak remélni merem, hogy nem tűnök túl betegesnek, hogy egy évre "rá" újra autót veszek, szintén a horvátországi nyaralás előtt. Illetve, hogy nem tűnik a történet elsietettnek, átgondolatlan húzásnak, stb.

Részemről, mondhatom, remekül meggyőztem magam. Az autó kellett, azt tudom. Írtam róla itt is. Nekem ez fontos dolog. Nem itt Budapesten közlekekedni, soha nem ülnék be reggel a kocsimba, hogy akkor araszoljunk el dolgozni. Nem, az autó nekem utazni kell.  Aztán a nyaralásba is belepiszkoltak rendesen (Jazz már lemondott arról, hogy ő esetleg tudna kocsit szerezni).

Nyilvánvalóan már az első "hát ezt nem hiszem el!" felcsattanás óta ki sem lehetett engem robbantani a net elől, autót néztem megállás nélkül. Túl sok nincs fenn, tavaly nagyobb volt jóval a kínálat, igaz akkor válság sem volt. Ki a tökömnek kellett akkor egy aprócska autó öt literes fogyasztással? Hát a nagyon sokaknak nem. Nekem meg igen. A fogyasztása tényleg zseniális, és nem egy swift, kapott egészen három csillagot is töréstesztre. Belül vidám, egy géniusz tervezte a tologatható, dönthető, összeharmonikázható hátsó üléseket, pont egy olyan költözésről költözésre élő valakinek való mint én. Sokan finnyogják, hogy lábam már a motortérben van, meg csajos, ésatöbbi, de nekem elég. Nincs meg bennem ez a nagy-kasztnit-akarok-magam-körül látens sötétítettablakoskombis pasi indíttatás.

Néztünk amúgy tavaly minden kutyafülét a kategóriában és annak közelében, de a végeredmény mindig az volt, hogy régi swift, vagy régebbi autó olcsóbbért, vagy fiatalabb Twingo. A többi - Polo, Fabia, Corsa, Accent, mittomén -  meg túl van árazva.

Visszatérve: túl sok nincs most fenn a használtautón meg az expresszen, de azért a kevés közül is volt jó ajánlat, már csak újra  el kellett dönteni az arányokat: fiatalabbat drágábbért, vagy picit öregebbet, de akkor nem leszek adósrabszolga.

Hát, három évig az lettem. Na jó, annyira nem vészes, nem fogok májkrémen élni, csak a fizetés előtti két utolsó napon, de azt majd benne eszem meg. (Lófaszt, AZ ÉN kocsimban nem  eszik senki, nem gyújt rá senki, mindenki azt hallgatja amit én akarok és nem tankolok bele Tesco kúton! Van még más ilyen baromság?)

Egy ideje éreztem már ezt a felemást érzést, de tegnap nagyon konkrétan belémvágott a felismerés, hogy is állok, hol is tartok ezzel a III. kerülettel.  Tudod, mikor egy ideig majszolod a dolgot, hogy teszik, nem tetszik? Ízlik, nem ízlik? Szimpatikus, nem szimpatikus? Hova is helyezd el?

Tegnap bevonultunk a Flórián „Üzletközpontba” Szeplőssel, mert kiderítettük, hogy ott van egy Vodafone ügyfélszolgálat (ez két fáradt embert jelent zárás előtt húsz perccel. De le a kalappal, igyekeztek, és kicsit még rá is húztak.). Ha már ott voltunk,  beugrottunk a Matchbe, és ahogy mozgólépcsőztünk lefele némi iróniával megjegyeztem, hogy ez pont olyan, mint mintha a Mammutban lennénk, amire Szeplős felvigyorgott egyet rám. (Ott is Match, és ott is mozgólépcső visz le a mínusz egyre)

Mert nem olyan. De pont olyan, mintha ugyanaz lenne, csak egy akármilyen jellegű válság pusztítása után. Kicsit néptelenebb, kicsit fakóbb, kicsit szegényesebb. Ilyen a Match is ott a Flóriánban. Messze nem olyan szép, kiglancolt, mint a Széna téri, ott a hegyek alatt; ez láthatóan a Vörösvári úti lakótelepnek van szánva. A felvágottak fólia alatt szenvednek, színtelenednek, a falak kicsit lepukkantabbak, és nem tudom hány kilowattal kevesebb áramot pumpálnak az áruházba. Nem azt mondom, hogy sötét, vagy hagyják pislákolni a neont, de nem ragyog úgy, mint a gondolom az egyik zászlóshajónak szánt mammutbeli bolt. Egyszerűen látszik egy bizonyos szintű elhanyagoltság.

És ilyen a Groby is. A Mechwart-ligetiben aztán kutyámfasza, minden van. Naponta idegrohamot kaptam, mert nem fértem el az előttem toporgó lassúbjától (nyugdíjas környék, de nagyon), mert annyira szűk a hely, de aztán oda bepakoltak MINDENT. Pl: Anya küldött vadast, persze csak a szószt meg a húst . A többit oldjam meg. És a kialakult feltételes reflexknek engedve egyből mentem a Grobyba, mert ott biztos lesz valami zsemlegombóc vagy valami más megoldás. És volt más megoldás: knédli. Volt knédli.

És van ott fél kilós olasz kávé (nem  a „maintstream” Segafredo) 405 Ft-ért, vannak prémiumsörök, vannak vérfagyasztóan drága belga prémium-prémium sörök, kapsz ajvárt, helyben sütött péksütit,  szinte állandóan kapsz 300 Ft-on alulra leárazott napraforgóolajat, és ezeregy dolgot, ami most nem jut az eszembe. És kapsz mindehhez egy borzasztóan, de tényleg feltűnően szimpatikus eladó-pénztáras csapatot.

Nem mondom, hogy nem volt kedves a felvágottas néni a Vörösvári út melletti Robyban, de azért a kínálat és bolt állapota alig-alig volt összehasonlítható a belbudaiéval.

És valahogy ilyen felemás az egész harmadik kerület nekem, bennem. Pont olyan, mint a Római-part, csak azt egyértelműen nagyon-nagyon szeretem: nyálcsorgatós villák és régi, esetenként romos szocreál üdülők váltják egymást. Az út meg poros.

POROS. Talán ez a legjobb szó erre a kerületre. Ahogy a Hajógyári-sziget poros a Margit-szigethez képest. És FELEMÁS: ahogy a Hajógyári önmagában nézve is mennyire felemás: ott vannak a face controlos überfaszán kinéző, designos szórakozóhelyek, amelyek élesen elütnek a sziget (Sziget) többi részétől.

Ilyenek az utcák, ha végigsétálok a Zápor, a Szőlő vagy a Beszterce utcán. A csomó, viszonylag régi ház mellett fel-feltűnik egy-egy  betoldott, újépítésű csoda. Ilyen felemás érzéseket keltenek bennem az utcán mászkáló emberek is. Szegényebbje, jól öltözöttebbje, rossz arcúak,  és megnyugtató átlagemberek vegyesen. (Tudom, ez a harmadik kernek egy elenyésző része, de hát most csak azokról az impressziókról írok, amik bennem keletkeztek. ) 

És mégis, ott van az mind a két  kerületet alapvetően meghatározó hasonlóság: hegyen a kevesek, lenn a sokadalom.

Amúgy: nem, nem leírni akarom Óbudát. Csak nekem egyelőre furcsa, az eddigi helyek ahol laktam sokkal könnyebben beskatulyázhatóak voltak, homogénebbek: a fát nem, csak kutyaszart látott hatodik ker, a kültekiből befele haladva majdhogynem prémiumkerületté váló Újbuda, a lakótelepes, engem egszerre taszító és otthonosság érzetével eltöltő Újpest, a Hegyvidék (alacsonyabbik része), a II. ker Moszkva tér-től Mechwart ligetig terjedő területe.

Valahogy olyan, mintha a harmadik ker nem tudná eldönteni, hogy merre. Vagy egyszerűen pont ilyen, és én vagyok ennyire új errefele. De nem, mondom, máshol nem volt ilyen érzésem.

Szóval nem leírni akarom. Szeretem a kültelki (nem pejorativ értelmében használom)  plázáit. Zseniális és teljesen más hangulata van a Stop-Shopnak vagy Shop-Stopnak és az Eurocentenek. Ahogy felparkolsz a Shop és Stop felső parkolójához Korda bácsi pókerklubja elé (nem oda mész),  az olyan mint megérkezni egy nyári táborba. A Remetehegy oldalán dől lefele a rétillat, a napsütötte árokban bandákban sütkéreznek, futkároznak a gyíkok, és a tücskök is veszettül húzzák.

És van téééér. Van heeely. Nincs tömeg, annyira teljesen más itt mászkálni, mint a Mammutban, Árkádban, Westendben boltolni, ügyintézni,  hogy azt nem lehet elmondani.

 Ahogy átmentünk a Flórián tér alatt rácsodálkoztam a római kori falmaradványokra, még ha rendesen be is van fújva minden felület. (Ugyan bűntett így föléemelni egy hidat, meg aluljáróval körbeépíteni, de nagyon izgalmas teret hoztak így létre- feltételezem akaratlanul.) Szeretek ilyen új dolgokat felfedezni.

Szeretem a lassan eltűnő régi óbudai házakat a Kolosy térnél, szeretem az óbudai Fő teret, ahol a macskakövek bármilyen sebeségénél is tönkrerázzák az embert biciklin.

Hatalmas hangulata van a lakótelepeinek, valahogy olyan nyugisak,a hogy ott ülnek a házak a fákkal és pingpong-asztalokkal körbevéve a nap alatt. Múltkor fél Békáson futott utánunk egy tacskóféle bátor eb, nem tudtuk lerázni még bicilkivel sem. Idióta volt és Szeplős egyből szerelmes lett belé, de persze szóba sem került, hogy hazahozzuk. Mivel mégsem akartam, hogy a Szentendrei úton vagy a HÉV alatt végezze, nekem kellett elhajtanom a kis hülyét. Utoljára ilyen gyerekkkoromban történt velem.

Na, még kostólgatom úgy is egy ideig, meg hát úgy is az lesz a lényeg, hogy visszafele nézve mit fogok érezni, én a nagy nosztalgiamester.

1

Hoztam haza melót, vasárnap végre sikerült is nem körbehányni a laptopot, amikor odaültem elé dolgozós indíttatásból: exceltáblák fenn, kattingatás, töltögetés, ellenőrzés kétszer, stb. Szeplős tett-vett a szobában, kaját hozott, pakolt, kicsit vasalt, annyira ugye nem követi le ezeket az ember ilyenkor.

Egyszer csak mégis megüti a fülemet a huszonhatodik olyan mondat, hogy el szeretném mondani,hogy meg fogok halni, úgyis meghalok, nem bírom nézni, hogy ennyit szenvedsz,  jaaaaj, nem bírom, fáááj....

De tényleg, azért kell pár perc mire ilyenkor átjön a szűrőn, szóval olyan öt perce azért nézhette Szeplős azt a filmet, de előtte köze se volt hozzá, semmi. Csak véletlenül odakapcsolt, és ott maradt előtte. (Az Árnyékország szerintem utolsó tíz perce, nem tudom.)

Felnézek, Szeplős ott guggol a tévé előtt az "ágy" (GRANKULLA) sarkán, kezében párna és teljesen, de totálisan szét van sírva az arca.

Felállok. Kiveszem a kezéből a távirányatót és elkapcsolom a csatornát azzal, hogy nem hiszem el, hogy direkt megnézed az utolsó tíz percet ebből a filmből, hogy széjjelbőgd magad.

Szeplős letörli, széjjelkeni a könnyeit, rámnéz, egymásra nézünk és elkezdünk röhögni.

Azt hiszem ez minden negatív terhességi tesztet überel :)

2

Ha már Horvátországot említettem az előző posztban:

Tegnap felhívom Jazzet aki egyből síkideg hangon közli velem, "de nem tudunk autóval menni, apám visszavette az autót, majd nézek buszt vagy vonatot, jó? Jó?"

Kicsit árnyaljuk Jazz helyzetét! Jazz szerencsés ember, de függ. Az apjától függ. Az apja egy olyanféle "erős" egyéniség és sajnos nem is egészséges. Errő  többet nem. De Jazz tud nagyot szívni. Mint most.

A nagyobbik baj az, hogy én is függök. Most éppen Jazztől meg az apjától. Én ettől kapok sikítófrászt, ezt gyűlölöm magamban a legjobban, hogy nincs annyi tehetségem, kurázsim, kitartásom, szerencsém, hogy legyen annyi a farzsebben, hogy NE KERÜLHESSEK ilyen helyzetbe. Harminc vagyok és még mindig függök. Ezzel őrjítettem meg Szépnevűt is, ezzel a hajszával. Kérdezte, hogy mennyi kell még, mi az az összeg, ahonnan már biztonságban érzem magam? Mert raktunk félre ezerrel, megszereztünk egy csomó mindent, rajta voltunk az úton, csinálta velem... aztán dobtam mindent.

És most megint. Ugyanaz a helyzet, valaki valahol dönt, érez valamit, csinál valamit és az én terveim egy szempillantás alatt a kukában vannak.

Nem tudom azt mondani, hogy Jazz, szarni rá, megyünk az enyémmel, megoldjuk. Nem.

Szeplős felhívta anyuját kocsiügyben, aki annyit mondott, hogy NEM. (Ettől Szeplős megint sírt.)

Jazz még megpróbálja az ő anyuját kocsiügyben, de nem tudni.

Ha minden kötél szakad, fogom sógorom 91-es Favoritját és lemegyek  azzal Rijekáig, azt annyi. Mert nem, nem fogok vonatozni, sem buszozni. Nem azért tettünk félre minden hónapban egy kicsit, hogy buszozzak a Balkánon. Nem azért vártunk erre az egy hétre ennyit. Nekünk csak ez az egy hetünk van.

Bassza meg.