Az, hogy tegnap nem köszönt, csak elment mellettem olyan két méternyire a Moszkva téren, beszélgetve valakivel, bármikor a padlóra küldött volna.
Tegnap azért volt ez sokkal rosszabb, mert nem Jazzel ünnepeltem az ő születésnapját, hanem egy kollégámmal tettem ugyanezt. Március másodika egy potens nap születések tekintetében. (Ha ugyan van ennek a mondatnak bármi értelme...)
A gond csak az volt, hogy arra nem készültem, hogy PÁROK is lesznek ott. Olyan párok, akik ott voltak körülöttünk, közéjük tartoztunk Szépnevűvel. Évek óta együtt-közös autó-fészekrakás-utazás-buli-munkahely-dolgozás-hitelek-tervek. Volt közös téma, meg közös élmény dögivel. Ez kívűlről nézve csúnyán kispolgárinak tűnik a szokásos összeméregetéssel, összehasonlítással, hogy ki hol tart - tudjátok, miről beszélek. De leszarom, IMÁDTAM. Nem voltunk mi annyira benne ebben a társaságban, de azért időről időre felbukkantunk és kuuurva jó volt.
Na, hát a java megjelent. Néztem őket és ott ültem kibaszott egyedül, és csak azért nem bukott ki a dolog, mert azért szerencsére elég heterogén volt a banda, nem csak ezek a privát barátok gyűltek össze.
Az egyik párnál június 27-én házasság lesz. Ez lett volna az én utam is. És mit érzek most? Hát persze-persze, ugyanaz a csak utólag okos siránkozás tör fel belőlem, hogy ez így lett volna jó. A csak utólag okos siránkozó nem is félne már ettől a lépéstől. Igazán nem.
A csak utólag okos siránkozó vett Szeplősnek egy naptárat 2009-re. Szeplős mondta, hogy neki kellene valami jegyzetes-naptáras valami, amibe szabadon firkálhatna.
Az egyik kolléganőmnél láttam egy durván jó ilyet, Murakami 2009-es naptára volt az.
Próbáltam megszerezni, de egyrészt nem ment, mert "itthon" nem kapni, másrészt meg sem én, sem Szeplős nem ismeri ezt a csávót. Hát jártam, jártam a könyvesboltokat és valami egészen sorsszerűen beleakadtam Coelho hasonló produkciójába, akit ha ugye én nem is, de valami egészen jellemző módon - gondolok itt a fiatal, magyar, értelmiséginek mondható, nőnemű egyedek 99%-ra - Szeplős olvasott már. Tele van grafikákkal, idézettekel tőle az egész - és itt kapcsolódik ez a sztori a tegnapihoz:
Mert persze egészen döbbenetesen beletalálós idézet került az én vészesen közelgő születésnapomhoz:
"Döntésedet teljes lelkeddel el kell fogadnod. Egy kettéhasadt birodalom nem képes megvédeni magát a támadásoktól."
Azt hiszem nem kell kommentálnom..
Hát dolgom volt, na, hóvége van, a multinál meg méginkább. Persze az a sokminden, amire kissé részegen azt írtam, hogy "anyaggyűjtésnek jó volt" időközben megfakult, elszállt. Ennyi maradt belőle:
Bpen azért sokkal jobb berúgni, mert ezt alapvetően a valamelyik körút környékén teszi az ember (én), ahol ugyan úgy várnak a kajáldák az éjszakai részeg éhezőkre, mint keselyűk a dögre, de legalább többnyire gyrost adnak. Szégyenletes kivétel az Oktogon a maga 0-24-es McDonald’s-ával. NewJerseyben az a rossz – azontúl, ugye, hogy New Jersey - , hogy ugyanúgy farkaséhes vagy a három sör-két rövidtől, mint a „Te, csodás”-ban, de csak egy kurva Meki akad útközben. Ami egyrészt drága: a magyarba belevert „két-sajtburger kérek”- mondat már 460 forintba kerül. Másrészt sooooookkal szénhidrátos-zsírosabb, mint a jó öreg ”minden mehet bele”-Gyros. Az hiába kerül most már minimum 550-be, nincs lelkiismeretfurdallásom miatta. A
harmadrészt utálom a legjobban: a Mekitől 8 percet sétálva otthon vagyok. De addig ki kell ugye bírni. Hiába vagy részeg, elvileg ellazult, mindig csinálsz magadnak egy utolsó próbatételt, amit meg kell ugrani. Haatttalmas lelkierőbe kerül túlmenni a McDrive-on és nem beállni két pöfögő autó közé…
A harmadrészt utálom a legjobban: a Mekitől 8 percet sétálva otthon vagyok. De addig ki kell ugye bírni. Hiába vagy részeg, elvileg ellazult, mindig csinálsz magadnak egy utolsó próbatételt, amit meg kell ugrani. Haatttalmas lelkierőbe kerül túlmenni a McDrive-on és nem beállni két pöfögő autó közé…
Mondjuk a megpróbáltatások nem is itt kezdődtek, mivel nagyjából minusz 724 fok volt és ezzel 2009. február 18-án egy kisvárosi utcasarkon meg is dőlt a termodinamika harmadik főtétele, ami majdnem arra késztetett, hogy hívjak egy taxit. De csak majdnem. Hazabotorkáltam, túljutottam a McDonalds fényreklám-szirénein és otthon beleestem a hűtőbe, amivel nagyjából le is nulláztam a kétheti futóeredményeimet. (Mert edzek még!)
Ha belegondolok, hogy néha akaratlanul és kiolthatatlanul mennyire ott van bennem a leereszkedős és igen, kicsit lenéző attitűd az otthoniakkal szemben, akkor nagyon gyűlölöm magam. És hogy jön ez ide? - Van otthon net, végre bekötötték. Egyszerűen csak leírom pár sorban, szerintem ki fog jönni, mire gondolok:
Egy hónap várakozés után megjött a Diginet (az egész város kompletten átáll UPC-ről, az otthon töltöt két napban kétszer is kinn voltak a házban a diginetes legények.) 20Mbit – 2500 nem is olyan jó magyar forintért. Sírni tudnék, ha arra gondolok, hogy ilyen irdatlan lehetőségeket rejtő sávszélességet kapott (10 perc/film, 1 óra/teljes évad) szívemnek legkedvesebb két digitális analfabétája. Az, hogy az unokatesóm által beállított és felinstallált szupergép és 22 colos kísérője dísztárggyá determinálva simán kapott egy terítőt, nem is téma. A legjellemzőbb az egész szituációra sokkal inkább a következő beszélgetés volt, amikor tesómmal skype-oltam még Budapestről:
na, hogy megy a net?
(Öt perc gépelés): jó nagyon csak nincs meghívóm a másíkra
mire nincs meghívód? ezt nem értem
(Kicsit hamarabb): Az ívívre
Értsd: internet = skype+iwiw….
Ha Szeplős 5000 Ftos Vodafone-os szappannetjére gondolok, amivel egy izmosabb videonál simán meggondolom, hogy megnézzem-e, akkor tényleg elkap a sírógörcs.
Úgy érzem oka van annak, hogy egy postot sem olvastam, amit részegen írtak - Csütörtök vagy péntek, valamikor hajnalban, New Jersey-ben, nem egy sör és rövid után... "a többi néma csend"
Anyaggyűjtésnek jó volt.
Véletlenek márpedig nincsenek.
Szavakat sem találtam, pedig a teljes elképedésemmel kapcsolatos teljes gondolatkör fénysebességgel megfogalmazódott bennem, ott villódzott ezerrel az agyamban, hogy a BAAAAAAZZ, ilyen NINCS, ez nem lehet igaz!! De csak ültem ott, olyan igazán bután, kezemben a csonka faléccel.
Történt vala, hogy nagy szájjal kommenteltem Zoli egyik posztjába, hogy az IKEA jó, meg az ágyok honnan kezdődnek a svédnél, sőt, még itt is, érted, még itt is megért ez pár sort nekem.
Erre simán eltöröm a GRANKULLA kanapét, amire pedig ugye én - én, nagy IKEA-buzi - beszéltem rá Szeplőst.
Most elmagyarázhatnám, hogy mi hogy meddig, de mivel rákerestem neten, hogy volt-e valakinek hasonló tapasztalata, illetve mi lehetne a problémára a megoldás, találtam egy igazán fasza leírást, bizonyítván, hogy neten aztán tényleg minden fenn van:
http://eletmod.transindex.ro/?cikk=8032
Szerencse az egészben annyi, hogy mi egyszerűen csak alvás-döglés-valamint általános és egyetemes örömszerzés hármasára használjuk a kanapét, ergo a kizárólgaos kihajtogatott állapotában azért csak eloszlik a terhelés, és csak az egyik keresztléc utolsó tizenöt centije tört le. Én azért csak a ragasztással próbálkozom először.
Hááát, mit mondjak? Így múlik a világ dicsősége és hasonlók. És persze megint tanított az ÉLET egy picinykét. Ez van. :)
Mottó: „Mindig lenyűgöznek az egymásba nyíló szobák, az átszűrődő fények. / (Nincs szebb ritmus, mint a szeretők szabálytalan lélegzése.)”
Szarkasztikus komment: Hát én nem tudom ki találta ki a egymásba nyiló szobákat, de küldenék neki egy ízesebb kurva anyádat, így visszamenőleg.
Kifejtés: van egy határozott büntetés-bűnhődés jellege a jelenlegi életkörülményeimnek. Erre a témára amúgy is érzékeny vagyok, hiszen az egyes számú mindörökké-bánni-fogom-szakításom után jó egy évig nem jött össze semmi, de semmi. Se szerelem (kidobtak), se meló (suli után nem vettek fel sehova), se pénz (ez ugye az előzőből következik). Miután kértem egy találkozót a lánnyal olyan témában (nem vicc), hogy ugyan ne átkozzon már meg engem ennyire, meglett az első melóhelyem - így jöttem fel a csodás fővárosunkba. (Nem vicc.)
Szépnevű pedig összejött legjobb barátjával/barátunkkal. Ez egy.
Buktam kocsit, bútort, pénzt, ez kettő, de mondjuk ezt magam mértem magamra, illetve próbáltam a legalább az anyagi kérdéseket illetően tisztességesen eljönni.
Kezdhetek mindent előlről, épp, hogy nem harminc évesen. Ez három.
Az első albérlet klasszikusnak mondható választás volt: hatodik kerület, közel mindenhez, közel az éjszakához, a munkahelyhez, a metróhoz, a 4-6-oshoz.
Azért vidékről betámadni a budapesti albérlet-piacot nem is olyan egyszerű dolog. Ki tudja hány napnyi netezés, telefonálás és albérletnézegetés után iszonyatos megkönnyebbüléssel töltött el benünket egy letaposózott konyha látványa, a szép fürdőről, és a két(!) wcről nem is beszélve. Az, hogy a két szoba között egy istentelen nagy ajtó van egy legyintéssel elintéztük: majd megoldjuk, kivesszük! (Mármint a lakást.)
Egy év nagy idő két párnak, ha magánéletüket csak egy ajtó választja el egymástól. Persze frissebbekként, Szépnevűvel, mi voltunk a ludasak leginkább, ami az ajtón átszűrődő zajok generálását illeti.
- Mintha egy egész élettel ezelőtt lett volna az egész…
Tehát a büntetés: újra az elején vagyok, újra egy olyan lakásban, ahol a szobánkba vagy a wc felől mész be, a vagy a másik szobán keresztül. Persze, generálunk mi is zajokat, hogyne. De együttélni egy egyke színésznővel, aki azt hiszi magáról, hogy óriási problémái vannak (elege lett anyuból-apuból és így kötött ki Szeplős szintén színésznő félig ex-, bepasizott lakóstárnője szobájában, azaz Az Ajtón túl, amíg, várjál…AMÍG anyu és apu nem ad pénzt saját kecót venni!!!!Érted?), és hetente többször hajnali háromkor esik haza (szó szerint), és tegnap ma másodszorra vmi kannal tette ezt és órákon keresztül nem hallasz mást csak röhöncsélést, ajtócsukódást, esést-kelést, megint vihogást, csókcsattanást, majd ágynyihogást – az azért azt jelenti, h bizony most TE SZOPSZ.
Itt vagyok majdnem 30, kezdhetem előlről az egészet, és mivel persze annyit nem keresek, hogy egyedül is menjen, kezdem mással, szóval bazdmeg: kellett EZ neked?? (Ja és igen, hogy el ne felejtsem: Ez négy.)
