Egy ideje Schwarzi bácsiékat meg a kis ország nagy fiát, alias Vörös Zolit, illetve az ő lefóliázott kombi Passatját nézetik velünk dvdről, csak úgy háttérnek, diszkréten. De inkább a klasszikusokat adják, mert ez egy ilyen hagyományörző klub.
Tehát mute-on megy az Acélizom, tolják, nyomják, húzzák a vasakat egyetlen hang nélkül, mert akkor még ilyen kemények voltak a legények, néha pantomin interjút adnak igen klafa feszülős polókban, amiket gondolkodás nélkül bevállalnék btw.
Nem tudom, hogy mennyire hatnak motiváló erőként a body bulilding istenei, annyit tudok esetleg elmondani, hogy utolsó alkalommal konkrétan seggtől pöcsig elrepedt hátul a melegítőalsóm egy óvatlan mozdulat eredményeképpen. Többet azonban nem árulhatok el erről az esetről, nekem is megvannak a határaim.
Fotó, mi? Thja, mindig ez a bulvárszemlélet...Fénykép, meg youtube nélkül már nem is lehet valaki igazi exhibicionista blogger.
Míg engem tesómék (akinek egyébként decemberre újra lett állása, egy 40 km-re lévő gyárban háromműszakozik, külön busszal hozzák-viszik őket) igéretük ellenére sem fizettek ki tavaly év végéig, és újra csak apám halálán elősködő rákos daganatnak érzem magam, addig úgy néz ki, Nyomozó lakást vesz. Elég logikus lépés részéről, mondhatnám úgy is, hogy ez az egyetlen logikus lépés részéről, sőt, nincs is más választása.
Hogy mennyire adta fel exfeleségét? Úgy gondolom, lélekben már eljutott oda, hogy kicsit igen, még akkor is, ha a nyolcmillióra lealkudott, házközponti fűtéses, lepusztult, téglanégyemeletesben lévő álomlakás ugyanazon a kis lakótelepen van, pár házzal arébb, mint ahol a felesége él néha. Gyakran inkább a fiújával él, aki egyébként szintén csalja. Elég buta fiú, vagy túl nagy az inger, nem tudom, de egy kisvárosi rendőr-hírhálózattal a hátában óvatosabban kellene élnie embernek.
Nyomozó, miután másfél év(?) után belátta, hogy nincs visszaút, beadta a válópert, majd még reményekedett egy kicsit, majd elvált és végképp kétségbeesett. Nem tudom, én azt vártam volna... Nem, ÉN úgy reagáltam volna, hogy megkönnyebbülök. Üres lettem volna, végtelelnül magányos és önsajnaláló, de ezek csak színezték, mélyítették volna a mindent elsöprő felszabadulás érzését, az újra és jobbra való esély lehetőségének ízét.
Nyomozó ennél sokkal gyakorlatiasabb és földhözragadtabb, így kétségbeesett és csak az járt az egyában, hogy mi lesz vele? Ha albérletben marad, akkor elmegy a pénze, és nem lesz soha semmije és senkije, mert ő már nem járhat sehová a melója miatt és bla-bla-bla, visszamenni meg nem akart a barátnőjéhez, mert az meg elmebeteg.
Nyomozó gyakorlatias elme (az elmúlt két év érzelmi és szexuális ámokfutását nem tekintve), ez a tény rögtön meg is határozza lehetőségeit. A gyakorlatias lét sok előnnyel jár, de ugyanakkor ki is jelöli önmaga határait. Nyomozó nem képes szárnyalni, meglátni a lehetőségeket, holmi képzelgésről, fantáziálásról itt ne is beszéljünk. Ő szépen betette a mérlegbe önmaga ép elméjét, a veszekedések miatti stresszt, a szívroham kockázatát, valamint a másik oldalra a fél év alatt összespórolható kiugrási tőkét - és visszament. Ezzel egyúttal el is lőtte annak esélyét, hogy végre egyszer önmaga történetének pozitív főhőse legyen. Mindazonáltal már az elején megbeszéltük, hogy ez kb. február, márciusig lesz elviselhető, ennyi ideje van.
Miért elmebeteg az a nő? Talán már írtam, de onnan indulunk, hogy a válás idegbetegségig való sürgetése, valamint a feleség, majd ex-feleség rutinszerű lekurvázása nem a legjobb férjfogó (!!!) stratégia.
A totális ellenőrzés tapintható és állandó jelenléte idegörlő dolog, ráadásul a paranoiás kontroll az 1984-hez mérhető kifinomultság és a durva és döbbenetes nyersesség igen széles skáláján mozog. Ha az elmebeteg vezet, sokszor direkt arra fordul az autóval, amerre az exfeleség lakik, hogy lássa, hogy Nyomozó felpillant-e az ablakra.
Most, decemberben elmentünk csak ketten, dumálni, iszogatni, biliárdozni egyet. Először úgy volt, hogy a lány elhozza Nyomozót elénk, hogy onnan együtt menjünk be a városba, ő pedig megy tovább egy közeli faluba az ismerőseihez. Majd ezen a verzión többször is változtattak, a vége az lett, hogy nem hozta el elénk, mert az olyan lett volna, mintha ő ASSZISZTÁLNA ahhoz, hogy mi (ő) jól érezzük magunkat,mert biztos csajozni megyünk.
Az este alatt két telefon érkezett a lánytól:
1. Nyomozó miért nem telefonált rá, hogy megérkezett-e épségben, mikor olyan szarok az utak, biztos nem érdekli, biztos..... ÉS TELEFON LEBASZ!!
Ő hívta és rátette a telefont nem egészen 20 másodperc után. Felhívta, hogy megsértődhessen, hogy kiüríthesse a méregzsákját, felhívta, hogy kinyomhassa a végén.
Nyomozó elvette a fülétől a mobilt, és kérdőn eltartotta magától, miközben hitetlenkedve röhincséltünk, hogy ilyen nincs. Ha nem vagyok ott, nem hiszem el.
2. A Nokiámmal felmentünk az iwiwre, hogy megnézzünk egy lányt, aki tetszik Nyomozónak. A lányt én utoljára akkor láttam, amikor ezer évvel ezelőtt egy vidéki házibulin, a házigazda húgaként tizenhárom évesen, szégyenlős, ámde élénk érdeklődést mutatott a kanapén a barátom pénisze iránt, hát kiváncsi voltam, hogy néz ki most a cserebogár.
Miután Szépnevű első reakciós haragjától való férfias menekülésem egyik következménye az volt, hogy töröltem a profilomat minden magyarok közösségi portáljáról, így Nyomozóéval mentünk fel az oldalra.
Ő annyit fűzött hozzá, miközben bepötyögte a címét, jelszavát, hogy "meg fogja kérdezni, hogy mit kerestem fenn ilyenkor és honnan tudtam bejelentkezni?"
A lány viszonylag hamar érhetett haza, mert nagyjából egy óra múlva csörgött a telefon. Nem hiszed el, a lány MÉG AZNAP ÉJSZAKA megnézte, hogy belépett-e az iwiwre? ÉS FEL IS HÍVTA, nem várta meg, míg hazamegy, hogy legalább magát ne égesse, ne legyen kínos a szituáció. Dehogy. Ott előttem, ahogy kell.
Most talán azt mondod, hogy a gyanú és az ellenőrzés jogos, hiszen tényleg "csaj" volt a háttérben. Én nem is mentegetőzöm, csak annyit mondok, hogy ebben a gyarló mesében a tyúk volt előbb, hogy ez az egész egy kurva nagy, elcseszett, a velejétől rohadt, önbeteljesítő, kamikaze jóslat.
Nyomozó lakást vesz. Nincs is más választása.
A csavar ott jön, hogy a barátnő nem tiltakozik. Azt vártam volna, hogy élete legnagyobb monodrámáját adja elő, hogy miért akar különköltözni, biztos ott fogja a kurváit dugogatni, és hogy ennek mi értelme van, meg stb. De nem. Semmi.
Nyomozó azt mondja, hogy szerinte már a lány is kimerült a végtelen csatározásokban, és azt se felejtsük el, hogy ismerkedtek meg: mind a két félnek aktív, hosszútávú, 3 dimenziós és valósidejű kapcsolata volt, akkor, amikor egyszercsak összedugták amijük volt. Ugyanis a lány a céges év végi buli után kapott az éjszaka csendjébe egy smst egy sráctól (amatőr), hogy "ez a kevés is jó volt", majd egy ügyvéd küldött neki indokalatlan üzenetet szilveszter ürügyén... Nyomozó finoman csak annyit mond, hogy "biztos kezelgetik".
Magyar kisvárosi lelki nyomor, a lét elviselhetetlen kisszerűsége. Istentelenül elbaszott egy sztori ez. Nem is tudok mit mondani erre. Ilyenkor egyszerűen nem tudom tagadni, hogy van némi igazságtartalma annak, amit a legnyersebben ez az index főoldalas poszt fogalmazott meg. (A posztot magát hagyjuk, én CSAK a lentebb olvasható idézetre gondolok, megjegyzésem csak annyi, hogy mindennél jobban leírja az általános lelki állapotokat az, hogy 1054 komment érkezett rá eddig. Elképesztő. A cím a "Miért ribanc minden nő?"-ről azért hálistennek, gondolom némi nyomásra, a "Miért ribanc mindenki"-re változott.) És pont az ilyen lelki állapotok miatt van benne igazságtatartalom. (Ezzel amúgy meg is érkeztünk a legeslegelső, blogindító posztomhoz.)
"Hiába próbálja mindenki szerelmes cukormázas faszságokba rejteni, hogy mit is akar és kit is akar maga mellé társnak, kibaszottul nem találja meg soha, ha meg igen, úgyis elcsábul egy idő után máshoz, mert ez a rendje egy ilyen koncentrációjú, közvetlen társadalomnak. A házasság meg csak ront a dolgon, különben is kibaszottul elkúrt egy intézmény, arról meg most főként nem beszélnék, milyen rohadt mód ateista vagyok és a házasság is csak egy egyházi marketing lufi terméke, hogy jól megszopassák az embereket, még több pénz kisajtolása érdekében."
Kihez kellene imádkozni, hogy legyen bennünk elég bölcsesség, szeretet és alázat a boldog élethez?
Nyomozó vegyen lakást, találjon magára, és szeressen újra annyira, mint régen szeretett, de most végre az igazán megfelelő személlyel tegye ezt. Legyen így, ha lehet, jó?
Na, most gondolkodtam én ezen mosogatás közben. Ennek a bejegyzésnek úgy kellett volna kezdődnie, hogy öt évvel később, mint mindenki más, megnéztem a Closert, és ha a Szabadság útjaira is ráadok ötöt, akkor elmondhatnám, hogy 2012-re Hollywood vélhetően belémverné a tartós és működőképes párkapcsolathoz szükséges összes tudást és bölcsességet.
Ezt a filmet nyilvánvalóan nem úgy zárja le az ember, hogy jól van, egynek jó volt, hanem minimum kimegy utána mosogatni a konyhába, rosszabb esetben rágyújt az első adandó helyen.
Valahol az olajos serpenyő és a valaha lasagne-val teli tepsi között jöttem rá, hogy azért vannak itt hibák.
Vegyük például Cliwe Owen barlanglakó esetét: ő az, aki erőszakosan baszik, és SZINTÉN megcsalta a másikat. A film alapján elmondhatjuk, hogy tényleg ősember, valószínűleg szexfüggő. Egy ilyen ember soha nem menne vissza a házasságába, még csak birtokvágyból sem, hiszen, ha még el is hiszem, hogy szerelmes volt, akkor is simán megküldte a feleségét hideg bosszúvágyból. Hol van ott szerelem? Nem. Az a pali nem akarná magát házzaságban tudni, az tutifix, miről beszélünk?
És a felesége sem kellene, hogy megbocsásson és visszamenjen hozzá, hiszen mi a pöcsömért bízna meg benne??? Miért felejtette el mindenki, hogy gond nélkül lefeküdt egy kurvával?
Minimum, hogy az érzékeny nekrológusunknak és a bágyadt-depis fotográfusnak kellene összejönni a végén. Az újságíró megtanult megbocsátani, hiszen Alice-nek is megbocsátott, aki egyébként tényleg Jane Jones, ráadásul Rachel és ezzel már tényleg nem tudom mi a picsát akartak mondani, mert ezt csak úgy rákúrták a végére, nem csomagolták ki egy kicsit sem, odatették zipben, hogy rágd magad rajta. Ebben túl sok lehetőség maradt.
Erre csak akkor kattints, ha már láttad. (Utolsó pár perc a filmből)
Nem, Hollywood nem fogja megoldani az életem. Főleg nem ezekkel a hibázásokkal meg ezzel a hárompontozásos technikával. Valami egyértelműbbet nem lehetne? Miért kell mindenre magamtól rájönnöm? Szerintük van erre elég időm, vagy mi van?
Ha már így sokadszorra is megemlítettem, hogy mennyire szó szerint multinációs cég a multi:
A januári fizetés bankszámlákon és reggel hat negyvenkor beszédülő sms-ekben való megjelenése katartikus hatással van mind a cég, mind az épület (bocs, facility) életére. A január szürkeségét éneklő kismadarak tavaszi hangjaként töri meg a felenyhülő arcokon megjelenő mosoly, online utalások zajától zsibog minden processzorhűtő, és ahogy lassan beindul Magyarország fogyasztásból és törlesztésből élő végtelen étkű fenevada, úgy lepi el tizenegy óra huszonöt perckor az éhező horda a lobby hátsó fertályában található (amúgy decemberben hetekre bezárt) tizenegy óra harminc perckor nyitó étkezőjét.
Én úgy állok a tömeg közepén szenvtelen félmosolyommal, mintha én minden nap ott állnék, és mintha nem lenne közöm ehhez a fizetés utáni újhullámos patópálozáshoz, és csak figyelek, milyen nemzetközi konflikutosokat kavarnak a magyar menzás merőkanalak a gasztronómia egyre inkább globazilálttá (akár így is maradhat) váló kondérjában:
Tegnap toszkán csirke volt. Közvetlenül mögöttem a bevándorlásra oly hajlamos olaszok állnak és nem értik. Mi az, hogy toszkán? Általánosítok egy nagyot és közlöm a hozzám legközelebb csillogó fekete hajjal, hogy te vagy az olasz, én tudjam? De olyan nincs, hogy toszkán csirkemell. Hohó, barátom, több teljes és félegészséges generáció nőt fel a a hungarikumnak számító párizsin, mit kötekedsz hát a toszkán csirkével? Az olaszok ekkor összezárnak és tanakodnak: ez biztos olyan, mint múltkor a firenzei, vagy a nápolyi.
Ebben megegyeznek és kivétel nélkül andalúz steaket kérnek.
Nem telik el öt perc és az egyik spanyol srác máris felrúgja a gasztro-tűzszünetet:
-EZ MI?!
-Andalúz steak, aranyom!
-ÉÉÉN VÁGYOK ÁZ ÁNDÁLÚÚÚZ, EZ MIVÁN BENE?!
akkor a blogom ne kapjon új skint?
Gondolom maradni fog, mert vért izzadtam a sablon- és CSS-szerkesztéssel (Delete), és az Irfanview-ban valamint a Paintben sem volt könnyű a képek méretre alakítása és egymás mellé szerkesztése. Még a Photoshopot is letöltöttem, amit végül körültekintően nem alkalmaztam. Amúgy a Népkert szerint a "célzatos blogfej" már nem kúl, mert a 10 legnépszerűbb blog már messze nem alkalmazza. Hálistennek nem vagyok benne a világ toptenjében, mert én kifejezetten bírom ezeket a beszélő képeket a blogok tetején.
A régi ruhát mindazonáltal én szerettem, még akkor is, ha kezdetben, és középtávon is még minden Zolinyúlás volt. Na jó, a bloghusablon.blog.hu-t és a Népkertet sem az ujjamból szoptam, akkor mi van?
Wadever: most én így nézek ki, remélem nem üldözök el vele senkit sem, ha itt vagytok, sokkal jobb magamnak írni, tudjátok, hogy van ez.
A szegedieknek pedig ezúton is köszönöm az ingyen sablont, nekem nagyon tetszik, sokkal letisztultabb (a réginél.)
