harminc

(Dolgok, amiket nem értek a munkahelyemen, de soha nem mertem megkérdezni.)

1. Hogy vehetünk olyan embereket fel, mint például a Baltaarcú Cigiszagú Arcbabeszélő?

2. (talán így:) Hogy lehet olyan HR-esünk, aki a kövektező beszélgetést folytatta le telefonon:
-T-Mobile? Igen, igen. IGEN? És mit kell csinálnom? Ahha. Ahha. Várjon egy picit, kell papír meg ceruza!
Ceruza, papír, írni kezd.
- Három káááártyáááát...És az mindegy, hogy milyet? Ahha. Összesen akkor 15.000 Ft értékben. És csak vissza kell hívnom és be kell diktálnom? Fél órám? Remélem meg tudom csinálni, köszönöm szépen!
Telefon letesz, hozzámfordul, lelkesen csiripel:
-Képzeld ha veszek három feltöltőkártyát, akkor nyerhetek 6.000.000 Ft-ot!
Én az agyam eldobom.
-Gondoltál arra, hogy ez átvágás?
-Ahaa, neeeem! Felhívom a barátomat!

3. a. Ezt a bevezetőt azért már ellőttem párszor, de kénytelen vagyok így kezdeni, nem önfényezésből, pusztán a döbbenetes értetlenkedésem okán: itt zömmel több nyelven beszélő értelmiségi vagy annak készülő fiatalemberek és lányok dolgoznak. És ha ez így van, akkor miért vannak végigkenve takonnyal a piszoár környéki csempék. Komolyan, tiszta fika a fal.

     b. És ha már az, akkor miért nincs SOHA letakarítva? Sok-sok hónapja így néz ki a wc. Tényleg egyetlen egyszer sem volt még letakarítva a csempe, a fal odabenn???
Ha még egy ideig  ottmaradnak a kis kiszáradt gombócok, elnevezem őket.

4. Pisában állni bezzeg nem akar senki. De a magyaroknak és a németeknek ezek szerint kollektíven nincsenek ilyen jellegű gondjaik?

Szeplős, aki immáron a harmadik napja nem tudta eldönteni, hogy most beteg-e vagy nem, mindenféle dolgot és praktikát bevetett, nehogy aztán a végén Buksi valóban kiszökjön.
A legdurvább az volt, amikor száraz köhögés ellen Halls cukorkát szopogatott az éjszaka közepén. A durva az volt benne, hogy nagyjából háromszor ráaludt a műveletre, tehát az az egy darab cukorka tulajdonképpen egész éjszaka benn volt a szájában.

Reggelre nem fájt a torka.


Aztán: isolde igen lényegretapintós bejegyzése után rájöttem, hogy 2012-ben a születésnapja után következő program a világvége, szóval én biztoshótziher, hogy nem veszek neki nagy ajándékot!

Ezekben a napokban úgy van, hogy gondolok egyet és a nagy pénzkeresésből hazaugrom kajálni. Tegnap úgy volt, hogy Szeplős gulyáslevest főzött és kacsát sütött a még otthonról hozott kellékekből (1 db. tás 2 db combja, meg az elmaradhatatlan 1 db lilakáposzta 1/2 db. feje), ma meg úgy volt, hogy amikor hazaértem Szeplős 1 méter vastag vasalógőz mögül dugta ki fejét köszöntésemre.
Kaptam gulyáslevest (kacsa elfogyott elsőre) és kaptam volna majonézes krumplisalátát, erdélyiesen túlhagymázva. Imádom, enni viszont mégiscsak este eszem majd belőle, mert hát mégiscsak dolgozom, sőt gyúrni is lemegyek, ott meg hátha segíteni kell nekem vkinek vmi vasnál.
De amit mondani akartam az az, hogy azért nincsen semmi rossz abban az egy generáció alatt még bőven nem elfelejthető patriarchális családmodellben, na.

(Hátradől, pocakot paskol, böffent.)

Meg ami még eszembejutott: csak én vagyok ilyen hülye ehhez az indásblogosnetespassos történethez, vagy másoknak is voltak gondjai ilyen téren? Nekem már ezt a blogot is elég nehéz volt összehozni, pedig nem vagyok kifejezetten digitális analfabéta. Szépen felfogtam én a torrentet, seedelés, leedelés, miegymás, kiismertem magam a Neptunban, megbirkóztam a Google account összevisszaságával, van 28 emailcímem és legalább 62 jelszavam, és nem utolsó sorban minden  egyes munkanapon a világ egyik legelbaszottabb vállalati rendszerével dolgozom. De ez a indásblogos halmaz nem megy. Egyszerűen nem.

Legalább három levelet írtam már a support@blog.hu címre (becsületükre legyen mondva bőven a service levelemen belül válaszoltak és mindig segítettek. Respect.) Legutoljára az indamailes címemet nem sikerült átkötnöm a blogomra vagy az indapassomra, vagy már mit tudom én, mert amit akartam az már létezett. Persze,  hogy létezik, az enyém. Na mindegy, megcsinálták ők. Köszi.

Most az van, hogy csináltam indanetes profilt is, mert rendet rakok a blogom táján, ha már újév, és ha már úgy néz ki, hogy tényleg  maradok. Pl. végre megértettem a beállításoknál a "cimkék" fül mit akar tőlem és beállítottam a cimkéket. (Nem bloghusoknak és/vagy nem blogtulajdonosonak bocs, ez valószínűleg kínai, de elégedetten vegyétek tudomásul, hogy nekem is az volt jó sokáig.)

Az indanetes profilommal az történt, hogy a végén kiderült, hogy NŐ vagyok. Elég sok profilt és kérdőívet kitöltöttem mér, de ezzel a problémával még nem találkoztam - mindig sikerült egy megfelelően határozott pipát tenni a "FÉRFI" mellé. Most vagy megremegtette a tudatalattim a kezemet, vagy az indanettel van probléma. Azért nem tudom, mert ugyan akarnám az adatlapom szerkesztésével orvosolni a hibát, de nem engedi. "Férfi"-t pepöttyöz, "MEHET"-re kattint, férfira átáll, de amikor újra visszatérek, már nő vagyok megint. Szóval nem tudom biztosan, ki a hunyó.

Vagy az indás rendszer egyszerűen megunta bénázásaimat és azt mondta, hogy baaaz, ez a user csak egy NŐ lehet??

Ez esetben a rendszer az atomhímsoviniszta, nem én.

Január másodika van, innen bentről, a multitól nézem a napnak is alig nevezhető nap egyetlen hangadóját, a szelet, és nem, egyszerűen nem érzem, hogy most ÚJ van és 2010 van, mert:

-nem kaptam még abból az újfajta fizetésből egyet se.
-nem tankoltam még.
-még egyszer sem rontottam el a dátumozást, mert nagyon odafigyelek még, de majd elkezdek rutinolni, vagy kurva sok meló szakad rám egyszerre, és akkor olyan szép 2009eket fogok írni, gépelni, hogy öröm lesz nézni.
-nem fogadtam meg semmit és nem fogadtam semmire szilveszterkor, hogy most ahhoz képest kellene (máshogy) élnem.
-január van, ilyenkor normális ember nem érez semmit a nihilen kívül.

Azt hiszem kezdem megérteni a skandináv művészfilmeseket.

Mert  tudtátok, hogy másnap reggel dolgozni jöttök.

Nem akartatok már este hétkor törött üvegek és vérfoltok között pipiskedni a Margit híd budai hidfőjének tömegnyomoros lépcsőjén.

Eh, azért nyilvánvalóan nem csak Budapestből áll az ország, szóval így írom: a nagy, központi tereken (nekem Moszkva és Móricz) sem akartátok látni azt a 18.000 már akkor nagyon nem szomjas embert, és azt sem akartátok, hogy az összes tőletek öt méterre felrobbanó petárdára összetörjétek párotok (<-erre egyszerűen nincs jó, általános szó) összes finom kézcsontját/bokáig összefossátok magatokat.

Tisztában voltatok azzal, hogy kb. este fél nyolctól a Himnuszos koccintásig terjedő mintegy 4-5 órában milyen ordasmód részegre tudjátok magatokat inni. És ha éppen vissza is fogtátok volna magatokat és/vagy szégyentelen mennyiségű szénhidráttal szivattátok volna fel a töméntelen mennyiségű alkoholt, akkor is tudtátok volna, hogy így is-úgy is picsa módon másnaposok lennétek a 2010, gyönyörű január elsejéjén.

Mert felsejlett előttetek, hogy sorszerűen megtalálnátok azt az utolsó öt darab elvetemült embert egy házibulin, akik még  imádják a Scooter Move Your Ass valamint Blümchen Boomerang 1995-96-ös  rave típusú slágereket.

Tudtátok,  hogy nem lenne túl kellemes szakadó esőben várni a buszt (nekem, tér: Blaha, busz: nem jön (923), ember: egy szál se, csak atomrészeg, fixre beállt, pezsgősüveggel mászkáló hordák, petárda: sokkal több, rendőrautó: 11, suhannak a Nyugati fele, tömegközlekedés: (valószínűleg ezért) nulla.

Lelki szemeitekkel láttátok, hogy amikor megalázottá és vert sereggé vacogtatok és áztatok és végre megjön A Busz, akkor kezdődne el csak igazán a nyomorotok: 25 perc a sarokban a rátok taposó, rátok dőlő, kicsit kapaszkodó, térdből rugozó kollégákkal több lenne mint elég - és ezért ti el sem indultatok. Békében, pihiben, nyugiban koccintottatok talán az év utolsó perceiben, és tudtátok, hogy ez így jó. Így jó elkezdeni 2010-et. (Mert  tudtátok, hogy másnap reggel dolgozni jöttök.)

Just for the record: Mi elmentünk, mert Jazzéket muszáj volt látni, főleg, hogy Szeplős nyaralás óta nem találkozott velük. És azért voltak igen jó pillanatok,  teljes igazsághoz ez is hozzátartozik. (De azért hazafele nagyon besokaltunk.)