Na, most gondolkodtam én ezen mosogatás közben. Ennek a bejegyzésnek úgy kellett volna kezdődnie, hogy öt évvel később, mint mindenki más, megnéztem a Closert, és ha a Szabadság útjaira is ráadok ötöt, akkor elmondhatnám, hogy 2012-re Hollywood vélhetően belémverné a tartós és működőképes párkapcsolathoz szükséges összes tudást és bölcsességet.

Ezt a filmet nyilvánvalóan nem úgy zárja le az ember, hogy jól van, egynek jó volt, hanem minimum kimegy utána mosogatni a konyhába, rosszabb esetben rágyújt az első adandó helyen.

Valahol az olajos serpenyő és a valaha lasagne-val teli tepsi között jöttem rá, hogy azért vannak itt hibák.

Vegyük például Cliwe Owen barlanglakó esetét: ő az, aki erőszakosan baszik, és SZINTÉN megcsalta a másikat. A film alapján elmondhatjuk, hogy tényleg ősember, valószínűleg szexfüggő. Egy ilyen ember soha nem menne vissza a házasságába, még csak birtokvágyból sem, hiszen, ha még el is hiszem, hogy szerelmes volt, akkor is simán megküldte a feleségét hideg bosszúvágyból. Hol van ott szerelem? Nem. Az a pali nem akarná magát házzaságban tudni, az tutifix, miről beszélünk?

És a felesége sem kellene, hogy megbocsásson és visszamenjen hozzá, hiszen mi a pöcsömért bízna meg benne??? Miért felejtette el mindenki, hogy gond nélkül lefeküdt egy kurvával?

Minimum, hogy az érzékeny nekrológusunknak és a bágyadt-depis fotográfusnak kellene összejönni a végén. Az újságíró megtanult megbocsátani, hiszen Alice-nek is megbocsátott, aki egyébként tényleg Jane Jones, ráadásul Rachel és ezzel már tényleg nem tudom mi a picsát akartak mondani, mert ezt csak úgy rákúrták a végére, nem csomagolták ki egy kicsit sem, odatették zipben, hogy rágd magad rajta. Ebben túl sok lehetőség maradt.

 Erre csak akkor kattints,  ha már láttad. (Utolsó pár perc a filmből)

Nem, Hollywood nem fogja megoldani az életem. Főleg nem ezekkel a hibázásokkal meg  ezzel a hárompontozásos technikával. Valami egyértelműbbet nem lehetne? Miért kell mindenre magamtól rájönnöm? Szerintük van erre elég időm, vagy mi van?