harminc

Míg engem tesómék (akinek egyébként decemberre újra lett állása, egy 40 km-re lévő gyárban háromműszakozik, külön busszal hozzák-viszik őket)  igéretük ellenére sem fizettek ki tavaly év végéig, és újra csak apám halálán elősködő rákos daganatnak érzem magam,  addig  úgy néz ki, Nyomozó lakást vesz. Elég logikus lépés részéről, mondhatnám úgy is, hogy ez az egyetlen logikus lépés részéről, sőt, nincs is más választása.

Hogy mennyire adta fel exfeleségét? Úgy gondolom, lélekben már eljutott oda, hogy kicsit igen, még akkor is, ha a nyolcmillióra lealkudott, házközponti fűtéses, lepusztult, téglanégyemeletesben lévő álomlakás ugyanazon a kis lakótelepen van, pár házzal arébb, mint ahol a felesége él néha. Gyakran inkább a fiújával él, aki egyébként szintén csalja. Elég buta fiú, vagy túl nagy az inger, nem tudom, de egy kisvárosi rendőr-hírhálózattal a hátában óvatosabban kellene élnie embernek.

Nyomozó, miután másfél év(?) után belátta, hogy nincs visszaút, beadta a válópert, majd még reményekedett egy kicsit, majd elvált és végképp kétségbeesett. Nem tudom, én azt vártam volna... Nem, ÉN úgy reagáltam volna, hogy megkönnyebbülök. Üres lettem volna, végtelelnül magányos és önsajnaláló, de ezek csak színezték, mélyítették volna a mindent elsöprő felszabadulás érzését, az újra és jobbra való esély lehetőségének ízét.

Nyomozó ennél sokkal gyakorlatiasabb és földhözragadtabb, így kétségbeesett és csak az járt az egyában, hogy mi lesz vele? Ha albérletben marad, akkor elmegy a pénze, és nem lesz soha semmije és senkije, mert ő már nem járhat sehová a melója miatt és bla-bla-bla, visszamenni meg nem akart a barátnőjéhez, mert az meg elmebeteg.

Nyomozó gyakorlatias elme (az elmúlt két év érzelmi és szexuális ámokfutását nem tekintve), ez a tény rögtön meg is határozza lehetőségeit. A gyakorlatias lét sok előnnyel jár, de ugyanakkor ki is jelöli önmaga határait. Nyomozó nem képes szárnyalni, meglátni a lehetőségeket, holmi képzelgésről, fantáziálásról itt ne is beszéljünk. Ő szépen betette a mérlegbe önmaga ép elméjét, a veszekedések miatti stresszt, a szívroham kockázatát, valamint a másik oldalra a fél év alatt összespórolható kiugrási tőkét - és visszament. Ezzel egyúttal el is lőtte annak esélyét, hogy végre egyszer önmaga történetének pozitív főhőse legyen. Mindazonáltal már az elején megbeszéltük, hogy ez kb. február, márciusig lesz elviselhető, ennyi ideje van.

Miért elmebeteg az a nő? Talán már írtam, de onnan indulunk, hogy a válás idegbetegségig való sürgetése, valamint a feleség, majd ex-feleség rutinszerű lekurvázása  nem a legjobb férjfogó (!!!) stratégia.
A totális ellenőrzés tapintható és állandó jelenléte idegörlő dolog, ráadásul a paranoiás kontroll az 1984-hez mérhető kifinomultság és a durva és döbbenetes nyersesség igen széles skáláján mozog. Ha az elmebeteg vezet, sokszor direkt arra fordul az autóval, amerre az exfeleség lakik, hogy lássa, hogy Nyomozó felpillant-e az ablakra.

Most, decemberben elmentünk csak ketten, dumálni, iszogatni, biliárdozni egyet. Először úgy volt, hogy a lány elhozza Nyomozót elénk, hogy onnan együtt menjünk be a városba, ő pedig megy tovább egy közeli faluba az ismerőseihez. Majd ezen a verzión többször is változtattak, a vége az lett, hogy nem hozta el elénk, mert az olyan lett volna, mintha ő ASSZISZTÁLNA ahhoz, hogy mi (ő) jól érezzük magunkat,mert biztos csajozni megyünk.

Az este alatt két telefon érkezett a lánytól:

1. Nyomozó miért nem telefonált rá, hogy megérkezett-e épségben, mikor olyan szarok az utak, biztos nem érdekli, biztos..... ÉS TELEFON LEBASZ!!
Ő hívta és rátette a telefont nem egészen 20 másodperc után. Felhívta, hogy megsértődhessen, hogy kiüríthesse a méregzsákját, felhívta, hogy kinyomhassa a végén.

Nyomozó elvette a fülétől a mobilt, és kérdőn eltartotta magától, miközben hitetlenkedve röhincséltünk, hogy ilyen nincs. Ha nem vagyok ott, nem hiszem el.

2. A Nokiámmal felmentünk az iwiwre, hogy megnézzünk egy lányt, aki tetszik Nyomozónak. A lányt én utoljára akkor láttam, amikor ezer évvel ezelőtt egy vidéki házibulin, a házigazda húgaként tizenhárom évesen, szégyenlős, ámde élénk érdeklődést mutatott a kanapén a barátom pénisze iránt, hát kiváncsi voltam, hogy néz ki most a cserebogár.
Miután Szépnevű első reakciós haragjától való férfias menekülésem egyik következménye az volt, hogy töröltem a profilomat minden magyarok közösségi portáljáról, így Nyomozóéval mentünk fel az oldalra.
Ő annyit fűzött hozzá, miközben bepötyögte a címét, jelszavát, hogy "meg fogja kérdezni, hogy mit kerestem fenn ilyenkor és honnan tudtam bejelentkezni?"

A lány viszonylag hamar érhetett haza, mert nagyjából egy óra múlva csörgött a telefon. Nem hiszed el, a lány MÉG AZNAP ÉJSZAKA megnézte, hogy belépett-e az iwiwre? ÉS FEL IS HÍVTA, nem várta meg, míg hazamegy, hogy legalább magát ne égesse, ne legyen kínos a szituáció. Dehogy. Ott előttem, ahogy kell.

Most talán azt mondod, hogy a gyanú és az ellenőrzés jogos, hiszen tényleg "csaj" volt a háttérben. Én nem is mentegetőzöm, csak annyit mondok, hogy ebben a gyarló mesében a tyúk volt előbb, hogy ez az egész egy kurva nagy, elcseszett, a velejétől rohadt, önbeteljesítő, kamikaze jóslat.

Nyomozó lakást vesz. Nincs is más választása.

A csavar ott jön, hogy a barátnő nem tiltakozik. Azt vártam volna, hogy élete legnagyobb monodrámáját adja elő, hogy miért akar különköltözni, biztos ott fogja a kurváit dugogatni, és hogy ennek mi értelme van, meg stb. De nem. Semmi.

Nyomozó azt mondja, hogy szerinte már a lány is kimerült a végtelen csatározásokban, és azt se felejtsük el, hogy ismerkedtek meg: mind a két félnek aktív, hosszútávú, 3 dimenziós és valósidejű kapcsolata volt, akkor, amikor egyszercsak összedugták amijük volt. Ugyanis a lány a céges év végi buli után kapott az éjszaka csendjébe egy smst egy sráctól (amatőr), hogy "ez a kevés is jó volt", majd egy ügyvéd küldött neki indokalatlan üzenetet szilveszter ürügyén... Nyomozó finoman csak annyit mond, hogy "biztos kezelgetik".

Magyar kisvárosi lelki nyomor, a lét elviselhetetlen kisszerűsége. Istentelenül elbaszott egy sztori ez. Nem is tudok mit mondani erre. Ilyenkor egyszerűen nem tudom tagadni, hogy van némi igazságtartalma annak, amit a legnyersebben ez az index főoldalas poszt fogalmazott meg. (A posztot magát hagyjuk, én CSAK a lentebb olvasható idézetre gondolok, megjegyzésem csak annyi, hogy mindennél jobban leírja az általános lelki állapotokat az, hogy 1054 komment érkezett rá eddig. Elképesztő. A cím a "Miért ribanc minden nő?"-ről azért hálistennek, gondolom némi nyomásra, a "Miért ribanc mindenki"-re változott.) És pont az ilyen lelki állapotok miatt van benne igazságtatartalom. (Ezzel  amúgy meg is érkeztünk a legeslegelső, blogindító posztomhoz.)

"Hiába próbálja mindenki szerelmes cukormázas faszságokba rejteni, hogy mit is akar és kit is akar maga mellé társnak, kibaszottul nem találja meg soha, ha meg igen, úgyis elcsábul egy idő után máshoz, mert ez a rendje egy ilyen koncentrációjú, közvetlen társadalomnak. A házasság meg csak ront a dolgon, különben is kibaszottul elkúrt egy intézmény, arról meg most főként nem beszélnék, milyen rohadt mód ateista vagyok és a házasság is csak egy egyházi marketing lufi terméke, hogy jól megszopassák az embereket, még több pénz kisajtolása érdekében."
 

Kihez kellene imádkozni, hogy legyen bennünk elég bölcsesség, szeretet és alázat a boldog élethez?

Nyomozó vegyen lakást, találjon magára, és szeressen újra annyira, mint régen szeretett, de most végre az igazán megfelelő személlyel tegye ezt. Legyen így, ha lehet, jó?