Rögtön három óra. Végre egyedül vagyok. Csend van. Egy nap New Jersey-ben olyan rendkívüli mód le tud szívni, hogy minden alkalommal úgy jövök el, hogy többet nem megyek haza. A robbanásig feszült légkör, az elharapott megjegyzések, a másik háta mögött való panaszkodás, a számon vasárnap délben kicsorduló, veszekedésig eszkalálódó megjegyzés... Mérget lélegzik ott az ember, ez egy kibaszott őrület, ami ott megy. El sem hiszem.
Végre egyedül. Én, meg a felhők odakinn. Semmi zene, semmi zaj, ezt is abbahagyom most, leakadok a netről, a blogokról, a filmekről, a hírekről, a bármi aktuális után való kajtatásról, megyek az ágyba és Leslie L. Lawrence-szel megtanulok újra olvasni szeretni.
Még azt is olyan könnyen elfelejti az ember, hogy a szabadidejét szeresse, hogy igazán pihenjen.
Szóval most laptop lecsuk, helló délután.
Ha ez a megjegyzés elhangzik két faszi között szombat reggel fél tizenkettőkor, hogy "Baszki, neked a lábujjadon több szőr van, mint nekem a faszomon. Már nem most, hanem helybe." akkor tudnivaló, hogy még részegek. Az ok Márton és Lányai-féle mézes ágyas zölddió valamint a magyarbólyi 70-es (villányi) törkölypálinka - és még sokan mások.
Jazz ajánlására pedig meséljen helyettünk Endre, ő mindent tud. Mi addig pihenünk.
az van, hogy a jó időre való tekintettel egész Óbuda "kinn" kajál, ezért a kínaiaknál vettem gyrost. Ők a két nép közti barátság jegyében csalamádét és Erős Pistát tettek bele. A hús, gondolom, az tőlük jött. Megtömték annyira, hogy az egészet csak a parizeres papír tartotta egybe, ez olyan kínai szokás, mármint, hogy mindig túl sokat adnak - a parizeres csomagoló csak egy újabb kedves meglepetés, mert ilyen figyelmesek
Péntek van, hát leültem lábat lógázni az amfiteátrumhoz, és kósza szellők, legyek és kutyalihegések közepette megebédeltem.
Amúgy az Erős Pista kiváló oldószer lévén, ragyogóan alkalmas arra, hogy rég elfelejtett dolgokat hozzon fel tüdőm legmélyebb, leghörgőbb katlanjaiból, 10 perc kedélyesen harákolós sétálás után vissza is értem a multihoz.
Este Jazzel állítólag elmegyünk a Pálinka Fesztiválra, támogatni kell a magyar kultúrát, és én egyből tanultam is valamit, pedig még ott sem vagyok: a kupica az 1,4 cl, legalábbis a spórolásban igen és a tömeges lealjasodásban sokkal kevésbé érdekelt szervezők szerint. Vagy csináljuk, de akkor legalább már kurva drágán.
A cider az honnan jött? Csak nehogy azt mondja valaki, hogy mindig is volt, mert az nem igaz, tudom, hogy nem. Elmondom, hogy volt. Úgy volt, hogy Szeplős elment "ciderezni" az egyik kolléganőjével valahova a Belvárosba. Én meg kérdeztem, hogy az mi az. Először is kiderült róla, hogy nem "cider" hanem "szájdööör" és, hogy almabor. Nem, almasör. Nem, almabor. Nem, körtéből is van. És van erős, és van angol és van ír, sőt állítólag a németeknek is van, de én ittam Hessenben almabort, mert azt OTT TALÁLTÁK FEL, persze mindenhol ezt mondják, de ott ehhez nagyon ragaszkodnak, mint mi a téliszalámihoz, csak ez finom, az almabor meg nagyon szar. De a szájdööör nagyon finom, itthon várt egy most, hogy megérkeztem és a kintről beömlő fű- és virág- és éjszakaillattal olyan szép párost alkot, hogy sírni tudnék, olyan nyár van.
Aztán a "cidererezésre" három nappal bementem a Kolosy Tescóba, és tele volt szájdööörrel a polc. Pedig az egy kis hely, oda azért csak a legnépszerűbb, legkelendőbb cuccokat rakják, de mondom, hirtelen volt vagy két sor almakörtesörbor. Mondom mifaszom, viszek haza ilyet is, olyat is. Szeplős szeme elkerekedett, hogy szintén mifaszom, ez honnan, mondom Tescóból. Telefon, van cider a Tescóban, nem mondod, tényleg?, tényleg, de jóóóó!
És erre olvastam Isoldénél, hogy ciderezett Angliában, meg ma Bjulisnál, hogy a Guinness nem, a cider meg mennyire, és ezzel messzemenően egyetértek. És ne is mondja senki, hogy cider mindig volt, mert most van nem régóta, de most aztán hirtelen mindenhol szembejön. Most például itt a számba.
Oké, ez még nálam is uborkaszezonnak számít. Semmi nincs, nem jön szembe semmi, ami itt ki tudnék teríteni, hát a szokásoktól eltérően rólam fogok írni, az egyik múltkori emlékezetes komment úgy is valami olyasmi volt, hogy a hígfosásomról is írnék posztot? Különben tudnék. De nem, ennél sokkal karakteresebb területemről lesz most szó, ez a fejem.
Nekem van a legegyenesebb, legerősebb, drótszálú és négyzetcentikre leosztott legtöbb forgóval rendelkező hajam a világon. Ezzel aztán semmit, így volt vele minden fodrász, akivel csak összehozott a sors, meg korábban a szüleim. Mindehhez hozzájön, hogy eláll a fülem. Egyetlen egyszer szárították be égnek állóra, de akkor picsa sokáig tartott hazaérni, hogy senki ne lásson. Sokáig nem maradt úgy, mert sulibusszal kellett járnom, meg egyáltalán.
Az első időkben nyilván Apa teljesítette apai kötelezettségét, hogy borbélyhoz vigye a fiát. Beültünk hát New Jersey elsőszámú és legtöbb kiváló dolgozó és versenygyőztes oklevelet falra felakasztani tudó fodrász szövetkezetéhez. Nem voltam az a bőgős fajta, teljesen lekötött a mindent átható hajszesz és egyéb pomádé illat, az emelhető fotelek, a hajmosáshoz betolt nyaktámasz és vízterelő, a extrém módon Udo és Christa Brinkmann stílusú Wella poszterek a falon, a fül- és tarkóborotválás, meg egyáltalán az a kurva sok szőr és haj. Én elgyengülve és bármiféle önálló akarat nélkül tűrtem, ahogy évről-évre minden hónapban megcsinálja nekem egy éppen ráérő fodrász a geometriailag tökéletes bilifrizurát. Ez volt, ennyit tudtak, nekem meg mindegy volt. Majomfül, bilifrizura, mi kell még egy könyvmoly kissrác boldogságához?
Ez első tükörbenézés és az ezt követő óhatatlan kényszeres fül melletti hajtűrögetés nyolcadikban történt meg. Bal fül mellett eltűr. Körbenéz. Óvatosan, hogy senki ne lássa meg, fejét belehajtva a mozdulatba a jobb mellett is eltűr. Látta mindenki persze, kurva kamaszok, egymást lesik, ilyenek.
Fasz tudja mikor, de gimnázium első osztályig már biztos rájöttem, hogy mi a megoldás. A zselé, nyilván, minden tinédzser megmentője. Csillogó, kőkemény hajjal bárki lehet legalább két pontos és akkor már legalább a skálán van. Létezik. Egy kamasznak nincs annál rosszabb, mintha nem is létezik.
Én tesómat gyanúsítom, ő elég jól kiismerte magát a létezéshez szükséges dolgok között, szerintem ő mutatta meg Anyának, hogy mit vegyenek nekem. Életem következő nyolc évét a Velmetina, a Sárga Zselé illatában töltöttem rendíthetetlenre belőtt, zörgőre keményedett hajjal. Oldalt és hátul felnyírattam egy kicsit, volt, hogy hármassal is, nem szaroztam, felülről is mehetett mindig két centi, polgárpukkasztás, érted, hagyjál már a "csak kis igazítás lesz"-szel. Kitettük A Fület, a csajok meg imádták. Ennyi.
Arra sem emlékszem, hogy mikor kezdtem el kócolni, kb. fősuli elején lehetett. Én ugyan egy részt sem láttam a Dragon ballból, de a Son Goku divatot teremtett. A zselé fontosabb volt mint valaha, és maradt is minden a manga recept szerint, csak a Velmetina drága lett, ráadásul találtam jobbat is, amit soha nem hittem volna el. Balea cucc és az van ráírva, hogy partyálló, de ez nem igaz. Ez bazmeg mindenálló, taszítja a vizet is, ragasztja az ózonlyukat, ragad, mint a kurvaélet, szerintem ez igazából Henkel-termék, a minimum, hogy összedolgoztak.
Kócos voltam, mint még soha. Aztán rettenetesen meguntam, hogy én nem tudok a hajamban turkálni, meg a fejemet fogni, mikor baj van. Pedig már itt dolgoztam javában, baj volt rendesen úgy általában.
Rövidre váltottam, nem, nem a kopaszodás miatt, mert nem kopaszodom. Csak meguntam a showbusinesst, nem kell már a pompa. Rövid lett, és olyan, mint a cipőkefe. Ha ráteszed a tenyered, megtartja. Mosás után nagyon mikrofon, igazi anti-afro, de a hatás ugyanaz, bura fejem van, viszont rájöttem, hogy a testképzavarom a fejemre is kiterjed, mert sokkal nem lett rosszabb, hát van ilyen, van akinek jól áll a mikrofon. Bikicsunáj, afaszom!
Mégis marad a sóbiznisz.
