Oké, ez még nálam is uborkaszezonnak számít. Semmi nincs, nem jön szembe semmi, ami itt ki tudnék teríteni, hát a szokásoktól eltérően rólam fogok írni, az egyik múltkori emlékezetes komment úgy is valami olyasmi volt, hogy a hígfosásomról  is írnék posztot? Különben tudnék. De nem, ennél sokkal karakteresebb területemről lesz most szó, ez a fejem.

Nekem van a legegyenesebb, legerősebb, drótszálú és négyzetcentikre leosztott legtöbb forgóval rendelkező hajam a világon. Ezzel aztán semmit, így volt vele minden fodrász, akivel csak összehozott a sors, meg korábban a szüleim. Mindehhez hozzájön, hogy eláll a fülem. Egyetlen egyszer szárították be égnek állóra, de akkor picsa sokáig tartott hazaérni, hogy senki ne lásson. Sokáig nem maradt úgy, mert sulibusszal kellett járnom, meg egyáltalán.

Az első időkben nyilván Apa teljesítette apai kötelezettségét, hogy borbélyhoz vigye a fiát. Beültünk hát New Jersey elsőszámú és legtöbb kiváló dolgozó és versenygyőztes oklevelet falra felakasztani tudó fodrász szövetkezetéhez. Nem voltam az a bőgős fajta, teljesen lekötött a mindent átható hajszesz és egyéb pomádé illat, az emelhető fotelek, a hajmosáshoz betolt nyaktámasz és vízterelő, a extrém módon Udo és Christa Brinkmann stílusú Wella poszterek a falon, a fül- és tarkóborotválás, meg egyáltalán az a kurva sok szőr és haj. Én elgyengülve és bármiféle önálló akarat nélkül tűrtem, ahogy évről-évre minden hónapban megcsinálja nekem egy éppen ráérő fodrász a geometriailag tökéletes bilifrizurát. Ez volt, ennyit tudtak, nekem meg mindegy volt. Majomfül, bilifrizura, mi kell még egy könyvmoly kissrác boldogságához?

Ez első tükörbenézés és az ezt követő óhatatlan kényszeres fül melletti hajtűrögetés nyolcadikban történt meg. Bal fül mellett eltűr. Körbenéz. Óvatosan, hogy senki ne lássa meg, fejét belehajtva a mozdulatba a jobb mellett is eltűr. Látta mindenki persze, kurva kamaszok, egymást lesik, ilyenek.

Fasz tudja mikor, de gimnázium első osztályig már biztos rájöttem, hogy mi a megoldás. A zselé, nyilván, minden tinédzser megmentője. Csillogó, kőkemény hajjal bárki lehet legalább két pontos és akkor már legalább a skálán van. Létezik. Egy kamasznak nincs annál rosszabb, mintha nem is létezik.

Én tesómat gyanúsítom, ő elég jól kiismerte magát a létezéshez szükséges dolgok között, szerintem ő mutatta meg Anyának, hogy mit vegyenek nekem. Életem következő nyolc évét a Velmetina, a Sárga Zselé illatában töltöttem rendíthetetlenre belőtt, zörgőre keményedett hajjal. Oldalt és hátul felnyírattam egy kicsit, volt, hogy hármassal is, nem szaroztam, felülről is mehetett mindig két centi, polgárpukkasztás, érted, hagyjál már a "csak kis igazítás lesz"-szel. Kitettük A Fület, a csajok meg imádták. Ennyi.

Arra sem emlékszem, hogy mikor kezdtem el kócolni, kb. fősuli elején lehetett. Én ugyan egy részt sem láttam a Dragon ballból, de a Son Goku divatot teremtett. A zselé fontosabb volt mint valaha, és maradt is minden a manga recept szerint, csak a Velmetina drága lett, ráadásul találtam jobbat is, amit soha nem hittem volna el. Balea cucc és az van ráírva, hogy partyálló, de ez nem igaz. Ez bazmeg mindenálló, taszítja a vizet is, ragasztja az ózonlyukat, ragad, mint a kurvaélet, szerintem ez igazából Henkel-termék, a minimum, hogy összedolgoztak.

Kócos voltam, mint még soha. Aztán rettenetesen meguntam, hogy én nem tudok a hajamban turkálni, meg a fejemet fogni, mikor baj van. Pedig már itt dolgoztam javában, baj volt rendesen úgy általában.

Rövidre váltottam, nem, nem a kopaszodás miatt, mert nem kopaszodom. Csak meguntam a showbusinesst, nem kell már a pompa. Rövid lett, és olyan, mint a cipőkefe. Ha ráteszed a tenyered, megtartja. Mosás után nagyon mikrofon, igazi anti-afro, de a hatás ugyanaz, bura fejem van, viszont rájöttem, hogy a testképzavarom a fejemre is kiterjed, mert sokkal nem lett rosszabb, hát van ilyen, van akinek jól áll a mikrofon. Bikicsunáj, afaszom!

Mégis marad a sóbiznisz.