harminc

Nagy hiba volt orvoshoz menni, erről is az engem állítólag szerető emberek tehetnek, akik önmagukat együtt, álszent módon a családomnak nevezik magukat. Nem is tudom minek tartom őket, ilyen rossz tanácsokat az ellenségeim kellene, hogy adjanak.

Több mint két hét elteltével vettem csak erőt magamon, hogy meghallgassam a dokimtól az ítéletet. Koleszterin atom magas, hugysav és májenzim elég magas.

De HONNAN, MIÉRT?!

Nem főzünk zsírral, mióta a szárnyasokat szentté avatták, szinte csak csirkepulykát eszem, azt is kb. minden harmadik nap, mert alapvetően zöldség és szendvicsfüggő vagyok.

Tehát zsír, húsfehérje off. 

A sajt viszont az emberiség legnagyobb találmánya. Lecsapolsz bármilyen csöccsel rendelkező állatot, hogy Mr. Freud elégedett legyen a sírjában, a végeredményt mindenféle, önmagától teljesen idegen anyagokkal kevered, romlásig tárolod/eldugod a lehető legbizarabb és legpervezebb helyeken és akkor pont mielőtt elkezd mászni, megeszed.  NEM. A sajtokat nem tudom feladni!!

Most, ennyi év elteltével, mikor végre ott vagyok, hogy oly sok 399 Ft plusz betétdíjas Tesco selection után múlt hónapban megittam végre egy Takler Triót a Corából és végre talán meg mernék látogatni egy Bortársaság-boltot, hogy eszméletlen pénzt költsek egyetlen üveg Bussayra, meg egyáltalán, mikor ott  vagyok, hogy felfedezzem a titokban engem mindig izgató borokat, azt mondjátok, hogy "hagyjam el az alkoholt?" ÉN?! Hát én egy multinál dolgozom, idegörlő napi minimum nyolc órát, én ne igyak semmit, ha hazaérek este??? Ezt nem gondolhatjátok komolyan.

Eleve tőletek, valamelyikőtől örököltem a koleszterint, a hosszú éveket tönkretevő, hülye csajozósbulizós ösztöneimet, az alkoholizmusra és hízásra való hajlamot, és ezek szerint még köszvényes is lehetek valaki miatt. ÉN az egészben ártatlan vagyok, AZ BIZTOS, én ott se voltam.

Szóval ez itt mind bennem van, Gattacában még takarítónak sem vennének fel sehova, és nem elég hogy ezt mind nekem adtátok, még arra is kértek, hogy szarul is érezzem magam, mi?  Egyek margarinos kenyeret paprikával meg igyak teját? Azt, tudjátok mit, meg mikor...!

Ezt nem hiszem el. Megint minden tiszta omega3 lesz. Utálom az omega3-at, szar íze van.

(Baszki én most jöttem rá, hogy éppen képeket lopok, a Gattacában még a lépcső is a DNS-t szimbolizálja. Azta.)

Csak, hogy - lecsengésként - kicsit még tovább húzzam, és mert bennem innen jönnek a "nyugati szomszéd kertje mindig zöldebb"-típusú gondolatok
Az egész bandát Németországban ismertem meg, illetve a Lidl-t nem, azt itthon. Azért itthon, mert ugyan odakint Rajnát lehet a Lidl dobozboltjaival rekeszteni, de a németek az Aldira voltak veszettül ráizgulva. A világ egyik vezető gazdasági hatalma, de ők is simán rendeznek olyan amerikai focit, mint mi az ElectroWorld meg a Euronics előtt, nyitáskor. Konkrétan vezető hír volt akkoriban (2000), hogy az Aldi mekkora szupergépet ad mennyire kevés deutcshe Markért. Komoly emberek vitatkoztak azon, hogy kell-e ekkora gép haza, kihasználják-e az emberek egyáltalán, vagy csak Aldi megint eredményesen hülyíti a népet? Ha belelapozunk a német google-ba, akkor most is kapunk jópár eredményt, képet, cikket, ajánlatot a Mediontól.

Én is az Aldiba jártam, és ott bizony az Aldi olyan  volt mint egy csoda. Kb. tudja mindenki mit lehet ott találni, az akkoriban nekem maga a paradicsom volt. A különbség csak annyi, azokat a kurva jó német szalámikat, sajtokat, stb. nem feltétlenül lehet nálunk kapni, hiszen hozzánk igazították a kínálatot (talán tanulva a hozzánk előbb megérkezett Lidl körüli indulatokból).

Ugyanezt tudom elmondani H&M-ről meg a New Yorkerről. Rögtön a második napom úgy kezdődött, hogy bevittek Frankfurtba a Sound of Frankfurtra, ami akkor a Parade egyik előzetese volt. Egyből az U-Bahn egyik kijáratánál végignéztem, ahogy pár arc felrakja  a gumit a felkarra és belövi magát, ez kicsit hozátett ahhoz, hogy egy másik bolygón érezzem magam. (Aztán tapasztaltam még pár finomságot a "Bahnhof" környékén. Legendásan hirhedt negyed, amire a a wikipedia diplomatikusan csak annyival utal, hogy "In the time of the occupation by the American armed forces the district developed an active nightlife, allowed soldiers free rein to endless brothels.")

Mielőtt elfajulna a nosztalgiaorgia: amint újra összegyűlt annyi pénzem, hogy legyen értelme bemenni Frankfurtba, megtettem. Vásárolni akartam, és egy vidéki magyar poszt-kamasznak a Zeil egy torokszorítóan hatalmas,  modern, gyönyörű bevásárlóutca.

Megnéztem a világon ott mindent, de két szóval engedtek el a srácok, mielőtt suliba mentek volna: HáundeM und New Yorker.

A New Yorker az New Yorker, ugyanúgy ott is, mint itthon, a különbség annyi, hogy akkor vagy én voltam fiatalabb, vagy - inkább, mert az ízlésem nem sokat változott - akkor normálisabb hacukákat árultak. De ha jó időben mentél, akkor ugyanúgy megkaphattál egy v nyakú polót egy ezres alatt, farmert 2500-ért, pulcsit, inget 1500-2000-ért, mint most, nálunk. Sőt, ha belegondolok, akkor ott CSAK akció volt, mert eggyel arrébb a svédeknél, azért meg lehetett találni a címkéken a komolyabb árakat is. Oda tényleg jókor kellett menni, na de azért nem volt katasztrófa. Egyszerűen ott már volt olyan érzésed, hogy RUHÁT veszel. A H&M-et a Spiegelben például össze merték hasonlítani a Hugo Bossal. (1: akkoriban jött be ott a rózsaszín inges fiúdivat, és ilyen irányban szedtek össze garniturákat, nyilván a H&M nyert árban, nem kicsit. 2: hallottam én már a Hugo Bossról, hogy tud szar lenni.)

Németország dicső ifjai multikultúrájuk teljességében, bőrszíntől, hovatartozástól, kultúrális és anyagi helyzettől függetlenül szinte kizárólagosan a H&M-ben vásároltak maguknak LOGG boxert meg feszülős nacit (nem a fecskét, azt a rövidszárast, kisgatyóst).

A H&M-nek kultúrája van arrafelé.

A C&A-ban már akkor is csalódtam, igaz a Clockhouse-t csak másodjára fedeztem fel az alagsorban. Azért beesett onnan is egy-két valami.

Itthon kicsit mások a kínálatok és az erőviszonyok is. Évekig vártam, hogy a H&M-nek legyen végre férfirészlege. Lett végre. Hónapokig jártam oda és nem értettem, hogy mi van? Ugyanez volt az Aldinál is. Számolgattam, és arra jött ki, hogy ez az Aldi nem az az Aldi.

Drágabb mindegyik, bassza meg. Érted? A németek,  Jürgen és Hannelore, Frankfurtban, Stuttgartban,  Düsseldorfban olcsóbban veszi meg ugyanazt, mint mi. És ha valami beszarás, akkor ez az. (És itt jöhet mindenki az "el lehet menni!"-vel.)

A Lidl előbb is jött az Aldinál, meg konkrétan nekem jobban is tetszett az elején. Hű de finom vajkrém, felvágott, stb. és ott van a jól ismert, középső polcrendszer, az igazi függést okozó gagyi-nem gagyi Lidl-cuccokkal.

Nem vagyok tudatos vásárló, nem nagyon érdekelt a lakótelepről, hogy honnan jön a vajkrém, ha 170 Forint. Aztán jöttek a botrányok, hogy nincs magyar áru, majd lett. Jóval drágabban. De ezt Zoli már megírta, mi meg jól végigkommenteltük.

Szóval befejeztem. Téma vége.

Próbálhatnék elmenni mellette, hogy tegnap főoldalon voltam, de elég álszent dolog lenne tőlem, mikor még tegnap azon gondolkoztam, hogy a modoros volt testépítő posztjához egyszerűen muszáj lenne odadörgölőzni, hiszen olyan klassz dolgokat hordam össze hasonló témában.
Gondoltam elküldöm neki "A terem" című klasszikusomat vagy egyszerűen bekommentelem. Aztán hagytam a fenébe, mert max. két hete dörmögtem Zoli egyik írása alá, hogy kicsit túl nagy ívet vettek a srácok, most meg dörgölőznék. Ennyire nem lehetek puhatestű. (De. Szinte.)

És akkor ránézek a gmailemre, látom két komment, Zolié látszik: "főoldal".

He? Na ne. És de. Ment is a screenshot egyből, gondolhatod.

Ettől a perctől kezdve eltávolodtam az eredeti témától, nekem nyilván teljesen másról szólt hirtelen az egész, és ez kurvára ambivalens,  ellentmondásos érzés volt két ok miatt is.

A buktát természetszerűleg nem segít elkerülni a nyilvánosság, (még ha a tegnapiak után azért nem is kell gyakorolnom a német romantikára, amit egyébként nagyon-nagyon nem szeretek :) ), ugyanakkor alapvetően - hogy ma se maradjon senki nyavalygás nélkül -, picsa nehéz és szar érzés volt ezt a hype-ot nem megosztani vele. (Mi értelme van az EGÉSZnek, ha nincs kivel megosztani,tudjuk ezt mindannyian. Kicsit másképpen- az egyik megragadt párkockás képregény szerint- mi értelme megdugnod Cindy Crawfordot, ha nem tudod elmesélni senkinek?)

Az ideg, a "na most kurvára elegem van"-érzés valódi, tényleg kitették nővéremet, valóban ez a szitu, amit leírtam és ennek bizony komoly következményei lesznek az én kis szaros életemre is. Másrészről azonban pont úgy éreztem magam, mint Jenson Button: Kurvára világbajnok vagyok!

Szédítő érzés volt folyamatban beengedni a kommenteket, hogy mennyire, azt jól kifejezi az a tény, hogy még a tárhejjnek, meg a másik reklámnak is örültem- még ha be sem engedtem-, mert úgy gondoltam, hogy baszki, azért spamet sem kap mindenki a blogjára. Konkrétan senki nem írta le a "kurva anyád" kifejezést egyetlen kommentbe sem, tehát még ezt is megúsztam. Mit mondjak, hirtelen csak ismételni tudom önmagam: ugyan végigfutottam a bejegyzést közben, de akkor már messze nem gondoltam bele, hogy miről is szól valójában a poszt. Csak ujjongtam, ennyi. Azt hiszem ember vagyok.

A kétezerkilencszázötvenhét egyéni látogató statisztikai tornya csúnyán kiklopfolta az eddig oly szépen hegyesvölgyös látogatottságom grafikonját, és természetesen harminiksz kommentem sem volt még soha. Nem mintha az eddigi néhány párbejegyzésenkéntinek nem örültem volna rettenetesen. Minden várakozó hozzászólás egy karácsonyi csengő, hogy figyelj, nem vagy egyedül se off- se online.
 

Estefele újra beszéltem nővéremmel skype-on, aztán váltottunk telefonra, mert bent voltam még, a bepötyögés meg soha nem lesz a kedvenc kommunikációs tevékenysége.
Ez azért visszarángatott a valóságba.

-Mi lesz veled? -ez az a tipusú kérdés, amit nem kellene most feltenni, de nincs az az ember, aki nem kérdezné meg.
-Nem tudom, mondták, hogy menjek el munkanélkülinek, és akkor feketén maradhatnék, de még ha lenne munkájuk, érted. De még a fizut sem kaptuk meg, még azzal is lógnak.
-Ja, ha lenne meló, akkor idáig se jutottatok volna el, na mindegy.
-Hát felmondási idő, passzív táppénz, aztán jövőre hátra találok valamit.. elkezdek egy tanfolyamot, nem tudom.

Na, erre próbálj meg valami pozitívat monadni, ami nem hallatszik hazugságnak.

Nem. Nem tudom visszavonni az "elbaszott" jelzőt. És akkor mág messze nem mi vagyunk az alján, de ezt persze már csak álkorrektségből írom.

Ejj, bazdmeg, az a végeredmény,hogy "ejjbazdmeg", az van.

A hétvégének vége,  fel is tolták az agyam egyből, hát nyomjunk egy kis demagógot, az most könnyen menni fog, ugyanis egyrészt hétfő van, másrészt,

Drága, elbasszott országom,  kirúgtad a tesómat a munkahelyéről!

Testvérem varrónő, a textiliparnak sem megy jól, egyértelmű, hogy egy kisvárosi varrodának mennyire nem.
Idáig minimálbérre bejelentve dolgoztattad nyolc órában, mert te szereted a kiskapukat, a trükökket, és hát így érte meg, okosban. Te azt szereted, hogy a rövid távú megélhetésért az emberek olyanban ne is gondolkodjanak, hogy mi lesz, ha nyugdíjasok lesznek, igaz, egyre eredményesebben munkálkodsz azon, hogy meg se érjük., és akkor  nem jövünk rá, hogy semmi sincs. Rendben, legyen, idáig legalább dolgozott.

Nagy baj mindazonáltal nincsen, plusz egy munkanélküli fel sem tűnik a megyei központban, hiszen most rúgtál ki többszáz embert mindenféle gyárból arrafele, a sógor meg elfogadható pénzt keres, miután elérted, hogy külföldön dolgozzon, mert te szereted külföldre küldeni a fiataljaidat. Világot látnak, igazad van, a befizetett adóikra és mindenféle járulékos hasznukra sincs szükséged, mert kurva sok pénz van itthon, azt mindenki tudja.

Ha össze tudnák hozni a második gyereküket, amit annyira szeretnének mind a hárman, akkor még kevesebb baj lenne, hiszen nem kellene munkát kereseni, és kapna havi bruttó huszonnyolcezer GYES-t, ha jól tudom.  Az már valami! Igaz, mindehhez az kellene, hogy a sógor itthon legyen és a feladatra fókuszálhassanak nyugiban.
Nyugi sajnos nincsen, mert te szereted a családokat, generációkat összetartani, hát együtt élnek a nagyival. Kicsit feszkós a helyzet, főleg a pénz miatt, mert te szereted kihívások elé állítani a rokkantnyugdíjasokat ezért kevés pénzt adsz nekik. És mivel eredményesen dolgozol azon immáron sok-sok-sok éve, hogy ne érjük meg a nyugdíjas kort, hát nagyapa már nincsen.

A sógor részben miattam dolgozik kinn külföldön: ha már meghalt apám, akkor lássuk hasznát, ugyan csekély az örökség, de a rekordnehéz akadálypályádon elindulni talán elég lenne, mert magamtól nem megy. A jelenben viszonylag jól élek, és te ezt szereted. A jövőmre gondolni nem marad erőm, hiszen egyre  azon vagyok, hogy neked adózzam és fogyasszak és ezáltal is kvázi adózzak, és, bevallom, én azok közé tartozom, akik ettől kicsit kivűl-belül elfáradnak. Ugyan fogcsikorgatva lehetne ezt fordítva is csinálni, rakosgatni a jövőbe, de hálistennek meghalt apám, kinéz egy kis pénz.

Te szereted kihívások elé állítani lakosaidat, kemények lesznek, büszke lehetsz rájuk. A feladat tehát adott: az új családnak éppen megfelelő lenne a régi lakás, hiszen a réginek is az volt. Ha kifizetnek engem, ha sógor elég pénzt gyűjt amelett, hogy eltartsa magát és a családját, akkor övék a fele, és nekem is meglesz a beugróm, hogy úgy igazán résztvevője lehessek minden huncutságodnak.

Tehát én a pénzre várok, keresztfiam egy testvérre, testvérem boldogságra,  az anyám már semmire nem vár, a sógorom világot lát, a generációk együtt maradnak, és ha bukjuk az egészet sincs baj, mert én is csak úgy fogok játszani, ahogy szereted, kimegyek a faszba és gyűjtök egy rakat lóvét és ha emlékeimben szépen hívsz majd, egyszer csak hazajövök tovább játszani veled,  én, kedves, elbaszott országom!

Ui.: Most mennem kell, mert hétfő van és egy-két emberemmel meg kell beszélnem, hogy is legyen október 23, mert nem szeretnének estig a munkahelyen lenni és úgy hazamenni: félnek. Ez egy viszonylag friss feltételes reflex a te ünnepnapjaidon, de elég hamar bevésődött. Egy ideig ki is tart biztos, mert te szereted keményen nevelni és kihívások elé állítani a lakosaidat. Végülis is igazad van. Ha 1956-ban tudták, mi az a félelem, miért kellene elfelejteniük ezt éppen 2009-ben? Hiszen pont az emlékezés a lényeg, nem?
 

Pontosan ezekre a téli reggelekre találták ki a sunday-chill mixeket, amikor csak berakod a fülest és van húsz perced csak magadra. Ütemesen, de nem gyorsan sétálsz, élvezed a mozgást és még a napsütéses hideg is jól esik, mint korcsolyázáskor a tavon. Az tűfoknyi melegség odafentről pont felmelegít.

Vannak ezek a téli reggelek, amikor nem pohárból, hanem bögréből iszod a kávét, ezek az októberi téli reggelek, amikor még kedves vendég a válladon az egy éve nem hordott bőrkabát és felveszed a sapkát - mert ugyan nem hitted volna, de van az a sapka,  ami bárhogy is áll, de hajlandó vagy felvenni minusz tíz felett is. (Horgolt, Springfield.)

Gondolkozom, hogy kommunikáció értékű fejcsóválásnyira felidegesítsem-e magam a három öreglányon, akik a járda teljes szélességében, pórázon sétáltatják az uszkárjaikat, de inkább kerülök és vigyorgok egyet.
Süt a nap. Korai emberek végzik koravasárnapi teendőiket, például crocs klumpában és kardigánban szaladnak le zsemléért a boltba vagy leveleket sepernek a ház előtt. Én  csak elhaladok mellettük és még a HÉV sem fütyül egyetlen sínen átszaladó idiótára sem, mert ma reggel pihen és normális a világ - én meg nézem őt.

Ma nincs válság, nincs politika, nincs dugó, sem duda, semmi tülekedés, holnap lesz elég. De ma egyszerűen csak emberek állnak sorba a pékségben croissant-ért, nem bírják ki és már rögtön a bolt előtt letörnek egy sarkot a péksütmenényből - fehér zacskók távoznak minden irányba, vasárnap reggeli elégedettséget visznek magukba zárva.

Mire beérek ez a tűfoknyi melegség pont felmelegít.