Az őszibarackleves magányos és elmélyült, multikonyhában való kanalazgatása közben azon mordondíroztam, hogy az a bajom a keresztény világképpel, nincs benne egyensúly.
Mert ott a pokol, ami kurva meleg és lenn van. Van a menny, ami fenn van, és, ha a Jóisten hasonló analógiára teremtette a Földet, mint a nem tudom mit, akkor a mennyben geci hideg lehet. A kérdés az, hogy ez esetben ki akar egyátlalán odakerülni? Azt, hogy a mennyben farkashideg van, azt az is alátámasztja, hogy a legkreatívabb dolgok, legnagyobb technikai vívmányok, a legnagyobb ötletek, eszmék mind ott keletkeztek, ahol szar idő van. És elég könnyen belátható, hogy egy világegyetemet, Föld bolygót, ökoszisztémát meg emberiséget mégsem lehet pálmafák mellett strandolva, vagy éppen szaharai hőségben kókadozva teremteni. Ahhoz bizony minimum egy dolgozószoba kell, kinti zord idővel.
Tehát van a forró pokol, a hideg menny, de a Földön van azért középút is, tehát minimum kell lennie egy igen fasza szakrális helynek is a kettő között, vagy mellett, főleg, hogy amúgy is nagy tiszteletben van a hármas szám a kereszténységben.
És kb. itt volt a leves vége.
Nos, igazán nem vádolhatjuk meg Stalonne bát, hogy túlcsavarozta a történetet. Igaz, ennyi ronda, dagadó ér - de komolyan, mint egy-egy trombózisos anakonda -, és bődületesen, kifejezéstelenné varrt arc közepette nem is tudtunk volna ilyesmire figyelni.
A lényeg, hogy megint meghalt egy teljes harmadik világbeli hadsereg, még jó, hogy ott arrafele valamivel impozánsabb a gyermekszületési ráta, mert ha Hollywoodon múlna, már rég kiirtotta volna az emberiséget valamelyik öt zsoldos az egzotikusabb helyekről.
Itt van. Megjött, tegnap bedobták a postaládába.
Csak késő este értem haza, Szeplős már aludt. Halkan átmentem a nappaliba, és megláttam a pléddel letakart régi GRANKULLA léckanapén a 2011-es IKEA katalógust. A fürdőszobai tárolóknál hagyta abba, letette szétnyitva, gerinccel felfelé. Felvettem, néztem a sok piperecikket, ahogy sorban, rendezetten csillognak a nekik fenntartott helyeken és azon méláztam, hogy mivé is lett a kamaszkori rajongás, hova jutott az IKEÁhoz való viszonyulásom ahhoz képest, hogy én ott voltam anyával abban a végtelen sorban, amikor megnyitott a karácsonyi csodaként várt Örs Vezér téri áruház? Miért vagyok én évről-évre egyre inkább IKEA ellenes? Miért nem örülök ennek az IKEA katalógusnak, itt, az albérlet nappalijának megörökölt kanapéján? Csak bele kellett lapoznom, és jöttek a válaszuk maguktól:
Mert felbasznak azzal, hogy olyan nagyképűek, hogy azt hiszik, hogy tavaszig várok egy faliórára.
Mert a katalógusaikat már iPhone-on is megnézhetjük.
Mert most vagyok túl a Millennium trilógián.
Mert ugyan én ahhoz a csoporthoz tartozom, akik kurva jót röhögtek a külpolitikai hullámhatárt súroló, beleszarós tájékozatlanságon, de az biztos, hogy e két utóbbi esemény simán elvezetett odáig, hogy már nem annyira hiszek a svéd modellben.
És mégis:
Mert a barátnőmnek idén sem lesz százezer forintos PAX gardróbszekrénye, sem a megfelelő fürdőszobában GODMORGON tárolója. Nekem nem lesz BESTA tévéállványom, mert olyan frankó, rávaló LCD tévém végképp nincsen, de akarnánk. Mindent. Most, azonnal, mert minden kapható, ide tolják az arcunkba. Nem a szegénység a baj, mert mindig azzal jövök, hogy a Jelenben jól élünk, és ez bizony így is van. Nem vagyunk csórók, csak kurvára nehéz függetleníteni magadat attól, hogy mennyi mindenre szükséged van (dehogy), egészen egyszerűen azért, mert nem engedik:
Mert az IKEA úgy utaztat, hogy az olcsóságával építi fel a függőség spirálját, de arra fokozottan ügyel, hogy elég hamar beleszédülj a kollégiumízű fahulladékon túli, azonban már egyáltalán nem olcsón megkapható világába. De mert a trip csak a katalógusnyálazásoktól az ikealátogatások első húsz percéig tart, és mert onnan a zuhanás elég gyors és elég mély, a valósággá redukálódó sorbanállás végén az egésznek mégiscsak max. a FYNDből leértékelten vett, vagy az alapból csak kilencezer forintos "gardróbszekrény" a vége.
És újra: mert a katalógusban soha nincsenek porcicák az ágytárolók alatt, nincs rendetlenség még a garázsban sem. Nincs elhasználódás, nincs konyhai mosatlan, sem kávéfoltos gáztűzhely, nincs semmi régi bútor, semmi oda nem illő szín, semmi kényszerválasztás, semmi kényszerből ráfogott eklektika.
Azért nem örülök az IKEA katalógusnak, mert nem akarok magamra ismerni, ahogy a sivár, nyolc órás életem retyóján a vágyaim katalógusának célkészletét böngészem napról-napra, amíg csak nem találok más dolgokat, amire szintén vágyni lehet újra pár napig.
Nem győzök meglepődni ezen soha nem látott élességű választóvonalon, ami elválasztotta ezt a nyarat a most megélésben lévő ősztől. Egyik nap még papucsslattyogás a másik nap már nem is az, hogy szar idő volt, hanem minden megjött, ami ősz: ha napsütéses napunk van, az esték már kipirosodott arcú puszikat hoznak az előszobába, ha felibben a szél, egyből táncba hozza a már rozsdás szélű leveleket. És még csak szeptember nyolc van.
A fejem most innentől a télig egyfolytában fájni fog, pont úgy, mint most, pont úgy, mint ahogy azt tavasszal teszi. Olyan érzékeny vagyok a felhőkre, meg a változékonyságra, hogy néha erősen kételkedem benne, hogy valóban erre a bolygóra gyártottak-e, de lehet az is, hogy csak a helyet terraformálták szarul. Lehet, nekem is meg kellene keresnem a Magrathea bolygót, bár némileg jobban besárgázott és bevilágoskékezett időjárás-jelentéssel megelégednék, ez az acélszürke nem menő, túl industrial.
Az is aggaszt, hogy felfedeztem egy felhő- és eső nélküli napot a héten, de ha ez nekem sikerült, az elborult elméjű szürkeceruzásnak is menni fog, pedig jó lenne, ha a vasárnap úgy maradna, mint ahogy most hirdetik, mert elég sok programot kell így is belesűrítenem abba a huszonnégy órába.
Mindegy. Don't panic, hátha összejön. Vagy ha nem, akkor még mindig elolvashatom/megnézhetem újra, attól úgy is jókedvem lesz.
Jönnek, mint az őrültek. Megtalálnak, beleklikkelnek, hogy ez majd biztos egy fasza kis fogalmazás lesz, amit Panna majd bevihet Kriszti néninek és viszonylag hamar rájönnek, hogy ez nem az, ami kell, mennek is tovább, telespemelik a látogatottságomat.
Persze a hülye kis szexposztom pont ott nem hat, ahol kellene, hát hol látják ők azt, el sem jutnak semeddig, kb. fél órájuk van, hogy matek lecke megbeszélése előtt, amivel éppen Ákos szenved a nappaliban, valami fogalmazást szedjenek le a netről.
Azon gondolkozom, hogy a Mit történt velem a nyáron-ba valami durva tinierotikus, szüzességelvesztős posztot kellene ideiglenesen beletenni. Azt bezzeg titokban mindegyik elolvasná még egyszer 07:40-kor, a másnapi munkakezdés előtt, amikor még üres az iroda.
