Nem győzök meglepődni ezen soha nem látott élességű választóvonalon, ami elválasztotta ezt a nyarat a most megélésben lévő ősztől. Egyik nap még papucsslattyogás a másik nap már nem is az, hogy szar idő volt, hanem minden megjött, ami ősz: ha napsütéses napunk van, az esték már kipirosodott arcú puszikat hoznak az előszobába, ha felibben a szél, egyből táncba hozza a már rozsdás szélű leveleket. És még csak szeptember nyolc van.

A fejem most innentől a télig egyfolytában fájni fog, pont úgy, mint most, pont úgy, mint ahogy azt tavasszal teszi. Olyan érzékeny vagyok a felhőkre, meg a változékonyságra, hogy néha erősen kételkedem benne, hogy valóban erre a bolygóra gyártottak-e, de lehet az is, hogy csak a helyet terraformálták szarul. Lehet, nekem is meg kellene keresnem a Magrathea bolygót, bár némileg jobban besárgázott és bevilágoskékezett időjárás-jelentéssel megelégednék, ez az acélszürke nem menő, túl industrial.

Az is aggaszt, hogy felfedeztem egy felhő- és eső nélküli napot a héten, de ha ez nekem sikerült, az elborult elméjű szürkeceruzásnak is menni fog, pedig jó lenne, ha a vasárnap úgy maradna, mint ahogy most hirdetik, mert elég sok programot kell így is belesűrítenem abba a huszonnégy órába.

Mindegy. Don't panic, hátha összejön. Vagy ha nem, akkor még mindig elolvashatom/megnézhetem újra, attól úgy is jókedvem lesz.