harminc

Beteg, egy hónapon belül másodszor lázas, dolgozik, és ki se lát se a melóból, se a fejéből.

Szeretem a hétfőket.

Szerintem minden blogíró kedvence az az oldal (terület, rész, sarok, mialófasz) ahol meg tudja nézni, hogy hányan is látogatják az ő kicsi blogját. (Kevesen. Abból  is legalább egy valaki olyan miatt kukkantott be, amivel - hát mit mondjak -, ha nagyon realistán nézem a dolgokat, akkor nem biztos, hogy szolgálhatok :) ). Itt a blog.hu-n jelesül a "statisztikák" sheet az (ez), más blogüzemeltetőt meg nem ismerek. 

Lehet itt mindent nézni, azonkívül is, hogy hányan és hányszor, a legtöbbjét nem is értem. Én csak elkezdtem írni, hogy ne őrüljek meg egy nagyon szar periódusban, aztán rákaptam. Utána lehetne nézni a dolgoknak és meg is teszem egyszer, de az nem most lesz.

Nade, vissza a statisztikákhoz. Van itt: oldalletöltés, feed, meg Pi (csak utánanéztem,de sokat nem segít az anyaoldal: Page impression, oldalletöltés), és Url-statisztika, és böngészők, és hivatkozók és az, miről most szó lesz - keresőkifejezések. Hogy ki, hogy jut ide, talál rá a harmincra, gondolom én.

Itt azt írja nekem, hogy:

URL: így+tévézünk+mi Pi:1, majd- most figyelj: URL: a+legvastagabb+fasz Pi:2

Azt hiszem át kellene gondolni,, hogy miről és hogyan írok :)

Nade kedves Látogató: mire számítottál, mi a harminc? A kerülete?

Persze ebben a témában sem én találtam fel spanyolviaszt, bőven kismiska üzemmódban nyomom, na. (Rákerestem a "keresőkifejezések"-re és a "blog.hu"-ra a gugliban.) Azt hiszem csipőből megtaláltam izomtibi önmaga halálát is túlélt blogját, mi más jött volna ki, ha nem az ő blogja? :)

Hát itt aztán vannak KERESŐKIFEJEZÉSEK, úgyhogy befogtam, de nagyon.

Jazz a legjobb barátom. Általánosságban elmondhatjuk, hogy nincs túl sok közös bennük azon kívül, hogy mind a ketten Halak vagyunk és a naptárban igen közel van egymáshoz a születésnapunk. Halak – művészlélek, romantika, ilyenek. Ő nagyon, mint az általam választott neve is mutatja. Zenél. Nagyon. Ezt csinálja, lényegében ebből él, még ha nem is adózik.

Én sokkal kevésbé művész, viszont sokkal többet adózóm. A Multinál való idegbajt végül is  azt hiszem  nevezhetjük egyféle életművészetnek, de szó klasszikus értelmében Jazz az Életművész. Az egyetlen csatorna, ahol az  én az önkifejezés igényének engedek az ez a blog. Naplót mindig is írtam, mert grafomán voltam, muszáj volt kiírnom magam. A billentyűütögetést nem tudom, minek hívják. Meg írtam verseket, talán nem is rosszakat, legalábbis remélem, hogy túlmutatnak az elhúzódó kamaszkoromon - legalább pár közülük, az is elég lenne. Mindegy, nem erről beszélek most.

Szerintem az eddigiekből kitűnik, hogy Jazz egy szerencsés ember. Szerintem kitűnik az is, hogy Jazzt szívemből, őszintén irigylem, de piszkosul nagyon.

Jazz autót kapott apjától, meg hát sok-sok támogatást lát onnan, nem részletezem. Jazz azt csinálja naponta, amit szeret. Énekel, fújja a szaxit, zongorázik, játszik még a több tíz lehetetlen nevű törzsi és/vagy alternatív, undergroundos (nincs ilyen) hangszerén, és tanít.

Jazz évente eljut apjával Európa minden szegletébe. Anglia, Belgium, Hollandia, Franciaország, Lichtenstein, Horvátország, Spanyolország, San Marino, Olaszország, Svájc,  Monaco; London, Lyon, Párizs, Róma, Velence, Palermo, Barcelona, Dubrovnik; francia és olasz riviéra, Alpok, Héraklész oszlopai, minden.

Csak beülnek az autóba. Két éve konkrétan csak beültek az autóba és mentek egy irdatlan karikát Európában. Többnyire a kocsiban aludtak, nem túl sokszor fürödtek, kajáltak, ittak, megnézték, ami az útjukba került.

Hajlamos vagyok az irigységre, itt belül egy kis fasz kommunista vagyok, a senkiházi panelgyerek, ha én csóró vagyok, legyen mindenki az; Nyomozóval mindig is így itélkeztünk a pár száz, néha csak egyszáz forintos estéinken 15-16-17-1….. évesen.

Jazz viszont jó ember, a kis fasz kis hibái ellenére is bőven,  de hát nekem abból meg mennyi van, nagyobbak. Démonok.

Jazz jó ember. Jó srác, és amig világ a világ számíthatok rá. Ez biztos. Akkor is, ha ez neki kerül valamibe, ha hátráltatja, stb. Minig ott van, ha kell, ha van időnk, ha  baj van, ha nincs baj. Tudjátok, na. Nem fogjuk egymás szomszédjaiként leélni az életünket, elég másfele visz az utunk, de őt bármikor felhívhatom.

Úristen, mennyi szart öntöttem már rá :)

Jazz sokáig élt egy lánnyal, írtam róla pár sort még a blog elején. Aztán vége lett és jött a nagy boldogság. A boldogság miatt lett vége, mert ez olyan féle boldogság,  amire egyre inkább rájössz, hogy KELL, hogy szinte fojtogat, hogy boldog akarsz lenni; olyan boldogág, ami elől ki sem térhetsz, ki sem kerülheted, mert jön, és elébe mész, és vár rád, mert MEG KELL TÖRTÉNNIE. Kell, hogy egyszer IGAZÁN boldog legyél. Ez ilyen sorsszerű izé, még errefele közép-Kelet-Európában is.

Jazz rögtön, még a belepistulás fázisában, tudjátok, amikor zúg a füled és süket és vak meg hülye vagy a szerelemtől, na még akkor, rögtön az elején mondta, hogy házasodni akarnak. Most erre mit mond az ember? Az embernek ez persze túl sok, és „olyan, jól van, na persze, oké, oké” távolodással és hárítással néz és reagál a más szerelmére.

Most már együtt vannak egy éve, és tudja mindenki, hogy ez az a klasszikus nagy szerelem és amikor Jazz azt mondta, hogy nyáron elmennek Párizsba, és ott meg fogja kérni a kezét, akkor örültem neki. Aztán egyre jobban örültem neki, és ahogy ő bátortalonodott a gyűrűvásárlási mizéria miatt, úgy bátorítottam egyre jobban. Szeplőssel együtt bátorítottuk. Az indulás előtt azt mondta, hogy valószínűleg bebukja ezt a részét, de én elképzelni sem tudtam, hogy ezt kihagyja. Hát azért sokszor nem mennek először Párizsba, nem? Meg hát ezt elvenni egy lánytól azt, hogy tizenkilenc évesen megkérje élete nagy szerelme a kezét?!

Jazz, persze nem pont miattam, de hálistennek tényleg megvette a gyűrűt, küldött képet róla, hogy „na milyen?! Véleményt kérek ASAP, és a gyűrű bazz, tényleg kurva szép volt.

És tegnap éjszaka megjött a második mms, „Hát, IGEN!!!!!!!”

Jazz szerencsés ember.

Tudjátok, amikor életed egy szakaszában, hosszú évek elmúltával is felidézhetően, klappol minden, mint egy óraműben, egyik kerék a másikba, egyre feljebb, visznek fel és fent tartanak: még az mms is hihetetlenül jól sikerült. Mármint a kép: valahol „fenn” vannak, akár az Eiffel-torony aljában, mögöttük az éjszakai Párizs fényei adják a hátteret. Jazz a baloldalon, ő hozzásimul, meggyűrűzött kezét Jazz mellkasára simítja, hogy jól látszódjék a lényeg. Sugárzik róluk a boldogság, szépek, fiatalok. Mint egy kibaszott képeslap.

Jazz, most nem irigyellek. Örülök neked, komolyan. Nem is tudom, mikor éreztem ilyet utoljára, hogy igazán, önzetlenül örülök valaki másnak. Szívemből.

JAZZ, GRATULÁLOK!!!!

"A kollégák a jövőhét elején fogják keresni." Így a nem tudom hányadik óráját és ügyfelét maga mögött tudó, fáradt és ideges T-Pontos hölgy.

Hát most abszolút csend van a lakásban, még bennem sem fogalmazódott meg egyetlen gondolat sem idáig, mintha félnének előbújni. Mert valószínűleg annak a szokásos depi lenne a vége. Tudom én.

Szeplős elment két napra húgával és anyukájukkal "nyaralni". Csak hazajöttem, ettem, mert muszáj volt és nekiestem a Bookline-on vásárolt és ma magamhoz vett könyvnek. Olyan tipikus megszállottsággal olvastam, ugyanazért:  tudtam, ha leteszem, akkor jön az egyedüllét.

Az egyedüllét elég fáradtságos művelet. Nehéz megtanulni, és ha lehetősége van, gyorsan elfelejti az ember.

Tegnap még azon elmélkedtem, hogy milyen furcsa dolog az évek múlása. Gyerekkoromban halálra etettek minden nyáron, minden táborban, minden alkalommal a "mamáéknál" dinnyével meg főtt kukoricával. Meg cseresznyével, meggyel, meg a többi tipikus nyári - mit mondjak - magyaros ( értsd: olcsó, mindenhol elérhető, állítólag finom és addig sem a drága  normális kaját eszi a gyerek és felnőtt) szezonétellel. Halálosan meguntam ezeket egy idő után, meg persze aztán jött, hogy hamburgert, meg pizzát, meg más, trendibb kajákat és gyümölcsöket akart enni a magyar. Persze, mondjuk, a dinnye minden évben előjött ,de nem, köszönöm, nem kívántam. Elég volt.

Aztán tavaly, idén, és konkrétan tegnap boldogan majszoltam a főtt kukoricát Szeplőssel. Ez boldog elmélkedés volt. Ugyanennél az asztalnál nosztalgiáztam, hogy a mamának már akkor is protézise volt, és neki, meg, ha jól emlékszem a dédinek is le kellett szemezni a kukoricát és ők kanállal ehették. (Hogy én mennyire irigy voltam,te... Mondták, nekik rossz a foguk, nekem meg jó. Akkor is. Szemétség.)

Most meg tök kuss van.

A fura az, hogy ezt a dinnyés, csutkás sztorit már tegnap tudtam, hogy megemlítem itt. De a könyv, amit vettem, detto ugyanez. Részben, legalábbis, szóval ki sem tudtam volna kerülni, ha akartam volna, sem. Megvettem Kőrösi Zoltán Szerelmes évek (Gyávaság) című könyvét. (Ez egy tök béna mondat, de hogy írja le ezt az ember, ha nem ilyen kisiskolás módon?)

"...De hadd áruljak el egy műhelytitkot: eredetileg kizárólag a saját gyerekkoromról, a hetvenes évekről szerettem volna írni. Régóta foglalkoztat, hogyan lehet megfogni ezt a korszakot, ami valami szürke gomolygásként él, történet nélküli történetként él bennem, miközben tele van a gyerekkor ízeivel, tapintásával, hangjaival, szavaival..."

Ezt mondta az író.

Ezt meg írta az író. Ez a rész annyira össze van állva, úgy kirí a többi közül, hogy ez rész tutti jó régen megvolt már a fejében. Sőt, leírva is:

Van-e szaga az összemosódó éveknek?
A kék-fehér, pöttyös papíros Baba-szappan illata
A sárga flakonos tojássampon szaga.
Klesitz Angéla szemüvegének fekte keretes üvege mintha két kicsi szocialista brigádtelevízió villogna szakadatlan.
A vörös salak szaga,a tribün szaga, a zászlórudak szaga, a zöldre mázolt kerítés szaga és a zászlók szaga, a nyírfák szaga, a zöldre mázolt kerítés szaga, a vászon köpenyek szaga, a kilincs szaga, a frissen vágott fű szaga, a mozaikos műkő szaga, a gumilabda szaga, az úttörőing ruhaszaga,a beton szaga, a fehér tornacipő szaga.És még ez is hozzá, mert pont olyan, mint az én MÁV Járműjavító óvódám a mályva színű panelfalaival, falaival, pvc padlójával, és egyáltalán. Nem tudom, mennyire nehéz ezt megfogni, de tudom, hogy részben legalábbis ezt akarta. Hát sikerült neki:

".. az óvodában ilyenkor, a délutáni lavás idején megváltoztak a fények és megváltoztak a hangok is: a narancssárga sötétítőfüggönyökön alig-alig törhetett át az odakinti délután,a betévedő napsugarak víz alattilebegéssel kalandoztak át aza ágak fölött, afolyosóról linóleumszínű zöld derengés szűrődött, beleveszett a kék és rózsaszín takarók hullámaiba, a fal mellett sorba illesztett cipőcskék színes kavicsaiba;tengermély csnd ömlött el a gyerekrajzokkal teliagatott falak között.
Az óvónő mesemondó duruzsolása közben itt-ott felemelkedett még egy kócos fej, hol pisszegés, hol meg köhécselés hallatszott, s mintha szél hajtaná útjára indult holmi kuncogás, aztán elhalt, más nagycsoportosok már nyitott szájjal szuszogtak.
... a konyhások már terítettek az uzsonnához...
...Tejbegrízt enni három fél módon lehet: körbekerítve, beletúrva, és összekeverve.
Apa (itt még gyerek) azonnal felmérte, hol a legvastagabb és legérintetlenebb a kakós-porcukros máz, majd a tányér lassú körbeforgatásával, a minidg kihülő részek óvatos lenyisszantásával fogyasztgatta a tejbegríz adagot mindaddig, hogy végül csak a legutolsó kanálnyi falat maradt. azt viszont egyetlen lendületes mozdulattal merte fel, alegfinomabb, ha a búzadra kissé össze is csomósodik, olvad a cukor és a kakó, micsoda szép délután."

Jó, én nyolcvanas években voltam gyerek, nekem a köpenyek nejlonok voltak, a tévé nem volt akkora szó, csak ha színes volt, és már nem voltam úttörő, hanem csak kisdobosként majomkodtunk egy keveset, de szinte tökugyanaz a generációs életérzés. Legalábbis értem miről beszél. Már ha erről beszél, mert a századik oldalig szinte csak az ennél régebbi dolgok kerültek terítékre.

Amúgy tegnap még a Napsütötte Toszkánát olvastam -ezt még én vettem Szeplősnek télen, hogy hozzak neki egy kis nyarat. Elkezdtem most azonban én is olvasni, mert mindenből kifogytam, és tévé kitalálható módon tegnap sem volt.

A tegnap egy színesebb könnyebb nap volt, na. Mert az könyv úgy van megírva, fordítva, hogy azoktól a jelzőktől dühösen irigy leszel, hogy vannak ilyen emberek, akik házat tudnak venni Bramasole-ban a megtakarított pénzükön. Ugyanakkor elfog egy bizonyos "hát ez kurva gyönyörű"-jóérzés, mert tényleg annyira plasztikus, szinte kézzelfogható élményt ad, hogy nyár lesz benned. Ez nyálas, de ez van. Így hat.

Most pedig tizenegy múlt, olvasok még, aztán szunya.

1.

20 perc 32 másodperc telefonálás után kiderült, hogy a T-home-nál kockázatosnak minősítetett az albi (értsd: valamelyik albérlő számlatartozást halmozott fel), és csak személyes ügyintézéssel lehet megrendelni valahogy a netet meg a tévét. Köszi T-home, köszi főbérlő! Gratulálok!

2.

A mosógépe eredeti lefolyócsöve nem elég hosszú, hát vettünk egy 3 méteres csövet, hogy az elég lesz. (Hülyegyerek) De nem lehet cserélni, csak toldani, így hát van egy 4,5 méteres lefolyócső, amelyen viszont már nem megy át a víz.

Rövit távú megoldás: cigit vesz, megnyugszik.

Hosszú: jóga, autogén tréning.

Nem kevéssé voltam ideges, na.

Update:

3. Az idő is bassza meg.