Ma reggel KAJA NÉLKÜL mentem el Mandulától, amely tény az engem jól ismerőknek kiválóan jelzi a probléma akut voltát, azaz, hogy a beleszeretek vagy megölömből elég erősen a megölöm felé hajlott mérleg nyelve, és mivel lelki szemeimmel határozottan láttam, ahogy Han Solo a nagyobb élvezet kedvéért minden szabályát megszegve a fénykardért nyúl a pisztolya helyett, jobbnak láttam kaja nélkül távozni a munkahelyemre, ahol mindössze a tizenegyből megmaradt kilenc új ember ült a soromban, és nem, hogy enni nem tudtam, arra nem volt időm onnantól kezdve, hogy pisálást a gatyán kívül végezzem el. Kábé 10-ig felmondott még egy ember a kilencből, majd a trénerüket rúgták ki harminc napos határidővel, mivel az ezt a kilenc embert megelőző öt emberből megmaradt négy ember kurvára nem fejlődik és egy bűnbak mindig kell, igaz, nem mondom, hogy ezúttal nem találták meg a megfelelőt, csak azzal nem számoltak, hogy bűnbak olyan patás állat, aki ha úgy érzi, hogy ég a talaj a lába alatt, akkor kurva nagyot ugrik, ott, akkor, azonnal.

Ezek után szembesültem azzal a hozzám baszott linkkel, ami a youtube-ra vitt, amely videón azon dél-ázsiai mesteremberek töltöttek fel, akik azt a programot verték tele minden földi javaikkal, amelyet tavaly szeptember óta nem tudunk rendeltetésének megfelelően használni, amely tényt az ügyfél olyan kitartó lelkesedéssel ignorál, hogy a végén természetesen mi szégyelljük magunkat és önként akasztjuk ki állkapcsainkat, hogy befogadhassuk a meglepően nagy méretű ázsiai malasztot, amire krupukot tolunk és nem iszunk rá, hogy ebbe fulladjunk bele, azért nem.

Aztán nem sokkal dél után megérkeztek az ügyfeleink, egyenesen Boldogországból, ahol az ilyen managerek vékony Hugo Boss pulcsit és szűk, egyenesen szabású nadrágot hordanak, és itt lesznek még akkor is, amikor én szerda délután vizsgát teszek abból, hogy verem a saját faszomat csalánnal, annak okán, hogy én és a csapatom mennyire és mindörökre alkalmatlanok vagyunk e földi életre, hitványak, nyomorultak vagymuk és nem érdemlőnk mást, mint még több örökké tartó, sziszifuszi szoppulást.

És mert megindítóan kevés forintból kell kihoznom a hirtelen mégiscsak picsahosszúvá vált huszonnyolc napos februárt, úgy éreztem, hogy megérdemlek havi tízért heti kétalkalmas krav-maga edzést, mert megőrülni ugyan meg lehet, de erősen kérdéses, hogy ezekért érdemes-e, ergo szopjanak le engem is mindannyian bő nyállal, ma este fél kilenctől odatartom a szuszpenzorom meg a dupla, ha-beveszem-öklendeznem-kell fogvédőmet, egyszerre mindkét orcámat, hogy üssetek bazmeg, mert szeretem, ha fáj.

Fight Club, faszom, az. Végre.