Én tipikusan az az ostoba katona vagyok, aki egy kurva szót nem ért ebből magánnyugdíjas, EU-s, megszorítós, hiánycélos, IMF-es történetből. Én az vagyok, akinek  azt mondták pár éve, amikor elkezdtett dolgozni, hogy magánnyugdíjpénztárat kell választani és korántsem alapos megfontolások után kikötött az Aegonnál. Többen azt mondták jó helyen vagyok, de erre én magamtól is rájöttem, mert csak valami 5000 forint lett a negyedévenkénti kötelezőm, amit szintén náluk kötöttem meg.
Kaptam valami jelentést tőlük, arról, hogy állunk. Gondoltam a válságra való tekintettel azért mégiscsak megnézem, de számomra az sem derült ki igazán, hogy végül is jó-e az nekem, amit nézek, vagy nem. Csak két példa, hogy lássátok, hogy én meddig látok.

Kábé annyit értek az egészből, hogy Orbánéknak PÉNZ KELL ONNAN, AHOL IGAZÁBÓL NINCS. Illetve esetleg van, de az nem az övék. Azt úgy nagyjából lekövettem, hogy honnan és hogyan próbálkoztak ezalatt a pár hónap alatt és egyre erősebb bennem az érzés, hogy ezek az Orbán-fiúk bizonyára igen nagy tehetséggel játsszák a rablórömi nevű kártyajátékot

A szabályokat ugyan időről-időre nagyvonalúan kezelik, a hatosból is kilences akar lenni néha, de ez jobb családokban is előfordul, főleg, ha sok a gyerek. Ugyan eddig feddő célzattal szinte mindig a kezükre csaptak, hogy ejnye, ezt nem lehet, de ők tipikusan azok az emberek, akikben túltengéses a győzni akarás: csak addig kavarnak, vesznek el, raknak át, dzsolit ide, dzsolit oda, a treff dámát hirtelen teljesen máshova, mígnem előkerül három bubi, meg egy új számsor. És mindezt többször, egészen addig, míg mindenki, aki benne van a partiban el nem fárad, vagy bele nem zavarodik, és egyébként is: már ember nem rakná vissza a lapokat a kiindulási állapotba.

Pont úgy, mint a kenesei táborban, amikor a Gergő, a szobafelelős és zsugaisten rendszerint addig kavarta a szart, addig izzadt, amíg nagyképűen be nem tudta dobni az utolsó lapját, előbb az istennek sem hagyta volna abba.

Mi meg két ropi és egy gumikígyó között azon morfondíroztunk, hogy lehet az, hogy a csávó az előbb még 51-et sem tudott lerakni, most meg átrendezte az emeletes ágy aljára kipakolt kártyatérképet?
A semmiből elég rafkózás és figyelmetlenség után valahogy csak-csak valami lett.