az angol humorra: megtartva az önképzőkört az angol humorból, azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez ilyen angol színészes dolog, hogy az angol színészek az idő múlásával sokkal jobban néznek ki. Értem ez alatt főleg Hugh Laurie-t és Sean Conneryt, aki ugyan skót és kevéssé humorista, viszont Stephen Fry-jal szemben  (Laurie-vel együtt) már ketten vannak egy ellen. Habár Fry is felszedett magára egy kis sármot a késői Marlon Brandoból az évek alatt.
Hugh Laurie egyébként meghökkentően hasonlít Rocco Siffredire, bár az olasz úriember meglehetősen más fajta humorban teljesít. Mindazonáltal néha pontosan ugyanolyan fejet vágnak, amibe, ha belegondol az ember, akkor az egészen messzire vihet, ezért ezt hétfő délelőtt csak óvatosan tegyük meg.

a más pénzére (no meg a sovinizmusra): vélhetően abszolút nem reprezentatív, viszont látókörömet 100%-ban lefedő és ezért világlátásomra alapvető befolyással bíró felmérésem szerint a gazdag, de legalábbis "jómódú" emberekkel való beszélgetésekben 95%-os a valószínűsége annak, hogy eljön az a pillanat, amikor a "jómódú", pozitív életszemléletű, egészségesen  és ha nem is stresszmentesen, de görcsök nélkül élő ember azt mondja két korty bor között, hogy " volt apámnak egy ismerőse". Ami csak azért rossz, mert hitemben megerősít, tehetetlenségembe, élhetetlenségembe beleragaszt, és "én megmondtam"-mosollyal cigire rágyújtat velem. Mondjuk nem tudom, milyen hatással lenne rám egy fanatikus, félőrült, csillogó szemű, elbizakodott self-made man, aki 1980-ban még kukoricacsutka-katonával játszott a viharsarki tanya udvarán. Az az egy, akivel eddig találkoztam, inkább volt fasz, mint bármi más, tehát nem számít.

a gyerekre: ha találkozol egy szőke, csigahajú, zöldeskékszemű kiscsajjal, akit Nonónak hívnak, akkor nyugodtan szedd ki a szíved, tedd be egy jénaiban a mikróba húsz perc felolvasztásra, mert úgysem úszod meg, hogy szétfolyj. Nonóka megkérdezi, hogy hol a Nonóó?, majd előbújva megadja a választ is, hogy itt a Nonóó, és ekkor is, de úgy nagyjából tíz másodpercenként megajándékoz a világ legőszintébb, legörömtelibb, legszebb tízfogas mosolyával, és akkor véged, pontosabban leszed, mint egy mesterlövész. Nonó azonkívül, hogy mindennél jobban szereti Appát és Annát (nappal Appát, éjszaka Annát) szereti még a olívabogyót, a kölesgolyót, a mazsolát (nagyon), a sajtot (nagyon-nagyon), a májkrémet letúrni a kenyérről, a szappanbuborékokat, és Fifit. Mint az eddigiekből kiderül Nonó beszél, néha egész mondatokban, de mindenképp ragokkal, jár és szalad, valamint másfél évesen számol. De tényleg. Semmi szuperbaba képző, egyszerűen (egyelőre?) papagáj- és fotografikus emlékezés üzemmódban van. Nonó kb hétig elszámol, onnan már nagyon  el akar jutni a tízig, mert tudja, hogy a bíznek nagyon örül mindenki. Csak akkor lélegeztem fel, amikor második éjszaka Nonó fogai újra előretörtek, és hamar kiderült, hogy mégsem akarok gyereket, pedig már éppen leklónoztam volna.

Szegedre: miután Havas Henrik 60 másodperc alatt kivágott a kommunikáció szak felvételijéről, Glatz  Ferenccel kapcsolatos megbocsáthatatlan tájékozatlanságom miatt, volt egy erős tizeniksz órám, hogy megnézzem hol nem fogok öt évet eltölteni. A rossz élmények miatt az egész részben el- és lefojtódott, most azért örültem, hogy helyére kerültek a dolgok, meglett a szökőkút, a kávéházas utca és a Tisza-part is. A Kisskörösy Halászcsárda már csak bónusz volt, de nem is akármilyen, nekem való hely. A Halászlében nem volt arany, viszont ponty és harcsa igen, passzírozva is. Anya is hasonlóképpen csinálja, de ő passzíroz bele zöldséget, főleg répát is. Ezt a titkot egyszer kiadtam (kifőztem), azóta szívatnak vele. Szerintem meg anyám csinált egy még finomabb változatot a tiszai halászléből, mert ugyan a szegedi sem volt kutya, de anyámé még inkább odabasz.