Lehet itt válság, csőd, akármilyen állapotban lévő gazdaság, akármilyen kormány, senki lófaszt nem érdekel. Minden valós vagy alibi-probléma ellenére 2010 végére csak sikerült elérni a célt, az abszolút kapitalizmust, piacgazdaság csúcsát, ami reggelire megeszi a szocializmust, hiszen ebben a felpörgetett, csúcsra járatott rendszerben a hiánygazdálkodás is már csak egy marketingeszköz.
Ha visszaveszek, akkor is legfeljebb csak azt kell ismernem, hogy amennyiben csak szimplán elbaszták, vagy csak szimplán szarnak a magyar piacra, akkor valami csak ránk jellemzően szánalmas módon még ez is bejött nekik:
2010 novemberében, a mindent és mindenhol kaphatóság jólétében, az alig pár perces hírnevek és újdonság-hype-ok időszakában mi a faszommal lehetne nagyobb vihart aratni, minthogy rávesznek arra, hogy valami olyasmit akarjunk ami nincs? Ami van, az nem téma, pont azért, mert úgy szocializálódtunk, hogy állandóan akarjunk valamit, valami újat. És hát mit is akarhatnánk jobban, ha nem valami olyasvalamit, ami egyszerűen NINCS?
Mert iPhone az most nincs, viszont rengetegen kurvára akarják. Azt most nem részletezem, hogy a barátnőm, hogy keveredett ilyen rossz társaságba, erről már írtam nemrégen.
Nyilván ott kezdődik a baj, hogy ezt a szaros telefont el lehet hozni adott esetben 29970 forintért, amikor szolgáltatóburok nélküli kisboltos, vitrines világban csak nagyjából 200.000 forintért lehet hozzájutni. Most őszintén: akiben már alapból megvan az almavírus, az hogyne akarná harmincezerért elhozni, főleg, hogy aztán mondjuk az ötezer forintos előfizetésen felül mindössze 12*7335 forintért az övé legyen a készülék? Az 117.990 forint. Ennyiért más esetben "csak" egy baromi okos telefont kapsz, de ezúttal egy egész "iPhone" a tied lehet. Nem osztozom az őrültek örömében, de érteni értem őket.
A baj csak az, hogy hiába van (csak) annyi pénzed, hogy elhozd az telefont a magentáéktól, ha egyszer nincs. Egyszerűen nem kapni - az igazi zsenialitás csak most kezdődik, ennél a pontnál ültetik be az embert a hintába, gondoskodnak arról, hogy kellőképpen elborítsa az elmét az őrület, hogy az áldozat mindennél és még annál is jobban akarja az iPhone 4-et, ezt a csodát, a mobilkommunikáció kibaszott Szent Grálját.
Első állomás: Budafoki T-pont
Jó helynek tűnik, mert az egyetlen magyarázat, hogy a gyakorlatilag a semmi közepén T-Pontot hoztak létre az, hogy a T-nek itt van valami székhelye. Sajnos az üzletbe való belépés után egy pillanat alatt szertefoszlik minden remény, mert egy megállító tábla fogadja az embert, mely táblán az Apple telefonja egy sajátos mottót kapott: iPhone 4. Elnézést kérünk, pillanatnyilag nem kapható.
Na mindegy, ha már idáig eljöttünk, akkor cetlit kérünk a géptől. Az kiköpi, és mert ez egy eldugott üzlet, valamiért pont annyit kell várnunk, mint bármelyik másik T-pontban. Ez biztos egy ilyen titkos, ügyfélszolgálatos standard. iPhone-ügyben az első kontaktunk eléggé fáradt, délután öt után érkeztünk, megbocsátható. Nincs iPhone. Igen, a kinézett konstrukció létezik. Hogyhogy nincs fenn a honlapon? Ott lesz. (Igaza volt, ott van, egy PDF-ben megtaláltuk később. A konstrukciót amúgy egy ismerős ajánlotta, akinek VAN MÁR iPhone 4-e. Ez is a hype része, hogy vannak olyan emberek, akiknek van. A reményt már csak ezért sem adod fel.) Ő nem ajánlja a várólistára való feljelentkezést, mert nem tudja mennyit kapnak, nem tudja, mikor kapnak, és nem tudja hányan vannak a listán. Ő a webshopot ajánlja, ott könnyebb dolgunk lesz.
Szót fogadunk, nem iratkozunk fel a helyi listára, hazamegyünk és megnézzük a webshopot.
Második állomás: T-mobil webshop
A webshopban nem tudtuk elintézni a megrendelést. A webshopban meg lehet venni minden egyes kurva készüléket, ami csak a T-mobilnál létezik, de az iPhone-t azt nem. Előrendelést fel tudsz venni az ikon csomagokra, de mit ad isten, pont nem az ikonok közül választottunk.
Harmadik állomás: T-mobile ügyfélszolgálat
- Hogy tudnánk megrendelni az iPhone 4-et a webshopban? - tesszük fel a kérdést. A vonal másik oldala kicsit klaviatúrázik, majd annyit kér, hogy hadd hívjon minket vissza, mert e tekintetben valóban halottnak tetszik a honlap, utána kell, hogy járjon.
Öt perc múlva a hölgy bevallja, hogy valóban, leállt az előrendelés. Fasza. Maradnak a bolti listák.
Negyedik állomás: Alle Bevásárlóközpontban lévő T-mobile bolt felhívása.
Unottpicsa hang: Nagyjából 100-as várólista van. Hetente 10 telefont kapunk
Mi: Mégis, nagyjából mennyit kell várni?
Unottpicsa hang: Ki lehet számolni!
Mi igyekezünk úgy kinyomni a telefont, hogy érezze az üzenetet: neked meg az anyád picsáját.
Ötödik állomás: Mom Park
Sajnos nem tudni hányan vannak a listán, nincs benn az üzletvezető. Annyit tud tenni, hogy felírja az adatainkat, mondja a lány elővesz egy noteszt(!) majd kitép(!!!!) belőle egy lapot.
- Név?...
Hatodik állomás: Budafoki út (újra)
A hétfő délután A T-mobile-nál olyan, mint A sziget című filmben a sorsolás. Pár ember álma beteljesül - hogy a nagy tömeg ne veszítse el a reményt. Ők kis dobozokban kapják meg a jutalmukat és ábrándos mosollyal hagyják, hogy aláírattassanak velük hatszáz oldalnyi szerződést. Ott nézzük őket a kispadon, amíg behívják a számunkat. Feliratkozunk - itt is. Egy szerencsés kisorsoltat megkérdezek, azt mondja három hetet kellett várnia.
Hetedik állomás: Allee élőben
Ez egy kis bolt három alkalmazottal, nem tudjuk, hogy kivel beszélhettünk telefonon. Ebben az üzletben is iPhone osztás van, éppen összekevertek két embert a listáról. Két srác, meg az egyikhez tartozó felcukkolt véranya:
- Ugye nem a fiam telefonját akarják másnak odaadni??!
Ő nyert.
Sorra kerülünk. Az alkalmazott nem titkolózik, így végre megpillanthatjuk életünk első, igazi, iPhone-os várólistáját. A lista nem számítógépes lista, nem word, nem excel, semmi ilyesmi. 2010-ben az iPhone-os várólista egy szamárfüles kartonmappában összekevert hat darab, salátás A/4-es lap, tele alig kibogarászható nevekkel, adatokkal. A sorrend bizonytalan, ugyan volt valami sablon, ami alapján elkezdték felírni a neveket, de a káosz, úgy ránézésre, legalább két hete átvette az uralmat: nevek mindenhol, a margón, a lap sarkán, a túloldalon, mindenhol. A kihúzások még csak véletlenül sem sorrendben következnek: pár kihúzott név között mindenhol ott figyel legalább egy sor embernyi adat, egy szerencsétlen, aki még mindig vár.
Nyolcadik állomás: Westend.
Itt legalább stílusosan ígértek: egy-két hét, a barátnőm neve a listán, sőt, még az ing zsebébe is kerül belőle példány, hogy érezzük, fontosak vagyunk. Ha jön a hívás, nem kell számot húzni, menjünk be egyenesesen hozzá, soron kívül megkötjük a szerződést!
Azóta várunk. Azóta már a Vodafone is bejelentette, hogy november 29-től árulni fogja a telefont, sőt, már az árakat is kirakta a honlapjára. Talán valamivel olcsóbbnak mondhatjuk a pirosékat, de árversenyről nagyon ne beszéljünk, olyan vonat nem is volt, soha, nemhogy elment volna. Ha valami ép ésszel bevállalható előfizetést nézünk, nem ilyen húszezer forint közelieket, akkor T-mobile annyiban jobb, hogy nem kell egyben kifizetni a telefont. Pszichológia, hitel, 0%THM, ezekről beszélek, ez kell nekünk, ebben élünk.
A hétvége többek között az ecetes chips jegyében telt el. Merthogy annyira szar volt, hogy több napig ettem. Ketten kezdtük el, de csak egy olyan konyhazabamalac van az albérletben, aki mindent és minden szart betakarít. Volt balzsamecetes és ecetes ecetes, természetesen mind a kettőt ki kellett próbálni.
Már nem emlékszem, hogy ki és milyen kontextusban vettete fel, hogy az ecetes chips az létezik egyáltalán, de nem kellett volna.
Az ecetes chipset valószínűleg egy kétszáz napja kék eget nem látott angol találta fel a fekete sör, a nyers, véres hús, meg mondjuk a mentaszósz találkozásából született gyomorfájása közben - merő rosszindulatból.
Az osztálytalálkozó egy akkora ordenáré nagy klisé. Nem tudom, ki találta ki, de a mit érdemelnébe beleférne, simán.
Kezdjük ott, hogy még ha rendszeresen meg is van tartva, minden évben akad olyan, aki villantani akar, mert az kell a lelkének. A többiek már rég letettek arról, hogy többet hazudjanak, hangosabban adják elő magukat, hogy jobb kocsiból szálljanak ki közelebb az étteremhez. Mindenki tudja a másikról, hogy ugyanúgy nem jutott semmire, mint ahogy ő maga sem, itt bizony lokálpatrióta, általános iskolai testneveléstanárok szállnak ki a Daewoo Matizból, és mindenki örömében veri seggét a földhöz, ha egy frankhiteles panellakást össze tudott hozni.
De - ahogy mondtam - még ilyenkor is van mindig egyvalaki, aki autóskártyázni akar: pl. előrukkol a frissen megszerzett, Dr. előnevű férjével. Mielőtt bedobná az első levelét a nagy szervezéses emaillevesbe, gondosan kitölti a profiljában az idevágó passzusokat és csak ezután küldi a levelet, hogy az első, ami a mailboxodban kiszúrja majd a szemedet az a Dr. Faszombaszomné Csak Innentőlismerősnév legyen.
A doktor előtagú férj mondjuk csak szánalmas fél pontot ér, az első kesztyűt felvevő válasz simán ráver vagy tíz pontot azzal, hogy "nem jó a december tizenegyedike, mert külföldi konferenciáról visszaérkezve (egy pont) nem szeretnék egyből valahová menni. Utána sajnos Japánba költözöm egy évre (egy pont) (mert a felesége japán, azért - nyolc pont) tehát ugyanakkor túl sokat se toljunk az időponton, ha lehetséges."
És ekkor elkezdődik. Csak a levelezés szervezés alatt minimum négy beszólásos összeveszés tanúi lehetünk, a valaha volt osztály látatlanban is képes nagyjából két nap alatt ugyanazon klikkekre bomlani, mint tizenvalahány évvel ezelőtt.
Nagyjából az ötvenedik levél után megnyugszanak a kedélyek, de a rutinosabbak tudják, hogy ez még csak az utolsó vihar előtti csend, mert valaki mindig lesz, aki bedobja "azt" a kavicsot a tóba: melyik tanárt hívjuk el?
Négy év kamaszsérelmeire a tizenvalahány év, annyi, mint nyílt törésre a sebtapasz. Öt perc elég ahhoz, hogy az nyilvános megaláztatások, sértések emlékei öklendezve toluljanak fel, és az egyszeri, átlagos jópolgároknak egyből vérgőzös, olasz vendettákon járjon az agyuk.
A huszonhatodiknak kiválasztott étteremben aztán végre találkozik az huszonhárom főből redukálódott maximum tizenkettő, de inkább nyolc-tíz, aki hajlandó megjelenni.
És akkor ott. Szembenéztek egymással, mindenki önmagával.
Konkrétan mi még fiatalok vagyunk, de azért mégsem annyira. Egy-két nagyobb változás kivételével még mindenki ugyanazt az arcot hordja, ez még nem a ráncok ideje. De több, vagy éppen kevesebb lett a súly, vagy csak máshová kerültek a hangsúlyok, talán picit sárgább a fog, egy-két fiúnál kevesebb a haj. A test elbírja még a mégegyszer ugyanannyit, mint ami volt, de azért ez már nem a kamaszkor valóságidejű, live photoshopja, ez már a halk beismerések ideje.
A korai évek ki a faszom gyereke ez-vállvonásos, automatikus fénykép-továbbadásos korszaka már a múlté. Persze minden évben vannak új kölkök, de azóta facebook, iwiw is van a világon, a kölkök már agyon vannak dokumentálva.
Az első házasodási hullám is mögöttünk van, sőt, a majdnem egy az egyhez méretű váláscunami is partot ért tavalyelőtt.
Itt már feleségek, férjek és elvált emberek nézik egymást lopva, ez már az az időszak, hogy újra, vagy végre lefeküdne mindenki a másikkal, mert már az osztálytalálkozó is vadászterület lett: kevesebb a lehetőség, kevesebb a mozgástér. Van ebben valami nosztalgia, persze, van valami közös titok, és megbocsátó megértés, mert ahol te tartasz, ott tartok én is, amit te tudsz, azt tudom én is, amiben vagy, azt megjártam én is.
Ez már nem a vetítés ideje, hogy minden rendben van, szeretjük egymást, csodaszép az életem. Ez már a halk beismerések ideje.
Nálam? A fiúk férjek, apák lettek, férfiak. Önmagam mértékegysége az a pár egykor az egész iskolát felfordító srác, az ő éveik az én éveim, minden, de minden összevethető, le- és megmérhető, behelyettesíthető. Azonos fogalmak, különböző számokkal, ezek vagyunk.
Ha belegondoltok, akkor szerethetitek a sajátjaitokat vagy nem, utálhatjátok még az emlékét is annak a pár évnek, legyen az három, négy, hat vagy akár nyolc. De testvéreket kaptunk, ikreket, nem is egyet. A közös eredő az összeköt és megmérettet, tök mindegy, hogy köpsz rá, vagy beismered.
Pár évig nem jártunk el Nyomozóval. Pár évig elmentünk és arcoskodtunk. Egyszer kínosan hajnalig tartó bénázás után egy ágyba tudtam keveredni egy amúgy már elvált, férfigyűlölő lánnyal. Aztán megint nem mentem évekig. Nyomozó elment tavaly, azt mondta, hogy összesen voltak vagy nyolcan, de négy tanár becsületesen megjelent, így legalább be tudott olvasni a töritanárnőnek, hogy belőlem nem lesz soha semmi, BELŐLEM?
Látom magam előtt azokat azokat az esendő, szánandó kisembereket, akik legalább egy könnyelmorzsolásnyi önigazolás reményében megjelennek, hogy aztán egy ilyen Nyomozó-típusú embertől kapjanak visszakézből egy hatalmas verbális pofont.
Látom, hogy azért még az utolsó utáni pillanatban is önmaguk szertefoszló álmait próbálják meg indirektben a belső zsebünkbe tuszkolni, hogy boldog vagy te abban a pénzhajhász szférában?
Nem többek nálunk, mi sem lettünk többek náluk, ez bizony csak egy csendes mosolyú, de túlságosan is valóságos Dawson's Creek, emlékeinkben sok hegedűszóval, zongorával, indie zenével és térdig érő széllel.
A végső elnyálasodás után két pohárral meg elbattyogunk a haza a legjobb barátommal az esős, üres utcákon. Így megy ez, egyenesen előre, mint minden más.
P: Z, te érted, amit ez a fura nevű ember írt a ... problémára?
Mert én pritti konfjuzd vagyok.
Most ez azt jelenti, hogy felvették enhancementnek, addig meg basszuk meg magunkat?
Vagy azt, hogy totál félreértette megint a dolgot, és újra el kell magyaráznom nulláról?
Z: szerintem csak azt, hogy felreertett valamit es uj ticketet nyitott majd atertelmezte es a masik BUG szamra mar talalt egy hasonlo riportot es oda atrakja igy viszont bezarja az ujonnan nyitott ticketet.
Valahogy úgy képzelem, hogy van valahol egy nagyon nagy, tipikus politikusiroda, itt, Budapesten, olyan nyekergő parkettával, kavargó cigifüsttel és egy mindig tele kancsó, meleg kávéval, meg mondjuk két faszival, egy notesszel és egy HB-s ceruzával.
- Nézzük! - mondja horkantva a feszülő inges kövér és hasán tartva a noteszt elkezd a felső lapon lévő listáról egész sorokat kihúzogatni - Átadtuk a köcsögöknek a rakpartot... a Szabadság hidat... a Margit hidat......ja, ezt is, jóvan.....mi van még?
...
- A metró, BAZMEG, HOGY A KURVAISTEN NYOMNÁ BELE, ELFELEJTETTÜK A METRÓT!
