Lehet itt válság, csőd, akármilyen állapotban lévő gazdaság, akármilyen kormány, senki lófaszt nem érdekel. Minden valós vagy alibi-probléma ellenére 2010 végére csak sikerült elérni a célt, az abszolút kapitalizmust, piacgazdaság csúcsát, ami reggelire megeszi a szocializmust, hiszen ebben a felpörgetett, csúcsra járatott rendszerben a hiánygazdálkodás is már csak egy marketingeszköz.

Ha visszaveszek, akkor is legfeljebb csak azt kell ismernem, hogy amennyiben csak szimplán elbaszták, vagy csak szimplán szarnak a magyar piacra, akkor valami csak ránk jellemzően szánalmas módon még ez is bejött nekik:

2010 novemberében, a mindent és mindenhol kaphatóság jólétében, az alig pár perces hírnevek és újdonság-hype-ok  időszakában mi a faszommal lehetne nagyobb vihart aratni, minthogy rávesznek arra, hogy valami olyasmit akarjunk ami nincs? Ami van, az nem téma, pont azért, mert úgy szocializálódtunk, hogy állandóan akarjunk valamit, valami újat. És hát mit is akarhatnánk jobban, ha nem  valami olyasvalamit, ami egyszerűen NINCS?

Mert iPhone az most nincs, viszont rengetegen kurvára akarják. Azt most nem részletezem, hogy a barátnőm, hogy keveredett ilyen rossz társaságba, erről már írtam nemrégen.

Nyilván ott kezdődik a baj, hogy ezt a szaros telefont el lehet hozni adott esetben 29970 forintért, amikor szolgáltatóburok nélküli kisboltos, vitrines világban csak nagyjából 200.000 forintért lehet hozzájutni. Most őszintén: akiben már alapból megvan az almavírus, az hogyne akarná harmincezerért elhozni, főleg, hogy aztán mondjuk az ötezer forintos előfizetésen felül mindössze 12*7335 forintért az övé legyen a készülék? Az 117.990 forint. Ennyiért más esetben "csak" egy baromi okos telefont kapsz, de ezúttal egy egész "iPhone" a tied lehet. Nem osztozom az őrültek örömében, de érteni értem őket.

A baj csak az, hogy hiába van (csak) annyi pénzed, hogy elhozd az telefont a magentáéktól, ha egyszer nincs. Egyszerűen nem kapni - az igazi zsenialitás csak most kezdődik, ennél a pontnál ültetik be az embert a hintába, gondoskodnak arról, hogy kellőképpen elborítsa az elmét az őrület, hogy az áldozat mindennél  és még annál is jobban akarja az iPhone 4-et, ezt a csodát, a mobilkommunikáció kibaszott Szent Grálját.


Első állomás: Budafoki T-pont

Jó helynek tűnik, mert az egyetlen magyarázat, hogy a gyakorlatilag a semmi közepén T-Pontot hoztak létre az, hogy a T-nek itt van valami székhelye. Sajnos az üzletbe való belépés után egy pillanat alatt szertefoszlik minden remény, mert egy megállító tábla fogadja az embert, mely táblán az Apple telefonja egy sajátos mottót kapott: iPhone 4. Elnézést kérünk, pillanatnyilag nem kapható.

Na mindegy, ha már idáig eljöttünk, akkor cetlit kérünk a géptől. Az kiköpi, és mert ez egy eldugott üzlet, valamiért pont annyit kell várnunk, mint bármelyik másik T-pontban. Ez biztos egy ilyen titkos, ügyfélszolgálatos standard. iPhone-ügyben az első kontaktunk eléggé fáradt, délután öt után érkeztünk, megbocsátható. Nincs iPhone. Igen, a kinézett konstrukció létezik. Hogyhogy nincs fenn a honlapon? Ott lesz. (Igaza volt, ott van, egy PDF-ben megtaláltuk később. A konstrukciót amúgy egy ismerős ajánlotta, akinek VAN MÁR iPhone 4-e. Ez is a hype része, hogy vannak olyan emberek, akiknek van. A reményt már csak ezért sem adod fel.) Ő nem ajánlja a várólistára való feljelentkezést, mert nem tudja mennyit kapnak, nem tudja, mikor kapnak, és nem tudja hányan vannak a listán. Ő a webshopot ajánlja, ott könnyebb dolgunk lesz.

Szót fogadunk, nem iratkozunk fel a helyi listára, hazamegyünk és megnézzük a webshopot.

Második állomás: T-mobil webshop

A webshopban nem tudtuk elintézni a megrendelést. A webshopban meg lehet venni minden egyes kurva készüléket, ami csak a T-mobilnál létezik, de az iPhone-t azt nem. Előrendelést fel tudsz venni az ikon csomagokra, de mit ad isten, pont nem az ikonok közül választottunk.

Harmadik állomás: T-mobile ügyfélszolgálat

- Hogy tudnánk megrendelni az iPhone 4-et a webshopban? - tesszük fel a kérdést. A vonal másik oldala kicsit klaviatúrázik, majd annyit kér, hogy hadd hívjon minket vissza, mert e tekintetben valóban halottnak tetszik a honlap, utána kell, hogy járjon.

Öt perc múlva a hölgy bevallja, hogy valóban, leállt az előrendelés. Fasza. Maradnak a bolti listák.

Negyedik állomás: Alle Bevásárlóközpontban lévő T-mobile bolt felhívása.

Unottpicsa hang: Nagyjából 100-as várólista van. Hetente 10 telefont kapunk
Mi: Mégis, nagyjából mennyit kell várni?
Unottpicsa hang: Ki lehet számolni!
Mi igyekezünk úgy kinyomni a telefont, hogy érezze az üzenetet: neked meg az anyád picsáját.

Ötödik állomás: Mom Park

Sajnos nem tudni hányan vannak a listán, nincs benn az üzletvezető. Annyit tud tenni, hogy felírja az adatainkat, mondja a lány elővesz egy noteszt(!) majd kitép(!!!!) belőle egy lapot.

- Név?...

Hatodik állomás: Budafoki  út (újra)

A hétfő délután A T-mobile-nál olyan, mint A sziget című filmben a sorsolás. Pár ember álma beteljesül - hogy a nagy tömeg ne veszítse el a reményt. Ők kis dobozokban kapják meg a jutalmukat és ábrándos mosollyal hagyják, hogy aláírattassanak velük hatszáz oldalnyi szerződést. Ott nézzük őket a kispadon, amíg behívják a számunkat. Feliratkozunk - itt is. Egy szerencsés kisorsoltat megkérdezek, azt mondja három hetet kellett várnia.

Hetedik állomás: Allee élőben

Ez egy kis bolt három alkalmazottal, nem tudjuk, hogy kivel beszélhettünk telefonon. Ebben az üzletben is iPhone osztás van, éppen összekevertek két embert a listáról. Két srác, meg az egyikhez tartozó felcukkolt véranya:

- Ugye nem a fiam telefonját akarják másnak odaadni??!

Ő nyert.

Sorra kerülünk. Az alkalmazott nem titkolózik, így végre megpillanthatjuk életünk első, igazi, iPhone-os várólistáját. A lista nem számítógépes lista, nem word, nem excel, semmi ilyesmi. 2010-ben az iPhone-os várólista egy szamárfüles kartonmappában összekevert hat darab, salátás A/4-es lap, tele alig kibogarászható nevekkel, adatokkal. A sorrend bizonytalan, ugyan volt valami sablon, ami alapján elkezdték felírni a neveket, de a káosz, úgy ránézésre, legalább két hete átvette az uralmat: nevek mindenhol, a margón, a lap sarkán,  a túloldalon, mindenhol. A kihúzások még csak véletlenül sem sorrendben következnek: pár kihúzott név között mindenhol ott figyel legalább egy sor embernyi adat, egy szerencsétlen, aki még mindig vár.

Nyolcadik állomás: Westend.

Itt legalább stílusosan ígértek: egy-két hét, a barátnőm neve a listán, sőt, még az ing zsebébe is kerül belőle példány, hogy érezzük, fontosak vagyunk. Ha jön a hívás, nem kell számot húzni, menjünk be egyenesesen hozzá, soron kívül megkötjük a szerződést!

Azóta várunk. Azóta már a Vodafone is bejelentette, hogy november 29-től árulni fogja a telefont, sőt, már az árakat is kirakta a honlapjára. Talán valamivel olcsóbbnak mondhatjuk a pirosékat, de árversenyről nagyon ne beszéljünk, olyan vonat nem is volt, soha, nemhogy elment volna. Ha valami ép ésszel bevállalható előfizetést nézünk, nem ilyen húszezer forint közelieket, akkor T-mobile annyiban jobb, hogy nem kell egyben kifizetni a telefont. Pszichológia, hitel, 0%THM, ezekről beszélek, ez kell nekünk, ebben élünk.