Ez olyan, mint a mellkérdés. Akinek kicsi van, nagyobbat szeretne, akinek nagy van, az mozogni nem tud úgy tőle, meg a kurva gravitáció, meg nehéz, meg mit tudom én még miket panaszkodnak össze a csajok erről a témáról. Jó, tudom, nem én hordom őket, nem én szülök gyereket, mi a faszról (na, mondjuk az is ilyen) írok, amikor nem tudom,hogy miről beszélek, értem én, igaz, de most éppen hadd haladjak tovább.

Ugyanez megy fenékkel, combbal, magassággal, a testsúlyt nem keverem ide, mert az önmagában is nagyon messzire vezet, de úgy általában mindenre rá lehet húzni, hogy az emberek 90%-a mást szeretne magának, mint amije van és, ahogy van. Semmi meglepetés, tuti, hogy mindez benne van a top10 asztalfiók-témában a magazinoknál, ha nincs miről írni.

A lényeg, hogy ugyanez megy a hajjal is. Vékony szálú, túl erős, szőke, miért nem vörös? Ha barna, miért nem bármi más, ha seszínű, miért nem aranyszínű? Ha egyenes, miért nem legalább hullámos - és már érkezik is a tartós dauer, meg a buli előtti sütővas -, ha pedig göndör, vagy sinusgörbés, akkor jön a vasaló alá fekvés.

És, igen, tudom a fiúk vészesetben kopaszra tolják, vagy elmennek az "otthoni" községi fodrászhoz, aki a hajnyírógépén 20 éve nem cserélte le a három milliméteres távtartó fésűt, és ugyanazzal a négy mozdulattal dolgozik a Bros és  Depeche Mode, de legkésőbb Bery Ari szerelmes vérének feltűnése óta. Legfeljebb  elől hagyja kevésbé hosszúra, mert pár évvel ezelőtt valaki hozott egy, már akkor pár éves Wella magazint - így már a 95-ös Kiskegyeddel együtt már két újság közül választhatnak a szombat délelőtti várokozók -, és abban már egy kurva madárfészket nem látott a férfinak tűnő modelleknél.

--

Igen, Mandula a haját szúrta ki magának. Soha nem tudtam eldönteni, hogy melyik az igazi korona, abból, amivel díszítette magát. Abban biztos voltam, hogy nem a szögegyenesre vasalt, de volt, hogy feltűzött hullámokat viselt, vagy volt, hogy csupagöndören mutatkozott. Egy ideje már pontosan tudom: mesehaja van.

Az ágyon fekve, felkönyökölve nézem a hozzám bújó íves profilt, a mandula görbületét, a gyereknyi orr ártatlanságát, a száj árnyékgödrét, a sima arc félgömbjét, a gyönyörű fültől elágazó, állhoz és tarkóhoz vezető két, érzéki utat. Először meglepődtem, olyan volt mint egy plusz ajándék, de már nem tudnám elképzelni az arcát az alatta szétterülő gyönyörű káosz nélkül. Hullámok, szaltók, kacsok, fürtök. Sokszor egészen vastag tincsek kapaszkodnak egymásba, a fonatok között pedig valamiféle élő hálózatként dorbézol a sehova nem illő tengernyi hajszál.

Nem rendezett, minden keretet szétszakító, kígyózó élet, mesebeli labirintus, útvesztő, táncoló alakokat kiadó tincsek csoportos játéka, sokszor szertelen, komolytalan, dacos szénaboglya. Erős, élettel teli, bármiféle elnyomást csak ideig tűrő, lázadó szabadságharcos.

Nem szereti a magas homlokát, frufrut vágatott és igazából elképzelni nem merem, hogy veszi rá, hogy megfelelő pózba simuljon, de tegnap nagyon elégedetten vigyorogtam, ahogy két csepp vízzel való találkozás után olyan támadó kobra pózba álltak a megrövidített tincsek, hogy öröm volt nézni. Én nekik szurkoltam. Mandula persze pont olyan, mint a haja, nagy küzdő, nem adja könnyen magát: ma estére tegnap este kezdte el kiegyenesíteni a sörényét. Volt egy közbenső állapot, amikor minden hezitálás nélkül, csípőből tüzelve megkapta a harmadik nickjét: Simba.
A harmadik hajszárító-vészleállás és félóra vasalás után valószínűleg csak két kiló hajhab kellett ma reggel, hogy a szombat estéje legalább hajzatban egyenes legyen.
Én azonban tudom, hogy a tincsek és fürtök vasárnap már újra esti mesét közvetítenek az ujjaimnak.