Ugrás a tartalomhoz
jan. 26. 2011

Elmondom, miért utállak benneteket

Mert, megtehetitek, igen, azért, mert egyszerűen csak így, *csett!* kiránthatjátok alólunk az egész kibaszott rendszert, azzal a fensőbbséges, nagyképű, megalázó, magasra tartott állú leszarással, amivel azt mondtátok, hogy a kurva pénz még csak nem is a mienk, pedig a paraszt is csak azt érezte, hogy az övét veszik el, amikor a gőgös földesúr katonái vezették el a disznaját, hát mégiscsak ő etette minden nap moslékkal, abból a kevésből, amit ő termelt.

Hogy ellopjátok, az attól még az enyém.

Azért utállak benneteket, mert amúgy sem volt valószínű, hogy megérem a hatvanhetet, majd bizonyára, amikor odakerülnék, hirtelen a hetvenet, hogy a bokámig logó herémmel végre élvezni tudjam azt a pár évnyi fényt, ami még megmaradt volna nekem a tornác előtti kiskertben. Még a kibaszott illúziót is elvettétek, hogy magamnak fizetem, az enyém, én hordtam össze, az én munkám, hogy jól essen körbe néznem a ráncos seggemről azon a hülye hokedlin.

Azért utállak benneteket, mert foglalkoznom kell ezzel most, mert revolvert tetettek a tarkómhoz, mert gondolnom kell rá, hogy mekkora habiszti ez az egész, mert úgyis meghalok, mire odajutnék, apámból is csak talán csak egy évnyi nyugdíj maradt, amit anyám megkapott a saját rokkantja mellé, és tudtam, hogy ti ott, meg bárki, aki ott van és volt és lesz fenn, csak örült neki, hogy ezzel is csak egy alkoholista fasszal lett kevesebb, akit majd el kellett volna tartani, a pénz meg a mienk, el lett az szórva hamarabb, mint ahogy elvittük volna a hamvait Zalába.

Azért utállak benneteket, mert sok szaros papírt kell most elolvasnom erről az egészről, amit küldött az Aegon, beszélnem kell sok más, ugyanolyan tanácstalan emberrel, Adobe readert kell telepítenem, hogy dokumentumokat töltsek le, utána kell nézni a dolgaimnak, el kell küldenem a Stabilitás Pénztárszövetségnek a jogfenntartó nyilatkozatot, hogy már csak azért is, ha ti így zsaroltok, akkor már mégiscsak a kurva anyátokat, aztán hátha eléggé hangosan mondjuk.

Azért utállak benneteket, mert kötelező biztosítást kellett váltanom, mert az Aegon már nem számolta bele, hogy szintén náluk van a magánnyugdíjam is, pedig olcsó volt, működött, nem kellett törődnöm a dolgokkal.

Azért utállak benneteket, mert azt akartam, hogy ne kelljen ezekre gondolnom, hogy csak menjen minden a maga útján, legyen egyszerű, legalább ez az egy kibaszott dolog legyen tiszta, ha már állásokért, hitelekért, fizetésért, a túlélésért futunk ott alattatok, távcsőnyi messzeségben, mint sok őrült, feromonvezérelt, hülye hangya, hiszen megfelelő távolságból tényleg csak azok vagyunk, soha nem látjuk meg, hogy milyen sok mindent hordtunk össze nektek.

Azért utállak benneteket, mert a sok "okos" ember eljut addig, hogy rákérdezzen a reálhozamra, és ugyanúgy járnak mint én, hogy szánalmas pénzéhségükben még örülnek is annak a nyomorult százezer forintnak, amit majd kivehetnek most, hiszen ez nem várt pénz, baszki, mikre el lehet majd költeni, talán még új telefont is vehetnek, vagy csak tavaszra, nyárra ruhákat, vagy befizethetnek egy útra, vagy valami egészen más lesz  annak az öt darab húszezresnek a sorsa, mit tudom én, de látom magam előtt azt a sok embert, akinek most beindult az agya, csak jár, csak jár,hogy mire verje el a pénzt, milyen lyukat foltozzon be, milyen szenvedélyt, vágyat elégítsen ki vele.

Ezt teszitek velünk, nem a jót hozzátok ki belőlünk. Megvesztek egy forintért, amivel elmehetünk a vásárba, üveggyöngyöt adtok Manhattanért és tiétek lesz Amerika.

Gőgös, süket királyok.

 

süti beállítások módosítása