Ugrás a tartalomhoz
nov. 12. 2010

Alkohol kiegészítővel, cset mankóval

Engem azzal azért nem lehet olyan egyszerűen meggyőzni az állítólag ukrán illetőségű eljárás nem bizarr voltáról - nevezetesen: csalamádéval kísérni a vodkát -, hogy a végén hozzáteszik: miért, a tequilát meg citrommal iszod.

Számomra a csalamádélé kihörpintése is ok a világból kifutásra, aminek persze sok köze nincs az fentebb leírt művelethez, mégis ez ugrik be. Illetve az, hogy ez a szertartás kifejezetten jó alapnak tűnik szöveggyártáshoz, úgy mint például: akkora paraszt, hogy csalamádéval tolja a pálinkát, vagy valami ilyesmi. Tudom, a vodka nem pálinka, de úgy mégis jobban hangzik. Mindegy. Én már sok faszságot kipróbáltam onnan indulva, hogy idióta kamaszként egymás sörébe hamuztunk, a többségére nem  is emlékszem (szerencsére), de nem lehetne, hogy ezt most már ne kelljen bevállalnom? Mert igen, mindig azt csinálom, hogy vénfasznak állítom be, temetem magam, de  ez van, nem tudom magamról levakarni azt az ultrakonzervativ hozzáállást, hogy a piát egyre inkább csak úgy magában, önmagáért szeretem. Legfeljebb kávészemekkel, ha Sambucáról van szó.  De semmiképpen nem csalamádéval. Őskövület vagyok, srácok, ezt el kell fogadni, én már skype-ra sem megyek fel megnyitott urban dictionary nélkül.

A múltkor is olyat kaptam, hogy c(_), aztán csak néztem, hogy helló, hát teveled mi van.

A c(_) az a care cup: The care cup, whenever someone says something you don't give a fuck about just give em a care cup and they'll know to shut up.

Mondom az fasza, köszi, te meg egy bunkó, paraszt picsa vagy, mire kiderült, hogy nem az nem érdekli kurvára, hogy én milyen fáradt vagyok, hanem  ellenkezőleg, ez egy virtuális kávé akart lenni.

De kaptam már ilyet is, hogy így tütüzgetett  a másik (azt sem tudom, hol a picsában van az a karakter, várjál): ^^. Meg: TT. Meg ma így rövidít: TGIF.

És, hogy ne ezen múljon a kommunikáció, én minden egyes alkalommal felmegyek az Urban Dictionaryra, hogy mangáról magyarra fordítsam az amúgy velem szemben, de max. tőlem két bekezdésre ülő törzsfőnök virtuális füstjelét. Cserébe olyan szavakat használok, hogy restség, csakhogy jelezzem, én is tudok valamit.

És igen, öregnek érzem magam, hogy ilyeneket nem tudok, hogy semmi affinitást nem éreztem a hajnalig tartó emeseneléhez, sms bajnokságokhoz. Öregnek érzem magam már csak azért is, mert azzal kell rávennem magam, hogy utánajárjak, hogy azt mondom magamnak: te nem akarsz olyan lenni, mint a szüleid, akik már voltak hajlandóak megtanulni sms-t küldeni, vagy nem azt, hogy internetezni, egyáltalán megérteni az internet mibenlétét.

Szar lenne abbahagyni a tanulást 31 évesen, nem arról van szó. A kapálózás, a kényszeredettség nem ízlik az egészben. Na meg a csalamádé a vodkához, na az sem.

süti beállítások módosítása