harminc

Van a mostani hétvégékben valami, ami hasonlatossá teszi őket egy tizenöt órás, mély alváshoz. Valami elementáris fáradtság előzi meg őket, ami túlmutat azon az öt munkanapon. Maga a hétvége olyan, mint egy tökéletes, frissítő, jókedvű álmokkal teli, kurva nagy szunya. Van olyan, hogy alszol és tudatában vagy, hogy alszol és  éppen ezért hihetetlenül élvezed, hogy benne vagy, akkor is, amikor még benne vagy. Elégedettséggel tölt el, hogy éppen olyan jót alszol.

Anya vasárnap felhozta a keresztfiam - elfogadta, hogy nem megyek többet haza, amíg az van, ami van. Másodszorra jött el hozzánk, először csak velem találkozott, most négyen voltunk. Idegen szituáció volt az első, de még ez a második is: vendégül látni a saját anyámat, furcsa helyzet. Nekem az.
Szeplős az előzőre is készült, erre még jobban. Ha hagytam volna, sterillé varázsolta volna a lakást az hétszentség. Szombat délig engedtem, hogy hajtsa a lelkiismeret, nyilván segítettem, kukát, hűtőt mostam, port töröltem, kanapét emeltem. Annyit elismertem utóbb, hogy a takarításra szükség volt, mert Ábinak persze, hogy az volt az első, hogy hason végignyalta a parkettát az ablak alatti saroktól az étkezőasztal aljának belső végéig, igazi meós a kiscsávó. A távoli jövőre való tekintettel viszont jegyeztem a tényt, hogy a saját gyerek arra mindenképpen jó lesz, hogy 150%-os hatékonysággal helyettesítse a porszívót, és így még csak allergiás se legyen a későbbiekben.
De jólesett, hogy ott voltak. Jólesett, hogy egy regiment kaját hozott, lúdláb tortától kezdve, a májaszsíron és a pogácsán át, mindenféle alapanyagig: piacon vett erdei gomba, csirkemell, fagyasztott, aprított petrezselyem, fejtett bab, minden volt nála. És ez annyira tipikus anya, hogy sírva tudtam volna nevetni  hogy kinek hozta ezt a rengeteg kaját, azt nem tudom, de ezért nem lehet nem imádni. A gombához még ecsetet is hozott, amivel le tudom tisztítani, mert a mosdatás nem tesz jót nekik. Most mondd meg. Anya. Végigkarattyolta, végigpanaszkodta azt a négy és fél órát, beleszólt a besamelmártásomba, beszélgetett Szeplőssel, rászólt Ábira, elindult volna a vonat indulása előtt egy órával. Anya. Ehhez nem lehet mit hozzátenni.

--

Hogy aztán szombat délben miért megint Dobogókőnek indultunk neki? Mert arra csomó túralehetőség van. Mert kurva jó a Menedékház gulyáslevese.

Ha valakinek Dobogókőn elsőre nem a Rám-szakadék a célpont, másodikra tuti az lesz. És pont ezzel van a gond, mert a Rám-szakadékot NEM Dobogó-kőről kellene bevenni, főleg nem október 23-án, akkor nagyon nem. De hát faszom, ha ezzel az információval akkor találkozik az ember, amikor a kocsija már másfél kilométerrel a háta mögött van (és rosszabb esetben a parkolási-díjat is kifizette), akkor nem fog visszafordulni. Ezt azért nem olyan nehéz belátni, nem? Főleg, hogy ha google-val készül, akkor ez lesz az első oldal, amivel találkozik, és ez teljesen megfelelőnek tűnik a felkészüléshez: vannak képek, meg sok info -  csak az az egy nem, hogy te fasz, főleg hétvégén ne fentről indulj neki, mert akkora lenn a forgalom, hogy jó lenne, ha mindenki egy irányba haladna, lentről, Dömös felől felfelé, Dobogókőre.

A Wikipédián írják, de kirándulásra valahogy gáz lexikonból készülni. Vagy hát fene tudja, én legalábbis valami saját oldalnak hiszek inkább ilyenkor.

Sőt, Dobogókőn ki van írva, hogy hülyegyerek, ha Rám-szakadékba szeretnél eljutni, erre menj. Kérdem én, minek írják ki?

Na, tökmindegy, nem mi szívtuk meg, olyan értelemben nem, hogy nem ránk voltak mérgesek az emberek, mert a dugó, meg a fárasztó emberi ostobaság csak visszafele okozott problémát, amikor már mi is a "jó" irányban közlekedtünk, délután négy-öt fele.

És még mindig azokkal volt kevesebb baj, akik lefele jöttek. "A" család pont mögöttünk mászik felfelé, amikor bedugulunk. Megállok, várom, hogy fentről elhaladjanak mellettem, mert ott, ahol vagyok, pont elférünk majd egymás mellett. De nem. APPA szól:

-Na, gyerekek menjetek! - a gyerekek elszökdelnek mellettem, bele egyenesen a szűk csatornába, ahol aztán így végképp nincs tovább.

- Esetleg inkább meg kellene várni, míg fentről lejönnek, nem? - kérdezem

- Fentről nem is lehetne jönni, ki van írva MINDENHOL! - jön csípőből tüzelve a felháborodott válasz.

- Az szép, de mennyit segít ez MOST rajtunk?

Erre persze nincs válasz. Kicsit várok, majd mondom neki, hogy menjen akkor, ha ennyire sürgős.

-Persze, hát nem hagyhatom ott a gyerekeimet - furakszik el mellettem.

- Nyilván nem, maga küldte fel őket.

És annyi lett a vége, hogy nem mi mentünk előttük, hanem ők elöttünk. Majd a gyerekek elfáradtak, félreálltak. Alig volt erőm nem jelentőségteljesen az emberre nézni: ezért kellett hajtani őket, hogy na menjetek gyerekek, nekünk van igazunk, mi megyünk jófele? Te fasz.

A probléma elkerüléséhez csupán annyit kellett volna tenni, hogy nem utána hallgatjuk meg újra Hadházit. Pont ezért, ha én lennék a Pilis Parkerdő Zrt. hülyeturista-felelőse, akkor én bazmeg kitenném mindenhova kistévében, hogy nézzétek meg (újra) a csávót, minden szava igaz. Gondold át újra, hogy félcipőben, bőrkabátban, a négy éves gyerekeddel, meg a feleségeddel, aki abban a papírpuma edzőcipőben nyomul, biztos neki akarsz-e indulni. Ugyehogy nem?

Arról nem lehet beszélni,hogy mennyire elfáradtunk. Dobogókőről csak az három kilométer, hogy elérd az egy kilométer hosszú szakadékot. Azért az tesók között is nyolc kilométer  függőlegesen.

De pont ez kellett, az agyfaszra válaszként a testet kell nyúzni, ez így van megírva. Az kell, hogy a végén megérdemeljük azt a gulyáslevest. hogy jól essen lenézni a sáros bakancsra, hogy alig vonszoljuk magunkat, és, hogy a végén tényleg úgy essünk be az ágyba. Na, az radíroz. Ha túrázol, ha olyat látsz, ha a családdal vagy, ha készülsz, ha elfáradsz, akkor egy percig sem gondolsz arra, hogy hétfőn reggel iskola van.