Rendben.

Nincs itthon erős pia, mert félek, nem úgy működne, mint a filmekben, hogy amikor kell, akkor előveszik, hanem úgy működne, hogy minden nap előveszik. Van egy srác, akivel napra pontosan együtt kezdtem a multinál. Amikor elment a cégtől, kábé másfél-két hónapra felhívta egy másik már szintén zenész, hogy mi újság? Bazdmeg, eltelt két hét a cég nélkül, és azt vettem észre, hogy nem iszom esténként. Pontosan erről van szó, így is benne vagyok, nincs nap egy-két pohár bor nélkül, de a kultúralkoholizmust felvállalom, muszáj vagyok. Azt erőltetni, hogy teljesen száraz maradjak, valószínűleg abba torkolna, hogy alkalmanként ordenáré módon törne ki belőlem a belső feszültség. Férfi vagyok, fontos a folyamatos ürítés, és ez most nem is annyira vicc.

A zugivászat régóta vonz. Amikor zugivászatot emlegetem, arra gondolok, hogy szeretek megérkezéskor pár percet egyedül lenni a pultnál, nem egyből odamenni a többiekhez. Szeretek valakivel sutyiban odaülni a pulthoz, hogy dumáljunk egy jót a társaságtól elvonulva. Srácoknál pár perc is elég, egy feles, tíz mondat arról, amit csak mi tudunk. Szeretek mondjuk vécére menet tenni egy vargabetűt. Otthon, netalántán benn, vagy munka előtt nem iszom, az annyira határon túl van, hogy egyszerűen nem engedném magamnak, fellázadnék. Nem.  Nincs stampó reggel, sem napközben, nincs semmi pia, nappal leginkább csak kávé van, legfeljebb egy két kínálós cigi, ha rezeg a léc. Este két pohár bor, nyilvánosan, Dr. Csontot nézve, ellazulva. Kultúralkoholizmus, az megy.

Ma este viszont életemben először elmentem a legközelebbi nonstopba és vettem két feles Johnnie Walkert. Van hozzá két söröm is.

Tegnap sírva hívott az anyám, hogy a városban sétál, eljött otthonról, mert annyira összevesztek tesóm férjével. Annyira zokogott, hogy nem tudta elmondani, mi volt, inkább rámrakta a telefont.

Aztán másfél óra múlva felhívott sikítozva, hogy őt éppen megverte a veje, a sógorom kiabált a telefonba, hogy dehogy verte meg, közben Ábi is ordított - gondolom azt sem tudta mi folyik. A veszekedéseket már nyilván vágja, de egymásnak esést még nem láthatott, hiszen még csak öt éves, de mivel  hamarosan hat lesz, hát most megkapta. Én sem voltam sokkal fiatalabb nála, azt hiszem, igaz, akkoriban hozzá képest  én már felső ligás voltam családi szutyokból, de hát az utódnevelést mégiscsak úgy találták ki, hogy a következő generációnak jobb legyen, legalább egy kicsit.

Hááát. Nem tudom. Majd az idő eldönti, hogy mennyire lesz defekt a keresztfiam.

Nagyjából húsz másodpercig hallgattam  javarészt artikulátlan ordítást, majd megint kinyomtak. Ekkor bementem a főnökömhöz, hogy elkérjem magam másnapra, majd hazajöttem. Úgy volt, hogy beülök a kocsiba és elmegyek hozzájuk. Kurvára nem akartam hazamenni. Felhívtam a nővéremet. Nincs semmi. Tipikus ő.  Nincs semmi.  Ismered anyát. Ismerem. De kezdem ismerni a férjedet is. A férje elment Ábival, nem tudja hova. Nem tudja mi lesz.

Menjek? Ne menjek? Mit csinálhatok? Jobb lesz, ha ott vagyok? Mi a faszomat kell ilyenkor csinálni? Nem tudom. Booth a full érzelemmentességben, de inkább érzelemelnyomásban szenvedő Bonesnak valamit olyasmit mondott, hogy "it's family", ami kábé annyit tesz, hogy tök mindegy, ez A család, megteszed, mert ha család, akkor MINDENT meg KELL tenned. Ennyit arról, hogy milyen mintákhoz fordul az ember. Lófasz semmilyen mintája van, az van. Amerikai sorozatból nézi ki, hogy mit kell lépnie, szánalmas.

Aztán mégse mentem. Szeplős azt mondta, hogy semmit nem tudnék tenni, én meg hagytam magam meggyőzni, főleg, mert annyira fáradt voltam, hogy el tudtam volna aludni.

Régebben, is, ha baj volt, mindig az alvásba menekültem. Kurva jó megoldás.

A sógorom végül az anyjánál kötött ki a megye egyik utolsó kis falujában, Ábi másnap oviba ment, anya ment érte. Tesóm azt mondta, hogy a férje biztos nem megy hozzájuk vissza, nem tudja mi lesz.  Ha még szóba áll vele, akkor elköltöznek, de még a válás is szóba került. Mármint a sógorom hozta fel, hát persze.

A testvérem november 14-re van kiírva a második gyerekével. 33 éves és eddig sem volt jó állapotban. Sírva tette le a telefont.  A kislánynak Ábi adott nevet, ami azt illeti kettőt is, lehet itt is írtam, de most nem jut eszembe. Remélem Ábi majd mindentől megvédi, remélem majd így fogja fel, hogy ezt kell tennie. Remélem legalább ő ilyen lesz, mert eddig aztán baszottul nem volt semmi összefogás és kiállás ebben a szerencsétlen, nyomorult családban.

Igen, azelőtt sem volt minden rendben a sógorom meg a szüleim között, míg apám élt, majd míg én nem borítottam a családi mocskot, de a legutolsó olajoskannát én dobtam rá arra a kibaszott máglyára, hiába mondom azt, hogy nem én, hanem pont, hogy ők.

Én. Mindig én. Én nem vagyok egy jó ember. Az élettel meg az a baj, hogy egymás mellett lévő egyszerű számokból gecire bonyolult egyenletek jönnek létre.

Nem tudom mit tegyek. Nem tudom, mit tehetnék.

De keep walking. Valahogy majd lesz, csak kérdés, hogy mi az a minden, ami még megtörténhet, amiről majd én el kell, hogy higyjem, hogy ez valóban az ÉN életem. Rohadék geci kurva élet, az, bassza meg.