Ugrás a tartalomhoz
sze. 06. 2010
Címkék: 6

Szex

Miután tegnap, vasárnap (!) majd kétszázan olvastak (főképpen újra a Mi történt velem a nyáron?  - fogalmazás című nyomorult posztom miatt, jelezvén, hogy idén is eljött az iskolakezdés), úgy gondolom, hogy itt van az ideje egy újabb alaposabb ízléstelenségnek.

Szex. Na most nyilván ez nem egy öncélúan pinázó, faszozó, nedvedző blog, azt teljesen máshol írom. De néha olyan íze van nemcsak a szextéma kifejezett kerülgetésének, hogy nekem eléggé kilóg a lóláb, hogy nagyon művi és mesterséges, hogy pont erről vagy arról nem írok, mert ebbe a lólábba azért bele-belakad az ember és már elkezdené verni a billentyűzetet,  hogy megossza, nem is azt, hogy fúú, bazmeg, de azt, hogy miket gondolkodik a témáról. Aztán megáll - az ember nagyon is jól megtanulta, hogy NEM ÍR MEG MINDENT. Pedig de kurva jó lenne.

Mert azért csak viszket, érted, hogy van ez. Legyen akkor mégiscsak szex, csak távolról, személytelenül, csupa olyan dolog, ami velem soha nem esett meg:

 

1. Soha ne szexelj pénteken, ha ostobán bürokratikus környezetben dolgozol. Ez pont olyan, mint ha a gyerekedet büntetnéd meg hazaérve. Vagy legalább tényleg verd meg előtte. De péntek inkább legyen a sörözős nap, az a tuti.

2. Ne próbálj meg a Corrs zenéjére szexelni, összeegyezhetetlen a két önkifejezési tevékenység rimtustartománya. Nincs bizarrab dolog a világon a hegedűszóval aláfestett csúcstámadásnál.

3. Soha ne vedd le a cipődet, ha wc-ben vagy egyéb zárt helyen szexelsz napközben. Inkább maradjon a nadrág és a kisterpesz.

4. Ne köpd ki a rágót szex előtt, ki tudja még mire lesz jó/milyen jól jöhet közben.

5. Soha ne szexelj fenyőból készült ágyon. Vagy legalább ne a tiéd legyen az.

6. Ugyanezen az okból NE kapaszkodj a TE otthonodban lévő korlátokba, zuhanyfogodzkodókba, kilincsekbe, csövekbe. Ha a másik teszi ezt, tedd kezét alapos mérlegelés után a helyzet által megkövetelt területre:

a. a szíved fölé.

b. egyéb ingergazdag testrészedre.

7. Ne legyen nálad zsebkendő. Ha a másiknál van, akkor abból igen messzemenő következtetéseket lehet levonni. Ha egyikőtőknél sincs, akkor:

a. kérjetek a harmadiktól.

b. nyugtasson benneteket a tudat, hogy igen spontánok vagytok.

8. Amíg anyáddal laksz, ne gyűjtsed a bugyikat.

9. Bútorvásárláskor, -felfúráskor soha ne felejtsd el elvégezni a pöcsmagasság-tesztet.

10. Készülj fel arra, hogy az első alkalom után pontosan tudni fogod, hogy mi értelme van a nagy kombik autófóliáinak.

süti beállítások módosítása