Ma úgy voltam, illetve egy ideje úgy vagyok vele, hogy mélységesen unom, amiket ide írok. Témafelvetés, magamra célzás, eltalálás, megforgatás, kivesézés, lezárás vagy felütés. Én nem tudom, hogy néz ez ki kívülről (költői kérdés, nem hátbaveregetésre felszólító célzás), de a fejemből baszottul unalmasnak hat, viszont baromira nem tudok másról írni, mert stílusban, témában ilyen egydimenziós vagyok. Ez ilyen költői válság, ilyenek kellenek, hogy legyenek, mert enélkül nem lehet szépen keseregni, szal valami ördögi kör, vagy 22-es csapdája, soha nem értettem a különbséget, pedig esküszöm, kétszer is megpróbáltam elolvasni a fent említett könyvet. Lehet, hogy meg is tettem. Nem emlékszem. Le van szarva.

Valami pörgőset, jókedvűt, lazát, szimpatikusat, MÁST kellene összehozni, aminek alapfeltétele, hogy ilyen hangulatba kerüljek, és hogy így találjon meg egy téma.

Én nem voltam ellene. Erre, miután az ügyfél ránk eresztette legújabb, minden eddigi rutint lenullázó újítását, legalább öten arconfosnak azzal, hogy több órát késnek, az egyik kolléganő a nálam való telefonos puhatolózás után otthonról küld ki egy all istenek emailt, hogy itt benn mi a helyzet, ami akárhogy is nézzük, az én feladatom lett volna, én viszont azért nem tettem, mert az újítás miatt nyilván tudott dolog, hogy mindennel csúzunk és türelmi idő van adva. De így akkor sem néz ki túl jól.

A fejem fáj, kapok valami gyanúsan rózsaszín, szlovák gyógyszert az egyik kolléganőtől, de nem segít, Szeplős rám ijeszt azzal, hogy az éppen nálunk vendégeskedő anyukája nem akar felébredni semmire, és már azt is megnézte, hogy lélegzik-e, majd, amikor idővel visszacsörögném, hogy rendben van-e minden, mintegy két órán keresztül nem veszi fel a telefont, mert elmentek "nézelődni", vásárolni, ő meg otthon hagyta a telefonját. Az anyuja sem vette fel, ezt gondolom említenem sem kellett volna.

És huszonnyolcmilliomodik alkalommal kaptam megerősítést,hogy az mindig úgy van, hogy én más kapcsolatát automatikusan idealizálom, de ha elég idő eltelik, kiderül, hogy problémák és (el)válás a vége és olyan rohadt módon szar dolog, főleg, ha tudom, hogy kiről van szó. Pedig mindig úgy vagyok vele, ha másnak megy, akkor nekem is menni fog egyszer, ha majd nem leszek fasz.

Na ilyenkor kellene kirángatni magam, tényleg futni, táncolni, verekedni, átváltani másik sínre, lejönni a szokott idegvágányról. És most csinálnám is, de itt benn vagyok. bla.bla.bla
 

Itt már csak Vanessa Carlton segíthet :)