Forró, hétfőízű péntek, a hétvége nyugalmat ígérő felhangja nélkül a se nem nyár, se nem ősz augusztus végi napokban. Semmilyen a hét, jellegtelen, és ha nem itt lennék benn, akkor sem tudnám, hogy mihez is kezdjek ezzel a szürke napsütésbe fojtott maradékidővel.

A folyamatos felmondások, az ismerősök eltűnése, a még többről szóló pletykák, Szeplős helyzete, a közelgő évszakforduló folyékony ólomként nehezítik a tüdőt, a combokban, karokban futó ereket.

Valami állandó kellene, valami örök, valami biztos, valami otthoni, "minden rendben van"-felejtés, barátok, család, egy kivágott, rámszabott boldog-pillanat reklám a tévéből.

Energia kellene, segítség, vonalzóba karcolt távlatok, távolság magamtól, bölcs, kanyargó cigifüstbe lassított objektivitás, nyugodt, magabiztos, csendes erő.

Munka, két kéz a természetes anyagon, egyszerű eszközök, életritmusnyi megnyugvást hozó,  bőrkeményedés-vastagságú kitartás kellene.

Egy zuhany kellene, lemosni mindent benn, levetni a belső ruhát, csak állni a víz alatt, kivárni a hátul, a tarkón felfelé induló hideg és friss tisztulást.