Olvasom ezt, és elkezdem úgy igazán túlgondolkodni a jelenséget. Adott a srác, aki focit néz, és anyagiak tekintetében bizonyára nem él kifejezetten rosszul, adottak a melósok, akik viszont igen, így pult alól szűrik a cuccot, meg az attitűd, amivel és ahogy a srác cigit és fröccsöt hoz a két embernek.

Vagyok én, aki ha tehetné rövidre zárná az étterembeli estét, mert látja, hogy csak ránk várnak az alkalmazottak. A MATCHben elmegyek és hozok egy új zacskót, mert az előttem lévő nőnek pont a kasszánál lyukadt ki a sajátja az almák alatt. A  villamos páros üléséről átülök egy szinglire, mert látom, hogy a fiú és a lány egymás mellett szeretne ülni  - most ezek jutottak eszembe. Nem kérnek - az ember, ha úgy van, meglátja, és vagy cselekszik vagy nem.

És ez olyan furcsa helyzet, mert lehet, hogy a két melósnak kényelmetlen volt, hogy egy yuppie lazán letesz eléjük egy doboz cigit meg két piát, a yuppienak meg jó volt, de miért volt jó? A jócselekedetnek kívülről  - és sokszor belülről is - megvan a sajátos arroganciája, amit itt is, ott is egyaránt nehéz lekezelni. Nekem ezen kívül még nehéz az is, hogy én ilyen vagyok, hogy észreveszem, és sokszor egyszerűen nem tudom megállni, hogy a megszokott semlegesen jószándékú, vagy éppen semmilyen reakción felül ne tegyem magam kicsit oda, mert ez olyan mások életébe beleszólós dolog, és erről nekem mindig anyám jut eszembe, aki szinte erőszakosan segít rajtam, másokon, mindenkin, akár akarja az ember, akár nem, ha ellenállást tapasztal, akkor világvége van. Nem, egyértelmű, hogy nem vagyok az anyám, de elég nehéz megítélni, hogy akarják-e azok az emberek, hogy egy vadidegen segítsen rajtuk, mert az nem biztos, hogy kényelmes érzés, tudni, hogy meg lettek figyelve, hogy fel lett rájuk figyelve, a nő, hogy az almáival bénázik, a srác, hogy a csaja más hímneműre mosolyog, mert az figyelmes volt.

És ez néha igazi dilemma tud lenni, hogy segítsek-e vagy nem, hogy ilyen maradjak-e vagy ne,  hagyjam-e leszáradni, elkopni rólam a marvelfunkciós transzduktorlebenyem.