Tévedés ne essék, nemsokára itt lenn vegytiszta dicsekedés következik. Előljáróban annyit, hogy részemről két típust utálok blog és aközeli (írásos) területen: a modoros gasztrobloggert és a még modorosabb utazóbeszámolós bloggert.

Vércinikus vagyok, azért, na meg persze az sem segít, hogy kurvára irigylem pl. azokat, akik "Menjünk valahová!" felkiáltásból megindulva másnap reggel Mallorcán találják magukat. Sőt, biztos van itt olyan is, hogy azt utáljuk a másikban, amit magunkban sem szeretünk, ezt azonban élből leszarom, kit érdekel, hogy modoros vagyok én is, az sokkal jobban fáj, hogy nem tudok annyit utazni, mint szeretnék (vagy legalábbis ezt mondogatom magamnak).

Én komolyan, olyan slappanósan tarkón tudnám vágni, aki olyat mondd, két hét amerikai körút után, hogy "most már tudom, hogy ha van a világon még egy hely, ahol otthon érzem magam, az Budapest mellett New York. Ez is az én városom: sokszínű, nyüzsgő, nyitott, tele lehetőségekkel, itt nem lehet unatkozni, annak is csupa felfedezés ez a hely, aki évek óta itt él.. Ebben a pár napban nem is igazán éreztem magam turistának."

Anyád.

Szóval ez egyfelől rettenetesen gáz, ilyeneket írni, másfelől bevallottan halálosan irigylem, hogy volt ott.

Ennek azonban vége, átállok én is a repülőtéri  címkét (valamint és többek között külföldi fesztiválok karszalagját) egy évig a bőröndön hagyós-oldalra: nemsokára átmegyek (megint, de most úgy igazán) útibeszámolós bloggerbe - ha A Vulkán, a Föld Anya és Globális Klimaváltozás Istenei is úgy akarják.

Szóval akkor mondom (igen, vigyorogva és gyerekesen élvezem):

Budapest-Bécs-Linz-München-Frankfurt-Köln-Amszterdam-Brüsszel-Luxembourg-Reims-Sedan-Paris-Dijon-Lyon-Avignon-Marseille-Cannes-Monte-Carlo-Genova-La Spezia-Pisa-Firenze-Bologna-Verona-Garda-tó-Velence-Szlovénián keresztül haza.

Mindezt magától értetődően a Twingo Gran Turismoval, valamint egy sátorral, többrendbeli kocsiban alvással és nagy-nagy bátorsággal fogjuk teljesíteni.

Az ötlet nem az enyém, még Jazz és az ő édesapja ültek be pár évvel ezelőtt a kocsiba, hogy tíz nap alatt lenyomják Európát. Azóta Jazz kisebb nagyobb módosításokkal ezt többször megtette, sőt tavaly bebizonyította, hogy ez a trip minden további nélkül barátnőképes és elképesztően olcsón meg lehet úszni - már ha éppen nem tervezünk  az Eiffel-torony tetején leánykérést.

Ezt az utat régóta tervezem, nem titok. Mindennél jobban akarok utazni, látni, menni, Jazz nyomában pedig akkora rizikója sincs az egésznek, arról nem beszélve, hogy imördzsenszi esetén Szeplős tele van ismerőssel a kontinensen. Én is tele lehetnék, de nem vagyok az a baris típus - ez időről-időre azért visszanyal rendesen.

Lesz 16 napunk, és nagyon komolyan elhatároztam, hogy laza leszek. Leszarom, ha nem úgy lesz, mint ahogy elterveztük, ha eltévedünk, ha nem olyan lesz az idő, meg mittudomén. És nem fogok sietni, pattogni, feszkózni, ahogy esik, úgy lesz. Erre azért dolgozni kell, pedig csak öt-hat pöcsömnyi méter, kb. ennyivel bóklásztak mögöttünk Jazzék tavaly nyáron, bárhová mentünk. Teljesen le voltak relaxálódva, Jazz eleve Olaszból hazaesve ugrott be a kocsiba, de szinte ordított róluk, hogy semmi bajuk nincs a világon. Semmi meló, semmi határidő, semmi must, have to, müssen, sollen, muszáj és kell. Totál karótnyeltek, befeszültek voltunk hozzájuk képest, nem is sikerült maradéktalanul leereszteni, talán Supetar szigete van úgy meg, hogy abszolút offon vagyok, de akkor is összevesztem Szeplőssel visszafele, a hajón. Passz.

De most valahogy meg kell ezt beszélni magammal, magunkkal, hogy engedjük el. Remélem sikerül.

Nyomozó azt mondta, hogy nagyon bátrak vagyunk, ő félne belemenni az ismeretlenbe, de tudom, hogy 70%-ban azt gondolja, hogy ez kurva nagy cigánykodás. Valóban, lehet olyan is, de szerintem meg lehet ezt tartani - akár higiéniai szempontból is - egy józan és bevállalható hátizsákos-turistás szinten. Belekalkuláltuk - legalábbis igyekeztünk -,hogy azért mi nem tudunk olyan minimálon lenni, mint Jazzék: értsd ezt úgy, hogy gyerek nélkül, lakáskilátás és jó, legyen -akarás nélkül azért keresünk annyit, hogy "igényeim" legyenek. Semmi olyasmi, amiről ne lehetne lemondani, de biztos, hogy akarni fogok ide meg oda meg amoda beülni, bemenni, megvenni, költeni.

Eleve már most le kell magamat állítani, hogy ne akarjak minden szart beszerezni neten, meg mindenféle profi boltban. A sátor az kellett, szereztem  egy decathlonos 2 másodperceset használtan, jó áron, de ha rajtam múlna még a túrabögrém is márkás lenne. Ja, hát ezekről kell leakadnom, akarok én mindent, az mindig is ment.

Meglátjuk, mondom, minden alakulhat, egy bizonyos határig még a dátum is, de ha június 26-án minimum annyira fog sütni a nap, mint végre most az ablakomon át, akkor elindulunk.

Gyűlnek a térképen a piros vonalak, karikák, nyilak, és jó tanácsok, hogy ne aludj Brüsszelben a kocsiban, Le Lavandout ne hagyd ki, és valahogy vergődj el Monterrosso al Mare-ba, mert megéri.

Megpróbáljuk.