Nem egyszerű.

Sóhajt. Kinéz az ablakon. Összeszámolja az esőcseppkarcokat az üvegen, fókuszt vált, nézi a "hegyeket", sóhajt. Próbálja utolérni magában az egyetlen menedéknyi kis örömöt, amihez ilyenkor mindig hozzá lehet nyúlni, hogy neki ehhez semmi köze, már nem ott él, de alig megy. Sóhajt. Végignéz az asztalán, az embereken, neki itt ma dolgozni kell - lehet ebbe is menekülni, csak tudná kicsit letenni. Nem egyszerű, kurvára nem egyszerű.

Tesó férje hónapok óta otthon van, nem hívták vissza külföldre dolgozni, megy a pending meg a szünetjel, meg a kurva nagy semmi. Ezért nem lettem kifizetve tavaly sem, ezért lehet most tesó tizenikszhetes terhes (amikor múltkor itthon volt sokat, akkor is eredményesen dolgoztak az ügyön, de akkor elment a baba öt hét után), és ezért van Anya síkidegen hónapok óta.

Az, hogy Anyával élnek együtt egy bátor döntés volt. Dehogy, sokkal inkább buta, átgondolatlan, mert Anyával nem lehet együtt élni. Elviselni, vegetálni, felőrlődni, legfeljebb azt lehet.

Tesó férje nyilván nem tesz meg mindent, de mindent azért, hogy dolgozhasson, különbözik ebben Anya generációjától, akik orrba-szájba melóztak, hétvégén meg vagy házat építettek, azaz maguknak dolgoztak, vagy nem házat építettek, de másnak dolgoztak, majd férfiágon ötveniksz évesen, alkoholistán, vagy csak ivósan, fáradtan, legyőzötten kihaltak.

Tesó férje nem tökéletes, én is haragszom rá, meglehetősen tisztán látom a hibáit, de látom azt is, hogy én sem vagyok tökéletes. Ha csak általában a munkához való hozzáállást nézzük, akkor én is passzoltam jó párszor a lustaság, a halogatás és faszmeresztés javára. Nem kifejezett munkakerülés ez, inkább sült galamb-effektus.
Ha hívják, menni fog. Szétnézett a neten, ha talált volna valami JÓT, akkor ment volna. Nyomozó lakásszétverésekor (nem Nyomozó lakására) beérkező fürdőszoba-felújítási ajánlatot viszont csípőből visszautasította, mert lehet majd neki menni kell vissza. Várja a galambot.

Addig is naphosszat tolja az ingyenes fulltilt pókert, a stratégiai játékokat, foglalkozik a fiával, csinálja az ezt-azt, és ezt, anyámat ismerve vérforraló lehet végignézni. Ő meg nem olyan, akiből ez nem bukik ki. Lófaszt, meg sem próbálja benn tartani.

Tesóm férje szívja a cigit, nem tudom mennyit, anyám szerint harmincezer forint elmegy rá, de ha tíz menne, az is baj lenne. Apa is cigizett, meghalt, mostohaapja cigizett, tüdőtágulásban halt meg.

Tesóm férje nem jó neveli Ábit. De hát honnan a faszomból értene hozzá? A saját anyjától biztos nem, apja nem volt nagyon, nem őstehetség és nem tanult gyermeknevelést sehol, ráadásul konkrétan éveket van távol. Élesben kell tanulni, akkor, amikor itthon van. Tesóm irányítgatja, amikor a szeretet és a látott minták nem bizonyulnak elégnek, hogy mit és mikor és hogyan kellene. Azt meg nyilván nem kell megmutatni, hogy kell elvinni focizni, kosarazni, bringázni a saját fiát. Apa az isten, ez az alap, ezt elég nem elrontani, csak ennyi kell.

Anya összeférhetetlen. Tesóm férje szúrja a szemét, csak úgy sistereg a feszültség hetven négyzetméteren, ugyanúgy, mint annak idején, amikor Apa szúrta szemét. Ha nem szúrja a szemét, akkor más a baj: a pénz, mert az soha nem elég, a hűtőt le kellene cserélni, a konyha hogy néz ki, harminc éve ugyanaz a nagyszoba-bútor, ő nem tud megélni a nyugdíjából és tesóméknak miért nincs elég pénze, miért nem raknak félre eleget, és máris újra ugyanott vagyunk...  Ha ezek nem, akkor saját maga és az állapota bántja, más emberekkel van rosszban valamiért - valami, valaki mindig nem jó.

Miért maradtak mégis egy lakásban vele? Miért ezt választották? Mert tesóék, míg Apa élt, addig is ott laktak. Utána meg főleg, mert Anya nem bírta volna fenntartani a lakást egyedül, mert így volt célszerű, mert tesó valamiért ezeket a kifogásokat találta meg, mert ő meg ilyen lett, hadd ne fejtsem meg, miért.

A telefon reggel 10 körül jött, hogy a sógorom azt mondta, hogy ÉN azt mondtam, hogy ŐT szociális otthonba kellene dugni, a lakást el kellene adni. Hogy beszéljem meg Zolival, ki hazudik. És odaadta. Én rohantam kifele az "errefele" ülő negyven ember között, hogy egyáltalán beszélni tudjak, és közben az villogott az agyamban, hogy bazmeg ilyen nincs, ez nem létezik, a büdös kurva picsába, hogy mi a redves faszom van már megint, nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel, hagyjanak békén.

Kaptam sms-t nővéremtől, hogy Anyával nem lehet együtt élni, nem bírja tovább. hogy elmennek otthonról, a házassága nem fog tönkremenni miatta.

Később  bőgve felhív, én nem tudok semmi okosat mondani, igaz neki úgyis csak arra van szüksége, hogy igazat adjak neki. Megadom, mert együtt nőttünk fel, láttuk, amit láttunk, mert nem én élek Anyával, és végtelenül hálás vagyok  neki, hogy ő teszi ezt, és mert igaza van.

Anya sem tökételes. A nevelése sem volt az, és ha neki is igaza van sok mindenben, mi faszt ért el ezzel az egésszel? Tesómnak akart jót, tudom én, de csak katasztrófát okozott. Azt akarta, hogy tesóm végre el tudjon menni fogorvoshoz, legyen neki mégy egy, jobb cipője (mert ezekre költ amúgy legutoljára), hogy ne úgy legyen, hogy ő dolgozik terhesen, közben meg a férje otthon van. Ez így leírva nagyon josibarát-gyanús, megélve azért kicsit másképp néz ki, de legyen: igaza van. De ez nem az Ő élete, ez tesó családja, és persze, hogy  véleménye van, sőt, bele is szólhat, hiszen a saját anyja, de mit ért így el vele? Nem neki kell megoldania, ha meg így jó nekik, akkor meg főleg mit ordít bele kívülről? Majd elmegy ez a baba is, aztán majd megőrül a lelkiismeretfurdalásában.

És tudom, hogy ez az egész igazából ő magáról szól. Hogy nincs élettere, hogy nincs senkije, hogy egyedül van, hogy ő már csak egy negyedik-ötödik "megtűrt" valaki, hogy unatkozik, hogy nincs mivel lekösse magát, nincsenek válaszai a nyugdíjas létre, nem tud nem dolgozni. Ingerült, agresszív, depressziós, magányos.

És hiába beszéltem vele múltkor, hiába mondta, ami addig szinte soha, hogy igazam van, hogy ezt így nem lehet, nem szólhat bele örökké, nem bírja ki, nem változik, hiszen az emberek közép-kelet európai lakótelepek mélydepis valóságában nem változnak. Nem 56 évesen.
 

Sehogyan nem jó ez.